Orfalu
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
|
|||||
| Régió | Nyugat-Dunántúl | ||||
| Megye | Vas | ||||
| Kistérség | Szentgotthárdi | ||||
| Rang | község
|
||||
| Terület | 6,94 km² | ||||
| Népesség | |||||
|
|||||
| Irányítószám | 9982 | ||||
| Körzethívószám | 94 | ||||
| Térkép |
Település Mo. térképén |
||||
Orfalu község Vas megyében, a Szentgotthárdi kistérségben.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fekvése
Az osztrák-magyar-szlovén határ találkozásánál, az osztrák határátkelőhöz 12 km-re, a szlovén határátkelőhelyhez 4 km-re található.
[szerkesztés] Története
Orfalu községet a vele szomszédos Újbalázsfalvával (ma Apátistvánfalva része) a legkésőbb a 16. században említik oklevelekben. 1538-ban mint Orfalou néven lelehetjük fel az oklevelekben.
A község helye minden kétséget kizáróan a 12. század vége előtt lakatlan erdősség volt. Amikor III. Béla magyar király a franciaországi ciszterci szerzeteseket telepített le Szentgotthárd helyén, akkor a térség fejlődésnek indult. A ciszterek szlovén főldmíveseket telepítettek le, s majorokat hoztak létre. Az orfalusi majorok egészen a XX. századig fennmaradtak. Az akkori mezőgazdaság fejlettségének ékes példája Orfalu természeti értékeinek mai napig meglevő sértetlensge.
A 17. század szomorú epizódja a falu történetében. 1625-ben meghódol Orfalu az oszmán-törökök előtt. Így olvashatunk erről a tisztartó jelentésében: „Az holdulás előt való esztendőben rablotta el őket a török, az egész falut mind el égette, 18 ember ben éget, hatvant el vitt, kettőnek fejét vette, minden marhájokat el hajtotta, legh alabb No 300. Változtak megh bennek heten, Maticz Sebján feleségestül tall. (tallér) 300, Zeteg György feleségestül tall. 600, Zetek Markó tall. 100, Más Mesicz Sebján felesége tall. 150, Bothi Marton felesége tall. 80. Az többi mind oda vannak.” Akiket tudtak, azt ki váltottak, de ezt követően több mint hat évtizeden át adót fizettek a törököknek, csakhogy el kerülhessék a pusztítást.
A falu említésekor már más birtokába tartozott. Előbb a Thurzók, azután a Poppelok, végül Széchy Mária tulajdonába került. A 17. században a szentgotthárdi ciszterci apátság visszakapta, s amelynek egészen a 19. század közepéig része volt.
A XIX. század végén még 289, nagyobbrészt katolikus, kisrészt ágostai evangélikus vallású orfalusi lakost tartottak nyilván. A község postája meglehetősen messze Tótkeresztúron (ma Križevci, Szlovénia) volt, a távírója Csákányban (ma Csákánydoroszló). A lakosok közül időközben sokan máshová települtek, nagyon sokan Amerikába, s 2000-re már csak 56 lakost tartottak nyilván. Ebben az évben a felújított harangláb mellett emléktáblát avattak fel, amelyen az akkor élt lakosok nevei láthatók alfabetikus sorrendben.
[szerkesztés] Nevezetességei
- 1823-ban épült haranglábja
- A Fekete láp
- 2000-ben állított emléktábla, amely az akkor élt lakosok neveit tartalmazza
- Doncsecz Károly-emlékvitrin
- Vend égbolt nyári tábor
A községben született 1918-ban Doncsecz Károly országos hírű fazekasmester.
Based on work by