Ady Endre

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ady Endre

Diósadi Ady Endre (Érmindszent, ma Adyfalva, 1877. november 22.–Budapest, 1919. január 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője.

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Költészete
3 Ady Endre, az újságíró
4 Kötetei
5 Lásd még
6 Szakirodalom
7 Külső hivatkozások
- 7.1 Művei
- 7.2 Szakirodalom

[szerkesztés] Élete

Az erdélyi Érmindszenten született egy elszegényedett nemesi családba. Édesapja Ady Lőrinc (1851–1929), kisparaszti gazdálkodó, édesanyja Pásztor Mária (1858–1937), református lelkipásztorok leszármazottja volt. Ady Endre a tanulmányait az érmindszenti református elemi iskolában kezdte 1883-ban, ahol Katona Károly tanította, majd a katolikus népiskolában folytatta Hark István keze alatt. Az elemi befejeztével, 1886-ban a nagykárolyi piarista gimnáziumban bővítette tudását, majd 1892-től a zilahi református kollégium diákja volt. 1896 júniusában jelesen érettségizett, csak görögből és matematikából kapott jó osztályzatot. Szeptemberben beiratkozott a debreceni református jogiakadémiára. 1896. március 22-én jelent meg első verse a Szilágy című hetilapban, Március 20 címmel. 1897 januárjától rendszeresen jelentek meg versei és tárcái a Szilágyban, teljes nevével 1897. november 21-től. Szeptemberben beiratkozott a pesti egyetemre, másodéves joghallgatónak. Szeptember végétől 1898. január végéig díjnok volt a temesvári ítélőtáblán. Márciustól júniusig joggyakornok volt egy zilahi ügyvédnél. Szeptemberben visszairatkozott a debreceni jogakadémiára. Ezután Nagyváradra ment, ahol gazdag kulturális élet volt annak idején. Új verskötetet adott ki 1903-ban, ez sem volt siker. Az áttörés 1903 augusztusában jött, akkor találkozott Diósy Ödönné Brüll Adéllel, egy gazdag férjes asszonnyal, aki Párizsban élt és látogatóba jött haza Nagyváradra. Léda (Ady így nevezte őt verseiben) lett a múzsája; Léda iránti szerelme és nála tett párizsi látogatásai segítették. A Léda-szerelem 9 évig tartott:1903–1912-ig. Léda 1911-ben halott gyermeket hozott világra a költőtől, s ezután kapcsolatuk megromlott. 1912-ben, egy párizsi újságba írt cikkével végleg szakított Lédával. Hétszer járt Párizsban 1904 és 1911 között. Első, egy évig tartó párizsi útja után a Budapesti Naplónál helyezkedett el, ahol 500 cikk és egy sor költemény jelent meg az ő tollából.

A politika iránt is élénken érdeklődő Ady a Huszadik század nevű radikális csoport tagja lett. 1906-ban megjelent a harmadik verskötete Új versek címmel – ez a könyv mérföldkő a magyar irodalomban, a modern magyar költészet születését jelzi –, de a negyedik könyve, a Vér és arany hozta meg az igazi sikert és a kritikusok elismerését.

Ady síremléke a Kerepesi temetőben (Csorba Géza alkotása)

1906-ban kormánycsere volt és mivel az újság, aminél a költő dolgozott, a bukott kormány híve volt, Adynak el kellett hagynia az országot. Ismét Párizsba ment egy időre, 1907-ben pedig végleg hátat fordított a Budapesti Naplónak.

1908-ban a Nyugat című új irodalmi lap első számában megjelentek Ady versei és esszéi, ennek a lapnak lett az élete végéig a munkatársa, 1912-től pedig az egyik szerkesztője is. 1908-ban lett Nagyváradon A Holnap nevű irodalmi csoport egyik alapítója. Egy antológiát jelentettek meg Ady költeményeivel, valamint többek között Babits Mihály, Juhász Gyula és Balázs Béla műveivel. Ezeket a verseket rosszallással és értetlenséggel fogadták. A Nyugat kétségtelenül a magyar irodalom legfontosabb folyóirata, melynek Ady nemcsak szerkesztője volt, hanem a szimbóluma is. Mivel a Nyugatban nem jelentek meg politikai cikkek, írt más lapokba is. Keményen kritizálta a politikai helyzetet. Nem volt ínyére a vezető pártok nacionalizmusa, bírálta a szociáldemokraták antinacionalizmusát is; látta mennyire maradt el Magyarország a fejlett országok után, de rámutatott a nyugati országok fogyatékosságaira is.

Ady 1912 áprilisában szakított Lédával.

1914-ben személyesen találkozott a 22 éves Boncza Bertával, akivel 1911 óta levelezett. 1915 a lány apjának beleegyezése nélkül összeházasodtak. Verseiben Csinszkának nevezte Bertát.

Az I. világháború alatt nem közölt, 4 év hallgatás után 1918-ban jelent meg újabb verseskötete „A halottak élén” cím alatt. A kötetet Hatvany Lajos szerkesztette, aki „a kötet összeállításába erős kézzel nyúlt bele”, egyes verseket ki is hagyott belőle.[1]

Az őszirózsás forradalom után megalakult népköztársaság forradalmi versei miatt megpróbálta kisajátítani, saját költőjének tekintette, bár Ady költészetében világosan kimondta: „sem utóda, sem boldog őse nem vagyok senkinek”. Élete utolsó heteiben súlyos beteg volt, vérbajban szenvedett. Ő, aki Tisza Istvánt geszti bolondnak nevezte egyik versében, elborult elmével feküdt a Liget Szanatóriumban, ahol 1919. január 27-én halt meg, 42 évesen. Temetése január 29-én volt. Koporsóját a Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel, ahol Kunfi Zsigmond, Móricz Zsigmond, Vincze Sándor, Babits Mihály, Pikler Gyula, Bíró Lajos, Jászi Oszkár, Kernstock Károly, Schöpflin Aladár és sok más közéleti személyiség mellett több ezren rótták le kegyeletüket és búcsúztatták, majd kísérték utolsó útjára fedetlen fővel, a Múzeum körúton és a Rákóczi úton át a Kerepesi temetőig.

[szerkesztés] Költészete

Fő szócikk: Ady Endre költészete

Bankjegy Ady arcképével

Az 1900-as évek magyar költészete Petőfi Sándor nyomaiban járt, utánozta népies hangját és nem tudta magát megújítani. Ady volt az első, aki szakított a hagyománnyal és utat tört egy új, modern stílusnak. Bár szívesen tetszelgett a magányos, meg nem értett forradalmár szerepében, a valóságban költőtársai támogatták őt és sokan utánozták verseit. Maga Ady nem kedvelte az utánzókat, és A duk-duk affér [2] című írásában ki is gúnyolta őket.

Az első két kötete nem jelentett semmi újat. Az új stílus elemei először esszéiben és más írásaiban mutatkoztak. Egy új költészeteszmény nevében lép fel, hangsúlyozva azt, hogy ő nem lesz a „szürkék hegedőse”. Az ősi, magyaros költészet, kultúrkör és az új, forradalmi változást hozó költői program egyesítése a célja - ezáltal szakítva ki a magyar költészetet az elvadult Hunn táj virágtalan vidékéből.

Elvadult tájon gázolok:

Ős, buja földön dudva, muhar.

Ezt a vad mezőt ismerem,

Ez a magyar Ugar. ...

Csönd van. A dudva, a muhar,

A gaz lehúz, altat, befed

S egy kacagó szél suhan el

A nagy Ugar felett. (A magyar Ugar, részlet, 1.,4. verszak)

Sajátos technikával dolgozik: egyrészt megalkotja egyedi kevert ritmusát, mely a szimultán verselés egy kevert változata; a belső ritmus, ismétlések, halmozások, puritánabb versszerkezet és a zökkentés, tagolás jellemző e sajátos ritmikára. Továbbá új szavakat alkot az el- igekötő igékhez való hozzátoldásával, ezáltal keltve egy vagy csak múltbeli vagy elszalasztott lehetőséget, történést vagy balul sikerült próbálkozást a múltban. Többé-kevésbé ezek az igéi a magyarság szomorú sorsára utalnak (elél, elmásol).

Ady tematikus-motivikus költő. Költészetében meghatározott motívumcsoportokat követhetünk végig, melyek körvonalazzák a költő alaptémáit: ars poeticák, szerelem (Léda, Csinszka), látomásos tájköltészet, Istenes versek, magyarság - kuruc tematika, létharc - pénz motívuma, halál, forradalmi versek és világháborús költészet.

Adyt biztosan befolyásolták Baudelaire és Verlaine versei. Gyakran használja a szimbolizmus elemeit, visszatérő témái az Isten, Magyarország és a harc a túlélésért. Más témái élete bizonyos időszakaiban fordulnak elő: pénz, Léda.
Szimbolizmusa költeményeinek látomásosságában, meghatározatlanságában jelentkezik. Jelentős szereppel bírnak szimbolista ihletésű verseiben a színek (piros, fekete, fehér), a szuggeráló erő és az Adyra jellemző szómágia, mint például a korrespondancia (szokatlan képzettársítások, konkrét és absztrakt összekapcsolása) és a zenei crescendo (jambikusság, ismétlések, halmozás).

Szecessziós jellegget is mutat költészete, melyet a továbbiak támasztanak alá: A szecesszióra jellemzőek a dekoratív vonalak, az egzotikusság, különösség. Ilyen verseit meghatározza az önfeltárulkozás, a személyiség új kultusza - szereplírának tekinthetők; az elkülönülés gesztusa, a túldíszítés, dekorativitás, az eufemizált halál.

Kiemelkedő egyéniség,aki másként gondolkodik a szerelemről, pénzről, életről és halálról, másként szereti hazáját. Szeretne változást hozni hazánkba, nem érzi jól magát a feudálisan elmaradott Magyarországon.

Verseiből árad a harc, a lázadás a kor helyzete ellen. Költészetének egésze forradalom. A küzdésvágy és a reménytelenség érzése állandóan jelen van verseiben.

Messiás-sorsnak érzi a költő életét: Magyarországon duplán kell szenvedni, mint máshol a világban, ha valamit el akar érni az ember.

Stílusának egyik legjellemzőbb vonása a különös jelzők gazdagsága. Gyakori témája énjének testi-lelki kettészakadása.Életszeretet, az élet teljességének igénye mindvégig kíséri költészetét.

"Vallom és hirdetem,hogy nincs értékesebb,hatalmasabb és szebb mint az élet."

[szerkesztés] Ady Endre, az újságíró

Ady Endre a modern magyar sajtótörténetnek is az egyik kiemelkedő alakja. „Újságíró-volta egyáltalán nem véletlenszerű. Ő nem úgy került a sajtóhoz, mint Petőfi (...) költői tehetségének jutalmaképp, és hogy megélhetéséről valamiképp gondoskodjanak. Ady előbb volt jó újságíró, mint jó költő, és mindvégig megőrizte újságíró természetét” – írta róla Szerb Antal. Ady a nagyváradi Napló szrkesztője volt, és itt, a szerkesztőségben ismerkedett meg szerelmével, Lédával.