Kollonich Lipót

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Kollonich Lipót
Kollonich Lipót (Leopold)
Született:
1631. október 26. Komárom
Meghalt:
1707. január 20. (75 évesen) Bécs

„Faciam Hungariam captivam, postea mendicam, deinde catholicam.”

Kollonich Lipót (Leopold Karl von Kollonitsch, Leopold Kolonič ) (1631. október 26. – 1707. január 20.): gróf, bíboros, esztergomi érsek, a magyarországi ellenreformáció vezéralakja.

[szerkesztés] Élete

Gróf Kollonich Ernő ezredes, Komárom várparancsnoka és báró Kuffstein Erzsébet fia. Anyja rendkívül hitbuzgó volt; az ő kérésére telepítette le II. Ferdinánd a jezsuitákat Komáromban. 14 éves korában a bécsi egyetemre küldték, és az udvarnál a főherceg, a későbbi III. Ferdinánd király társaságában tartózkodott. 1650-ben a máltai lovagrendbe lépett, és 1651-ben a krétai Candiánál vitézségével kitűnt a török elleni harcokban. Két éves szolgálata leteltével, 1651. május 31-én visszaindult hazájába. Mailberg parancsnoka lett Alsó-Ausztriában; 1659. január 18-án kamarási méltóságot nyert. Egy ellene intézett mérgezési merénylet után papi pályára szánta magát. I. Lipót király 1666. szeptember 24-én nyitrai püspökké nevezte ki. A bécsi egyetemen teológiát kezdett tanulni, és 1668. február 25-én miséző pappá szentelték fel. 1670-ben Bécsújhely püspöke lett. 1672-től 1681-ig a magyar királyi kamara elnöke. Az 1679-es oszták pestisjárvány alatt önfeláldozó működést fejtett ki. 1683-ban mikor a török Bécset ostromolta, élelemmel megrakott társzekerekkel ment a keresztények segítségére, s ápolta a sebesült katonákat; az elhagyott török táborból 500 keresztény gyermeket szedett össze, akik ellátásáról gondoskodott. 1685-ben győri püspök, 1691-ben kalocsai érsek, 1692 óta államminiszter és a bécsi udvari kamara elnöke lett. 1695. július 14-én Széchenyi György után esztergomi érseknek nevezték ki.

A római katolikus vallás terjesztése körül egész életében nagy buzgalmat fejtett ki. Erdélyben 20 000 románt térített át a görög katolikus egyházból a rómaiba; a jezsuitákat behozta Eperjesre s Pozsonyba; Nagyszombatban nyomdát, Magyarországon több helyen templomokat, papnevelőintézeteket, iskolákat, kórházakat és szegényházakat alapított. Meghalt 1707. január 20-án Bécsben, és kívánsága szerint az általa Pozsonyban alapított Szent Salvator jezsuita templom kriptájában temették el.

Egyaránt nagy ellensége volt mind a magyar alkotmánynak, mind a protestantizmusnak. A hitbuzgó II. Rákóczi Ferenc szerint állítólag többször mondta, hogy „én Magyarországot előbb rabbá teszem, aztán koldussá, végre katolikussá”.

[szerkesztés] Németesítő tervei

1689-ben önként vállalkozott Magyarország közigazgatásának átalakítására; tervezetét 1689. november 15-én nyújtotta be a minisztériumnak. Célja az volt, hogy a magyar közigazgatás felépítése legyen lényegében azonos az osztrák örökös tartományokéval. A hagyományos magyar elnevezéseket igyekezett megtartani, ám mindent, ami állami és közgazdasági szempontból lényegesebb, el kívánt vonni. Az új szervezeti felépítést, az adó megszavazásán kívül, az országgyűlés mellőzésével akarta életbe léptetni. A terv benyújtásakor úgy a törökökkel, mint a franciákkal szemben rosszul szolgált a hadi szerencse, ezért annak megvalósítását a minisztérium elhalasztotta, csupán a katonaság ellátása és az adóbehajtás körül éreztette önkényuralmát az országgal.

Kedvező idő volt az oktrojált rendszer behozatalára 1696, mikor befolyásosabb bizalmi férfiakat Bécsbe idéztek a terv elfogadása végett. Az új rendszer szószólója maga Kollonich volt. Előadása szerint őfelsége nagy kegyelmességére vall, hogy ezentúl éppen úgy akar bánni Magyarországgal, mint egyéb örökös tartományaival. Elvárja tehát, hogy Magyarország kézséggel alkalmazkodjék az ő atyai szándékaihoz. Magyarország hagyományos törvénykönyvei elavultak, ennélfogva csak az tartandó meg belőlük, amit alkalmas egyének kiválogattak, hozzáadva azt, amit újonnan beleiktattak. A nemességnek a közteherviselés alól való kiváltsága minden józan és igazságos kormányzat elveivel ellenkezik: fogadják el tehát a rendek, hogy ezentúl egy harmadrészét ők fizetik annak az adónak, melyet ő felsége egyéb országai a szükséghez képest viselnek. A bizalmi férfiak gyűlése visszarettent ezektől a követelésektől. Amikor Széchenyi Pál kalocsai érseket a király fogadta, előadta a király (I.Lipót) előtt, hogy e gyűlés nem illetékes az ország belügyi kormányzatának megállapítására. Törvényellenes ilyen fontosságú ügyekben az országon kívül, s általában nem országgyűlésen, határozatot hozni. Előterjesztésére a király megjegyezte, hogy maga is ebben a véleményben volt, de miniszterei az ellenkezőről biztosították. A további tanácskozásokon Széchenyi kijelentette, hogy az adónak országgyűlésen kívüli megajánlását a magyar törvények a hűtlenségi esetek közé sorolják.

[szerkesztés] Rémuralma

Kollonich ekkor tudtára adta Széchenyinek, hogy majd talál az udvar módot arra, hogy a magyarok mindazt elvállalják, amit tőlük követel. Az adót törvénytelenül ki is vetette a minisztertanács két millió forintban. 1698. szeptember 10-én pedig a bizalmi férfiakon kívül a vármegyék és városok követeit is Bécsbe idézték. Kollonich és tanácsára a fejedelem különösen az ellen kelt ki, hogy a kiváltságosok minden közterhet csupán a népre akarnak hárítani. S az egybegyültek ellenvetéseire nem hallgatva, félmillió forintnyi adónak egy év alatti lefizetésére kötelezte őket. E rendszabály egyik legfőbb oka lett a II. Rákóczi Ferenc felkelésének. Papi szereplése nem kevésbbé erőszakos, 1673 és 74 között a pozsonyi bizottságnak, mely a mártírokká teendő protestáns papokat idézte szine elé, egyik legtevékenyebb és irgalmatlanabb tagja. Mint prímás is kérlelhetetlen volt a protestánsokkal szemben. Annál jobb akaratú a latin szertartáshoz csatlakozó magyarországi görög vallásúak irányában, kiknek számára 1698-ban jogegyenlőséget eszközölt ki, s ennek védelmét a prímási hatóság alá helyezte.