Vidkun Quisling
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Vidkun Abraham Lauritz Jonnsøn Quisling (1887. július 18. – 1945. október 24.) norvég katonatiszt, politikus.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Az ifjúság évei
A norvégiai Fyresdalban született, apja lutheránus lelkész és híres genealógus volt. 1911-ben belépett a Norvég Királyi Hadseregbe, és kiváló vizsgái után hamarosan őrnaggyá avatták. Katonai attasé volt először Szentpétervárott (1918-1919), majd Helsinkiben (1919-1921). A Szovjetunióban mély benyomást tettek rá a bolsevik módszerek, és megismerkedett Trockijjal. Quisling jól ismerte az orosz nyelvet és történelmet, és a felesége is ukrán származású orosz volt.
[szerkesztés] Humanitárius missziók
Hazatérve közeledett az erős kommunista munkáspárthoz, és javasolta nekik egy Vörös Gárda felállítását. A kommunisták gyanakvással szemlélték a volt királyi tiszttől érkező javaslatot, és visszautasították az ajánlatot. Quisling közben kilépett a hadseregből (1921), hogy csatlakozhasson a híres felfedező, tudós és humanista Fridtjof Nansen jótékonysági útjához az éhínség sújtotta Oroszországban. Nansen, akit küldetésében a Nemzetközi Vöröskereszt is támogatott, a diplomácia és a meggyőzés erejével 400000 német és osztrák-magyar hadifogoly szabadon bocsátását érte el. Quisling és mások segítségével segélykonvojokat szervezett az éhínség és a polgárháború által fenyegetett oroszok százezreinek. A volt katonatiszt 1924-1925 között a Balkánon, majd a Krímben tartózkodott, és a Népszövetség utasítására segélyakciókat szervezett. 1925-ben, Örményországban visszatért Nansenhez, majd később Moszkvába ment. 1927-1929 között itt a brit érdekeket képviselte (akkoriban ugyanis bevett gyakorlat volt, hogy két olyan ország, amelyek között nem volt diplomáciai kapcsolat, semleges államok képviselőin keresztül érintkezett).
[szerkesztés] A norvég politika élvonalában
Hazatértekor Quisling őrnagy honvédelmi miniszter lett (1931-1933) az agrárkormányban, és elterjedt róla, hogy rendkívül energikus, miután fegyveres erővel leverte az állami vízienergia-telepek munkásainak lázadását. A média központi személyiségévé nőtte ki magát, bár azt terjesztették róla, hogy képtelen a rendes politikai párbeszédre. Ettől fogva Quisling az egyik legellentmondásosabb személyisége lett a norvég közéletnek. 1933-ban benyújtotta lemondását és kilépett a kormányból.
[szerkesztés] A nemzetiszocializmus bűvöletében
1933. május 17-én barátaival, Hjorttal, a Nobel-díjas Hamsunnal, Hvosleffel és Prytz-cel megalakította a Nemzeti Egységpártot (Nasjonal Samling). Quisling pártja egyértelműen a hitleri NSDAP másolata volt. Az összes pártszervezetet lemásolták: volt Nemzeti Szervezete (Riksorganisasjon), lánytagozat (Kvinneorganisasjon), véderő (Kamporganisasjon), „Quisling-jugend” (NS Ungdoms-Fylking) stb. A párt alapító tagjai megesküdtek a kommunizmus elleni harcra és egy új rend bevezetésére az országban. Az NS választott attribútuma Szent Olaf keresztje. 1934-ben a párt átvette a náci tisztelgést.
[szerkesztés] A Nasjonal Samling kudarcai
Quisling erőfeszítései ellenére az NS egy székhez sem jutott a parlamentben (Storting). Ez a bukás megkérdőjelezte a politikai formáció jövőjét. Quisling radikalizálódó pártja immár egyházi támogatás híján az 1936-os választásokon is megbukott. 1937-ben megkezdődött az NS szétforgácsolódása, mind többen lépnek ki a pártból. A kezdeti 55 000 fő helyett alig 10 000 tagja maradt az NS-nek. Quisling folytatta kampányát egy norvég-olasz-német szövetség érdekében, ám harca eredménytelen maradt egészen 1939-ig, amikor ismét az események előterébe került. Alfred Rosenberg, a náci teoretikussal fennálló kapcsolata révén ugyanis ez év december 11-én találkozott Erich Raederrel, a német hadiflotta (Kriegsmarine) főparancsnokával.
Quisling hitte, hogy Nagy-Britannia rá akarja tenni a kezét Norvégiára, hogy ezzel elzárja a svéd acél útját Németországba, ami a létfontosságú nyersanyagtól megfosztva képtelen lett volna folytatni a harcot. Az NS Førere (a német Führer mintájára) tárgyalásai során Rosenberget és Raedert Norvégia elfoglalásának pártjára állította. Felmerült az Északi-Atlanti-óceán mérhetetlen térségeinek ellenőrzése. A jégmentes norvég kikötők birtokbavételével a Kriegsmarine kiszabadult volna a Balti-tengerről, és veszélyeztetni tudta volna a szövetségesek utánpótlási vonalait. Rosenberg még az árja Norvégia Németországgal való egyesítéséről is ábrándozott, hogy növelje az ezeréves Birodalom hatalmát. Raederrel való találkozása okán Quislinget Hitler elé vezették, akit győzködni kezdett, hogy nyújtson segítséget egy puccshoz Norvégiában. Bizonygatta, hogy képes átvenni a hatalmat az NS véderejével (ez teljesen irreális volt, mert az NS párttagsága 1940 tavaszára alig 2000 főnyire olvadt), kérte Norvégia német megszállását és kijelentette, hogy kész a lehető legteljesebb mértékben kielégíteni a német igényeket.
[szerkesztés] Norvégia a II. világháborúban
1940 januárjában a német főparancsnokság parancsot adott a Norvégia elleni hadjárat megtervezésére. A titkosszolgálat figyelmeztette Hitlert, hogy a szövetségesek a finnek megsegítésére készek 40000 embert Norvégiába helyezni. Február 19-én megkezdődtek az előkészületek az invázióra a svéd acél védelmében. Április 2-án Hitler elrendelte a támadás előkészítését. Április 5-én Berlinben fogadta Quislinget, akit felvilágosított, hogy 8-án megindul a Weserübung-hadművelet. A norvég vezér, akinek Hitler csak jelentéktelen szerepet szánt, biztosította a náci kancellárt, hogy honfitársai nem fognak ellenállni. A német hadsereg valóban gyors sikert ért el a kis norvég haderővel szemben, és április 9-én elismerte Quisling „nemzeti kormányát”. A puccs azonban csak arra volt jó, hogy a norvégok ellenállásának elszántságát erősítse.
A brit sajtót elárasztották a norvég árulót szidalmazó cikkek, és a Quisling név hamarosan köznevesült: a hazaáruló szinonimájává vált. Ráadásul a királyt nem sikerült elfogni, így VII. Håkon az ország északi felébe menekülve hivatalosan is kérte a szövetségesek beavatkozását, majd Nagy-Britanniába emigrált. Hitler tisztában volt a helyzettel és lemondatta bábját (1940. április 15.). Az állam élére Josef Terboven birodalmi biztost állították (1940-1945). A Wehrmacht a politikai balsiker ellenére hamarosan kiverte a szövetséges légiókat Norvégiából, és ellenőrzése alá vonta az országot. Quislinget csak az ellenállás felerősödésekor, 1942 februárjában nevezték ki ismét miniszterelnöknek. (A pozíciót hivatalosan csak 1943. január 1-jén foglalta el.) A pártvezér a német megszállás egész ideje alatt azon fáradozott, hogy Norvégiát nemzetiszocialista hisztériába rángassa. A náci ország politikáját és minden szervezetét át akarta másolni Norvégiába. Felelős volt 1000 norvég zsidó deportálásáért. Támogatta a Waffen SS-nek újoncokat toborzó hálózat kiépülését. Vasmarokkal kormányozta „országát”, együttműködött a Gestapóval, keményen fellépett az ellenállók ellen, több náciellenes egyént kivégeztetett.
[szerkesztés] Quisling bukása
1945 májusában, amikor a Norvégiában állomásozó német csapatok kapituláltak, Quislinget letartóztatták és Oslo központi rendőrkapitányságára vitték, ahol 160 brit ejtőernyős vigyázott rá. Terbovent nem tudták elkapni, mert felrobbantotta magát. Quislinget hazaárulás vétségében találták bűnösnek, és golyó általi halálra ítélték. Oslo Akerhus erődjében hajtották végre az ítéletet.
Based on work by