Zsigmond magyar király

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Luxemburgi Zsigmond arcképe (Albrecht Dürer festménye)

Luxemburgi Zsigmond (Nürnberg, 1368. február 14. – Znaim, 1437. december 9.) magyar, német és cseh király, német-római császár.

Tartalomjegyzék

1 Trónra kerülése
2 Belpolitikája
3 Külpolitikája
4 Történelmi jelentősége
5 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Trónra kerülése

Amikor Nagy Lajos meghalt, vele kihalt a magyar Anjou-ház férfiága, ezért a két lánya, Hedvig és Mária örökölte a trónt. Hedvig a bárók akarata szerint Lengyelország uralkodója lett, Mária pedig Magyarország királynője, s ezzel megszűnt a két ország között fennálló perszonálunió. Szinte azonnal megindult a verseny Mária kezéért, hiszen aki a férje lesz, az lesz Magyarország uralkodója.

A bárók három pártba tömörültek, s mind a három pártnak megvolt a maga jelöltje. A Lackfiak Mária vőlegényét, Luxemburgi Zsigmondot, IV. Károly német-római császár fiát támogatták. A Garaiak, Garai Miklós nádor és Erzsébet anyakirályné jelöltje Orleans-i Lajos volt; Lajos és Mária diplomáciai úton házasságot is kötöttek. A délvidéki Horváti család II. Anjou vagy Kis Károly nápolyi királyt akarta a trónra, 1385-ben meg is koronázták, 40 napig uralkodott, de Garai nádor és Erzsébet megölették. Zsigmond még Kis Károly koronázása előtt Csehországba menekült.

A Horváti testvérek az országgyűlésen összefogtak a királynő és édesanyja ellen, és a nádorral együtt elfogták őket. Az anyakirálynőt s a nádort kivégezték. A bárók nagy része Zsigmond mögé sorakozott fel, aki 1385-ben vette feleségül Máriát, és 1387-ben koronázták királlyá.

Zsigmond a trónért egyezséget („ligát”) kötött bizonyos bárói csoportokkal, mert a megcsappant királyi hatalom már nem tette lehetővé a mindenkitől független politika vitelét. Az egyezség értelmében megkoronázták, a nádor pedig Lackfi István lett. Zsigmond ugyan elnyerte a koronát, de ám a ligával kénytelen volt együttműködni s a bárók területi igényeit kielégíteni. Az Anjou-kor elején helyreállított várbirtok rendszer összeomlott, mert Zsigmond a a királyi birtokok felét eladományozta. Nagy Lajos halálakor a király még az ország háromszáz vára közül 160-nak volt az ura, míg Zsigmond uralma alatt ez a szám 70-re csökkent. Ekkor kezdődött a hatalmas mágnásvagyonok kialakulása.

Az uralkodó kísérletet tett hatalmának megszilárdítására. Új embereket emelt a bárók közé, hozzá hű főurakat, mint Cillei Hermann, Ozorai Pipó, de a Báthory, Rozgonyi, Tallóci, Garai családok felemelkedése is ekkor kezdődött. Mivel a bárók helyett inkább köznemeseket juttatott hatalomra, 1401-ben már az egész liga fordult szembe Zsigmonddal. Elfogták a királyt, de Garai Miklós hősiesen túszul adta magát a királyért cserébe. Miután Zsigmond visszakapta trónját, létrejött a királyhű bárókat tömörítő Garai-Cillei liga. 1405-ben pedig – miután Mária egy lovasbalesetben még 1395-ben meghalt – feleségül vette Cillei Borbálát.

[szerkesztés] Belpolitikája

A Zsigmondot ábrázoló lap Thuróczy János krónikájában

Zsigmond a helyzete megszilárdítása érdekében a magyar egyházat, elsősorban mint anyagi forrást igyekezett a királyi hatalom szolgálatába állítani. 1404-ben rendelkezést hozott amelynek értelmében királyi engedményhez kötötte a pápai bullák kiadását (placetum regium = királyi tetszvényjog). Ennek értelmében még a pápa is csak akkor adhatott ki intézkedéseket, ha abba a király beleegyezett.

A 14. század gazdasági fejlődése a városok, különösen a szabad királyi városok számának és lélekszámának növekedését eredményezte. Kevés szabad királyi város volt, mint pl. Buda, Pozsony, Bártfa, Eperjes, Kassa, a városfejlődés viszont önmagához képest jelentős volt Magyarországon. Mivel a városok lakossága elkötelezetten támogatta Zsigmondot, nagy szerepük volt a politikai stabilizációban, hiszen egyikük sem akart főúri függés alá kerülni, vagy kiváltságaikat elveszíteni. Az uralkodó növelte a fallal körülvett városok számát, kedvezett a városok kereskedelmének, elrendelte a súly- és mértékrendszer egységesítését. 1405-ben a király városi dekrétumokat bocsátott ki, ezek a törvények a városok és polgárságuk pozícióit erősítette; egyebek közt szentesítette a városok jogát a lakosaik feletti önálló ítélkezése, bíráit pallosjoggal ruházta fel. Az 1435-ben tartott rendi gyűlésen már a negyedik rend, a polgárság is képviseltethette magát.

Budán az 1370-es évek végétől Nagy Lajos király nagyszabású palotaépítkezésekbe kezdett, amelyet Zsigmond még nagyobb léptékben kibővített, majd 1408-ban végleg Budára költöztette udvarát. Zsigmond uralkodása alatt, 1395-ben új egyetem létesült Óbudán. Az új egyetemen az összes fakultáson megindult a tanítás, s az óbudai teológiai, jogi és orvosi kar, valamint az ars-fakultás egyaránt képviseltette magát a konstanzi zsinaton 1414-ben. Szoros kapcsolatban állt az új intézmény a bécsi egyetemmel, ars-fakultásán bécsi magisterek is tanítottak, viszont óbudai bakkalaureusokról tudunk, akik a bécsi egyetemen adtak elő. Az óbudai egyetem további sorsáról azonban az 1410-es évek után már nincs adat.

1408-ban Zsigmond létrehozta 24 bárói család részvételével a Sárkányos Rend Társaságát a királyhű liga megerősítésére. Tagjai, báróként, helyet kaptak a királyi tanácsban, és birtokokat is kaptak, ami által csökkent a királyi birtokok területe és jelentősége, erősödött a nemesi vármegyerendszer. Zsigmond sokszor került pénzügyi zavarba, hogy bevételekhez jusson, gyakran zálogosított el várakat, falvakat. Így történt, hogy 1412-ben 16 szepesi helységet zálogosított el a lengyel királynak 37 ezer cseh garasért. Ezek a települések csak Lengyelország első felosztásakor, 1772-ben tértek vissza Magyarországhoz.

1437-ben kirobbant a Budai Nagy Antal-féle erdélyi parasztfelkelés , aminek közvetlen kiváltó oka az volt, hogy Lépes György, az erdélyi püspök három éven keresztül, míg rossz pénz volt forgalomban, nem szedte be az adót, majd mikor ismét "jó" pénz került forgalomba, visszamenőleg is követelte a tizedet. A kolozsmonostori egyezményben az erdélyi vajda enyhített a parasztok terhein.

[szerkesztés] Külpolitikája

Zsigmond szobra a Nemzeti Történeti Emlékparkban

Nem sokáig lehetett nyugalma Zsigmond királynak, hiszen I. Bajezid hadai Magyarország közelébe kerültek. Zsigmond a belső gondjai ellenére hadjáratokat indított a Balkán irányába, végül sikeresen: visszafoglalta csapataival a Havasalföldet és Kisnikápolyt. Sikerein felbuzdulva ki akarta űzni a törököt egész Európából, azonban 1396-ban Nikápolynál csúfos vereséget szenvedett. A király megoldási lehetőségeket keresett, így létrehozta a telekkatonaságot. Ez egy új adó bevezetését jelentette: 20 telek után 1 lovaskatonát kellett kiállítania a nemességnek. Ezen felül a király "ideiglenesen", a török veszély megszüntéig felfüggesztette a nemesség hadi szolgálatának idejét szabályozó törvényt. Később ez utóbbi rendelkezését I. Albert az országgyűlés kívánságára eltörölte.

Zsigmondot sorra érték a kudarcok a törökökkel szemben, a telekkatonaság bevezetése ellenére. A támadások helyett így a déli vidéken egy tagolt védelmi rendszert épített ki. Ennek legdélebbi részét az ütközőállamok adták, mint a Havasalföld. Ez után következtek a déli határ mentén kialakított bánságok, s a harmadik vonalat az első végvárvonal adta, melynek központja Nándorfehérvár lett. 1428-ban sikertelenül próbálta meg visszafoglalni a törököktől Galambóc várát. A déli irányú küzdelmek alatt elveszítette Dalmáciát, ami ismét velencei fennhatóság alá került.

Zsigmondot 1410-ben német királlyá választották. Ekkor hívta össze a konstanzi zsinatot (1414-1418), ahol egész Európát sikerült a tárgyalóasztalhoz ültetnie. Ez volt a bécsi kongresszusig (1814) a legnagyobb diplomáciai tárgyalás. A zsinat elsődleges feladata az 1378 óta tartó, egyházszakadással fenyegető helyzet felszámolása volt. Ekkor ugyanis 3 pápa volt, s mindegyiknek megvolt a saját országa, amely csak neki engedelmeskedett. Zsigmondnak sikerült elérnie, hogy a három pápát lemondatták és helyettük egyet, V. Mártont választották meg pápának. A második kérdés az egyház megreformálása volt, mert ebben az időszakban az egyház tekintélye addig soha nem látott mélységekbe zuhant. Ám a reformok a pápaválasztás után lekerültek a napirendről. A konstanzi zsinaton hallgatták meg a cseh reformátort, Husz Jánost is, akit Zsigmond támogatott, ám a püspökök nyomására mégis elítélte.

1419-ben Zsigmond bátyjának halála után joggal formálhatott igényt a cseh trónra. Konstanzi lépéseivel azonban maga ellen hangolta a cseheket, és elkezdődött a 17 évig tartó huszita háború, melynek leverésére keresztes háborút hirdetett. 1431-ben sikerült megosztania a felkelőket, és a kelyhesek átpártoltak hozzá, az ő segítségükkel végül 1434-ben döntő csapást mértek a táboriták seregére. A huszita háborúk vége felé érte el legnagyobb sikerét, ugyanis 1433-ban a pápa német-római császárrá koronázta.

Zsigmond fiú örökös hiányában utódjául leánya férjét, Habsburg Albertet jelölte.

[szerkesztés] Történelmi jelentősége

Német, magyar, cseh királyként és német-római császárként Európa legtekintélyesebb uralkodója volt. Birodalma központját Budán rendezte be, amelyet európai hírű királyi rezidenciává fejlesztett. A palotaegyüttesnek – amely mára elpusztult – annak idején a csodájára jártak. Így elmondhatjuk, hogy ebben az időben bizonyos értelemben Buda volt Európa központja, ahol császárokat, királyokat, fejedelmeket fogadtak. A német birodalmi gyűlést, először a történelem folyamán, a Német-római Birodalom határain kívül, Pozsonyban hívta össze.

Zsigmond kora fordulópontot jelent Magyarország külpolitikai helyzetében: az eddigi regionális nagyhatalom a törökök megjelenése által a fenyegetettség állapotába jutott, s a sikertelen hadjáratok után világossá vált mindenki számára, hogy Magyarország védekező helyzetbe került.

A birtokszerkezetben végbement változások a hatásukat egészen 1848-ig éreztették: ekkor kezdett kialakulni az a nagybirtokos réteg, amely a későbbiekben az országot irányította. Eddig a királyi udvar volt a kultúra centruma, ettől kezdve a főúri udvarok hasonló mértékben alakították az ország kultúráját és politikáját. Mindent egybevéve azonban konszolidációja sikere után Zsigmond hatalma szilárd volt. Bizonyos vélemények szerint (pl. Engel Pál) I. Mátyás is Zsigmond példáját igyekezett követni.

Reformpárti volt, s ez egy újfajta gondolkodásmódból fakadt: az intézményekhez, a rendszerekhez hozzá lehet nyúlni, át lehet alakítani, s ettől az intézmény jobbá is lehet. Ez a gondolat teljesen új volt a korában, hiszen eddig a vezérelv az volt, hogy ami régi, az a jó, nem szabad hozzányúlni. A praktikus újítások iránti vonzalma megmutatkozott az haditechnikai újítások -ágyúk használata- terén is.