Nimfák

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A nimfák nőalakok, akik a görög mitológia szerint az egész természetet benépesítik, néha különös helyekhez vagy tájakhoz kötődnek. A nimfák gyakran különféle istenek, istennők kísérői és gyakori célpontjai az életerős szatírok szerelmi vágyainak.

Ők a természet alkotó és tápláló erőinek megtestesítői. A görög νύμφη szó többértelmű, így a "menyasszony" és "elfátyolozott" jelentései alapján jelöli a fiatalasszonyt vagy általánosabban a házasulandó kort, a férficsókra érett lányt is. Másutt (mint a latin nubere, férjhez menni és a német Knospe, rügy, bimbó szavak alapján) úgy vélik jelentése "kiteljesedés" (Hészükhiosz szerint a νύμφη egyik jelentése "rózsabimbó"). A nimfák otthonai a hegyek, völgyek és hűs barlangok, ligetek, fák, patakok és folyók; réteken lejtik táncukat és mezők virágai között pajzánkodnak. Mindig jókedvűek, ők mutatják be az élet mozgalmasságát. Gyakori társaik a főisteneknek, Artemisz vadásznői, Apollón prófétái, Dionüszosznak, a mulatozás és a fák istenének partnerei, megjelennek a pásztoristenek, Pán és Hermész oldalán, de szivesen rajta felejtik szemüket a szép és deli halandókon is.

Tartalomjegyzék 1 A nimfák osztályozása 2 Feldolgozások 3 Szimbolika 4 Alakjuk a művészetben 4.1 Festészet 4.2 Szobrászat 4.3 Irodalom 4.4 Egyéb megjelenéseik 5 Külső hivatkozások

[szerkesztés] A nimfák osztályozása

A nimfák különböző csoportjai az általuk megszemélyesített természeti erők mentén alakultak ki, bár osztályozásuk csak a későbbi korok eredménye. Neveik változatos és jóságos szerepükkel függenek össze. Amint azt Rose (1959, p. 173) könyvében leszögezi, "tény, hogy valamennyi női név eredete egyszerű melléknév, mely megegyezik a nympha lényegével, de eredendően nem létezett ortodox, kimerítő osztályozás e tűnékeny teremtmények között." Megnevezi (pp. 172–3) a fák nimfáit a driádokat, hamadriadokat, és meliákat a kőrisfák nimfáit, valamint a najádokat, a vizek nimfáit de másokat nem.

• Föld Nimfák
  • Alszeidák (völgyek, berkek)
  • Napaiák (szurdokok, völgyek)
  • Auloniadok (legelők)
  • Leimakidok (rétek)
  • Oreaszok (hegyek, barlangok)
  • Minthe (menta)
  • Heszperiszek (kert)
    • Aegle (a pompázó "kápráztató fény",)
    • Arethusza
    • Erütheia (vagy Erytheia)
    • Heszperia (vagy Hespereia)
    • Heszpera (vagy Hespere)
    • Hesztia
    • Heszperusza
  • Hamadrüaszok (fák)
    • Drüaszok (tölgyfa)
    • Meliák (manna-kőrisfa)

• Leuce (fehér nyárfa)
• Epimeliad (almafa)

• Vízi Nimfák
  • Heleaszok (lápok)
  • Ókeaniszok (Ókeanosz és Téthüsz lányai, leginkább a sós vizek)
  • Néreidák (Néreusz lányai, lakóhelyük a Földközi-tenger)
  • Naiaszok (jellemzően a friss vizek)
    • Crinaeae (kutak)
    • Limnadok vagy Limnatidák (tavak)
    • Pegaeae (források)
    • Potameidák (folyók)
    • Eleionomae (mocsarak)
• Egyéb
  • "Kasztaliai-nimfák" (klasszikus múzsák)
  • Lampadák (alvilág)

[szerkesztés] Feldolgozások

A görög nimfák változatos tájak és vidékek szellemalakjai voltak, nem más mint a latin genius loci, azaz a hely szelleme. Kultuszuk népszerűségét leginkább a bonyolult, szicíliai Arethusza mítosz példázza. A görög kultúrán nevelkedett latin költők verseiben a nimfák hellén sokoldalúsága elmosódott és alakjaik keveredtek a hazai forrás- és folyamistenségekével (Juturna, Egeria, Cavmentis, Fontus). Mindezt tovább erősítette, hogy a Lymphakat (eredetileg Lumpae) az ősitáliai hagyományok víz-istennőit nevük véletlen egyezősége alapján, a görög nimfákkal azonosították. A klasszicizáló római költészet hatására a vidéki emberek között, a források, barlangok, sziklahasadékok környékén kiteljesedett a nimfa kultusz. Ugyanakkor a Római Birodalom tanult osztályai körében betöltött szerepük fokozatosan csökkent és majdnem kizárólagosan a vízi elemek istenségeiként jelentek meg.

[szerkesztés] Szimbolika

A nimfák elsősorban a termékenység és szexualitás megszemélyesítői. Alakjaik a természet minden területét át-, és átszövik. Kiemelt kötődésük a vizekhez, forrásokhoz és folyókhoz az élet folytonosságát, a múló időt jelképezi.

A víz – termékenyítő erő: a forrás kifejezi a keletkezést, a születést; a folyó az állandó változást; az óceán a feloldódást, a megsemmisülést.

A nimfák a nő életének első szakaszát, annak „fehér aspektus”ait hordozzák. A fiatalság és az örök szépség megtestesítői, „szüzek”, már nem lányok, de még nem anyák. Ezt a időszakot a „vörös korszak” az anyaság követi, majd a „fekete korszak” az öregség.

A nimfák alakja jóval régebbi, jóval ősibb, mint a klasszikus antik kor, kultuszuk gyökerei a sámánizmusban keresendők – a helyek, a növények és az állatok megtestesülései – elemi lények.

[szerkesztés] Alakjuk a művészetben

A festészet és szobrászat a nimfák legtöbbjét kedves, lányos ifjú nőként ábrázolja, meztelenül, vagy lenge ruhákban virágkoszorúval. A források nimfáit vizeskorsóval, vagy urnával.

[szerkesztés] Festészet

• Albani: Vénusz nimfákkal és kis kupidókkal
• Jordaens: Nimfák a szerlem kútjánál
• Cranach: Fekvő nimfa a forrásnál
• Cranach: Nimfa
• Rubens: Diána és a faunoktól megriadt nimfák
• Rubens: Nimfák és szarítrok
• Rembrandt: Fürdőző Diána, Aktäon és Kallisztó
• Jean-Baptiste-Camille Corot: Nimfák tánca
• Jean-Baptiste-Camille Corot: Kupidóval játszó nimfa
• Jacob Jordaens: Kupidó és az alvó nimfák.
• Edouard Manet: Meglepett nimfa 1861
• Tiziano: Alvó nimfa (1570)
• Henryk Siemiradzki: Játszó naiaszok (1880)
• id. Markó Károly: Diána és a nimfák

[szerkesztés] Szobrászat

Az ókori alkotások közül a legismertebbek Praxitelész szobrai, Arkeszilaosz nimfákat és szatírokat ábrázoló szoborcsoportjai, és reliefek különböző mesterektől. A későbbi korokban is a szobrászat igen kedvelt témái voltak a nimfák, előszerettel díszítették alakjaikkal a szökő-, és díszkutakat.

[szerkesztés] Irodalom

• Krause: A múzsák, gráciák, hórák és nimfák (Die Musen, Grazien, Horen und Nymphen) (Halle 1871);
• Janus Pannonius: Az olasz nimfák legdicsőbbikének

[szerkesztés] Egyéb megjelenéseik

• Nimfáknak nevezték a ”földanya” papnőit, akik az ókori tempolomokban szexuális ceremóniákkal áldoztak az istennőnek.
• A nimfaion egy forrás fölé épített, nimfaszetntély, vagy templom.
• A középkor idején, főként Észak-Európában, a nimfa szót boszorkány, illetve tündér értelemben használták, mert mindkettőt, mint ahogyan a nimfákat is, a kereszténység előtti papnőkkel azonosították.
• A nimfák és a szexualitás eredendő kapcsolata többé kevésbé megjelenik az európai mese- és mondavilágban is. Nevükből ebből ered a nimfománia kifejezés, mint felfokozott szexuális motiváció, „szenvedély”.
• Vladimir Nabokov Lolita című regényéből származik a nimfácska kifejezés, a fiatal lányok azon tipusára, akik a kirívó szexuális vonzerővel bírnak.
• Néhány kultúrában a nimfa a női nemi szerv jelképe, a lótuszvirág, vagy a vizililiom (a Tündérrózsa-félék Nymphaeaceae családjába tartozó vizinövények), illetve bizonyos kagylók, például a kauri kagyló mintájára.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• Információs oldal
• Pallas nagy lexikona, Nimfák
• Nőalakok a görög mitológiában
• Nimfák