Sztrabón

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Sztrabón, Strabón, Strabon, latinosan Strabo (Amesszeia, Pontosz, Kr. e. 64 körül - ugyanott, Kr. u. 23 után) görög földrajztudós, író.

Életéről azon kívül, amit magáról elárul a „Geographika" című művében, semmit sem tudunk. Ősei közeli kapcsolatban álltak a pontoszi uralkodókkal. Feltehetőleg Kr. e. 64 körül születhetett, mivel Galatia három provinciára való osztásáról (Kr. e. 63-62) azt írja, hogy az az ő életében történt, Paphlagonia felosztásáról pedig (Kr. e. 64) mint amit születése előtt hajtottak végre. Az utolsó ismert történeti esemény, amelyet még megemlít munkájában, II. Juba halála Kr. u. 23-ban, vagyis nem sokkal ezután halhatott meg. Grammatikát Arisztodémosztól, földrajzot Türannióntól, filozófiát Xenarkhosztól tanult, de ismerte Poszeidónioszt is. Élete során többször is járt Rómában (Kr. e. 44-35 körül, illetve Kr. u. 7-ben), sokat időzött Egyiptomban (Kr. e. 25-19), de öregségét haláláig szülővárosában töltötte.

Kr. e. 27-25 körül fejezte be „Hisztorika hüpomnémata" (Történeti feljegyzések) című művét, amelyet Polübiosz munkája folytatásának szánt. A 43 (esetleg 47) könyv terjedelmű munkából mindössze 19 töredék maradt fenn. Az első négy kötet röviden áttekintette a görög történelmet Kr. e 145-144-ig, a tövábbi kötetek pedig feltehetőleg a római polgárháborúk végéig követték az eseményeket. Az egyik töredék Julius Caesar meggyilkolásának csodálatos előjeleiről szól. Sztrabón nem alkotott önálló munkát, inkább kivonatolta korábbi szerzők műveit (Timagenész, Hüpszikratész, Asinius Pollio, Poszeidóniosz, Artemisziai Apollodórosz, Métrodórosz, Theophanész, Quintus Dellius).

„Geographika" című munkája 17 könyvből áll, s csaknem hiánytalanul ránkmaradt. A mű felépítése: Bevezetés, (az általa tudományos szaktekintélynek elismert) Homérosz dicsérete, Eratoszthenész és a történetíró Polübiosz bírálata, a földrajz matematikai alapjai, Poszeidóniosz zónaelmélete, Eudoxosz utazásai. Sztrabón véleménye a Földről és a térképekről (1-2. könyv). A további könyvekben az egyes tájegységeket írja le körbejárva a Földközi-tengert, Héraklész oszlopainál (Gibraltár), Ibériában kezdve, majd északi és keleti irányba tartva Európát ás Ázsiát, s a kört Egyiptom, Líbia és Mauretánia leírásával zárja le: Ibéria (3. könyv), Gallia, Britannia (4. könyv), Itália, Szicília (5-6. könyv), Észak-Európa és a Dunától délre eső területek (7. könyv, a vége elveszett), Peloponnészosz, a görög szárazföld és a görög szigetek (8-9. könyv), Parthia, Média, Armenia (11. könyv), Kis-Ázsia (12-14. könyv), India, Perzsia (15. könyv), Perzsiától a Földközi-tengerig és a Vörös-tengerig (16. könyv), Egyiptom, Etiópia, Líbis (17. könyv).

A „Geographika" forrásaiként görög szerzőket ad meg, de korántsem biztos, hogy Sztrabón mindegyiket valóban olvasta: Homérosz, Anaximandrosz, Hekataiosz, Démokritosz, Eudoxosz, Dikaiarkhosz, Ephorosz, Eratoszthenész, Polübiosz, Poszeidóniosz. Csak két római szerző művét idézi, egyszer Cicero „Brutus"-át, illetve több ízben Julius Caesar Gall háborúját. Leggyakrabban Homéroszra, Eratoszthenészre, Polübioszra és Poszeidónioszra hivatkozik.

Maga a mű különböző irodalmi formák ötvözete. Megtalálható benne a „periplusz" irodalom útleírásait, a települések távolságát egyhangúan felsoroló útikalauzok adatait, egyes vidékek helytörténetének feldolgozását (amely kitér a népek vándorlásaira, a városok alapítására, a genealógiára stb.), továbbá az alexandriai jellegű grammatizálást, amely a Homérosz-magyarázatokból fejlődött ki, a természettudományos érdekességeket felvonultató csodás irodalom színes anekdotáit, a poszeidónioszi fizikát és az eratoszthenészi térképtant. Művének egyik fontos eleme a néprajzi jellegzetességek leírása, amelyben az éghajlat és a szokások összefüggését taglalja. Már nem barbárokra és görögökre, hanem barbárokra és civilizált népekre osztja az emberiséget, s ez utóbbi kategóriában helyet kapnak a rómaiak éppúgy, mint az indiaiak.

A kortárs irodalom szinte egyáltalán nem vett tudomást Sztrabón művéről. Először a Kr. u. V. században nőtt meg iránta az érdeklődés. A XV. századtól kezdve számos kiadása és fordítása látott napvilágot. Ma Sztrabón műve az ókori földrajz- és néprajztudomány egyik legbecsesebb forrása.

[szerkesztés] Források

• Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon (ISBN 9639374113)
• Sztrabón: Geographika (Budapest, 1977)