Ima

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Az ima vallásos fogalom; legáltalánosabb érvénnyel az egyénnek vagy közösségnek a transzcendenssel való kommunikációjaként definiálható. E meghatározásban a transzcendens – az adott vallás hitvilágának függvényében számos jelentéssel bírhat. Vonatkozhat az Istenre vagy istenekre, megholtakra, személyes vagy személytelen szellemi létezőkre, a közelebbről meg nem határozott numinózumra vagy a világ rendezőelvére. A kommunikáció ebben az értelemben a kapcsolattartás bármely formáját jelentheti, a legváltozatosabb megnyilvánulásokkal. Ilyenformán az imádkozás történeht gondolatban vagy fennhangon; szavakkal, énekkel vagy szavak nélkül; tánccal vagy bármely más mozdulattal, gesztussal – vagy ezek bármely kombinációjával. Az aktuson túlmenően az ima szó a verbális imádkozás szövegét is jelenti.

Tartalomjegyzék 1 Az ima fajtái 1.1 Formai jegyek 1.2 Egyéni és közösségi ima 1.3 Spontán és szervezett ima 1.4 Szóbeli és szótlan ima 1.5 Az ima tartalma 1.6 Kötött szövegű imák 2 Lásd még

[szerkesztés] Az ima fajtái

Az emberiség vallási sokszínűségének egyenes következménye, hogy az imának mind belső lényegét, mind megnyilvánulásait tekintve számtalan fajtája különböztethető meg. A felosztás szempontjai is nagyon változatosak lehetnek.

[szerkesztés] Formai jegyek

A formai jegyek különösen jellemzőek az egyes hitvilágok és vallások híveinek imádkozási gyakorlatára, de e jellemzők egyrészt felbukkanhatnak más vallásokban is, másrészt az adott rendszeren belül sem kizárólagosak.

• Egyes természeti népek tánccal kísérik a felső hatalmakhoz intézett könyörgésüket – de a tánc megjelenik a judaizmusban, a kereszténységben és az iszlámban is.
• A buddhizmusra jellemző a csöndes meditáció és az imának imamalom vagy imakerék forgatásával való kísérete – de a nonverbális, meditatív ima integráns része a katolikus vallásgyakorlatnak is.
• Az iszlám hívei könnyen felismerhetők arról, ahogy ima közben a Korán előírt módon a földön hajlonganak – a földre borulás gesztusa azonban az ősi vallásoktól kezdődően a kereszténységig számos más rítusban is helyet kap.
• A zsidó vallásban különös a jelentősége az imádságot kísérő ruházatnak és kiegészítőknek – liturgikus ruhák és kellékek nélkül azonban a katolicizmus és ortodoxia sem képzelhető el.
• A keresztény imához könnyen asszociálható a lehajtott fej és az összekulcsolt vagy összetett kéz – holott ez utóbbi a feudális hűbéreskü gesztusából került a vallásgyakorlatba, és sok felekezetben vagy lelkiségben éppen hogy az ujjongás gesztusai dominálnak.

[szerkesztés] Egyéni és közösségi ima

Az ima eredetileg az ember autonóm cselekedete, az önkifejezés egy fajtája. Az ember közösségi létéből adódóan azonban csaknem minden kultúrában felmerül az igény a közösen megélt transzcendens-tapasztalat együttes kifejezésére. A vallásokban általában egymás mellett él az egyéni és közösségi ima gyakorlata, többnyire kölcsönhatásban egymással.

[szerkesztés] Spontán és szervezett ima

A vallásfenomenológia megfigyelései szerint az imádkozás sui generis emberi cselekedet, s mint ilyen, eredendően spontán megnyilvánulás. A szervezett társadalom kialakulása azonban az emberi élet minden területét érintette, így a transzecendenssel való spontán kapcsolat mellett megjelent a szervezett vallás jelensége. A legtöbb vallásban létező gyakorlat, hogy előírások rögzítik mind a közösségi, mind az egyéni imádkozás kereteit. A vallási előírások strukturálják a teret és az időt, más-más imákat írva elő az év különböző szakaszaira, ill. a egyes napszakokra, valamint a szakrális, illetve profán térben végzett imádságra. A szervezett vallás ugyanakkor nem szünteti meg az egyéni, spontán imaéletet: a kettő többnyire párhuzamosan létezik.

A konkrét előírások mellett számos vallás ad javaslatokat az imára vonatkozóan. Ezek nem kötelező érvénnyel mondják meg, hogy hogyan kell imádkozni, hanem – főleg korábban élt emberek tapasztalatai alapján – tanácsokat adnak arra nézve, hogy hogyan érdemes imádkozni. Ez a megközelítés (gyakran éppen hogy konfrontálódva az adott vallás kötelező előírásaival) átvezet a misztika témájához.

[szerkesztés] Szóbeli és szótlan ima

Az imádkozás jelenthet szóbeli megnyilvánulást, ezen belül az ima lehet kötött szövegű vagy szabadon mondott. Egyéni helyzetben akár a kötött, akár a szabad ima történhet fennhangon vagy csak gondolatban.

De az imának vannak olyan fajtái, amelyekben az (akár hangos, akár néma) vebalitás semmilyen szerepet nem kap. Az elmélkedés során az imádkozó nem szólítja meg a transzcendenciát, hanem belső képek és gondolatok segítségével próbál közelebb jutni hozzá. A keresztény elmélkedésnek egyik ismert módja, amikor a hívő maga elé képzel egy bibliai jelenetet, és elképzeli, hogy ő maga is jelen van a szituációban, akár külső szemlélőként, akár valamelyik szereplővel azonosulva.

A szemlélődés (latin: kontempláció) során az imádkozó nemcsak szavakat, de fogalmakat sem használ: egyszerűen csak jelen van. Nem végez megfigyelést, nem hoz ítéleteket, nem von le következtetéseket, csupán van. Paradox módon a szemlélődő ima kísérője lehet sok esetben valamel kötött szövegű ima mechanikus ismétlése. Ebből az is következik, hogy pusztán az ima külső megfigyeléséből nem lehet következetetni annak belső valóságára: ha azt látjuk, hogy valaki félhangosan mormolja a rózsafüzért, nem lehet eldönteni, hogy az illető vallásos előírásnak engedelmeskedve ismételgeti az Üdvözlégyet, vagy a szemlélődés és az Istennel való kapcsolat legmélyebb, legintimebb régióiban jár éppen.

[szerkesztés] Az ima tartalma

Elsősorban a szóbeli (akár kötött, akár szabadon mondott) imánál értelmezhető az a kérdés, hogy az imádkozót milyen szándék vezeti, mi a mondanivalója. Az áldások, átkok, ráolvasások és rontások minden bizonnyal egyidősek az emberiséggel, és a jelek szerint túlélnek minden történelmi és kulturális változást: sikeresen integrálódnak bármely vallásban; ha nem a hivatalos vonalában, akkor a néphagyományban. A keresztény vallásgyakorlatban mindmáig kimutatható a pogány hitvilágból örökölt számos fordulat.

Hagyományos keresztény felosztás szerint az ima lehet dicsőítés, hálaadás, kérés vagy engesztelés. Ténylegesen azonban az imák végtelen gazdagságáról beszélhetünk.

[szerkesztés] Kötött szövegű imák

A szervezett vallások egyik jellegzetessége, hogy bizonyos szertartásokat időről időre azonos módon ismétel meg. Ez logikusan vezet a kötött szövegű imák kialakulásához. A zsidó-keresztény kultúrában ennek eggyik eklatáns pédáját alkotják a zsoltárok, amelyek a liturgiának máig nélkülözhetetlen részei. Az istentiszteletnek csaknem minden vallásban vannak kötött elemei: ez jelenthet néhány jellemző mondatot, de szélsőséges esetben jelentheti az egész szertartás rögzített szövegűségét. A kereszténységben az ismertebb imák a Miatyánk, a Hiszekegy és az Üdvözlégy.

[szerkesztés] Lásd még

• Isten
• Liturgia
• Vallás
• Népi imádság