Cseh Ferenc
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Cseh Ferenc (Szeged, 1809. július 5. – Debrecen, 1883. március 11.) bölcsész, piarista rendi tanár
[szerkesztés] Élete
A bölcseleti tanfolyamot bevégezvén, 1828. október 6. a kegyesrendiek közé lépett; 1833. augusztus 7. misés pappá szenteltetett és a lévai gymnasiumnál tanárnak alkalmazták, egyszersmind bölcselettudor lett. Léváról Nyitrára, innét Vácra s a kolozsvári gimnáziumhoz került; tíz évi működés után 1843-ban az ottani lyceumban a bölcselet tanára lett. 1848-ban ugyanott társház- és gymnasiumi igazgató lett. A német kormány a tanítástól fölmentette; ily helyzetben volt 1852-ig. 1853-ban a sátoraljaújhelyi gymnasiumban tanított; onnét Kecskemétre áttétetvén, pár év mulva a gymnasium vezetésével bízatott meg; arról négy év mulva lemondott és Veszprémben tanárkodott. 1862-ben a tanterv változtával Pestre tétetett át, hol nyolc évig a főgymnasiumban a bölcselettel és latin nyelvvel foglalkozott. 1869-ben nyugalomba vonult és a rendház másodfőnöke lett.
[szerkesztés] Munkái
Az ember szellemi élete. Debreczen, 1873. (Ism. M. Állam 60. sz.)
Kéziratban: Az ismeretek eredete és törvényei.
Cikkei: A kecskeméti algymnasium története (Tanodai Lapok 1857.), A társadalmak biztosítéka a törvények iránti tisztelet (Kecskeméti Gymnasium Értesítője 1859), Ismereteink forrásairól, A tudat keletkezéséről, Az ismereteknek bizonyosság fokozat szerinti osztályozásáról. Az ismeret mint tudás, hit és véleményről, A vallási hitről (Uj M. Sion 1874–76.)