Szentgotthárd

Szentgotthárd (szlovénül Monošter, németül St. Gotthard) a legnyugatabbra fekvő magyar város. Vas megyében található, 1983-ban kapott városi rangot.

Tartalomjegyzék

1 Fekvése
2 Története
3 Nevezetességei
4 Híres emberek
5 Testvérvárosai
6 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Fekvése

Közvetlenül az osztrák határ mentén, a szlovén határ közelében a megye délnyugati csücskében, a Rába és a Lapincs összefolyásánál helyezkedik el. Az Alpok keleti nyúlványainak köszönhetően klímája szubalpin jellegű. A várost délről az Őrségi Nemzeti Park határolja. Közúti határállomás és vasúti határátkelő. Szentgotthárd a magyarországi szlovén kisebbség központja. A városban Szlovénia konzulátust működtet.

[szerkesztés] Története

Forrásmunkákból megállapítható, hogy Szentgotthárd már az ősidőkben is lakott hely volt, felszíne, éghajlata, növényzete, talaja biztosította a megélhetést az ősközösségben élő emberek számára is. A kő-, réz-, bronzkorból nincsenek leletek.

Szentgotthárd története tulajdonképpen a ciszterci rendnek Szentgotthárdon való megtelepülésével kezdődik. Alapjait a Rába jobb partján levő teraszon rakták le. I. István egyházszervező munkája eredményeként még ez a gyéren lakott vidék is a katolikus egyház része lett: a távoli bajorországi, passaui egyházmegyéhez tartozott. A város és az apátság a nevét Szent Gotthárdról, a 11. században élt bajorországi bencés apátról, illetőleg püspökről kapta, akit 1131-ben avattak szentté, és aki abban az időben szintén a bajorországi passaui egyházmegye területén élt. Személyét már életében is nagy tisztelet és csodálat övezte. Hittérítő papok (bencések) hozták magukkal Szent Gotthárd tiszteletét és kultuszát erre a vidékre is. Így lett száz évvel később, a 12. század elején a helyi plébániatemplom védőszentje, és az ő nevét vette fel a templomhoz tartozó akkori falu is.

A település története összefügg a ciszterci rend és apátság alapításával. A forrásmunkák szerint 1183-ban III. Béla király 275 km² területet adományozott a rendnek azzal a céllal, hogy az ország eme területe is bekapcsolódjék a művelődésbe.

Miután a rendi előírásokban szerepel többek között az is, hogy települési helyül emberi lakóhelytől távol eső, emberkéz által nem bolygatott területet kell választani, feltételezhető, hogy III. Béla ezért jelölte ki a nyugati gyepűrészt az új rend telephelyéül. Fentiekből következik, hogy korábban itt település nem volt, következésképpen az első telephelynek a monostort kell tekinteni.

Szentgotthárd, azaz az apátsági major építése 1187-tel vette kezdetét. A város magja tehát egyrészt a Rába völgyében, a másik pedig a Zsida-patak mentén jött létre, melyhez Kethely is társult.

A nép kezdetben a falut Gotthónak nevezte, és ekkor már létezett Kedhely is. A neve arra utal, hogy keddi napokon tartották itt a vásárt. Létezett már a mai Zsida is, az egykori „Zsidófalva", ahol is zsidók éltek és kereskedelemmel foglalkoztak.

A szerzetesek a földműveléshez szláv parasztokat telepítettek be a mai Szlovénia és Horvátország területéről, elsődlegesen a Szentgotthárdtól nyugatra elhelyezkedő vidékre, mely nagyon gyéren lakott volt akkoriban. A majorokban megindult a feudális gazdálkodás. Eddig érintetlen területeket vontak be a termelésbe, meghonosították az ipart, megtanították a lakosságot a lereskedelemre. A 14. század közepén a szentgotthárdi jobbágyközségek népesek voltak, jómódban éltek, állattenyésztésük virágzó volt.

1350-től kezdve a község a monostorral együtt hanyatlásnak indult. 1391-ben Zsigmond király a szentgotthárdi apátságot a Széchy családnak adományozta, és három évszázadon át ez a család birtokolta.

1528-ban, a mohácsi csata után I. Ferdinánd Serédy Gáspárt nevezte ki szentgotthárdi apátnak. A Széchy család nem engedte be a birtokra a kinevezett apátot, ez később fegyveres harcra adott okot.

Az 1556-os források a települést vízzárókkal körülvett erődítményként említik. A későbbi időkben sokszor cserélt gazdát, mígnem a 17. században a monostor teljesen elpusztult. Bocskai István hajdúseregei stájerországi portyázásuk alkalmával visszafelé jövet Szentgotthárd felé közeledtek, a hír hallatán I. Ferdinánd hadvezére, Tieffenbach a monostort a templommal együtt a levegőbe röpíttette. Ezzel a ciszterci rend birtoklása és a szerzetesi élet végképp megszűnt, és megkezdődött a birtokért a harc a világi urak között.

Ilyen körülmények között jutottak el az 1664-es esztendőhöz, amikor élethalálharcot vívott a nép a törökkel. Raimondo Montecuccoli vezetésével a Rába menti síkságon ütköztek meg a császári seregek a török haderővel. A csata augusztus 1-jén kezdődött el, melynek kimenetele végül is az egyesített császári, birodalmi, francia csapatok győzelmével végződött. A hirtelen keletkezett nagy zápor nyomán megáradtak a folyók és elzárták a törökök visszavonulását. A török sereg nagy része a Rábába veszett, a csatatéren 16 000-20 000 török holtteste hevert.A források szerint gazdag zsákmányt hagyva maguk mögött, a törökök dél felé menekültek. A Rába áradása miatt Montecuccoli lemondott a török sereg üldözéséről. Közben a törökök augusztus 5-ig rendezték soraikat, és még egy támadást kezdtek, ami szintén vereséggel végződött. Így folyt le a szentgotthárdi csata, amelynek révén a község neve bekerült a történelembe.

Szentgotthárd mellett még egy jelentősebb ütközet ment végbe a Rákóczi-szabadságharc alatt: Vak Bottyán Gotthárd és Nagyfalva (ma Mogersdorf) közti részen a Rábánál nagy győzelmet aratott Hannibal Heister vezette labancokon 1705. december 13-án.

A 18. században és a 19. század első felében tovább folyt a harc a terület birtoklásáért.

A településre ma is jellemző forma a 18. században kezdett kialakulni. A város magvát alkotó három major közepén dombon épült a templom, mely ma is uralja az egész környéket. A templom és a kolostor építését 1740-ben kezdték, tervezője, Pilgram Ferenc Antal, bécsi művészcsalád sarja. A tízoltáros templom hossza 50,3 méter, szélessége 17,5 méter, magassága 26 méter, a torony magassága 60,5 méter. A homlokzatot a szentek kőszobrai, aranyozott apáti címer, építészeti díszítmények, faragott kőpárkányok ékesítik. A templom festését Gusner Mátyás ciszterci fráter végezte, a kupolákat pedig az akkor híres bécsi akadémia festője, Dorfmeister és fia készítette. A két nagyméretű mennyezeti freskó a szentgotthárdi csatát és János prófétai látomását örökíti meg. A templom belső berendezései közül nagyon szép a barokk stílusú aranyozott szószék, a faragott orgona, valamint a templom pácolt tölgyből készült, fekete intarziás, faragott padjai, mely Schrezenmayr Gáspár ciszterci fráter 40 évi munkájának eredménye. Említésre méltók még a templom és kolostor ajtajának kilincsei, záróreteszei, hevederjei, sarokvasai, csillárjai. Alkotójuk nevét nem ismerjük.

1785-től kezdve szerepel Szentgotthárd mint járási székhely. Fejlődésében jelentős előrelépés történt 1873-ban, amikor megépült Graz felé a vasútvonal.

Az I. világháború után fejlődése megtorpant. A járás területéhez kapcsolták a volt Muraszombati járás községeit is.

Gazdasági életében döntő tényező volt a 19. század második felében megindult iparosodás. Iparosai közül első helyen említjük a molnárokat, a tímárokat, a lábbelikészítőket, kovácsokat és bognárokat.

A mezőgazdaság termékeit a malom- és dohányipar dolgozta fel. A takácsmesterség helyébe lépett a selyemgyár, az ősi kovácsmesterséget felváltotta a modern kaszagyár, illetve mezőgazdasági gépgyár (amely mára bezárta kapuit). Az 1990-es évek elején települt meg a városban a General Motors (Opel). Jelenleg is ez a vállalat a város legjelentősebb foglalkoztatója.

A település központja ma városias képet mutat, modern üzletek, éttermek, presszók állnak a vendégek rendelkezésére. Gimnáziuma több neves embert adott már az országnak.

[szerkesztés] Nevezetességei

barokk Nagyboldogasszony templom és monostor (volt ciszteci apátság)
Barokk kert
Szentgotthárdi Kaszagyár farkaskalapácsai (ipari műemlék)
Pável Ágoston Múzeum
Színház (volt Magtártemplom)
Temetőkápolna
Mindenszentek plébániatemplom (kethelyi városrész)
Szent Flórián kápolna (Szentgotthárd-Rábatótfalu)
Kötényes harangláb (SZentgotthárd-Farkasfa)
Hársas tó

[szerkesztés] Híres emberek

Brenner János ciszterci szerzetest, az 1956-os forradalom utáni egyházüldözés vértanuját itt ölték meg 1957-ben, Zsida városrész határában
Kuntár Lajos újságíró, művelődéstörténész, könyvtáras, pedagógus, két kötetet is szerkesztett (részben írt) a városról; Szentgotthárd díszplogára