A spanyol nyelv hangtana

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Spanyol nyelv
Helyesírás Ábécé Hangtan Fonetikai átírás Alaktan Igeragozás Voseo Kötőmód Nyelvtörténet Rokon (újlatin) nyelvek
szerkeszt

Ez a cikk a spanyol nyelv hangtanáról szól. A hangtan két fontos ága a fonetika és a fonológia. A fonetika a nyelv beszédhangjainak leírásával, míg a fonológia (másnéven fonematika) azoknak a nyelvben betöltött szerepével foglalkozik.

Tartalomjegyzék

1 Magánhangzók (Vocales)
- 1.1 Kettőshangzók (Diptongos)
- 1.2 Hármashangzók (Triptongos)
2 Mássalhangzók (Consonantes)
- 2.1 Idegen szavakban előforduló mássalhangzó-kapcsolatok
3 Hangsúlyozás (Acentuación)
4 A spanyol beszéd jellemzői
5 Megjegyzések
6 Lásd még

[szerkesztés] Magánhangzók (Vocales)

Öt magánhangzó fonéma van a spanyol nyelvben [a, e, i, o, u], kiejtésük nem okoz különösebb gondot a magyar anyanyelvűek számára.

a – rövid magyar á hangnak felel meg. Pl. amar [a'mar] „szeretni”.
e – hangkörnyezettől függően nyíltabban [ɛ] (l-re vagy r-re végződő zárt szótagban, -rr- előtt, j vagy ge/gi előtt, illetve az ei kettőshangzóban), vagy zártabban [e] (hangsúlyos nyílt szótagban, illetve s, n előtt) ejtett e (előbbi a magyar e-hez, utóbbi a rövid magyar é-hez hasonló). Pl. perla ['pɛrla] „gyöngy”, manera [ma'nera] „mód(szer)”. Hangsúlytalan helyzetben magánhangzó (a, e, o) mellett a gyors beszédben gyakran i vagy j: tráemelo ['trajmelo] „hozd ide nekem”, cráneo ['kranio] „koponya”, mareé [mari'e] „elszédültem”.
i – magyar i, de hangsúlytalanul másik magánhangzó mellett állva röviden ejtik és nem alkot külön szótagot (lásd: kettőshangzók). Pl. sí ['si] „igen”, ibas ['iβas] „jártál”.
o – a magyar o-nál általában nyíltabban ejtett o. Pl. octavo [ok'taβo] „nyolcadik”.
u – magyar u, de hangsúlytalanul másik magánhangzó mellett állva igen röviden (a v-hez hasonlóan) ejtik és nem alkot külön szótagot (lásd: kettőshangzók). Pl. uva ['uβa] „szőlő”, cuándo ['kwando] „mikor”.

[szerkesztés] Kettőshangzók (Diptongos)

Kettőshangzónak nevezzük két magánhangzó egy szótagot alkotó bonthatatlan kapcsolatát. A spanyolban akkor keletkezik, ha egy hangsúlytalan i vagy u (a két legzártabb magánhangzó, ún. vocales débiles vagyis „gyenge hangok”) egy másik magánhangzó mellé kerül: ekkor az i és u igen röviden, szinte j-nek [j] és v-nek [w] hangzik (ún. semivocales, azaz félhangzók), a másik magánhangzó pedig a teljes értékű, valódi szótagalkotó magánhangzó. A kettőshangzó tehát minden esetben egy félhangzó és egy teljes hangzó kapcsolatát jelenti.

A spanyolban összesen 14 kettőshangzót tartanak számon az alábbi csoportosításban:

ai, ei, oi / au, eu, ou; pl. aire ['ajre] „levegő”, seis [sɛjs] „hat” (szám), oigo ['ojgo] „hallom”, aula ['awla] „(tan)terem”, Europa [ew'ropa], estadounidense [estadowni'dense] „USA-beli”.
ia, ie, io, iu / ua, ue, ui, uo; pl. patria ['patrja] „haza”, siete ['sjete] „hét” (szám), odio ['odjo] „utálat”, triunfaste [trjun'faste] „győztél”, agua ['agwa] „víz”, cuento ['kwento] „mese”, cuidar [kwi'dar] „vigyázni”, antiguo [an'tigwo] „régi”.

Az ai, ei, oi kettőshangzók szóvégi helyesírása -ay, -ey, -oy; pl. hay [aj] „van(nak)”, rey [r:ɛj] „király”, soy [soj] „vagyok”.

Kivételt képez a szóvégi -uy kettőshangzó, melynek ejtése lehet [uj] vagy [wi]; pl. muy [muj/mwi] „nagyon”.

A helyesírás szempontjából kettőshangzónak minősül az a hangzókapcsolat is, ahol i/u és magánhangzó között néma h áll: prohibir [proj'βir], prohi-bir „tiltani”; ugyancsak ebből következően a hangsúlyos i/u-t ékezettel kell írni: prohíbo „tiltok”, búho „bagoly”.

[szerkesztés] Hármashangzók (Triptongos)

A spanyolban léteznek hármashangzók is, amelyek csak annyiban különböznek a kettőshangzóktól, hogy két félhangzó és egy szótagalkotó magánhangzó kapcsolatáról van szó: ebben az esetben az utóbbi az ún. vocal núcleo vagyis központi magánhangzó.

A kettőshangzóknál jóval ritkábban fordulnak elő: iai, iei, uai, uei, uau; pl. estudiáis [estu'djajs] „tanultok”, no estudiéis [no estu'djejs] „ne tanuljatok”, continuáis [konti'nwajs] „folytatjátok”, no continuéis [no konti'nwejs] „ne folytassátok”, guau [gwaw] „tyű-ha!”

Az uai, uei hármashangzók szóvégi helyesírása -uay, -uey: Uruguay [uru'gwaj], buey [bwej] „ökör”.

[szerkesztés] Mássalhangzók (Consonantes)

A spanyolban kevesebb mássalhangzó fonéma van, mint az őket jelölő betűk, vagyis egy hangnak több betű is megfelelhet, illetve ritkábban egy betű több hangot is jelölhet. Ideális esetben 19 mássalhangzó fonéma van, ezek a következők: [b/β, ʧ, d, f, g, j, x, k, l, (λ), m, n, ɲ, p, r, r:, s, t, (θ)]. Az [λ] eltűnőben van (lásd az ll betűnél), a [θ]-t pedig csak Spanyolországban használják, így ma a nyelvterület túlnyomó részén az [λ] = [j] és a [θ] = [s].

A mássalhangzó fonémákat jelölő 24 betű közül az f, k, l, m, p, t kiejtése megegyezik a megfelelő magyar hangokéval. A magyar ejtéstől többé-kevésbé eltér az alábbi betűk és betűkapcsolatok kiejtése:

b és v – mindkettő általában b-nek hangzik szó elején, valamint m vagy n után: baile ['bajle] „tánc”, vida ['bida] „élet”, tumba ['tumba] „sír” (főnév), envío [em'bio] „küldemény”; máskor lágy (a felső fogsor nélkül, csak az ajkakkal képzett) magyar v [β]: cantabas [kan'taβas] „énekeltél”, vivimos [bi'βimos] „élünk/éltünk”. A b-t t előtt p-nek ejtjük: obtengo [op'tengo] „(meg)szerzek”.

A spanyolban a B és V hangok tudatos megkülönböztetése mára eltűnt.^[1] A Spanyol Királyi Akadémia jelenlegi álláspontja szerint soha nem is létezett [b] és [v] hang spontán megkülönböztetése, csak bizonyos ideig a nyelvművelők erőltették, így a XVIII-XX. századig még az Akadémia is ezt a nézetet védte. Bár konzervatívabb körökben és területeken máig létezik az a törekvés, miszerint a B és a V nem ugyanazt a hangot jelölik, olyannyira, hogy néhol így tanítják az általános iskolákban („a v-t mindig [v]-nek kell ejteni”), azonban a modern nyelvtan ezt helytelennek („hiperkorrekt”-nek) tartja.

c – alapvetően kétféle ejtése lehetséges. Magas magánhangzók (e és i) előtt Spanyolországban az angol thing szóban lévő th-hoz hasonló [θ], máshol magyar sz [s]: cielo ['θjelo/'sjelo] „ég”, celeste [θe'leste/se'leste] „égi”. (A középkori spanyolban eredetileg c-nek, majd sz-nek ejtették. Ez az ejtésmód terjedt el a déli nyelvjárásokban és a latin-amerikai spanyolban, míg Spanyolország északi és középső részén a XVI-XVII. században [θ] hanggá alakult. Lásd még a z betűnél.) Minden más helyzetben (a, o, u és mássalhangzók előtt) a magyar k hangnak felel meg: casa ['kasa] ház, dicto ['dikto] „diktálom”.
- cc – betűkapcsolat, amely a cce és cci csoportokban fordul elő: a fenti szabálynak megfelelően az első c-t k-nak, a másodikat sz-nek kell ejteni: acceder [akθe'dɛr/akse'dɛr] „elmegy (valahova)”, diccionario [dikθjo'narjo/diksjo'narjo] „szótár”. (A madridi kiejtésben a k hang ejtése kezd eltűnni.)
ch – a magyar cs [ʧ] hangnak felel meg (szóközi helyzetben sokszor gyenge j-t is ejtenek utána): chico ['ʧiko] „kicsi/gyerek”, mucho ['muʧo] „sok/nagyon”. (A madridi kiejtésben kezd a magyar c-re hasonlítani.)
d – a magyar d-nek felel meg, de magánhangzók között (főleg az -ado, -ada végződésben) gyengén ejtik (az angol zöngés th-ra hasonlít a this szóban). Szó végén alig, vagy egyáltalán nem hallatszik (csak a nagyon választékos kiejtésben), gyakran zöngétlenedik (mint az angol th a thing szóban): adónde [a'donde] „hová”, soledad [sole'da(d)] vagy [soleda(θ)] „magány”.
g – kétféle ejtése lehetséges. Magas magánhangzók (e és i) előtt ch, mint a technika szóban [x]: gente ['xente] „emberek”, gigantesco [xigan'tesko] „óriási”. Máskor (a, o, u és mássalhangzó előtt) a magyar g hangnak felel meg, amelyet gyakran lazábban ejtenek magánhangzók között: gato ['gato] „macska”, gusto ['gusto] „ízlés”, magnífico [mag'nifiko] „nagyszerű”. (Az utóbbi a madridi kiejtésben magánhangzók között gyakran a francia raccsoló R-re hasonlít: pago ['paRo] „fizetés”.)
- gu – betűkapcsolat, amely magas magánhangzók (e és i) előtt g (tehát az u néma), máskor gu [gu/gw] hangot jelöl (lásd még: kettőshangzók): guerra ['ger:a] „háború”, seguimos [se'gimos] „folytatjuk”, gusto ['gusto] „ízlés”, guapa ['gwapa] „csinos” (lány).
- gü – betűkapcsolat, amely magas magánhangzók (e és i) előtt gu [gw] hangot jelöl (lásd még: kettőshangzók): averigüemos [aβeri'gwemos] „derítsük ki”, lingüística [lin'gwistika] „nyelvtudomány”.
h – mindig néma, csak idegen szavakban ejtik ki: hombre ['ombre] „ember”, vehículo [be'ikulo] „jármű”, de: hámster ['hamster] „hörcsög”, Sáhara ['sahara] „a Szahara”.
j – mint a ch [x] a technika szóban (ugyanúgy ejtik, mint a g-t magas magánhangzók előtt): jerarquía [xerar'kia] „hierarchia”, Jorge ['xorxe] „György”.
ll – eredetileg lágyított (jésített) l-nek hangzott [λ] ez a kiejtés azonban már csak a nagyon művelt, prózai kiejtésben, illetve néhány helyen maradt fent. Ma már teljesen ugyanúgy ejtik, mint az y mássalhangzót [j], magánhangzók között inkább hosszú j-nek felel meg (a további ejtésváltozatokat lásd ott): llave ['jaβe] „kulcs”, amarillo [ama'rij:o] „sárga”.
ñ – nagyjából a magyar ny [ɲ] hangnak felel meg, hangsúlyos szótagot követően általában hosszabban ejtik: español [espa'ɲol] „spanyol(országi)”, año ['aɲ:o] „év”.
qu – betűkapcsolat, amely a que, qui csoportokban k hangot jelöl (durva hiba lenne kv-nek ejteni!): queremos [ke'remos] „akarunk”, quisimos [ki'simos] „akartunk”.
r – magyar r, de szó- és szótag elején (vagyis n, l, s után) hosszan ejtik (ez a spanyol nyelv egyik jellegzetessége): res [r:es] „jószág”, sonríe [son'r:ie] „mosolyog”, alrededor [alr:ede'dor] „körül”, raramente ['r:ara`mente] „ritkán”. Ügyeljünk arra, hogy a kettős rr-t is hosszan kell kiejteni, mivel ennek jelentés-megkülönböztető szerepe lehet! Pl. pero ['pero] „de/azonban” és perro ['per:o] „kutya”.
s – minden helyzetben a magyar sz hangnak felel meg (vagyis mindig zöngétlen: esetleges zöngésülése legfeljebb az utána álló zöngés mássalhangzó hatására következhet be). Nyelvjárástól függően többféle ejtésváltozata létezik a magyar sz és s között, a spanyolországi északi nyelvjárásokban (főleg az o, u magánhangzók környezetében, illetve mássalhangzó előtt) erősen közelít a magyar s-hez (akárcsak az észak-olasz nyelvjárásokban): sólo ['solo] csak, rosa ['r:osa] rózsa. (Angol vagy olasz ismeretek hatására magánhangzók között z-nek ejteni helytelen és kerülendő!)
v – lásd: b.
w – csak idegen (német/angol) szavakban szerepel. Kiejtése német szavakban a v hangnál leírt szabályok szerint, angol szavaknál [gw] hangnak felel meg, pl. washingtoniano [gwoʃinto'njano] „washingtoni”. Ma már a legtöbb w-vel kezdődő idegen szót v-vel vagy gu-val írják át a spanyol fonetikai szabályoknak megfelelően, pl. vatio „watt”, güisqui „whisky” stb.
x – a magyar ksz-nek felel meg, kiejtésben mássalhangzó előtt (nyelvjárástól függően), illetve bizonyos szavakban magánhangzók között is sokszor sz-szé egyszerűsödik: éxito ['eksito] „siker”, explico [eks'pliko/es'pliko] „magyarázok”, exacto [e'sakto] „pontos(an)”, tórax ['toraks] „mellkas”. Szó elején mindig sz: xenofobia [seno'foβja] „idegengyűlölet”, xilófono [si'lofono] „xilofon”. (A madridi köznyelvben helyzettől függetlenül mindig sz-nek ejtik.) Néhány névben és származékaiban kiejtése rendhagyó: mint a ch [x] a technika szóban (lásd még a j és g betűknél). Pl. México ['mexiko], mexicano [mexi'kano] „mexikói”.
y – félmássalhangzó, amelynek alapvetően kétféle kiejtése létezik. Magánhanzóként rövid vagy félhangzós i-nek [i/j] felel meg: y [i] „és”, ley [lɛj] „törvény”. Mássalhangzóként magyar j, de szó elején és n után inkább a magyar gy-re emlékeztet: ya [ja/dja] „már”, playa ['plaja] „tengerpart”. (A különböző tájszólásokban sokféle ejtésváltozata lehetséges: Dél-Spanyolország, Dél-Amerika és Mexikó egyes vidékein magyar zs, Argentínában és Uruguayban magyar s is lehet, Kolumbiában és Mexikóban szó elején gyakran magyar dzs. Ugyanezek az ejtésváltozatok vonatkoznak az ll betűvel jelölt hangra is a modern kiejtésben.)
z – Spanyolország nagy részén az angol zöngétlen th-hoz hasonló (mint a thing szóban), máshol a magyar sz-nek felel meg, akárcsak az s, valamint a c betű magas magánhangzók előtt (z-nek ejteni durva hiba!): zona ['θona/'sona] „térség/zóna”, corazón [kora'θon/kora'son] „szív” (szerv).

A középkori spanyolban eredetileg dz-nek, majd z-nek ejtették, ami később zöngétlenedett. Ez az ejtésmód terjedt el a dél-spanyol nyelvjárásokban és Latin-Amerikában, míg Spanyolország északi és középső részén a XVI-XVII. században [θ] hanggá alakult (lásd még a c betűnél). A mai spanyolban a magyar z-nek megfelelő zöngés mássalhangzó nem létezik: a spanyol ajkúak többsége ezt a hangot képtelen kiejteni. (Ez különösképpen megfigyelhető az USA-ban élő spanyol ajkúak jellegzetes akcentusán, amikor az angol nyelvet használják.)

[szerkesztés] Idegen szavakban előforduló mássalhangzó-kapcsolatok

Nevekben, illetve kölcsönszavakban előfordulhatnak még az alábbi mássalhangzók:

sh – magyar s, pl: flash [flaʃ] „vaku”. (Idegennyelv-ismerettel nem rendelkezők ezt a hangot ki sem tudják ejteni, így gyakran magyar cs-t ejtenek helyette.)
tz, zz – a magyar cc hangnak felel meg: quetzal [ke'ts:al] <közép-amerikai színes trópusi madár>, pizza ['pits:a] „pizza”.

[szerkesztés] Hangsúlyozás (Acentuación)

A spanyol szavak hangsúlya a szótagok számától és a szó végződésétől függ, három egyszerű szabályban összefoglalható:

az utolsó előtti szótagon hangsúlyosak (ún. palabras llanas vagy graves, azaz másodéles szavak: ezek a leggyakrabban előfordulók a spanyolban) a magánhangzóra, a magánhangzó+n-re és a magánhangzó+s-re végződő, jelöletlen szavak;
az utolsó szótagon hangsúlyosak (ún. palabras agudas, vagyis véghangsúlyos vagy éles szavak) az egyéb mássalhangzóra (d, l, r, z) végződő, jelöletlen szavak;
az előző két szabály alá nem tartozó összes többi esetben a hangsúlyos magánhangzót ékezettel írják, így az összes olyan szó esetében is, amelyek hangsúlya a szó végétől számított harmadik (palabras esdrújulas, azaz harmadéles), illetve annál is előrébb lévő szótagra (palabras sobresdrújulas) esik. (Természetesen a szóhangsúly nem azért esik az adott magánhangzóra, mert ékezettel írják vagy sem, hanem azért, mert a latinban is úgy volt. Az ékezetek használatát egyezményes alapon, a hangsúlyozás statisztikai gyakoriságának megfelelően szabályozták, vagyis csak abban az esetben jelölik a hangsúlyt, amikor az eltér az azonos végződésű szavak leggyakoribb hangsúlyozásától.)

A spanyol szavak helyes hangsúlyozással történő kiejtése fontos, mivel a hangsúlynak jelentés-megkülönböztető szerepe van): continuo [kon'tinwo] „folyamatos” / continúo [konti'nuo] „folytatom” / continuó [konti'nwo] „folytatta”, secretaria [sekre'tarja] „titkárnő” / secretaría [sekreta'ria] „titkárság”.

A hangsúlyos magánhangzót nyílt szótagban (illetve nyelvjárástól, egyéntől függően) hosszabban ejtik.

[szerkesztés] A spanyol beszéd jellemzői

Az érdekesség kedvéért érdemes említést tenni a spanyol proszódia magyartól eltérő néhány sajátosságáról. Itt tulajdonképpen íratlan szabályokról van szó, amelyek a beszéd folyamatosságát és a nyelv dallamosságát biztosítják. Egy kezdő nyelvtanuló hiába sajátítja el a fent leírtak alapján a spanyol szavak helyes kiejtését, az élőbeszédben először akadhatnak nehézségei a folyamatos megértésben. Mégpedig azért, mert a spanyolajkúak – ellentétben a magyarral – nem ejtenek minden egyes szót teljesen külön, elhatároltan a többitől, hanem a mondatban azokat „összeolvassák”, aminek eredményeképpen a szavak találkozásánál a kiejtésben bizonyos változások következnek be. Ezek a változások főleg a találkozó magánhangzókat érintik, és lehetnek: ún. „kettőshangzósulás” (amikor a két különböző szóhoz tartozó magánhangzók a beszédben egy szótagban összevonódnak), illetve hangkiesés.

A spanyol anyanyelvű soha nem fog kettő vagy három azonos magánhangzót egymás után kiejteni, ahogy mi tennénk, ez náluk erőltetetten hangzik, pl. a ¿Qué va a hacer? „Mit fog csinálni?” mondat kiejtése ['keβa'sɛr] vagy (Spanyolországban) ['keβa'θɛr] (ez sokszor félreértésre is adhat okot a latin-amerikai kiejtésben, ugyanis pl. ebben az esetben a ¿Qué va a ser?, azaz „Mi lesz?” pontosan ugyanígy hangzik). A szavak utolsó magánhangzóját gyakran összevonják a szomszédos szó első magánhangzójával, pl. todo el día ['todwel'dia], es la historia de un amor [eslajs'torjadjuna'mor], de eso no tengo ni idea ['desono'tengoni'dea], fue un gran susto [fun'gran'susto] stb. A példákból látszik tehát, hogy spanyolul egy-egy rövid mondatot gyakran úgy ejtenek, mintha egyetlen szó lenne. Ez a sajátosság nagyon jól kihasználható (és ki is használják) a spanyol versekben és dalokban.

A rossz hangzás (cacofonía) elkerülése végett sokszor bizonyos mássalhangzókat sem ejtenek ki, ilyen pl. az s+l, illetve s+r találkozása a szóhatárokon (utóbbi esetben az r-et ejtik hosszabban): todas las tardes ['todalas'tardes], todos los recursos ['todolorr:e'kursos].

(Franciául vagy olaszul tudókat ezek a sajátosságok bizonyára nem lepik meg, csak míg ezekben a nyelvekben szabályba foglalták őket – a rövidüléseket pl. aposztróf jelzi – addig a spanyol helyesírás nem jelöli, így a nyelvtanulónak kezdetben sok gyakorlás szükséges a folyamatos beszéd megértéséhez. Mindazonáltal a spanyol beszéd még így is sokkal jobban érthető, mint az angol vagy a francia.)