Választófejedelem
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Választófejedelemnek nevezték a német királyokat, illetve a német-római császárokat választó testület tagjait.
A német királyi méltóságot a birodalom megalapításának kezdetétől választással töltötték be, de 1125-ig, a Száli–Frank dinasztia kihalásáig mindig az elhalt király fiát, testvérét, vagy más közeli rokonát ismerték el uralkodónak. Választójoga volt az összes német uralkodónak. Az 1220-as években Repgowi Eike anhalti lovag által lejegyzett, Szász tükör-ként ismert jogszabálygyűjtemény tartalmazza a királyválasztás menetének leírását is. Az 1356-ban, IV. Károly császársága idején keletkezett német aranybulla szerint a választási jogot kizárólag a következő hét – három egyházi és négy világi – választófejedelem gyakorolhatta:
- a mainzi érsek,
- a kölni érsek,
- a trieri érsek,
- a cseh király, mint a birodalmi főpohárnok,
- a rajnai palotagróf (pfalzi gróf), mint birodalmi főasztalnok,
- a szász-wittenbergi herceg, mint birodalmi főmarsall,
- a brandenburgi őrgróf, mint birodalmi főkamarás.
A német aranybulla részletesen szabályozta a választófejedelmek jogait. A választófejedelmek országát nem lehetett megosztani és a választófejedelmi méltóságot az elsőszülött örökölte. Ezzel megnőtt a választófejedelmek politikai önállósága és jelentős részben ennek köszönhető a német királyok hatalmának csökkenése.
A Német-római Birodalom története folyamán a választófejedelmek köre többször változott:
- 1623. február 25-én a II. Ferdinánd császár elvette a rajnai palotagróftól (a fehérhegyi csatában vereséget szenvedett V. Frigyestől) a választójogot és Bajorországnak (I. Miksa bajor hercegnek) adományozta.
- 1648. október 24-én a vesztfáliai békével Pfalz visszakapta választófejedelmi címét, ugyanakkor Bajorország is megtarthatta azt, így a választófejedelmek száma nyolcra emelkedett.
- I. Ernő Ágost Braunschweig-Calenberg hercege szolgálatai jutalmául 1692. december 9-én választófejedelmi címet kapott I. Lipót császártól, ezzel létrejött a kilencedik, Hannoveri Választófejedelemség.
- 1777. december 30-án III. Miksa bajor választófejedelem halálával kihalt a Wittelsbach-ház bajor ága, Bajorországot és a választófejedelmi méltóságot Károly Tivadar pfalzi választófejedelem örökölte. Ezzel a választófejedelmek száma ismét nyolcra csökkent.
- A napóleoni háborúk szétzilálták a birodalom szervezetét. 1803-ban, az 1801. február 9-ei lunévillei béke következményeként az egyházi választófejedelemségek javait szekularizálták, a mainzi érsek fejedelemségén kívül az összes egyházi fejedelemséget megszüntették. A mainzi érsek székhelye Regensburgba került át. Négy új világi választófejedelemséget alakítottak: Baden, Württemberg, Hessen-Kassel és Salzburg. Ezzel a választófejedelemségek száma tízre emelkedett, de ennek már nem volt jelentősége, mert a német-római császári cím megszűnésével (1806. augusztus 6.) a választófejedelmi méltóság is lényegében megszűnt. Csak a hesseni választófejedelem tartotta meg ezt a címet 1866-ig, amikor országát bekebelezte Poroszország. 1875. január 6-án halt meg az utolsó választófejedelem, a hesseni Frigyes Vilmos.
[szerkesztés] Felhasznált források
- Hackenast Gusztáv: Az Ausztriai ház országai (História 1985/5-6)
- Révai Nagy Lexikona
Based on work by