User:Akela/Temp 06

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A lap szerkesztés alatt áll. Kérlek, még ne szerkeszd egy darabig!

Tartalomjegyzék

1 Radó Sándor: CSAK A KIEGÉSZÍTENDŐ BEKEZDÉSEK MARADTAK:

[szerkesztés] Radó Sándor: CSAK A KIEGÉSZÍTENDŐ BEKEZDÉSEK MARADTAK:

[szerkesztés] Moszkva szolgálatában

1924–1926 között Radó Sándor a Szovjetunióban élt, itt folytatta a szakmai munkát és a mozgalmi szervező tevékenységet. Ebben az időszakban Moszkvában a Kulturális Kapcsolatok Intézetének szerkesztője, a Világgazdasági és Világpolitikai Intézet titkára és tudományos főmunkatársa, majd a Kommunista Akadémia főmunkatársa lett.

A Szovjetunió tagköztársaságokról kiadott térképeinek kiváló minősége alapján Radót a geográfusok szovjet-szakértőnek fogadták el. Később ismét Németországba ment, és részt vett a Meyers Lexikon szerkesztésében. Itt került kapcsolatba a szovjet hírszerzéssel, valószínűleg ekkor szervezték be ügynöknek (Szemjon Urickij hírszerzőtiszt révén), és később konkrét megbízásokkal Németországba küldték. Földrajztudósi és térképészi szakmai tudása nagyszerű alapot képezett hírszerzési munkájához, egyben kiváló fedőfoglalkozást is adott neki. A Radó Sándor által Berlinben közzétett Munkásatlasz társadalom-földrajzi térképei angol és japán kiadásban is megjelentek. Lipcsében 1932-ben Radó kiadta a világ első légi közlekedési útikönyvét.

Hivatalos életrajza szerint Radó 1927–1933-ig a szovjet-orosz Földrajzi Tájékoztató Iroda igazgatójaként dolgozik Berlinben. 1926-ban Berlinben megszervezte a Szovjet Hírügynökség külföldi irodáját, létrehozta a világ első földrajzi-térképészeti sajtóügynökségét, amely Berlinben Pressegeographie, utóbb Párizsban Inpress, a második világháború alatt Genfben Geopress (Pressgeo) néven működött, és aktuális térképvázlataival folyamatosan ellátta a nemzetközi sajtót.

1933-ban, a nácizmus hatalomra jutása után Franciaországba települt. 1933–1936-ig Párizsban, az Antifasiszta Sajtóiroda nevű fedőszervezetben dolgozott. 1936-ban Svájcba költözött. A második világháború végéig, 1945-ig Genfben élt, ahol a Pressgeo sajtóügynökség örve alatt szervezte és irányította a szovjeteknek dolgozó kémhálózatát.

[szerkesztés] Szovjet kémként a második világháborúban

Radó Genfben 1936–1944 között a Szovjetunió nyugat-európai hírszerző szervezetének vezetőjeként tevékenykedett. Az informátorok hálózatát elődje, egy szovjet női hírszerző tiszt hozta létre a 1920-as évek végén, Svájcban élő német, orosz és lengyel kommunista emigránsokból. Ennek a nőnek nevét még a 2006-ban megjelent Radó-életrajz sem közli. Az 1941-ben Radónak átadott szovjet kémhálózatot Radó tovább bővítette, hatékony szervezetbe foglalta. Információi 20 országból, főleg Németországból és Olaszországból érkeztek, áruló katonák és beszervezett civil ügynökök kiterjedt hálózatán keresztül. A kutatások radó szervezetének legalább 60 tagját név szerint azonosították. Több ügynöke volt a német hadvezetésben, a katonai hírközpontokban, a Hadügyminisztériumban, köztük Ernst Lemmer, Ribbentrop német külügyminiszter titkárságának munkatársa (korábban a Pester Lloyd pesti tudósítója, a háború után CDU-politikus).

60 személy neve a könyvben, Rössler ajánlkozott Moszkvának

A nácik elsô sikeres hadjáratai óhatatlanul befolyásolták Svájc politikai vezetôit. Úgy döntöttek, hogy a német kártyára tesznek fel mindent. Ebben némi része volt a svájci hírszerzés fogyatékosságainak is. Svájc a második világháború szinte teljes tartama alatt virágzó kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatokat ápolt a náci Németországgal. Német magánszemélyek és vállalatok, üldözők és üldözött személyek (akik tehették) egyaránt Svájcban helyezték el, vagy Svájcon keresztül juttatták biztonságos helyre saját vagyonukat, és a rabolt javakat is. Ez a helyzet Svájc számára igen előnyös volt, ezért a svájci hatóságok elvileg üldözték az országuk területén folytatott, Németország elleni hírszerző és diverziós tevékenységet. Lebukásra azonban egészen 1943-ig nem került sor (feltehetőleg a svájci hatóságok óvatos, kétkulacsos politikájának köszönhetően).

A fenti helyzet miatt a titkos információk nagy része közönséges postai úton érkezhetett Svájcba. A náci hatóságok a Svájcba irányuló postai forgalmat csak kevéssé ellenőrizték, egészen 1943-ig, amikor a nagy német katonai vereségek nyomán a német katonai hírszerzés meggyanúja, hogy a a barátian semleges ország felé fordult, ennek következtében a svájci kémelhárítás is kénytelen volt határozottabban fellépni.

Amikor a genfi térképészeti iroda tevékenysége gyanússá vált a svájci rendőrségnek, visszavonták Radó Sándor tartózkodási engedélyét. Ez nehézséget okozott a kémtevékenység további folytatásában, mert Radónak, mint a svájci szovjet hírszerzők vezetőjének feltétlenül szüksége volt a legálisan működő irodára, mint fedőszervezetre. A Radó által a szovjet hírszerzés kezére játszott katonai információk nyomán szaporodtak a német hadsereg és a magyar honvédség súlyos vereségei a szovjet fronton. Érdemeiért Radó Sándort 1942-ben a szovjet hadsereg ezredesévé nevezték ki és Lenin-Rendet kapott.

A német hírszerzés erőfeszítései, amelyek a csoportba való beépülésre irányultak, 1943. elején meghozták az első eredményeket. Megszerezték a csoport rejtjelkönyveinek egyes részeit, majd 1943 nyarán, a szovjet Vörös Hadsereg kurszki győzelme után a svájci elhárítás – a német hírszerzés jelzése alapján – likvidálta az egész szovjet hírszerzőcsoportot. Az akcióban számos kémet megöltek, letartóztattak, egyedül Radó Sándor maradt szabadlábon.

A csoport felszámolása után Radó újabb kémhálózatot szervezett Svájcban, és a németországi ügynököktől továbbra is (!) érkező titkos információkat ezután, saját szakállára, a svájci brit követségen keresztül igyekezett eljuttatni a hitler-ellenes szövetséghez. A szovjet hírszerzés ezt az utat soha nem hagyta jóvá. A sztálini logika alapján ezzel Radóra, mint mindenkire, aki nyugati titkosszolgálatokkal került kapcsolatba, szovjetellenes összeesküvés gyanúja vetült.

Radó később kiadott könyvében utal a német atomfegyverprogramra. Erről 1978-ban, Jéki László magfizikus, egyetemi tanárnak írt levelében Radó ezt írta: „Egy svájci fizikus közvetítésével egyik összekötőm megtudta, hogy Werner Heisenberg Nobel-díjast, vezető német atomfizikust a náci hatóságok jó szóval és fenyegetésekkel igyekeznek a maghasadás katonai célokra való felhasználásának fejlesztésére, ő azonban mindent megtesz, hogy kutatásait lassítsa és ne jusson döntő eredményekhez”. (Ez alátámasztja Teller Ede professzor álláspontját Werner Heisenberg szerepéről).

Élete e szakaszának emlékeit hazatérése után, a „Dóra jelenti” című, először 1971-ben Magyarországon kiadott memoárkönyvében foglalta össze. A könyve 1971-ben és 1976-ban megjelent változatai természetesen a kommunista sajtócenzúra megszűrte, e szövegekben a sztálini Szovjetunió javára, a náci Németország és háborús szövetségesei (köztük hazája, Magyarország) ellen folytatott kémkedés következetesen a „Hitler ellen harcoló antifasiszta kialíció javára” végzett felderítő munkának van beállítva.

Egy tipikus megfogalmazás a 1970-es évekből: „Meggyőződéses antifasizmusa és Hitler terjeszkedő agressziója a II. világháború alatt arra késztették (Radót), hogy a kezébe összefutó információs anyagokat a szovjet hadsereg rendelkezésére bocsássa, így genfi irodája fontos szovjet hírszerző központtá alakult”. Ez a mondat szándékosan elhallgatja azt a tényt, hogy Radó Sándor, a magyar Tanácsköztársaság volt komisszárja, meggyőződéses kommunistaként legalább egy évizeddel a nácizmus hatalomra jutása előtt már a szovjet hírszerzés ügynöke volt.

[szerkesztés] Vissza a Szovjetunióba

A világháború után 1945-ben a szovjet hírszerzés Radót, életben maradt társaival és a szovjet kémhálózat más ügynökeivel együtt „hazarendelte” a Szovjetunióba. A sikeres hírszerzők, köztük Alexander Foot angol kommunista, a Lenin-rendről álmodoztak, de Radó, aki közelebbről ismerte a működő kommunizmust, gyanakodott. A szovjet ügynököket Moszkvába szállító repülőgép, máig ismeretlen okból, Kairóban leszállt. Radó szökni próbált, elhagyta a gépet, de a helyi brit hatóságok elfogják, és visszakísérik a gépre. Saját későbbi visszaemlékezése szerint öngyilkosságot próbált elkövetni, de megmentették. Moszkvába érkezve Radót és társait letartóztatták, és a Ljubjanka börtönbe zárták. A szokásos államellenes összeesküvési váddal büntetőtáborokba (lágerekbe) került, és Sztálin haláláig kényszermunkát végzett.

Későbbi (állítólag CIA-forrásokból származó) adatok szerint Radó Sándort Lavrentyij Berija miniszterelnök-helyettesnek, az NKVD vezetőjének utasítására börtönözték be. A történet szerint Berija a háború elején a svájci szovjet hírszerző szolgálathoz küldte saját fiát, hogy megmentse őt a katonai frontszolgálattól. A fiatalembernek Radó irodájában kellett volna szolgálatot teljesítenie, de ehelyett playboy módjára élt, a rábízott pénzt elverte. A használhatatlan ügynököt Radó visszaküldte volna a Szovjetunióba, ahol az ifjú Berija behívott katonaként elesett a fronton. Halála miatt apja Radót tette felelőssé, és 1955-ben állítólag az ő személyes bosszúja miatt került a Ljubjankába. Radó Sándor több évet töltött különböző szovjet lágerekben, és csak 1955-ben, két évvel Sztálin és Berija halála után térhetett haza.

[szerkesztés] Utóélete

[szerkesztés] Rádióból kiírva

20 országban informátorok, német hadvezetés, Rudolf Rössler német emigráns,

60 személy neve a könyvben, Rössler ajánlkozott Moszkvának

1955 belügyminiszterhelyettességet és a hirszerzés felügyeletét ajánlják neki

külker min - 1955-ben ismét földrajzos.

- - - -

Radó is ugyanabban az évben szabadult.

Részletekben bôvelkedô, szépírói színvonalú könyvében azonban sok a fehér folt. Például nem is említi „a különös utazást", vagyis kairói kirándulását, szót sem pazarol, mi több, egyszer sem említi a Ljublankát.

Emlékezet-kihagyás? Aligha.

A magyarázatot 400 oldalas könyvének megjelenési dátumában kell keresni. A Magyar Kartográfiai Intézet igazgatójának emlékirata a Magyar Kommunista Párt cenzúrájának szûrôjén ment át. Megerôsíti ezt a dr. Radó Sándor elôszavával megjelent forrásmunka, melyre még visszatérünk.

Svájcban sikerült felfedeznie a fenti követelményeknek megfelelô, jó családból származó németet Rudolf Roessler személyében. Irodalmár, Thomas Mann barátja, vezetôje a luzerni Vita Nova Könyvkiadónak, 1934 óta ott él. Mi kell több?

Edgar Bonjour, a bázeli egyetem történészprofesszora, aki nem kevesebb, mint hat kötetben írta meg Svájc semlegességének történetét, arra az álláspontra helyezkedett, hogy sem Roessler, sem Radó nem nevezhetô kémnek a szó valódi értelmében. Nem kémkedtek, hanem az ügynökeik révén hozzájuk juttatott híreket gyûjtötték, rendezték, értékelték..., és továbbították.

Roessler azt állította, hogy 1941. május 1. és 1943. október 13. között „mindent tudott", ami Berlinben történt. Információit egyenesen a Bendlerstrasse 11-13. sz. alatti híradó bunkerébôl kapta. Ott volt a német szárazföldi haderô fôparancsnokságának távíró központja.

Két híradós lány: Angelika von Parchim és Maria Kalussy 1941 elejétôl 1944. március közepéig (egy kis ellentmondás Roessler fenti adatával) mintegy 4500 titkos parancsnoki ügyet (gKdos = geheime Kommandosache = titkos parancsnoki ügy) és kereken 120 titkos táviratot juttatott el Svájcba Roesslernek.

Rudolf Roesslert, alias Lucyt, 1953-ban Svájcban letartóztatták Csehszlovákiának való kémkedés vádjával. Vizsgálati fogságban halt meg 1958-ban.

Roessler 1958-ban bekövetkezett halála elôtt Rulandnak sikerült rávennie a két híradós lányt, hogy felkeressék Luzernben.

Az OKW/OKH (a véderô fôparancsnoksága / a szárazföldi haderô fôparancsnoksága) távíróközpontjában felvett és géptávíron továbbított titkos ügyek szövegét fel kellett ragasztani, ezek mint kéziratok szerepeltek továbbításkor. E táviratok összeolvasó szalagjait, vagyis tekercseket, rendszeres idôközönként megsemmisítették. A két lány kéthetenként legalább egyszer teljes tekercseket adott át összekötô tisztjüknek. A tekercsek észrevétlen eltûnését csak a „megsemmisítô eljárás" rendkívül nagyvonalú, hogy ne mondjam könnyelmû kezelése tette lehetôvé — állapítja meg Ruland.

Werner Kemper repülô alezredest édesapja, Herbert Kemper, nyugalmazott miniszteri tanácsos vette rá az együttmûködésre.

A tekercsek Luzernbe juttatása jól mûködött, és teljesen veszélytelennek bizonyult.

A diplomáciai útlevéllel ellátott futárok, akár vonaton, akár gépkocsin utaztak, semmit sem kockáztattak. Így volt ez Németország és más európai országok esetében is. Egy-egy Abwehr tiszt jeligés címre küldte a postát. De segített egy hálókocsi kalauz is — régi szociáldemokrata —, aki körülbelül hatnaponként kapott egy levelet a berlini Anhalt pályaudvaron, és ugyancsak Svájcban dobta be a postaládába.

A második világháború kitörése, a nácik elsô sikeres hadjáratai óhatatlanul befolyásolták a kantonok országának politikai vezetôit. Döntésük ez volt: mindent feltenni a német kártyára. Ebben része volt a svájci hírszerzés fogyatékosságainak, tapasztalanságának.

Mindenekelôtt, saját banktitoktartási törvényét megszegve, zárolta a letétbe helyezett zsidó vagyontárgyakat. Azután, a náci halálgyáraktól kapott nyersanyagot (az elgázosítottak aranyfogait) szakemberei olvasztották be.

A hitleristák küldötteit csak látszatra, a nyugati szövetségesek félrevezetésére helyezték megfigyelés alá, azok diplomáciai mentességgel ide-oda utazhattak. Viszont keresték-kutatták a Dóra rádióadóit (egyik három km-re a francia határtól, kettô pedig a német-svájci határ közelében mûködött, de állandóan változtatta székhelyét). Végül egyiket sem sikerült lokalizálni.

Az ország semleges tekintélyének tisztára mosása a háború után azonnal megkezdôdött, különösképpen azt követôen, hogy Gilles Perrault több nyelven megjelent könyve adathalmazával bizonyított.