Eötvös Károly
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| Eötvös Károly |
|---|
 Eötvös Károly
|
| Született: |
| 1842. március 11. Mezőszentgyörgy |
| Meghalt: |
| 1916. április 13.(74 évesen) Budapest |
Eötvös Károly (1842. március 11. - 1916. április 13.) politikus, ügyvéd, író, publicista. Az 1883-as tiszaeszlári vérvádperben a vádlottak védője, és a per történetéről szóló könyv szerzője.
Tartalomjegyzék |
Családja és tanulmányai
Eötvös Károly 1842. március 11-én született Mezőszentgyörgyön. (Az Eötvös bárók családjával, Eötvös Józseffel és Loránddal nem állt rokonságban.) Családjának politikai nézeteit a reformkor és a nemzeti függetlenség eszméi határozták meg. Középiskoláit a pápai református kollégiumban, érettségi után jogi tanulmányait két évig a pápai jogakadémián végezte. 1863-ban (a Bach-korszakban) a Habsburg-ellenes Almásy-féle összeesküvésben való részvétel miatt Komáromban vizsgálati fogságba került, de apja jóbarátja, egy komáromi ügyvéd segítségével kiszabadult. 1864-ben a kecskeméti jogakadémián áprilistól július végéig hat félévi vizsgát tett le. 1865 májusában Pesten államvizsgázott.
Politikai pályája
1872-ben a veszprémi kerület képviselőjévé választották. Csatlakozott a Deák-párthoz, 1875-ben azonban ennek Tisza Kálmánékkal, a „Balközéppel” végrehajtott fúziója miatt nem vállalt képviselői megbízást. 1876-ban négy hónap után lemondott pénzügyminisztériumi állásáról, amikor tudomására jutott a kormánynak az Ausztriával kötött közgazdasági, vám- és kereskedelmi szerződése.
1878-ban 48-as ellenzéki programmal újra képviselővé választották Veszprémben. Ettől kezdve 1899-ig, rövidebb kihagyásokkal a Függetlenségi Párt vagy az abból kivált párt soraiban politizált. 1881-ben, népszerűsége csúcspontján egyszerre húsz kerület jelölte képviselőnek, Nagykőrösön és Dunavecsén választották meg; Eötvös a nagykőrösi mandátumot fogadta el. Jelentősebb parlamenti felszólalásait az önálló magyar hadsereg mellett (Tisza Kálmán kormányát támadva) és Kossuth Lajos állampolgársága ügyében mondta el.
Irányi Dániel halála után átvette az – addig is jelentős mértékben általa irányított - 48-as Függetlenségi Párt elnökségét. 1893-ban azonban, amikor pártja nem volt hajlandó a kormány egyházpolitikai törvényének támogatására – noha ez többek között a felekezeti egyenjogúságot és a polgári házasság bevezetését irányozta elő - Eötvös lemondott az elnökségről, és huszonnégy társával kilépve új függetlenségi pártot alakított. 1895-ben ismét tényleges vezetőként tért vissza az akkor már Kossuth Ferenc elnökölte Függetlenségi Pártba.
1899-ben végleg kilépett, független liberális képviselőként maradt tagja az országgyűlésnek. Utolsó néhány aktív képviselői évében először a Bánffy féle ellenzéki Új Pártba lépett be 1904-ben, „a nemzeti küzdelem egységes folytatásáért”, majd ismét függetlenként többek között a házszabályról mondott nagyobb beszédet. Végül 1910-ben csatlakozott Tisza István új pártjához, a Nemzeti Munkapárthoz, mert ebben látta a deáki politika megújításának lehetőségét, mandátumhoz azonban ekkor már nem jutott.
A tiszaeszlári per
Eötvös Károly legismertebb és legjelentősebb közéleti tette a védelem elvállalása és véghezvitele, a megvádolt zsidók felmentésének kiharcolása volt az 1883.-ban lezajlott tiszaeszlári vérvádperben. Az Európa-szerte figyelmet keltett per alapjául a Solymosi Eszter tiszaeszlári cselédlány eltűnése (1882. április 1.) után elterjedt, egy középkori babonát felelevenítő szóbeszéd szolgált, ami szerint a lányt a zsidók ölték meg, a nyakát elvágták, hogy vérét a húsvéti pászkába keverjék.
A parlamentben Istóczy Győző és Ónódy Géza képviselők által is megerősített vérvád, a zsidókkal való teljes leszámolás követelése, a dunántúli és északi megyékben kitört antiszemita zavargások légkörében a Függetlenségi Párt vissza akarta tartani Eötvöst attól, hogy vállalja a megvádolt zsidók védelmét, ő azonban eleget tett a felkérésnek. Védőtársai Funták Sándor, Friedmann Bernát és Székely Miksa voltak.
A „tiszaeszlári” per Nyíregyházán lefolytatott végtárgyalása 1883. június 20-tól augusztus 3-ig tartott, ezalatt Eötvös személyi biztonságát titkos testőrök óvták. Híres, hétórás védőbeszéde – melyben Eötvös jogtudása, elfogulatlansága, megfigyelőképessége, lélektani éleslátása, alapos természettudományos konzultációi összegződtek - július 30-án reggel háromnegyed 9-től délután 4 óráig tartott. Az augusztus 3.-án kihirdetett ítélet kimondta a megvádolt zsidók felmentését.
Publicisztikai és ügyvédi pályája
1865-ben indította meg a Veszprém című politikai hetilapot, amely szerkesztésében két éven át jelent meg. Képviselői pályájának elején a Deák-párt lapja, a Pesti Napló vezércikkírója volt, majd 1878-tól a Függetlenségi Párt lapjának, az Egyetértésnek lett vezető publicistája, 1902-től szerkesztője. E lapok megjelentették számos irodalmi művét is. Munkatársa volt emellett hosszabb-rövidebb ideig több újságnak, köztük a Pesti Hírlapnak is.
1877-ben költözött Pestre, ahol 1878-ban nyitotta meg ügyvédi irodáját, amely hamarosan a legrangosabb lett országszerte. Az 1884-es választások során, egy évvel a tiszaeszlári per után is több kerületben jelölték, de nem választották meg; ügyvédi irodája ugyanakkor komolyan fellendült.
A Vajda
Ismert képviselőként, publicistaként és ügyvédként, majd íróként évtizedeken át, az 1880-as évektől az első világháború kitöréséig törzsasztalt tartott a budapesti Oktogonon akkor működött Abbázia kávéház egyik sarokasztalánál. Jogászokból, újságírókból, államférfiakból, képviselőkből álló asztaltársasága, rajongói és ellenfelei is a „Vajdaként” emlegették. Ismert volt jogi tudásáról, anekdotáiról, politikai elemzéseiről, készségéről, hogy a hozzá fordulóknak tanácsot adjon.
1892-ben Kossuth Lajosnál járt Turinban, s részletes beszámolóban írta le Kossuth helyzetét az emigrációban. A Kossuth Bizottság megbízásából 1894-ben, Kossuth halálának évében ő vásárolta meg Kossuth könyvtárát, amit a bizottság a Nemzeti Múzeumnak adományozott.
Irodalmi pályája
Írói tevékenysége élete utolsó másfél évtizedére összpontosult, bár korábban is közölte folytatásokban elbeszéléseit, sőt versét is a Pesti Napló, az Egyetértés és a Vasárnapi Újság. 1899-től, miután végleg kilépett a Függetlenségi Pártból, írásai egyre gyakrabban jelentek meg a lapokban. Szándékában állt egészen felhagyni a politikával és csak az irodalommal foglalkozni, de ezt nem tudta megvalósítani. 1900-ban a Révai kiadó bejelentette összes műveinek 27 kötetesre tervezett kiadását: ebből 24 kötet tíz év alatt el is készült.
Legfőbb műve az 1902-ben megírt és először 1904-ben megjelent A nagy per, mely ezer éve folyik s még sincs vége: ebben a művében Eötvös a tiszaeszlári per történetét, hátterét, összefüggéseit, a szereplők figuráit és életmódját, illetve saját nyomozómunkájának folyamatát írta meg. Novellasorozatai (Utazás a Balaton körül), anekdotafüzérei (Gróf Károlyi Gábor feljegyzései), életrajzai (Deák Ferenc és családja), közéleti arcképei (Magyar alakok) megjelenése mellett 1915-ben bemutatták Böthök uram szerencséje című darabját is.
Emléke
Eötvös Károly fehér márvány mellszobra Balatonfüreden, a Szívkórház előtti téren áll. A szobrot a tiszaeszlári per után a budapesti izraelita hitközség készíttette Zalai Császár János szobrászművésszel, azzal a szándékkal, hogy Budapesten állítsák fel. Erre nem került sor, így a szobrot évtizedeken át a Dohány utcai Zsidó Múzeum őrizte, majd ez ajándékozta Balatonfürednek, ahol Eötvösnek egykor birtoka volt, s ahol végül 1957. június 1-jén avatták fel.
Nevét 1968-ban vette fel a veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár
Róla kapta nevét a 2003-ban létesült Eötvös Károly Közpolitikai Intézet
Based on work by