Alekszandr Nyikolajevics Lüders
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Alekszandr Nyikolajevics Lüders (Александр Николаевич Лидерс, más átírásokban Lüdersz vagy Ligyersz) (1790. január 26. – Szentpétervár, 1874. február 13.) gróf, orosz gyalogsági tábornok. Az 1848–49-es szabadságharcban a cári csapatok egyik tábornoka.
Német eredetű katonacsaládban született Podóliában. 1807-ben lépett a cári hadseregbe. Részt vett az 1812–1814 évi Napóleon elleni háborúban. Az 1831–32-es lengyel szabadságharcban vezérőrnagyként egy gyaloghadosztály parancsnoka volt. Varsó bevételében hadosztályával kiválóan szerepelt, ezért altábornaggyá léptették elő. 1838-tól gyalogsági tábornokká és egy gyalogos hadtest parancsnokává nevezték ki.
1848 júliusában hadtestével megszállta Moldvát és a Havasalföldet. Puchner Antal kérésére 1849 februárjában Szkarjatyin és Engelhardt tábornokok vezetésével cári csapatokat küldött Nagyszebenbe és Brassóba, őket azonban Bem tábornok rövidesen kiverte.
1849 nyarán, a cári intervenció megindításakor feladata Erdély birtokbavétele volt, majd ezután a kialakult hadi helyzetnek megfelelően be kellett volna avatkoznia a magyarországi harcokba. Lüders mintegy harmincezer fős hadsereg élén a Tömösi- és a Törcsvári-szoroson keresztül 1849. június 19-én indult meg Erdély felé. A Tömösi-szorosnál súlyos harcokban áttörte Kiss Sándor honvéd ezredes védelmét, majd június 20-án elfoglalta Brassót. Ezután Hasford tábornok vezetésével egy kilencezer fős egységet indított Gál Sándor csapatai ellen a székelyföld elfoglalására, ő maga pedig Nagyszeben felé indult. Bem gerilla-hadviselést alkalmazott a szövetséges csapatokkal szemben, váratlan helyen többször támadott, majd visszavonult. Ezekben a kisebb ütközetekben többnyire vereséget szenvedett azonban mindvégig meg tudta akadályozni, hogy Lüders csapatai kijussanak Erdélyből és a magyar főerők hátába kerüljenek. A harcokban azonban az erdélyi magyar haderő lassan felmorzsolódott, az orosz csapatok döntő fölénybe kerültek. Lüders július 20-án a Vöröstoronyi-szorosnál kiszorította Ihász Dániel ezredes csapatait a Havasalföldre, július 31-én a segesvári ütközetben vereséget mért Bem hadseregére, majd augusztus 6-án a nagycsűri ütközetben szinte teljesen megsemmisítette az erdélyi magyar hadsereget. Ezután Stein Miksa Gyulafehérvárt ostromló serege ellen fordult és augusztus 12-én Szászsebesnél legyőzte. A Beke József ezredes vezetése alatt álló erdélyi hadsereg maradványai augusztus 18-án Dévánál tették le a fegyvert Lüders csapatai előtt.
Erdélyi győzelmeiért megkapta a Katonai Mária Terézia Rend parancsnoki keresztjét és a Szent György Rend 2. fokozatát. 1854-ben részt vett a törökök elleni hadműveletekben, 1856-ban őt nevezték ki a krími csapatok főparancsnokává. Betegsége miatt rövidesen kérte nyugállományba helyezését. 1861 októberében Lengyelország cári helytartója lett, de 1862 júliusában leváltották. Helytartósága végén Varsóban merényletet követtek el ellene, amelyben megsebesült. Ekkor kapta a grófi rangot.
[szerkesztés] Felhasznált források
- Hermann Róbert: Az 1848–1849-es szabadságharc nagy csatái, Zrínyi Kiadó – 2004, ISBN 9633273676
- Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin), Zrínyi Katonai Kiadó –1985, ISBN 9633263379
- Révai Nagy Lexikona
Based on work by