A közgazdaságtan története

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A közgazdaságtani ismeretek egyes elemeire már a legrégibb időkben akadunk.

Tartalomjegyzék 1 Az ókorban 2 A középkorban 3 Az újkorban 4 A merkantilizmus 5 A fiziokratizmus 6 Adam Smith 7 A történeti iskola 8 Tanszéki szocializmus 9 Etikai iskola 10 Matematikai iskola 11 Természettudományi iskola 12 Védvámiskola

[szerkesztés] Az ókorban

A klasszikus ókor népeinél, görögöknél és rómaiaknál az anyagi érdekek előnyomulásával a gazdasági jelenségek is a kutatás tárgyát képezik. A görögöknél különösen Platón, Arisztotelész, Xenophon stb. már behatóan foglalkoznak egyes gazdasági kérdésekkel. Az érték, a pénz, a kereset, a gazdagság, a gazdaság, a munkamegosztás és más kérdéseiről tárgyalnak. Leginkább figyelemre méltóak azonban a jövedelemeloszlás kérdései, melyek természetesen a demokrácia győzelmével és a vagyonegyenlőtlenség növekedésével legnagyobb fontossággal bírtak. A szocialisztikus eszmék is mindinkább elterjedtek. Legnagyobb fontosságú Platón politikája, melyben az individualisztikus társadalommal szemben egy szocialisztikus eszményi társadalmat rajzol, valószinűleg azon célból, hogy a mindinkább hirdetett egoisztiko-szocialisztikus nézeteket cáfolja. A fényűzés kérdése is nagyobb jelentőségre emelkedik már. Platón az egyszerű életet pártolja; Arisztotelész a fényűzés hasznosságát védi. Sok kérdésben azonban e kornak még nagyon kezdetlegesek voltak a nézetei. Arisztotelész nem képes a kamat, a kereskedelem jogosultságát felismerni, ellenben szükségesnek tartja a rabszolgaságot. A rómaiaknál is számos iró foglalkozik közgazdasági kérdések fejtegetésével, ami már a jog beható művelésével függ össze. Különösen a forgalom, a pénz, a mezőgazdaság egyes kérdései részesülnek tárgyalásban; ez utóbbi különösen a hires agrárírók, Varro, Columella munkáiban. Cicero, Seneca, az idősebb Plinius munkáiban is számos közgazdasági eszmére akadunk; Paulus igen érdekes fejtegetését adja a pénznek. A közgazdasági élet alapkérdései különösen sztoikusoknál és epikureusoknál tárgyaltatnak, akiknek általában indiviualisztikus és túlnyomóan kapitalisztikus felfogása többnyire visszahatott az újabb korban létesített intézményekre, főleg azon államokban, amelyek a római jognak nagyobb befolyást engedtek.

[szerkesztés] A középkorban

A középkor sem nyújt nekünk még teljesebb kidolgozott gazdasági rendszereket, leginkább a kánonjog által kidolgozott gazdaságjogi elveket lehet még annak tekinteni. Az egyházi irók, elsősorban azok, kik egyúttal gazdasági kérdésekkel foglalkoztak, leginkább az erkölcs szempontjából vizsgálták a gazdasági jelenségeket; azért volt nekik a méltányos ár (justum pretium), akarat, a pénz kérdése oly fontos. Különösen a szegényügy kérdéseit is tárgyalták. Kiválóbb irók e korban: Aquinói Szent Tamás, Albertus Magnus, Niccolo Machiavelli, Oresme, Firenzei Szent Antal, Sienai Szent Bernát, Colonna, Petrarca stb.

[szerkesztés] Az újkorban

Az újkor változott viszonyaival új közgazdasági eszmék és felfogások terjedtek el. A középkori decentrálizáció helyébe a centralizációlép; nagyobb államok keletkeznek, erősebb központi kormányokkal. A központi hatalom növekedése és súlyának fenntartása, párosulva a megváltozott hadi szervezettel, nagyobb igényeket támasztott az állami pénzügy terén, és már ezen okból mindinkább elterjedt az a nézet, hogy az állam hatalma a pénztől függ. A pénz nagy fontosságát még az ipar és kereskedelem emelkedése is fokozta, mely utóbbi azonban egyúttal okozata volt a nemes ércek szaporításának.

[szerkesztés] A merkantilizmus

Az is hozzájárult a pénz túlbecsüléséhez, hogy azt tapasztalták: különösen azon államok gazdagsága mutatott egy időben nagy haladást, melyeknek elsősorban jutott az újonnan felfedezett világrész nemesércbőségéből. Mi sem természetesebb, minthogy azok az írók, akik az állam anyagi jólétének forrásait kutatták, a nemesérceket tekintették a gazdaság legfőbb tényezőjének. Ez a felfogás a merkantilizmusban jut a legerősebben kifejezésre, ami az első jelentékenyebb közgazdasági rendszert képezi; bár az sokkal inkább gazdaság-politikai és gazdaság-adminisztrativ, mint tudományos rendszer. A merkantilizmusnak különböző irányai vannak, legtökéletesebb alakját képezi az ú. n. mérlegtan, amely szerint a legbiztosabb eszköz a nemesércek megszerzésére a külkereskedelem olyan alakulása, amely kedvező árumérleghez vezet, azaz olyan mérleghez, amely szerint nagyobb az állam árukivitele, mint árubevitele, mert ilyenkor a külföldnek nagyobb vásárlásait nemes érccel kell kiegyenlítenie. A kedvező mérleg előidézésére pedig különösen a beviteli és kiviteli vámokat, kiviteli jutalmakat, az ipar minden módon való előmozdítását, gyarmatalapítást, a hajózás emelését stb. tekintették legalkalmasabb eszközöknek. A merkantilizmus úgy elméletileg, mint gyakorlatilag sok hasznot hajtott, bár természetesen túlzásai sokban és sokszor hátráltatólag hatottak. A merkantilizmus az által is jótékonyan hatott, hogy a pénz helyettesítésének eszközeire irányította a figyelmet, ami a hitel fellendülését eredményezte; ez volt a legbiztosabb mód a későbbiekben a merkantilizmus babonáinak eloszlatására. A merkantilizmus Spanyolországból indult ki, legtökéletesebb, jóformán legfinomabb formáját Angliában találhatjuk; képviselői közé tartoznak: Serra, Mélon, Frobonnais, Mun, Child, Culpeper, Klock, Seckendorff, Justi, Hornek; részben ide tartoznak még Szenart, Sonnenfels, Genovesi is. A merkantilizmusnak kiváló államférfiak is voltak hivei, nevezetesen Colbert, miért is e rendszert gyakran colbertizmusnak nevezik. Mindenesetre Colbert már nagyon felvilágosodott merkantilista volt, aki már a munkát tekintette tulajdonképp minden gazdagság forrásának.

[szerkesztés] A fiziokratizmus

A merkantilizmus által elkövetett hibák ellenére a tudomány és a gyakorlati élet egy ideig menedéket talált a fiziokratizmusban, mely egyfelől a nemes érceknek, az iparnak és kereskedelemnek tulajdonított túlzott fontossággal szemben a természetre utalt, mint a gazdagság első forrására, másrészt az által is ellentétbe került a merkantilizmussal, hogy nem az állam gyámkodásától, hanem a gazdasági élet természettörvényeinek működésétől várta a gazdaság fellendülését; ezért az állami beavatkozással szemben a gazdasági szabadság, a laissez faire elvét hirdette.

[szerkesztés] Adam Smith

Tudományos tekintetben sem a merkantilizmus, sem a fiziokratizmus nem volt kielégítő. Olyan tanrendszer, mely magasabb tudományos igényeket kielégíthetett, mely a gazdasági jelenségek mélyebb felfogásából indul ki és mely egyúttal a gazdasági jelenségek egész körének megértésére törekedett, csak ezek után, részben ezek nyomán keletkezett. És ez az a rendszer, melynek forrásául Adam Smithnek 1776-ban Inquiry into the nature and causes of wealth of nations (Vizsgálódások a nemzetek gazdaságának természetéről és okairól) című korszakalkotó munkáját kell tekinteni. E rendszer főbb elvei a következők:

• 1. a nemzeti gazdagság forrásának elsősorban a munkát tekinti, habár mellette a természet és a tőke jelentőségét elismeri. Ezzel tehát lerontotta az eddigi felfogások egyoldaluságát és az eddig eléggé nem méltányolt munkát, tehát vele az embert teszi a gazdaság fő eszközévé;
• 2. az anyagi boldogulást az egyénre és a nemzetre vonatkozóan az egyesek versenyére vezeti vissza, mely azonban csak teljes gazdasági szabadság mellett fejlődhet. Ezzel egyúttal visszautasítja az állam beavatkozását és gyámkodását;
• 3. az egyén gazdasági tevékenységének fő rugóját az önérdekben találja, mely azonban a verseny mellett oly irányt nyer, hogy a közérdekkel összhangba jut. Mindezek nagy jelentőségü elvek, melyek alkalmasak voltak az egész gazdasági életet alakítani. Megjegyzendő még, hogy elméleti tekintetben Smith azon felfogásnak hódolt, hogy a gazdasági élet is, épp ugy mint a természet, szigoru törvényeknek van alávetve; gyakorlatilag különösen az ipari és kereskedelmi szabadságot követelte. Smith könyve egy új rendszer alapja lett a közgazdaságtanban, és e rendszer egyes lényeges részeiben maradandó jelentőséget szerzett. Azonban az ezen rendszerből később kiinduló – az önérdek túlbecsülése és tiltakozás az államnak közgazdasági tevékenysége ellen – csakhamar tévedésnek bizonyultak, melyek tarthatatlanok, és melyek több új tudományos irány kiindulási pontját képezik. A smithanizmushoz nagyjából csatlakozott Ricardo és Malthus, az újkori nemzetgazdaság két másik korifeusa, kik különösen a jövedelemeloszlási és népességi tanok vizsgálódásába kezdtek, s igy lényeges pontokon kiegészítették Smith tanait. Ennek a triásznak a tudományos alkotása az újkori közgazdaságtan, amelyet a smithianizmus, indusztrializmus, liberális, angol, ortodox stb. K. néven említenek és amelyet túlzásai miatt különösen a szocialisták „vulgáris”, „burzsoá” 'manchester" ökonomiának is neveztek. Látni ebből, hogy ezen rendszer, mivel főleg az angol szellem műve, szükségképpen az angol gazdasági élet alakulásainak és törekvéseinek hatása alatt áll, és habár a gazdasági és különösen a külkereskedelmi szabadság elve alapján kozmopolitizmussal vádolható, mégis igen erős nemzeti jelleget visel. A társadalmi gazdaságtan terén még különösen a következő irányok és iskolák említendők:

[szerkesztés] A történeti iskola

E néven a nemzetgazdaságtan azon irányát értik, amely az angol ortodox iskola tanításával ellentétbe helyezkedett, azt hirdetvén, hogy a nemzetgazdaságtan nem képes örök érvényű, csak fejlődési törvényeket felfedezni, melyek azt tanítják, hogy a nemzetgazdasági intézmények változnak a nép fejlődési foka, kulturális állapota szerint, jogosultságuk tehát a népélettel való összefüggésben rejlik. A történeti iskola a történeti tények méltatását előmozdította, mélyebb betekintést engedett a gazdasági élet rugóiba és a régi iskola ortodoxiáját megtörte. Mindamellett a tudomány alapelméletét lényegesen nem változtatta és újabban inkább egyszerü gazdaságtörténeti kutatásokra szorítkozik. Legnagyobb érdeme abban rejlik, hogy a népélet nyilvánulásainak megfigyelésével a gazdasági életben működő erkölcsi erők hatására figyelmeztetett, és utat egyengetett más felfogásoknak. A történeti iskola alapvető munkái: Knies, Die politische Ökönömie vom geschichtlichen Standpunkte (Braunschweig 1853); Hildebrand, Die Nationalökönömie der Gegenwart und Zukunft (M. m. Frankfurt 1848)- Roscher Grundriss zu Vorlesungen über dea Staatswirthschaft nach geschichtlicher methode (Göttinga 1843); az angoloknál különösen Cliffe Leslie volt a történeti iskola lelkes szószólója, melynek legjelentékenyebb képviselői: Thorold Rogers, Cunningham, Ashley stb. Az első ellenzék az indiviualisztiko-egoisztikus angol nemzetgazdaságtannal szemben tulajdonkép nem a történeti, hanem a romantikus iskolából indul ki, mely az egyénnel szemben az állam szerves összefüggését és fejlődését hangsúlyozza, mely eszményét a középkorban keresi és a társadalmi élet erkölcsi természete mellett a vallásra fektet nagy súlyt. A gazdasági tevékenységet az ember magasabb rendeltetésével hozza összefüggésbe. Ez irány némi találkozó pontot mutat a modern szocializmussal, amellyel az individualizmus alapján fejlődött gazdasági állapotok szigorú birálatában megegyezik. A romantikus iskola az általánosan elterjedt angol nemzetgazdaságtan uralkodó természeti felfogása ellen az első tiltakozás. Ennek az irányzatnak a legkiválóbb képviselői Burke, Müller Ádám, Haller, Gentz stb. voltak.

[szerkesztés] Tanszéki szocializmus

A „tanszéki szocializmus” (Kathedetsocialismus) különösen a történeti iskola befolyása alatt több iró az induktiv módszer alkalmazását vette célba, és ennek segítségével vizsgálva a gazdasági jelenségeket arra az eredményre jutott, hogy a régi nemzetgazdaságtan több tana, igy az állam beavatkozására vonatkozó tan, a munkabér és általában a jövedelemeloszlás tana módosítandó. Minthogy ezen irányzat leginkább a munkáskérdéssel foglalkozott, ezen a téren gyakorlati követelményeket fogalmazott meg, és többnyire a német egyetemek tanárai által hirdetett tanszéki szocializmus nevet kapta. Ennek az iránynak legnevezetesebb irásai: Schmoller, Grundfragen des Rechts in der Volkswirthschaft (Jena 1875); Brentani, Die englischen Gewerkvereine (Lipcse 1872); Scheel, Die Theorie der socialen Frage (Berlin 1872). Az angoloknál ezekhez legközelebb áll: Ingram, The present position and propects of political economy (Dublin 1878).

[szerkesztés] Etikai iskola

A történeti iskola az etikai irány előkészítője is volt, amennyiben a népéletben működő erkölcsi tényezőkre figyelmeztetett. Az etikai iskola különösen a régi elméletnek azon tana ellen foglal állást, mely szerint a gazdasági életben egyedül a rideg egoizmus működik. Ez irány képviselőihez számíthatók különösen: Thünen, Wagner, Schäffie, Lange Németországban; Ingram, Sidgwick, Syme, Toynbee, Marshall, Ruskin Angliában; Clark, Walker, Ely Amerikában; Necker, Sismondi, Gide Franciaországban; Cossa, Loria, Cusumona Olaszországban; Azcarate Spanyolországban stb. Különösen a nagy történetírónak, Carlylenak föllépésével függ össze ez iskola terjedése.

[szerkesztés] Matematikai iskola

Matematikai iskolának nevezik azon irányzatot, amely a gazdasági törvények fölfedezésére a matematikai módszert tartja legalkalmasabbnak. Ide tartoznak különösen Cournot, Fuoco, Gossen, Walras, Jevons, Macleod, Edgeworth, Fisher stb.

[szerkesztés] Természettudományi iskola

Több iró felismerte a természet és a gazdasági élet megnyilvánulásai közötti hasonlóságot, és a gazdasági jelenségek magyarázatára a természettudományi törvényeket akarta felhasználni; ezen irók közé tartoznak Schäffie, Herbert Spencer, Lilienfeld, Lavergne-Peguilhen stb.

[szerkesztés] Védvámiskola

A szabadkereskedelmi iskolával ellentétbe helyezkedett egy iskola, mely a gazdaság természetes fejlődéséhez szükségesnek tartotta a termelési ágak összhangzatos fejlődését. Ennek biztosítása bizonyos körülmények között a gyengébb és a külföldi verseny által létükben veszélyeztetett termelési ágak, elsősorban az ipar érdekében védvámok alkalmazását kívánta. Ez iskola törekvései lényegében nem voltak képesek az ortodox angol nemzetgazdaság elméletét javítgatni. Ezen iskola elméleti törekvései általában kevésbé sikerültek, mint gyakorlati törekvései, ezek pedig csak a nemzetközi munkamegosztás túlzásba vitt hibájában találtak erősebb támaszt. A védvámiskola legkiválóbb mesterei voltak Friedrich List, Carey, kiválóbb képviselői közé tartoznak Greeley, Peshine Smith, nálunk Kossuth, Beöthy Leo, Mudrony stb.