Báró

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A báró a középkori Nyugat- Közép- és Dél-Európában a királytól közvetlenül függő feudális nagybirtokosok megjelölése volt. Az újkorban az uralkodó által adományozott öröklődő főnemesi címmé vált.

Tartalomjegyzék 1 A bárói tisztség és cím Európában 2 Magyarországon 2.1 Az országbárók 2.2 Az öröklődő bárói cím

[szerkesztés] A bárói tisztség és cím Európában

A szó a frank baro szóból származik, amely eredetileg „teherhordó, fegyverhordó harcost” jelenthetett. (Az ógermán bera, beran, „hordani” igéből. Más elméletek szerint a szó az ógermán bar, azaz „szabad” vagy a latin vir, vagyis „férfi” szóból is származhatott.) A baro, baron, barone Nyugat-Európában a középkorban a királytól közvetlenül függő nagyhűbéresek (vazallusok, lovagok) elnevezése volt. Először a normann politikai rendszerben alakult ki a fogalom azokra, akik hűbéruradalmaikat (baronagium, baronia) akár hivatalként (honor), akár öröklődően kapták az uralkodótól, mint annak legközvetlenebb hívei. Ez terjedt tovább Angliába, illetve Dél-Itáliába, és hasonló érvényesült Katalóniában is. Angliában a 13. századtól megkülönböztették a nagyobb (maior) és kisebb (minor) bárókat. Az előbbieket a legnagyobb baroniák birtokosaként személyesen idézték a kúriába, míg az utóbbiak a király egyszerű hűbéresei voltak.

A báró a 16. századtól öröklődő főnemesi címmé vált. Németországban a Baron vagy más néven Freiherr cím tulajdonosai a nemesség külön rendjét alkották, akik rangban az egyházi és világi fejedelmek (Fürsten) után következtek.

A bárók rangkoronája 12 ágú volt, ebből hét látszik a címerpajzsokon.

[szerkesztés] Magyarországon

[szerkesztés] Az országbárók

A bárók vagy más néven országbárók (latinul barones regni) a középkori Magyar Királyság legfontosabb tisztségviselői, vezető politikusai, a királyi tanács tagjai voltak. Zászlósuraknak is nevezték őket, mivel a banderiális hadszervezet korában bandérium tartására voltak kötelezve.

Bárói méltóságok Luxemburgi Zsigmond idejében:

• a nádorispán (comes palatinus)
• az erdélyi vajda (woyuoda Transsiluanus)
• az országbíró (iudex curiae regiae)
• Horvátország, Szlavónia, Dalmácia, Macsó és Szörény bánjai (bani)
• a tárnokmester (magister tavernicorum)
• az ajtonállómester (ianitorum regalium magister)
• az asztalnokmester (dapiferorum regalium magister)
• a pohárnokmester (pincernarum regalium magister)
• a lovászmester (agasonum regalium magister)
• a pozsonyi és a temesi ispán
• a főkincstárnok (summus thesaurarius)
• a székelyek ispánja
• a titkos kancellár

Magyarország érsekeit és püspökeit, akik címüknél fogva szintén automatikusan a királyi tanács tagjai voltak, egyházi báróknak is nevezték.

[szerkesztés] Az öröklődő bárói cím

A bárói cím új örökletes formáját a 1498. évi XXII. Törvénycikk intézményi szinten is elfogadta. A király a 16. század elejétől egyes, nem a főnemesi réteghez tartozó személyeknek is örökletes bárói címet adományozott. Ez fontos lépés volt az örökös főrendiség kialakulása útján. 1608-ban iktatták törvénybe, hogy minden báró a felsőtábla tagja és jogosult a „nagyságos” címre. A 17. századtól, a grófi cím elterjedése után a báró a grófoknál alacsonyabb rangú főrendiek címévé alakult. A kiegyezés (1867) után polgári származásúakat, köztük több nagyiparost is bárói rangra emeltek. A címet 1918-ig adományozták.