Janicsár

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Janicsár

Tartalomjegyzék

1 Történetük
2 Viseletük
3 Janicsárfelkelések
4 Források

[szerkesztés] Történetük

Janicsár, eredeti törökséggel jenicseri, új sereg. A rendes zsoldos gyalogságnak egyik hadteste, melyet I. Murád szultán szervezett, és amely, mint tulajdonképen a szultán testőrsége, Szulejmánig csak a szultán személyes vezérlete alatt tartozott háborúba menni.

E hadtest eleinte és régebben kizárólag keresztény szülők gyermekeiből állt, akiket vagy tized (perzsa eredetű szóval devsirme) alakjában szedtek össze a birodalomban levő keresztény lakosoktól, vagy háború alkalmával rabolták el őket, amely zsákmány ötöde, a pendzsik, a szultánt illette. A gyermekeket kezdetben kis-ázsiai törökökhöz osztották szét, hogy ott a nyelvet, vallást és szokásokat elsajátítsák, vagyis hogy törökké, illetőleg muszlimmá váljanak; később pedig részint Konstantinápolyban, részint Drinápolyban és Gallipoliban kaszárnyákban nevelték őket, szigorú bánásmóddal. Miután a nevelő intézetekben megtanulták a különféle katonai gyakorlatokat és a feltétlen engedelmességet, hozzászoktak a fáradalmakhoz és nélkülözéshez, elsajátították a testületi szellemet és fanatizmust, 18-20 éves korukban átléptek a janicsárok egyes ezredeibe, ahol három évig mindennemű szolgai munkát végeztek.

Szulejmán koráig nem volt szabad házasodniuk sem. Ekkor azonban kivételesen megengedtetik nekik a nősülés. II. Szelim alatt (1566-74) kezdődik a janicsárság emberanyagának megváltoztatása, amennyiben most már gyermekeiket is fölveszik maguk közé. III. Murád alatt (1574-95), a hosszas perzsa háború után, olyan mohamedánokat is felvettek soraikba, akik nem mentek át a régi szigorú iskolán. Végre IV. Mohamed alatt, vagy előtt (1640 körül), már megszűnik a keresztény gyermekekből vett tized és ezután a janicsárok fiai lépnek apjuk helyére.

A janicsároknak nevelt ifjak neve ádsem oglan volt. A janicsárhadtest eredetileg négyezer főből állt, hatvan dsemáet-re, vagyis csapatra osztva. I. Bajazid, azáltal, hogy a szegbánok (szejmenek) és ávdsi-k (udvari vadászok) 34 bölükjét (csapatját) is a janicsárságba kebelezte, hétezerre emelte a számukat, II. Mohamed pedig tizenkétezerre száz dsemáetben. Szulejmán még hatvanegy csapattal (bölük) bővítette létszámukat, ezzel húszezer főre rúgott a létszámuk. IV. Mohamed korában (1648-1688) 196 odá-ból vagy ezredből állt e hadtest, mégpedig 1670 körül mintegy ötvenötezer főből.

[szerkesztés] Viseletük

A janicsárok zászlaja eleinte vérpiros volt, rajta ezüst félhold és kard, később minden odának volt külön zászlaja, melynek fele sárga, fele pedig vörös volt, és külön zenekara. Fegyverzetük szerint két csoportba oszoltak: egyrészük hosszú flintát és széles, görbe kardot viselt, más részük pedig íjat és nyilat s szintén kardot. Ruházatuk a következő volt: fejükön kerek, magas, hátukra lecsüngő fehér nemez sapka, úgynevezett kecse, melyre elől kanál volt tűzve; térden felül érő, elöl gombos, derékon övvel összeszorított dolomány; e fölött hosszú, két ujjú feredse vagyis köpönyeg. Régebben kék posztóból készült salvár (bő nadrág), lábukon általában vörös bakancs. Tisztjeik kuka nevű süveget viseltek és különböző szinű csizmát, még pedig a szejmen nevű odák tisztjei pirosat, a bölükbeliek feketét, a dsemáetek pedig sárgát. Az egyes ezredek (orta vagy oda) parancsnoka csorbadsi nevet viselt. Az egész janicsárhadtest feje és parancsnoka a janicsár aga.

A janicsárok viselete a konstantinápolyi janicsár-múzeum-ban, az Atmejdán-téren, száznál több életnagyságú viaszalakon látható.

[szerkesztés] Janicsárfelkelések

A janicsárok lassan felismerték a saját fontosságukat és egyre többet követeltek. 1449-ben lázadtak fel először jobb béreket követelve, amit meg is kaptak. 1451 után mindegyik újabb szultánnak meg kellett jutalmaznia őket és fel kellett emelnie a bérüket.

A 18. század elején a janicsároknak akkora befolyásuk volt, hogy a kormányt is uralni tudták. Bele tudtak szólni a politikába és késleltették a katonaság reformjait. Szultánokat tudtak felemeleni vagy elejteni a hatalomtól.

Ahogy a janicsárok befolyása nőtt, úgy csökkent a harci hatékonyságuk. Az Oszmán birodalom északi határai lassan csökkenni kezdtek Bécs második ostroma után (1683). A janicsárok ellenáltak a hadsereg átszervezésére irányuló mindegyik kísérletnek, és 1622-ben, amikor a szultán helyettesíteni akarta őket, meggyilkolták II. Oszmánt.

1807-ben újból fellázadtak és megfosztották III. Szelimet a hatalomtól aki egy modernebb hadsereget akart szervezni európai tanítómesterek segítségével. IV. Musztafa megölette a volt szultánt mielőtt megmenthették volna, de II. Mahmudnak sikerült megszerezni a hatalmat. Mikor a janicsárok újból támadtak volna, kivégeztette az elfogott Musztafát, így sikerült kompromisszumra jutnia a lázongókkal.

1810. áprilisában a janicsárok 2000 házat gyújtottak fel Gallipoliban.

Végül II. Mahmud szultánnak sikerült megszabadulnia a janicsároktól. 1826-ban a janicsárok újabb lázadást terveztek, amikor megtudták, hogy a szultán új hadsereget akar kialakítani. (Egyes történészek szerint maga a szultán bújtotta fel őket.) Az 1826. június 14-én Isztambulban kitört lázadáskor már a hadsereg és a lakosság nagyobbik része ellenük volt. A szpáhi lovasság visszakényszerítette őket a barakkokba, majd a laktanyákat ágyúkkal lövették. A túlélőket kivégezték, vagy száműzték. II. Mahmud két évvel később elkobozta minden vagyonukat.