Kriegsmarine
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| Kriegsmarine (német haditengerészet) |
|
|---|---|
 A Kriegsmarine (német haditengerészet) lobogója |
|
| Dátum: | 1935 – 1945 |
| Ország: | Náci Németország |
| Típus: | Haditengerészet |
| Parancsnokok | |
| Híres parancsnokok: | Erich Raeder Karl Dönitz |
| Kultúra és történelem | |
| Háborús részvétel: | II. világháború |
A Kriegsmarine (Haditengerészet) a német haditengerészet neve volt 1935 és 1945 között, a náci rezsim alatt.
[szerkesztés] Története
[szerkesztés] Első világháború utáni eredetek
A versailles-i szerződés értelmében Németországnak minimalizálnia kellett haditengerészetét. Mindössze 15 000 fő tartozhatott ide, valamint hat darab 10 000 tonnánál kisebb csatahajó, hat cirkáló, tizenkét romboló és tizenkét torpedónaszád lehetett a haditengerészet fegyverzete. A tengeralattjárók használata meg volt tiltva Németország számára. Ennek ellenére a németek tengerészeti újrafegyverkezése már a náci hatalomátvátel előtt elkezdődött, a Deutschland zsebcsatahajó vízrebocsátásával, 1931-ben.
A nácik hatalomrajutásakor, 1933-ban, Hitler figyelmen kívül hagyta a szerződés fegyverkezést korlátozó tilalmait és felgyorsította a német újrafegyverkezést. Az 1935. június 18-án megkötött Angol-német flottaegyezmény már engedélyezte a németeknek hogy hadihajóik összes vízkiszorítása a brit hadihajók összes vízkiszorításának 35%-a legyen, a tengeralattjáróké pedig a brit tengeralattjárok 45%-a. Ugyanakkor a német hadihajók még mindig nem lehettek 35 000 tonnánál nagyobbak. Ugyanebben az évben az addig Reichsmarine néven működő német haditengerészetet átkeresztelték Kriegsmarine-ra.
[szerkesztés] Kiépülése a Harmadik Birodalom idején
Miután a németek 1938-ban megszállták Csehszlovákiát, Németország megszegte a szerződések minden kikötését, amelyek a hadiflottája korlátozásáról szóltak.
A németek 1938-ban fejezték be a német tengerészeti fejlesztéseket előirányzó program, az úgynevezett Z-terv tervezését. A terv szerint az elkövetkező nyolc évben (1939-1947), 800 hajót kellett volna építeni, köztük 10 csatahajót és csatacirkálót, 4 repülőgép-hordozót, 15 zsebcsatahajót, 5 nehézcirkálót, 44 könnyűcirkálót, 158 rombolót, 249 tengeralattjárót és számos kisebb hajót. A haditengerészet létszámát 200 000 főre kívánták bővíteni.
A hadsereg, a légierő és a haditengerészet egyszerre történő, gyors fejleztése óriási forrásokat emésztett fel, így a tervezett tengerészeti fejlesztés nem volt túlságosan előrehaladott állapotban a második világháború kezdetén. Valójában a terv kivitelezése csak 1939 januárjában kezdődött, amikor 3 H-osztályú csatahajó és két M-osztályú könnyűcirkáló építésébe kezdtek. 1939. szeptember 1-jén mindössze 78 000 fő volt a Kriegsmarine létszáma, így nem volt még felkészülve a háborúra. A németek gyors szárazföldi sikerekre számítottak, ezért a Z-tervet félretették, és a források nagyrészét a tengeralattjárók (U-Boot) építésére fordították.
A Kriegsmarine első bevetésére a Spanyol polgárháborúban került sor, 1936 és 1939 közt, ahol a német hajók - csakúgy mint brit, a francia és az olasz társaik - Spanyolország partjainál járőröztek, abból a célból, hogy kierőszakolják a nemzetközi fegyverembargót. A német hajók az Almería és Valencia közti partszakaszon teljesítettek szolgálatot. A németek jelenlétének oka valójában a Franco vezette nacionalisták támogatása volt, ezért 1937. május 29-én a Deutschland zsebcsatahajót a spanyol köztársasági erők repülőgépei bombázni kezdték Ibiza közelében. Megtorlásképp a németek szétlőtték a köztársasági erők, parton fekvő állásait.
[szerkesztés] Második világháború
[szerkesztés] 1939
A háború első évében a Kriegsmarine számára fontosabb események a La Plata-i csata, valamint a HMS Royal Oak és a HMS Courageous elsüllyesztése volt. Az atlanti csata szintén ebben az évben kezdődött, bár a német tengeralattjáró flottát nagyban gátolta a megfelelő kikötők hiánya, ahonnan támadni tudták volna a szövetségesek hajóit.
[szerkesztés] 1940
1940 áprilisában a haditengerészet fő bevetése a Norvégia elleni támadás volt, amiben súlyos veszteségeket is szenvedtek. Többek közt elvesztették a Blücher nehézcirkálót Oslo közelében, valamint tíz további rombolót. Ugyanakkor a német hadiflotta is elsüllyesztett számos brit hajót, például a HMS Glorious repülőgéphordozót.
A norvégiai hadjárat során elszenvedett veszteségek egyúttal azt is jelentették hogy mindössze egy darab, nagyobb hajó maradt hadrafogható állapotban a tervezett, de végül végre nem hajtott angliai partraszállás (Oroszlánfóka hadművelet) idején, 1940 nyarán. Franciaország és Norvégia elfoglalása után a német tengeralattjáró flotta jóval közelebb állomásozhatott az Atlanti-óceánon futó, brit tengeri útvonalakhoz. Kezdetben a britt kereskedelmi konvojokat nem kisérték radarral felszerelt kísérőhajók, így a tengeralattjárókat nagyon nehéz volt észlelni az éjszaka történő felszíni támadásaik során. Ezen okok miatt, ez volt az egyik legsikeresebb év a német tengeralattjárók számára, a elsüllyesztett kereskedelmi hajók és az elvesztett tengeralattjárók arányát tekintve.
1940 júniusában Olaszország is belépett a háborúba és megkezdődött a háború a Földközi-tengeren is. 1941 szeptembere és 1944 májusa közt 62 német tengeralattjárót küldtek a Földközi-tengerre, melyek átosontak a Gibraltárnál lévő brit tengerészeti bázis mellett. Ezek a német tengeralattjárók, a Szövetségesek 24 darab, nagyobb hadihajóját süllyesztették el (köztük 12 rombolót, 4 cirkálót, 2 repülőgéphordozót és 1 csatahajót), valamint 94 kereskedő hajót (összesen 449 206 bruttó regiszter tonnát). A Földközi-tengerre küldött tengeralattjárók közül egy sem tért haza, mivel vagy csata során süllyedtek el, vagy saját legénységük robbantotta fel őket a háború végén.
[szerkesztés] 1941
1941-ben a négy modern német csatahajó egyike, a Bismarck elsüllyesztette a HMS Hood-ot, miközben kihajózott az Atlanti-óceánra, kereskedelmi hajókra vadászni. Ezután a Bismarck-ra felváltva vadásztak a Szövetségesek jóval nagyobb erői és végül egy torpedóbombázó repülőgép torpedója súlyos károkat okozott benne, ami az elsüllyedéséhez vezetett.
A háború folyamán a Kriegsmarine volt a felelős a fontosabb kikötők és part menti területek légi és tengeri védelméért.
1941 decemberében, a japánok Pearl Harbor elleni támádását követően, a németek hadat üzentek az Egyesült Államoknak, ami az atlanti csata új fejezetét nyitotta meg. A német tengeralattjárok számos, a Szövetségesek oldalán álló kereskedőhajót semmisítettek meg Amerika partjainál, mire az amerikaiak felkészültek a tengeralattjáró-háborúra.
[szerkesztés] 1942
Az óriási amerikai hajógyártási kapacitás és tengeri haderő könnyen ellensúlyozni tudott szinte bármekkora veszteséget amit a német tengeralattjárók okoztak a Szövetségeseknek. 1942-ben a tengeralattjáró-háború folytatódott mindegyik fronton. Mikor a Szovjetunióban előretörő német seregek elértek a Fekete-tengerig, néhány német tengeralattjárót odavezényeltek.
A Barents-tengeri csatában a német tengeri alakulatok kísérletet tettek arra, hogy megtámadják a Szövetségesek sarkvidéki konvojait. A német hajók nem jártak sikerrel és visszatértek a kikötőkbe. Ez a kudarc komoly következményekkel járt. A feldühödött Hitlert nem sok választotta el attól hogy feloszlassa az egész felszíni flottát. Ezután a források nagy része a tengeralattjárókhoz került, így a felszíni flotta nem jelentett többé akkora fenyegetést.
[szerkesztés] 1943
1943-ban és 1944-ben a Szövetségesek tengeralattjáró-ellenes taktikájának és jobb felszereléseiknek köszönhetően a német tengeralattjáró flotta súlyos veszteségeket szenvedett. Ehhez nagyban hozzájárult a radar, a nagy hatótávolságú légifedezet, a tökéletesített taktika és a számos új fegyver. A németek teknikai újításai, mint például a búvárpipa megpróbálták ellensúlyozi a Szövetségesek fölényét. A németek új tengeralatjárókat is fejlesztettek az úgynevezett Elektroboote-okat, amiket ha megfelelő számban tudtak volna gyártani a Szövetségesek fölénye hamar szertefoszlott volna.
1943 és 1945 között egy csapat U-boot (az úgynevezett Monszun Csoport (Monsun Gruppe)) szolgálatot teljesített az Indiai-óceánon is. Ezeknek a tengeralattjáróknak a bázisuk Japánban volt, és főként a megszállt Indonéziában tevékenykedtek. Mivel azokon a vizeken még nem volt megszervezve a konvojok védelme, kezdetben a Monszun Csoportnak rengeteg kereskedőhajót sikerült elsüllyesztenie, de később a Szövetségesek orvosolták ezt a hibájukat. A háború későbbi éveiben a tengeralattjárókat arra is használták hogy létfontosságú hadianyagot vigyenek Japánba vagy hozzanak onnan.
[szerkesztés] 1944
1943 után, mikor a Scharnhorst-ot is elsüllyesztették az Északi-foki csatában, a német hajók többsége már csak a kikötőkben vagy azoktól nem messze teljesítettek szolgálatot, de főként csak a „puszta létükben rejlő fenyegetés” (fleet in being) volt a szerepük, mert féltek a hajók megsemmisülésétől, vagy attól hogy a britek elfoglalják azokat. A legnagyobb ilyen hajó a Tirpitz csatahajó volt, amely Norvégiában állomásozott, hogy fenyegetést jelentsen a Szövetségesek hajói számára és védelmet nyújtson egy esetleges ellenséges invázió ellen. Mikor 1944 végén brit bombázók elsüllyesztették a Katekézis hadművelet keretében, számos brit hadihajó hajózott át a Csendes-óceánra.
[szerkesztés] 1945
1944 végétől a háború végéig, a Kriegsmarine felszíni flottájának feladata főként a visszavonuló német szárazföldi alakulatok fedezettüzének biztosítása volt a Balti-tenger partja mentén, valamint a civil lakosság átmenekítése Németország nyugati részébe (Lübeck, Hamburg). A Németország keleti részén élő lakosság nagyrésze menekült az előretörő Vörös Hadsereg elől, félve a szovjet megtorlástól és a tömeges nemierőszaktól, gyilkosságtól. A Kriegsmarine rengeteg civilt menekített ki Kelet-Poroszországból és Danzig-ból, 1945 januárjában. Ekkor történt néhány óriási utasszálító hajó tragikus elsüllyedése is. A Wilhelm Gustloff-ot és a Goya-t szovjet tengeralattjárók süllyesztették el, míg az SS Cap Arcona-t brit bombázók támadták meg. A hajók elsüllyesztése többezer ember életét követelte. 1945 márciusában és áprilisában a Pomeránia-ból és Stettin-ből menekülő német lakosság evakuálásában szintén fontos szerepet játszott a Kriegsmarine. A háború legvégső szakaszában a Kriegsmarine embereiből is külön gyalogos hadosztályokat hoztak létre.
[szerkesztés] A második világháború utáni története
A háború után a megmaradt német hajókat (mindössze két nagyobb csatahajó maradt használható) szétosztották a nyertesek közt. Némelyikük, mint például a befejezetlen Graf Zeppelin repülőgéphordozó, más hajók lőgyakorlatának célpontjává vált, de számos más hajót (főként rombolókat és torpedónaszádokat) a Szövetségesek saját, a háború után megfogyatkozott flottájuk kiegészítésére használtak fel. A britek, a franciák és a szovjetek kapták meg a rombolókat, míg a torpedónaszádok nagyrésze a dán és norvég haditengerészethez került. A rombolókat kivétel nélkül kivonták a szolgálatból az 1950-es évek végére, de néhány torpedónaszád a 1960-as években ismét feltűnt a nyugat-német haditengerészetnél.
1956-ban, Nyugat-Németország belépett a NATO-ba, ami egy új haditengerészet kialakulásához vezetett, ez volt a Bundesmarine (Szövetségi Haditengerészet). A Kriegsmarine néhány régi tisztje, mint Erich Topp vagy Otto Kretschmer belépett a Bundesmarine-ba. Kelet-Németországban a Volksmarine (Népi tengerészet) jött létre, nem sokkal a háború után. 1990-ben, Németország egyesítésekor úgy döntöttek, hogy a haditengerészetet onnantól fogva egyszerűen Deutsche Marine-nak (Német Haditengerészetnek) nevezik.
[szerkesztés] A Kriegsmarine fontosabb bevetései a háborúban
- Nordseetour hadművelet (1940) — az Admiral Hipper első Atlanti-óceáni bevetése
- Weserübung hadművelet ("Gyakorlat a Weseren") (1940) — Dánia és Norvégia elleni támadás
- Juno hadművelet (1940) — a szövetségesek Norvégiába tartó utánpótlás-vonalainak elvágása
- Wikinger hadművelet (1940) — a német rombolók portyája az Északi-tengeren
- Berlin hadművelet (1941) — a Scharnhorst és a Gneisenau Atlanti-óceáni útja
- Rheinübung hadművelet ("Gyakorlat a Rajnán") (1941) — a Bismarck és a Prinz Eugen kitörése
- Doppelschlag hadművelet (1942) — az Admiral Scheer és az Admiral Hipper hajók elleni támadása Novaja Zemlja-nál
- Sportpalast hadművelet (1942) — lefújt hadművelet, melyben a hajók (köztük a Tirpitz) feladata a sarkvidéki konvojok megtámadása volt
- Lóugrás hadművelet (1942) — a PQ-17 sarkvidéki konvoj elleni támadás
- Wunderland hadművelet (1942) — az Admiral Scheer hajók elleni támadása a Kara-tengeren
- Paukenschlag hadművelet (1942) — tengeralattjáró hadjárat Amerika keleti partjainál
- Regenbogen hadművelet (1942) — az Admiral Hipper és a Lützow meghiúsult támadása a JW-51B sarkvidéki konvoj ellen
- Cerberus hadművelet (1942) — a német hadihajók áthajózása Brest-ből a Németországi kikötőkbe
- Ostfront hadművelet (1943) — a Scharnhorst végső bevetése, melynek célja a JW-55B konvoj elfogása volt
- Domino hadművelet (1943) — a Scharnhorst, a Prinz Eugen és több német romboló második, lefújt, sarkvidéki bevetése
- Zitronella hadművelet (1943) — a Szövetségesek által megszállt Spitzbergák elleni támadás
- Deadlight hadművelet (1945) — a tengeralattjárók megsemmisítése a háború után
[szerkesztés] Hajók
A második világháború elején a Kriegsmarine legtöbb hajója modern, jól felfegyverezett, jól páncélozott, gyors hajó volt. A németek figyelmen kívül hagyták az első világháborút lezáró szerződésben a haditengerészetük korlátozására vonatkozó szabályokat, ezért a hajók építését titokban végezték. A haditengerészet újrafegyverzésének (a Z-terv) terve már készen volt, és már hozzáfogtak a hajók építéséhez is, de 1939-ben a háború kezdetén a kivitelezéshez szükséges óriási nyersanyagmennyiséget szétosztották több más terv között. A háború során a megszállt országok elfoglalt hajóit a németek a Kriegsmarine kötelékébe állították.
[szerkesztés] Felszíni hajók
A Kriegsmarine hadihajói, kivéve a tengeralattjárókat
[szerkesztés] Csatahajók (Schlachtschiffe)
[szerkesztés] Csatacirkálók (Schlachtkreuzer)
[szerkesztés] Zsebcsatahajók (Panzerschiffe)
- Deutschland (később átkeresztelték Lützow-ra)
- Admiral Scheer
- Admiral Graf Spee
[szerkesztés] Nehézcirkálók (Schwere Kreuzer)
- Admiral Hipper
- Blücher
- Prinz Eugen
[szerkesztés] Könnyűcirkálók (Leichte Kreuzer)
[szerkesztés] Rombolók (Zerstörer)
A német romboló flotta modern volt és a német rombolók nagyobbak voltak mint a többi haditengerészet hagyományos rombolói, de voltak velük problémák. A korai osztályok ingatagok voltak rossz időjárási körülmények között, gyakran küzdöttek motorgondokkal és rövid volt a hatótávolságuk. A gondok egyrésze megoldódott az újabb osztályok bevezetésével, de a komolyabb fejlesztéseket nem sikerült végrehajtani a háború vége és a németek kapitulációja miatt. A háború elején ezeket a hajókat főleg a Szövetségesek hajózási vonalainak közelébe történő aknatelepítésre használták.
[szerkesztés] Torpedónaszádok (Torpedoboote)
Ezeket a hajókat az 1930-as években fejleszteték ki és szinte csak torpedókkal voltak felszerelve. Ezek a torpedónaszádok tulajdonképp kis rombolókként funkcionáltak. Aknák, torpedók és géppuskák voltak rájuk szerelve. az 1940-es években kétfajta torpedónaszád-osztályt terveztek létrehozni, de ezek végül nem épültek meg
[szerkesztés] Egyéb
- Aknatelepítő hajók (Minensucher)
- Aknakereső hajók (Minenleger)
- Schnellboot-ok (motoros torpedónaszádok)
- Őrhajók
- Megfigyelőhajók
[szerkesztés] Első világháborús pre-dreadnought csatahajók (Linienschiffe)
- Schlesien (főként kiképzőhajó)
- Schleswig-Holstein (főként kiképzőhajó)
- Hessen
[szerkesztés] Repülőgép-hordozók (Flugzeugträger)
A Graf Zeppelin építését 1936-ban kezdték, de a hajó sosem készült el. 1942-ben három személyszállító hajót és két befejezetlen cirkálót (De Grasse és Seydlitz) elkezdtek átalakítani segéd hordozókká, de 1943-ban a munkálatokat leállították nyersanyaghiány és a romló katonai helyzet miatt.
[szerkesztés] Segédcirkálók
A háború ideje alatt kilenc kereskedelmi hajók alakítottak át segédcirkálóvá. Ezeket a hajókat főként kereskedelmi hajók ellen vetették be az Indiai- és a Csendes-óceánon.
[szerkesztés] Tengeralattjárók (U-Boote)
A háború kitörésekor a Kriegsmarine aránylag kis tengeralattjáró flottával rendelkezett. Mindössze 57 tengeralattjárója volt. Ez a szám gyorsan nőtt, főleg miután Hitler csalódott a felszíni hajókban.
A legelterjedtebb típus a IX típus, mely nagy hatótávval rendelkezett és főként az Atlanti-óceán nyugati és déli részén, az Indiai- és a Csendes-óceánon használtak; valamint az Atlanti-óceán északi részén használt VII típus volt. A X típus egy kis aknatelepítő tengeralattjáró volt, a XIV típus pedig egy, a távoli tengeralattjáró hadműveletek támogatására specializálódott tengeralattjáró volt.
A XXI és a XXIII típusok, az úgynevezett "Elektroboot"-ok ellenálltak a Szövetségesek tengeralattjáró-ellenes taktikájának, de sohasem tudták megfelelő mennyiségben gyártani. A háború után ezek váltak a modern tengeralattjárók prototípusaivá, mint például a szovjetek W-osztályú tengeralattjáróinak.
A második világháború alatt a hadrendbe állított német tengeralattjárók mintegy 60% veszett oda. A 40 000 főnyi U-Boot legénységből pedig 28 000 katona halt meg, további 8000 pedig fogságba esett. A megmaradt tengeralattjárók vagy megadták magukat a Szövetségeseknek, vagy saját legénységük elsüllyesztette őket a háború végén.
| A második világháború 10 legeredményesebb tengeralattjáró-kapitánya | |
|---|---|
| 266 629 BRT (44 elsüllyesztett hajó) | Otto Kretschmer |
| 225 712 BRT (43 elsüllyesztett hajó) | Wolfgang Luth |
| 193 684 BRT (34 elsüllyesztett hajó) | Erich Topp |
| 186 064 BRT (29 elsüllyesztett hajó) | Karl-Friedrich Merten |
| 171 164 BRT (34 elsüllyesztett hajó) | Victor Schütze |
| 171 122 BRT (26 elsüllyesztett hajó) | Herbert Schultze |
| 167 601 BRT (28 elsüllyesztett hajó) | Georg Lassen |
| 166 596 BRT (22 elsüllyesztett hajó) | Heinrich Lehmann-Willenbrock |
| 162 333 BRT (30 elsüllyesztett hajó) | Heinrich Liebe |
| 160 939 BRT (28 elsüllyesztett hajó) | Günther Prien |
(BRT = bruttó regiszter tonna)
[szerkesztés] Elfoglalt hajók
A németek európai hódításai számos ellenséges hajó elfoglalásával jártak. Voltak köztük olyanok is melyek még csak építés alatt áltak. A Kriegsmarine számos ország hajóit megszerezte, ilyenek voltak például: a Szovjetunió, Norvégia, Hollandia, Franciaország, Olaszország (a Szövetségesek megszállása után), Jugoszlávia, vagy Görögország.
[szerkesztés] A Kriegsmarine által elsüllyesztett híresebb hajók
| Csatahajók | |||
|---|---|---|---|
| Hajó | Időpont | Leírás | |
| HMS Royal Oak (brit) | 1939. október 14. | a kikötőjében torpedótalálat érte az U-47 tengeralattjáróról | |
| HMS Hood (brit) | 1941. május 24. | a Bismarck csatahajó elsüllyesztette | |
| HMS Barham (brit) | 1941. november 25. | torpedótalálat érte az U-331 tengeralattjáróról | |
| Repülőgéphordozók | |||
|---|---|---|---|
| Hajó | Időpont | Leírás | |
| HMS Courageous (brit) | 1939. szeptember 17. | torpedótalálat érte az U-29 tengeralattjáróról | |
| HMS Glorious (brit) | 1940. június 8. | a Gneisenau és a Scharnhorst csatacirkálók elsüllyesztették | |
| HMS Ark Royal (brit) | 1941. november 14. | torpedótalálat érte az U-81 tengeralattjáróról | |
| HMS Audacity (brit) | 1941. december 21. | torpedótalálat érte az U-751 tengeralattjáróról | |
| HMS Eagle (brit) | 1942. augusztus 11. | torpedótalálat érte az U-73 tengeralattjáróról | |
| HMS Avenger (brit) | 1942. november 15. | torpedótalálat érte az U-155 tengeralattjáróról | |
| USS Block Island (amerikai) | 1944. május 29. | torpedótalálat érte az U-549 tengeralattjáróról | |
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Források
- John Keegan: A második világháború (5. fejezet: Háborús ellátás és az atlanti csata), Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003, pp175–204, ISBN 963-07 7489 5
- Angol Wikipédia fordítása
- Német Wikipédia cikkei: Liste der deutschen U-Boote, Liste der deutschen Kriegsschiffe
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Német tengeralattjárók és az atlanti csata (angol)
- A Kriegsmarine története (angol)
- Tengeralattjáró-háború 1939-1945 (angol)
- Bismarck és a Tirpitz (angol)
- A Kriegsmarine-ról (német)
Based on work by