Bűn

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A bűn valami kötelezőnek elfogadott igényhez, utasításhoz, vagy törvényhez való alkalmazkodás hiánya. Másszóval, a bűn olyan cselekedet, tevékenység, szólás, gondolat vagy éppen elmulasztott tett, amit hibásnak és tiltottnak tartanak, A bűnről a különböző világnézetű, vallású emberek másképp gondolkodnak annak megfelelően, hogy az adott körülmények között mit tekintenek kötelezőnek elfogadott viszonyítási alapnak. Ez a kitétel fontos lehet olyan esetek megítélésében, amikor több mint egy viszonyítási alap kinálkozik (pl. önvédelem).

[szerkesztés] Keresztény nézőpont

Domenichino: Az eredendő bűn

Strong Szómutatója szerint a héber ’khate’ (chet) 2399—bűncselekmény, bűn, hiba, míg a khate szótöve a ’khaw-taw’ 2398—elhibádzás, céltévesztés (mint mikor az íjas nyílvesszője eltéveszti a célt), bűnözés, megbotlás értelemben használatos. Az Újszövetségben a ’bűn’-re használt görög szó ’hamartia’ magyarul ’céltévesztés’-t jelent.

A nyugati kereszténységben a bűnt gyakran a törvény áthágásának, egyfajta szerződésszegésnek tekintik, s így a bűntelenséget, a bűntől való szabadságot, azaz az üdvözülést is inkább törvénykezési szempontból értelmezik. 1János 3:4 szerint „Aki bűnt cselekszik törvényszegést követ el, mert a bűn törvényszegés”.
A keleti kereszténységben viszont a bűnt sokkal inkább az emberek egymásközötti és ember-Isten közötti kapcsolatokra való hatásaiban értelmezik.

Ennek megfelelően a keresztények általánosságban az üdvözülést megbékélésként, és emberi kapcsolataik lényeges javulásaként értelmezik. Pál apostol így int: „Lélek szerint éljetek és a test kivánságait ne teljesítsétek…Ha…a lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt…A Lélek gyümölcse ellen nincs törvény.” Galátákhoz 5:16–23.

Ez a Lélek a megoszthatatlan Isten harmadik lényegülése, személyisége (hypostasis), aki a végső cél, az isteni akarat teljesítését megkövetelő Törvény beteljesítéséhez ad sugalmazást, útmutatást a rá figyelmezőknek.

A Biblia szerint az embert Isten teremtette saját képére és hasonlatosságára, férfivá és nővé, jónak és igaznak. Isten az embert a föld porából formálta, és az élet szellemét (ruach) lehelte belé. Így lett az ember élő lélekké (nefes), akinek teste, lelke és szelleme van. Bölcsességgel és hatalommal ruházta föl, és az érzékelhető világban mindent uralma alá vetett. Alkalmassá tette arra, hogy vele, mint teremtőjével közösségben, az ő dicsőségére éljen. Szabadságot ajándékozott neki, hogy önként utasíthassa el magától a gonoszt és önként választhassa a jót. Az ember fő feladata volt Isten dicsérete, imádata és uralmának kiterjesztése az egész földön. Isten egy Igét adott Ádámnak, amelynek megtartása biztosította az ember számára az Istennel való harmonikus közösséget és a Sátánnal szembeni védettséget.

Az ember azonban a Sátán kísértésének engedve vétkezett teremtője ellen – „képi” megfogalmazásban Ádám és Éva) ettek a tiltott gyümölcsből –, engedetlen lett Isten Igéjének, aminek eredményeként kiesett Isten tökéletes akaratából. A bűnbeesés után Ádám és Éva az Éden kertjén kívül, Isten nélkül kezdett élni, aminek végeredménye az lett, hogy a bűn elterjedt az egész földön.

A bűnbeesés következményei:

- az ember természete megromlott, élete a bűn és a halál hatalma alá került, aminek következtében megszakadt az Istennel való személyes közössége,

- az ember Istentől kapott hatalmát Sátán szerezte meg és bitorolja,

- az emberiség ki lett szolgáltatva a démonok és gonosz angyalok zaklatásának és uralmának, ezért az emberi élet részévé vált a betegség, szenvedés, fájdalom és nélkülözés,

- az ember és élettere alá lett vetve a hiábavalóságnak és kárhozatnak,

- mivel Ádám azonosult Sátán céljaival, Isten haragját vonta magára, élete és munkája alá van rendelve az ítéletnek és átoknak.

Az eredendő bűn

Pál apostol a Rómaiakhoz írt levelében leírja azt az eseményt, amikor a bűn az örökkévalóságból belépett a látható világba: „Ezért tehát ahhoz hasonló ez, mint ahogyan egyetlen ember által lépett be a bűn a világba, s a bűn által a halál; s ezért mindannyian bűnöket követtek el.” (Róma 5:12) Pál tulajdonképpen kétféle bűnről beszél ebben a részben.

Az első az eredendő bűn, amit az emberek Ádámtól örökölnek. Ez a bűn „alapjáraton” minden emberre kihat anélkül, hogy az emberek bármi rosszat is tennének. Lényegében az ember már a megfoganás pillanatában eredendően bűnös: „Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám.” (Zsolt 51:7)

A tényleges bűn pedig az, amit egy ember valóságosan el is követ. A kettőnek az egymáshoz való viszonyával kapcsolatban Pál apostol azt hangsúlyozza, hogy sorrendben előbb van az eredendő bűn, és az emberek éppen azért követnek el tényleges bűnöket, mert már eleve bennük van az eredendően bűnös, romlott természet.

Kifejezések a bűnre

Az Ószövetség, a bibliai héber nyelv több mint 20 kifejezést használ a bűnre, ezáltal jobban kifejezi a bűnök közötti árnyalatokat, mint a nyugati nyelvek. A leggyakrabban használt héber szavak a bűnre: chet (khate), pesa, avón, ásám, ámál, ávál, ávár, rá, rásá, máál, bágád és a ságág. A Septuagintában megtalálható görög kifejezések nagy részét használja az Újszövetség is, tehát az Újszövetség bűnről szóló kijelentései alapvetően az Ószövetségre támaszkodnak.

Katolikus tanítás szerint ez az eredendő bűn, amelynek fogalmát, a bűnről szóló szentírási tanítást, a dogmatörténeti fejlődést és a bűn teológiáját a megváltás fényében a teológia egyik ága, az ún. hamartiológia tárgyalja.

[szerkesztés] Erkölcsi nézőpont

A felvilágosodás óta létezik egy olyan meggyőződés, hogy ami logikus (azaz logikailag koherens), az etikus (erkölcsileg helyes, vagyis nem bűnös) is egyben. Ez a megfogalmazás a koncentrációs táborok létesítése után végérvényesen megbukott.

[szerkesztés] Jogi nézőpont

Rousseau-nál jelenik meg először, hogy nincsen áteredő bűn – vagyis a bűn többé nem etikai, nem morális s szubjektív, hanem objektív kategória – azaz közmegegyezésre (s nem az Istennel való megegyezésre) épülő jogi kategória. Bővebben lásd: bűn (jogi értelemben)

[szerkesztés] Napjaink nézőpontjai

Sigmund Freud szerint a bűntudat neurózis, és ettől meg kell szabadulni, hogy az ember igazán felszabadult lehessen. Ennek következménye, ha az ember jó akar lenni, akkor a maga erejéből és az emberiség segítségével akár „szent” is lehet.

Napjaink felfogása szerint az ember eredendően jó, s a bűn a környezetében van.