Csík Tibor
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Csík Tibor (Jászberény, 1927. szeptember 2. – Sydney, Ausztrália, 1976. június 22.): olimpiai bajnok ökölvívó
Jászberényi szegénycsalád sarja. Az ökölvívásban pehelysúlyban kezdett, majd harmatsúlyban versenyzett. Az úgynevezett verekedős stílus képviselője volt. Szakvezetői mondták el róla: minden ellenfele ellen úgy lépett ringbe: vagy kiüti vetélytársát, vagy őt ütik ki. A védekezésre ugyanis nem sok gondot fordított.
Országos bajnokságot 1946-ban és 1948-ban nyert, előbbit a Szolnoki MÁV színeiben, utóbbit pedig az MPSC versenyzőjeként
Londonban, 1948-ban olimpiai bajnok lett harmatsúlyban. Öt mérközése volt, mindegyiket megnyerte, a döntőben az olasz Giovanni Battista Zuddas ellen diadalmaskodott. Hazatérte után Jászberény díszpolgárává választotta, ünnepelte a korabeli lapok tanúsága szerint:
1948.08.21.-én: "Jászberényi fiú az olimpiai bajnokok között". Csík Tibor öklöző, a harmatsúly olimpiai bajnoka Jászberény szülötte. Az olimpiai győztes boxbajnokot szülővárosa Londonból való hazatérésekor nagy ünnepélyességgel fogadja. Csík Tibor Magyarország részére sorrendben a nyolcadik olimpiai bajnokságot szerezte meg. Küzdelmével hozzájárult hazánk harmadik helyezéséhez. (Tiszavidék)
1948.08.28-án: Jászberény díszpolgárrá választott két olimpikont. Jászberény város képviselő testülete és közönsége augusztus 25-én díszközgyűlésen ünnepelte Csík Tibor és Gerevich Aladár olimpiai bajnokokat, akik mindketten a város szülöttei. A díszközgyűlésen Tóth György István polgármester elnökölt, akinek előterjesztésére egyhangúlag a város díszpolgáraivá választották a két kiváló sportolót. (Tiszavidék)
1948.09.11.-én Csík Tibor ünneplése városszerte. Szabó kisiparosok volt szaktársukat, Csík Tibort ünnepelték, aki meghatottan mondott köszönetet. (Jászkürt)
Csík olimpiai aranyérmét azonban Csík küzdőszelleme mellett Kárpáti Rudolf vívónak is köszönheti a magyar ökölvívósport, mert amikor a magyar csapat Ostendében (Belgium) behajózott London felé, csak ő vette észre, hogy az ökölvívó Csík Tibor tévedésből egy Afrikába tartó hajóra szállt fel.
a X. főiskolai világbajnokság világbajnoka (Budapest, 1949), harmatsúlyban.
Háromszoros válogatott.
1956-ban Magyarországot elhagyta, Ausztráliába ment, alkalmi munkából, munkanélküli segélyből élt. 1976-ban rovid betegseg utan elhunyt. Sydney-ben van eltemetve.
Orbán Viktor Sydneyben, mikor meglátogatta az olimpiai falut koszorút helyezett el Csík Tibor sírjára.
Olimpiai bajnok magyar ökölvívók | ||
---|---|---|
Csík Tibor | Énekes István | Gedó György | Harangi Imre | Kocsis Antal | Kovács István | Papp László | Török Gyula |