Kereszténység

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A kereszténység (a protestáns hívők szóhasználatában gyakran keresztyénség) mintegy 2 milliárd követőjével a legelterjedtebb világvallás. A zsidó és iszlám vallással együtt a bibliai Ábrahámhoz visszavezethető egyistenhívő vallásokhoz tartozik.

A kereszténység az Ószövetségen, valamint Keresztelő Szent Jánosnak, Jézusnak és első követőiknek az Újszövetségben leírt életén és az ő tanításaikon alapul. A keresztények egyistenhívőknek vallják magukat, és néhány felekezet kivételével azt is vallják, hogy az Egy Isten a Szentháromságot alkotó három személyben (Atya, Fiú és Szentlélek), mint az Isten szétválaszthatatlan lényegében (hipostasis) létezik. A keresztények hite szerint Jézus az ószövetségi próféciák által megjövendölt Messiás, más néven Krisztus, az emberiség megváltója a bűntől. A kereszténység számos, kultúránként változó vallásgyakorlatból és számos különféle hitet valló felekezetből tevődik össze. Az elmúlt két évezredben kialakult keresztény felekezetek három fő ágazatba, a katolikus, ortodox és protestáns egyházakba csoportosíthatók.

Tartalomjegyzék 1 Etimológia 2 Történelem 3 A kereszténység napjainkban 4 Alapvető tanítások 4.1 A kereszténység erkölcstana 4.1.1 Szabadság 5 A kereszténység fő ágai 5.1 A három fő irányzat 5.1.1 Katolicizmus 5.1.2 Protestantizmus 5.1.3 Ortodoxia 5.2 Egyéb keresztény irányzatok 5.2.1 Ókeleti keresztények 5.2.2 Arianizmus 5.2.3 Antitrinitarizmus 5.2.3.1 Unitarizmus 5.2.4 Nazarénusok 5.2.5 Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza 5.2.6 Milleriták (világvége várók) 5.2.6.1 Adventisták 5.2.6.2 Jehova Tanúi 6 A kereszténység és más vallások 6.1 Kereszténység és zsidóság 6.2 Kereszténység és iszlám 6.3 Más hitűek térítése 7 Kereszténység és erőszak 8 Ateizmuskritikák 9 Kritikák 10 Lásd még 11 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Etimológia

A „Krisztus” szó a görög Chrisztosz (Χριστός) főnévből származik ami a héber Mosiah (משיח), azaz Messiás szó fordítása. Jelentése: Felkent. Ebből született a görög chrisztianosz (Χριστιανος), illetve a latin Christianus kifejezés, amelyek jelentése „Krisztus-követő”, „krisztusi”. A szó középkori magyar formája kirisztián, kirisztyán, majd keresztyén volt. A 17. századtól azonban a katolikus egyházban elterjedt a keresztény alakváltozat a könnyebb ejthetősége miatt, majd a kereszt szóval is összekapcsolták. A magyar protestánsok egy része még ma is a keresztyén alakváltozatot használja, de ma már egyre több protestáns is kereszténynek mondja magát, tudva hogy ugyanazon szó régi és új használatáról van szó csupán. Ma egymás mellett használják e két kifejezést.

[szerkesztés] Történelem

[szerkesztés] A kereszténység napjainkban

2005-ben a kereszténység mintegy 2 milliárd követőjével a világ legelterjedtebb vallása. (Összehasonlításul: az iszlám követői 1,3 milliárdnyian, a hinduk mintegy 841 millióan, a nem vallásosak kb. 774 millióan vannak.) A kereszténység számos ágazata közül a katolikusok vannak a legtöbben, 1,1 milliárdnyian. A protenstánsok száma a nagyszámú felekezetekben összesen 367 milliónyi, az ortodox egyházakhoz tartozóké pedig 240 millió. Van még kb. 216 milliónyi anglikán és 414 milliónyi független (akik nem tartoznak a főbb egyházakhoz), valamint 32 milliónyian egyik felsorolt csoporthoz sem tartozó egyházak tagjai (Jehova Tanúi, mormonok stb., akik magukat keresztényeknek tartják, de más felekezetek nem ismerik el őket annak).

Bár a kereszténység a világ legtöbb hívővel rendelkező vallása, és világszerte kiterjedt missziós munkák folynak, a Föld népességéhez viszonyítva a keresztények száma folyamatosan csökkenőben van. Amíg a Föld lakossága évente kb. 1,25% évi növekedéssel bír, addig a kereszténység csak 1,12%-kal növekszik az iszlám 1,76%-os növekedésével szemben. Ennek oka abban keresendő, hogy a keresztényekéhez viszonyítva az iszlám nemzetek születési arányszáma jelentősen magasabb.

[szerkesztés] Alapvető tanítások

[szerkesztés] A kereszténység erkölcstana

[szerkesztés] Szabadság

Az ember szabadsága azt jelenti, hogy felelősen tud dönteni az élet kérdéseiben, mert van egy objektív erkölcsi norma, amelyhez az ember magát mérheti. A szabadság nem lehet szabadosság, s nem lehet korlátlanság, mivel az egyes emberek szabadságát a másik ember hasonló szabadsága korlátozza. A keresztény ember szabadsága Isten ajándéka, amely lehetővé teszi, hogy felismerje és önként megtegye Isten akaratát, így eljutva az örök életre. A jó ismerete még senkit sem tesz jóvá. A megismert jó megvalósítására rá is kell nevelni az embereket – azaz tudatosan kell az ember lelkiismeretét Jézus tanítása szerint alakítani.

[szerkesztés] A kereszténység fő ágai

A keresztények számos különböző vallási felekezetbe tartoznak szerte a világon. Bizonyos egyházi közösségek úgynevezett „szupertestet” alkotnak, melyben egymástól független keresztény szervezetek egymással lelki közösséget tartanak fenn, egymás keresztségét kölcsönösen elismerve és arra utalva, hogy eretnekség vagy szétválás a közös gyökereiket nem szakította el. Ezek az egyházak elismerik a hitelméleteikben és hitgyakorlataikban kialakult különbségeket, de egyetértenek a hittanaik eredetiségében és a Krisztus testéhez való tartozás fontosságában. Ilyen közösség létezik többek között például

• a katolikus (nyugati és Rómával egyesült keleti) részegyházakat alkotó egyházak között, vagy
• az ortodox egyházakat alkotó mintegy 16 független egyház között
• a kopt (egyiptomi), örmény, eritreai és indiai egyházak között (antikhalkedóni egyházak)
• az evangélikus, presbitárius egyház, az Amerikai Reformált Egyház és a Krisztus Egyesült Egyháza között
• az európai Krisztusban Hívő Nazarénus Gyülekezetek és az amerikai Apostoli Keresztény Egyház között.

[szerkesztés] A három fő irányzat

[szerkesztés] Katolicizmus

A katolicizmus a hívei szerint nem csupán a kereszténység egyik ága, hanem a keresztényeknek Rómához, azaz a pápához hű közössége, tulajdonképpen maga az Egyház. „Te Péter vagy – azaz Kőszikla, és én erre a sziklára építem Egyházamat és a pokol kapui sem vesznek erőt rajta” (Máté evangéliuma 16:18). Jézus Krisztusnak ezek a szavai a katolikusok számára világosan megmutatják, hogy Pétert, az apostolfejedelmet nevezte ki utódjának, mielőtt elhagyta volna a földet. A katolikus egyház hű maradt ehhez a parancshoz, és azóta is Péter utóda, a római pápa az egyház feje. A nagy egyházszakadásig ezt tulajdonképpen senki sem vonta kétségbe, bár mindig volt rivalizálás nyugat és kelet között. Az egyházszakadás után a keleti egyház már nem nevezte magát katolikusnak, csak igazhitűnek, azaz ortodoxnak.

A katolikus szó egyetemeset jelent. Az egyetemességnek bibliai alapjai vannak. Már az ószövetség prófétái hirdették, hogy az eljövendő Messiás világosság lesz a pogányok számára is. (Ézsaiás könyve 49:6). Krisztus maga is vallotta, hogy amíg az evangélium (örömhír) nem jut el a világ összes népéhez, nem következik be a világ vége (Máté evangéliuma 24:14).

Az egyetemesség háromféle formában nyilvánul meg.

1. Földrajzi értelemben: Az Egyház a földkerekség minden részében megtalálható és az így szétszórt egyházak egyetlen családot alkotnak.

2. Személyes értelemben: Az Egyház egészen különleges módon képes alkalmazkodni, elvei feladása nélkül, minden emberfajtához, néphez, kultúrához és történelmi sajátossághoz.

3. Az Egyház tartalmazza a kinyilatkoztatás teljességét. Ezt hívják chatolicitas intensiva-nak.

A katolikus egyház meghatározása szerint a katolicizmus másik sajátossága az ortodoxia, ami igaz hitet jelent. Krisztus evangéliumát sértetlenül, teljes egészében kell átadni az utódoknak. Erre garancia az apostoli utódlás. A katolikus egyház dogmákban, azaz hittételekben fogalmazza meg az alapvető tanokat, melyek a Szentírásra (Biblia) és a szent hagyományra, azaz a szóbeli apostoli hagyományra épülnek. Maga a hittétel úgynevezett dogmafejlődés által jön létre, amely általában egy-egy vitatott témának megfelelően kidolgozott kifejtését jelenti. Ezt a zsinatok vagy a pápa ünnepélyesen hirdeti ki.

A katolikusok számára tehát a katolikus egyház Krisztus Egyházának két legfőbb jellegzetességét őrzi: az egyetemességet és az igazhitűséget. A többi keresztény felekezet szerintük, bár egyháznak nevezi magát, nem mondható a szó szoros értelmében egyháznak. Az egyház részegyházak összessége. A nyugati egyházszakadás után levált kisebb-nagyobb közösségek –- pl. evangélikusok, reformátusok, baptisták stb. –- bár fölépítették a saját szervezetüket, a katolikusok szerint nem rendelkeznek sem az egyetemesség, sem az ortodoxia követelményeivel. A pápaság elvetésével éppen attól a „kősziklától” szakadtak el, amely az egyház fennmaradásának a garanciája.

• A Vatikán honlapja
• A Magyar Katolikus Egyház honlapja

[szerkesztés] Protestantizmus

A protestantizmus a kereszténységnek a reformáció korában kialakult egyik legfőbb ága, több keresztény felekezet gyűjtőfogalma. A protestánsok a katolicizmus több tanítását elutasítják, többek között a cselekedetek (például rituális szertartások) véghezvitelétől függő üdvösség tanítását. Ezzel szemben a Jézus Krisztus kereszten elszenvedett csereáldozatára épülő kegyelemből fakadó üdvösségben hisznek. A protestantizmus legnagyobb történelmi felekezetei a lutheranizmus (az evangélikus egyházak), a kálvinizmus (a református egyházak) és az anglikanizmus (az anglikán egyház). Ezenkívül még számos igen elterjedt irányzata létezik, így az Amerikai Egyesült Államok két legnagyobb vallási felekezete, a baptizmus és a metodizmus. Az egyes protestáns felekezetekről és csoportokról részletesebben lásd a Protestantizmus szócikket!

[szerkesztés] Ortodoxia

[szerkesztés] Egyéb keresztény irányzatok

[szerkesztés] Ókeleti keresztények

Az ókeleti keresztények hét egymástól teljesen független ősi keresztény egyház tagjai. Ezek két fő csoportra oszthatók: egyfelől a hat úgynevezett antikhalkedóni egyházra („keleti ortodox” egyházak), másfelől az Asszír Keleti Egyházra.

Az ókeleti keresztények egy része az arab világban (különösen Libanonban, Irakban és Szíriában), valamint Izraelben él. A libanoni és iraki ókeleti keresztények főleg az Asszír Keleti Egyházhoz tartoznak, míg Szíriában a Jakobita Ortodox Egyház tagjai. Az arabok mellett azonban sok más nép tagjai is az ókeleti keresztények közé tartoznak, például az örmények nagy része, az egyiptomi koptok, valamint egyes kelet-afrikai népcsoportok (Eritreában, Etiópiában és Szudánban), sőt az Indiában élő nasrani keresztények is.

[szerkesztés] Arianizmus

Szentháromságtagadó irányzat.

[szerkesztés] Antitrinitarizmus

[szerkesztés] Unitarizmus

Az egyetlen magyar alapítású keresztény felekezet. Alapítója Dávid Ferenc volt a 16. században. Magyar, illetve magyar származású hívei Romániában, Magyarországon és Észak-Amerikában élnek. Tagadják a Szentháromságot, Jézust pedig csak mint embert tisztelik.

Fő szócikk: Unitárius vallás

[szerkesztés] Nazarénusok

[szerkesztés] Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza

Ismertebb becenév szerint mormonok. A hitük eltér a hagyományos kereszténységtől abban, hogy nem fogadják el, hogy Krisztus mennybemenetele után befejeződött a kinyilatkoztatás. Tanításuk szerint Joseph Smith 1805–1844 a modernkori proféta, aki Isten irányítása alatt megszervezte Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházát 1830-ban. Lefordított egy ősi szentírást, amit egy angyal átadott neki, és kiadta A Mormon Könyve néven. Ezen a könyvön és a Biblián alapszanak az egyház tanításai. Ma az egyház központja Salt Lake Cityben, Utah államban van, és 12,5 millió tagot számol, amiből több mint a fele az Egyesült Államokon kivül lakik.

Az egyház hivatalos honlapjai:

• [LDS.org (magyar nyelvű lapot a jobb fenti sarokban lévő menűből lehet választani)]
• [Mormon.org (magyar nyelvű lapot a jobb fenti sarokban lévő menűből lehet választani)]

[szerkesztés] Milleriták (világvége várók)

főcikk: Millerita mozgalom

[szerkesztés] Adventisták

Az adventizmus vagy advent mozgalom William Miller 1831-ben indult világvége-váró mozgalmára nyúlik vissza. Dániel könyvének tanulmányozásából új felismerésekre jutott, ezeknek a prófétikus bibliai üzeneteknek a hírdetése alapján az Amerikai Egyesült Államokban százezrek várták 1844-ben Jézus Krisztus eljövetelét. (Az advent szó jelentése eljövetel.) Miután a jövendölés nem úgy teljesült ahogyan várták, a mozgalom nem szűnt meg teljesen. 1844 végén Ellen Gould White asszonynak látomásai voltak, amelyekben magyarázatot kapott Istentől a csalódást kiváltó eseményekre. Eszerint Jézus Krisztus a prófécia alapján várt időben, azaz 1844-ben nem a Földre jött el, hanem a mennyei szentélybe lépett be, ahol főpapi szolgálatának részeként megkezdte a „vizsgálati ítélet” munkáját, vagyis a bűntörlő kegyelem gyakorlását "az Istennek házán" (I. Pét. 4,17.). White asszony a világ egyetlen női vallásalapítójának tekinthető, hiszen az ő kitartó munkásságának volt köszönhető, hogy a Hetednapi Adventisták Általános Konferenciája 1863-ban bejelenthette az Adventista Egyház hivatalos megalakulását. Az Adventista Egyházak tagsága ma kb. 14,5 millió fő, és a harmadik világ leggyorsabban növekvő vallási felekezete. Az adventizmusra jellemző, hogy heti nyugalomnapként nem a vasárnapot, hanem a Tízparancsolatban Isten által meghatározott szombatot ünneplik meg, tagjaik „bemerítkezés által”, azaz felnőtt keresztségben részesülnek, valamint a Sola Scriptura (csak a Szentírás) elve. A Bibliát egységes egészként kezelik, Pál apostollal együtt vallják: "A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített." (II. Tim. 3,16-17.) Ezért minden adventista szent feladatának tekinti a Biblia szüntelen tanulmányozását. A Biblia mellett nagy tiszteletet tanúsítanak Ellen Gould White asszony műveinek (kb. 40 ezer oldal), akinek írásait „ihletett kommentárnak” tartják. Az adventisták hitelvei között különleges, hogy a Biblia alapján nagy fontosságot tulajdonítanak az egészséges életmódnak, testmozgásnak és tudatos táplálkozásnak. Tagjaik nem dohányoznak és nem fogyasztanak szeszes italt, és ajánlott a vegetariánus étrend.

[szerkesztés] Jehova Tanúi

Jehova Tanúi Istent Jehovának nevezik, ami a Jahve (יהוה) héber szóból származik. Tagadják a Szentháromságot. Krisztust és Mihály arkangyalt egy személynek tartják. Szerintük Jézus nem kereszten, hanem kínoszlopon halt meg. Szerintük az utolsó időkben élünk. A csecsemőkeresztséget bűnnek tartják. Minden napot egyformának tartanak, így még a születésnapot sem ünneplik (ez bűnnek számít). Fontos számukra a térítés.

[szerkesztés] A kereszténység és más vallások

[szerkesztés] Kereszténység és zsidóság

Az zsidó vallás messiásfogalma hasonlít ugyan a keresztényekéhez, de lényeges különbségekkel. A zsidók szerint a héber szent írásokban néhány prófécia, azaz jövendölés olvasható Dávid király egy bizonyos jövőbeni leszármazottjáról, aki a zsidó nép új vezetőjévé kenetve és Dávid trónját Jeruzsálemben újraalapítva ott örökké fog uralkodni. A zsidó nézetben ez az eljövendő egy teljesen emberi, halandó vezér lesz, aki Dávid királyságát visszaállítja és Izrael földjét újraépíti. Ez a téma a zsidóknak az utolsó időkre vonatkozó elképzelései (zsidó eszkatológia) körébe tartoznak. A keresztények messiásfogalma ezzel szemben Jézusnak az Újszövetségben olvasható bizonyságtételein alapul, vagyis:

• Jézus volt az ószövetségi jövendölések beteljesedése (főleg Ézsaiás „Szolga Énekei”-ben (Ézsaiás könyve, 41:8-16 és 42:1-9, 49:1-6, 50:4-9, 52:13, 53:12)
• Jézus azért jött el, hogy Isten országát, királyságát (nem valami földi királyságot) alapítsa meg.
• Amikor megkérdezték tőle, hogy ő-e az eljövendő Messiás, ő csak az általa művelt csodákra és
• az általa beteljesült jövendölésekre mutatott,
• emellett magára olyan címekkel hivatkozott, amiket a zsidók a Messiásra utalókként ismertek fel
• és az isteni királyság örökösének szerepében az alázatosság példaképének mutatta be magát.

A messiási zsidóság az evangelizáló keresztények vallásos mozgalmának zsidó csoportja, mely elfogadja Jézust Krisztusnak, azaz a Messiásnak. A judaista (zsidó) vallással ellentétben ők hisznek a Szentháromságban, és vallják, hogy Jézus a megtestesült Isten. Bár legtöbbjük zsidó származású, a fővonalbeli zsidó csoportok nem tartják őket a zsidó közösség részének és ugyancsak nem keverendők össze azokkal a zsidó származású keresztényekkel, akik valamelyik keresztény egyháznak tagjai.

[szerkesztés] Kereszténység és iszlám

A kereszténység számos hitelemét az Iszlám is osztja. Így mindkettőnek hasonló nézetei vannak az egyistenhitről, ítéletről, mennyről, pokolról, angyalokról és a jövőbeni feltámadásról. Jézust a muzulmánok nagy prófétának (sőt, az egyetlen bűntelen prófétának) ismerik el és tisztelik, és olyan címekkel illetik, mint Messiás, vagy Isten Lelke, de míg a muzulmánok Jézus Krisztust Istennél alacsonyabb rendűnek („az Allahhoz legközelebbek lévők csoportjába” tartozónak) tartják a Koránban, a keresztények meglehetősen határozottan és minden kérdés nélkül hisznek abban, hogy Jézus Krisztus Isten, a Kereszténység Szentháromságának egyik lénye, az Atyával és a Szentlélekkel egyenlő istenség.

Ezenfelül mindkét vallás hisz Krisztusnak szűztől való születésében, csodáiban, gyógyításaiban, és hogy Jézus Krisztus testileg felemeltetett a mennyekbe, azonban a muzulmánok nem mennek annál tovább, hogy Krisztust szereti Isten. Szerintük Isten egy egyedülálló egyéni lény, nem a kereszténység által szélesen elfogadott Szentáromság, s ebből kifolyólag tagadják, hogy Jézus Krisztus a Fiú megszemélyesítője. Nem fogadják el Krisztus keresztrefeszítését sem, mert nem hisznek abban hogy Isten emberi testet öltött volna. Aprotestánsokhoz hasonlóan nem fogadják el a szentképeket, sőt még az állatok ábrázolását is bálványimádásnak vélik, és prófétájukhoz, Mohamedhez sem imádkoznak.

[szerkesztés] Más hitűek térítése

A kereszténység terjedése a történelem folyamán mindig is átlépett nemzeti különbségeken és országhatárokon, noha a kezdeti időkben többféle irányzattal és másféle vallásokkal kellett harcolnia (ilyen a perzsa eredetű manicheizmus, vagy a keresztény arianizmus, illetve a tömegerejét és transzcendentalitását egyre inkább elvesztő, de a keresztényellenesnek mondható római hivatalnoki rétegben tradicionális okokból magát tartó szinkretista jellegű pogányság). E harc nem volt mentes az üldöztetésektől sem. A kereszténység a császárkori róma korszakának végére államvallássá lett az akkori művelt világ nagy részét uraló Rómában. Az első keresztény vallásra tért királyság Örményország (Armenia) volt.

A római birodalom összeomlása hatalmi vákumot és káoszt teremtett a térségben („sötét középkor”). A népvándorlások eredményeképp új népek özönlötték el Európát, azonban királyaik – különféle megfontolásokból – egy idő után többnyire felvették a kereszténységet, sőt a Bibliát is lefordították (gótra pl. a VI. szd. második felében, Wulfilla király uralkodása alatt és az ő parancsára).

Ugyanakkor a keresztény egyházak egysége e korban végzetesen megbomlott. Ennek kevésbé hitbeli okai voltak, mint inkább a római pápa és egyes püspökségek primátusáról szóló vita^[forrás?]. Az első szakadás a keleti és nyugati egyházra való; ezután nyugaton jellemző volt a felerősödő eretnekmozgalmak elleni küzdelem is (ezt tekinthetjük egy újabb szakadásnak is). A harmadik nagy szakadás a reformáció korában következett be. A nyugaton uralkodó katolikus és az új protestáns vallások híveinek viszonya igen mérges volt, és nem mentes az egymás megtérítésére irányuló szándéktól. A nyugati és keleti egyház harca – egyetlen keresztes háborút kivéve – általában szellemi természetű volt és békés eszközökkel folyt; nem, úgy az eretnekmozgalmak elleni küzdelem és a reformáció körüli harcok. E viszony a katolicizmus más keresztény egyházakkal való viszonyát – egészen az ún. vallásháborúk kitöréséig - nagyon megterhelte. A modern keresztények – különösen nyugaton – szégyenkeznek vallásuk ezen erőszakos múltja miatt. A dogmatikai különbségek mellett azonban e harcoknak komoly materiális alapú okaik is voltak (egyes huszita irányzatok pl. a társadalom radikális reformját szándékozták véghezvinni, noha az Evangéliumokból kiindulva; hasonlóan a bogumil és hasonló eretnekmozgalmaknak is voltak anti-feudális jellegű motivációik stb.).

A politikai hatalomban lévő keresztények a más vallásúak szabad hitgyakorlatának engedélyezésében a történelem során sokszor több, máskor kevesebb toleranciát tanúsítottak. A mai kereszténységben a vallásos tolerancia többnyire növekedni látszik, bár például az Amerikai Egyesült Államokban az Amerikai Kereszténység Visszaállítása nevű mozgalom igyekszik elősegíteni a szakadár hitek elnyomását, követőinek üldözését^[forrás?].

Jézus azon szavai, hogy „aki megvall engem az emberek színe előtt, megvallom azt én is az én Atyám színe előtt”, sokan értelmezik úgy, miszerint a keresztény hitre tért embernek kötelessége másokat (békésen) téríteni^[forrás?]. Ugyanakkor ez nem következik szükségszerűen az idézett szavakból, hiszen a hit megvallásra történhet kizárólag a mások érdeklődésére való válaszul. A katolikus és protestáns egyházak tradicionális álláspontja szerint a más hitűek térítésére irányuló próbálkozás az Evangéliumokban foglalt örömhírek és az egyént boldoggá tevő krisztusi életmód (stb.) terjesztése (evangelizáció). A nagyobb keresztény egyházak modern felfogása szerint ez azonban kiegészül azzal, hogy a keresztény hitre tért személynek ezt az evangelizációs munkát elsősorban saját életpéldájának felmutatásával kell folytatnia, nem pedig egyfajta „ügynöki” munkával ^[forrás?], amely elsősorban a legkisebb vagy legújabb egyházak (tkp. magától éretődő, a helyzetükből adódóan természetesen kínálkozó) módszere.

Annak ellenére, hogy korunk kereszténységének csaknem minden felekezete és szektája elutasítja a kereszténység katonai hódítás útján való terjesztését, a más hiten lévők megtérítésének erkölcsi vonatkozásaiban közel sincs ilyen egyetértés – a szeretet általi igehirdetés általi missziós munkán keresztül történik is. Sok keresztény szervezet továbbra is feladatának, sőt kötelességének tartja megtérőket találni minden nép között ^[forrás?].

Az utóbbi években azonban a kereszténység és más vallások közötti megbékülés ökumenikus mozgalmainak felerősödése tapasztalható. E mozgalmak helyenként meglehetősen sikeresek és ennek eredményeképpen azokon a területeken a hittérítési igyekezetek teljesen meg is szűntek.

Az ökumenizmuson túl példa a kereszténység és más vallások egymás iránti toleráns fellépésére az utóbbi időben tapasztalható (és katolikus részről elsősorban II. János Pálhoz köthető) „kiegyezés” a zsidó vallási vezetőkkel. Ez – az „ökumenizmus” fogalmával ellentétben – nem jelenti az alapvető hittételek összehangolásának igényét, ugyanakkor a bizonyos dolgokban való egyet nem értés nem zárja ki egymás megértését és elfogadását. Általában kielégítőnek, konfliktusmentesnek mondhatjuk a nagyobb keresztény egyházak kapcsolatát a buddhizmus főbb képviselőivel is; annál is inkább, mivel nagyon sok alapvető elvben (erőszakmentesség, a háború elutasítása) megegyezés van ezen vallások közt.

[szerkesztés] Kereszténység és erőszak

Az elmúlt két évezredben gyakran fel-feltűnő üldöztetésekben a keresztények áldozatokként és üldözőkként is részt vettek. A Krisztus utáni első három évszázadban a keresztény mártírokat a rómaiak más politikai foglyaikhoz hasonlóan keresztre feszítették vagy cirkuszaikban látványosságként az oroszlánok elé vetették őket. Az üldöztetések ezen áldozatait általánosságban vértanúnak ismerik el, mert ők a halált választották ahelyett, hogy Krisztust megtagadták volna.

Annak ellenére, hogy a keresztények széles köre az erőszak alkalmazását Krisztus tanításaival ellentétesnek tartja, a kereszténység képviselői időnként másokat üldöztek, kínoztak és öltek meg azért, mert azok megtagadták a kereszténység általuk képviselt felfogásának elfogadását. Bár a mai keresztények elítélik ezeket a cselekedeteket, a korabeli elkövetők az akkori fővonalbeli kereszténységet képviselték.

[szerkesztés] Ateizmuskritikák

• Istenérv ateista költőknek

[szerkesztés] Kritikák

A kereszténység, mint vallás kritikáját az ateizmus adja. Ezen túl azonban létezik a kereszténység speciális kritikája is, melyet itt külön érdemes részletezni. Kritizálják a keresztény egyházak erőszakos múltját. (Erre példa Ellebre (1995) – lásd: Külső hivatkozások, lásd még: inkvizíció.) Ludwig Feuerbach „A kereszténység lényege” című művében azt fejtegeti, hogy az ellentét vallás és filozófia között kiegyenlíthetetlen; úgy viszonyulnak egymáshoz, mint képzelet és érzés a gondolkodáshoz, mint betegség az egészséghez. Nem az Isten teremti képmására az embert, hanem megfordítva: az ember a saját képmására teremti istenét. A túlvilági élet sem egyéb, mint az idealizált földi élet. Így a teológia antropologia lett. Friedrich Nietzsche filozófiájában a keresztény erkölcsi felfogást kritizálja, dekadensnek tartja, melyet meg kell haladni. Vannak Jézus létezését, illetve alakjának hitelességét kritizáló művek is, erről lásd a Jézus szócikk kritikai részét.

[szerkesztés] Lásd még

• Kereszténység Magyarországon
• Bejegyzett egyházak Magyarországon
• Keresztény tudósok névsora

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• Keresztény.lap.hu
• Tanulmány a kereszténységről
• Barlay Szabolcs: Miért vagyok keresztény?
• C. S. Lewis: Keresztény vagyok!
• Bertrand Russell: Miért nem vagyok keresztény?