Holdautó
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A holdautó (angolul: Lunar Roving Vehicle, röviden: LRV) egy elektronikusan mozgatott, telepekkel üzemeltetett közlekedési eszköz, melyet a Holdon használtak. A Szovjetunió által a Lunohod-program keretében Holdra juttatott Lunohod–1 volt az első négy kerekű holdjármű, amely még távirányított volt. Az eszköz ember által vezethető változata az amerikai Apollo-program utolsó három holdmissziójában, az Apollo–15, 16 és 17 küldetésekben kapott szerepet.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Tervezése
A NASA az Apollo–14 sikeres visszatérése után a tudományos program kibővítése mellett döntött. A hajtóművek teljesítményét megemelték, ezáltal a pályára, illetve a Holdra jutattható tömeg is megnőtt. Lehetőség adódott új műszerek és eszközök, többek között egy holdautó szállítására. A jármű tervezésével az 1956-ban az Egyesült Államokba menekült Pavlics Ferencet bízták meg.
Pavlics kezdetben Detroitban dolgozott a General Motors (GM) alkalmazottjaként. Itt kezdődött el amerikai mérnöki pályafutása. Eleinte nagy mozgékonyságú terepjáró járműveket fejlesztett a US Army Tank Automotive Command számára, miközben a Michigani Egyetemen posztgraduális tanulmányokat folytatott. 1961-ben a GM Santa Barbara-i kutatóintézetébe helyezték át, ahol vezető mérnökként vett részt a bolygók felszínén közlekedő távirányítású és ember vezette terepjárók tervezésével, fejlesztésével kapcsolatos kutatómunkákban. Később a NASA Jet Propulsion Laboratory és a Boeing Aerospace Corporation megbízására a GM szerződéses munkáinak keretében a holdbázisú terepjáró kifejlesztését irányította. 1969-ben a holdjármű (Lunar Roving Vehicle) tervezéséének és kivitelezéséének felelősévé nevezték ki. A munka 17 hónapig tartott. A holdautó lett a világ első Földön kívül használt négykerekű közlekedési eszköze.
Az autó sikeresen működött, köszönhetően a Pavlics által tervezett különleges kerekeknek, amelyeknek az égitest egyenetlen, poros és köves talaján is biztosítaniuk kellett a rugalmasságot és a manőverezőképességet. A légmentes környezetben és a nagy hőmérséklet-ingadozásban (-150 °C-tól +120 °C-ig) a földi gumitömlők használhatatlanok, ezért a kerekek abroncsát kellően rugalmas titán fémspirálból készítették. Az első példány 1971-ben érkezett a Holdra az Apollo–15-el, ezt 1972-ben újabb kettő követte az Apollo–16 és 17 rakományaként. A három autó ma a Hold három különböző pontján parkol.
[szerkesztés] Adatok
A holdautó földi közlekedésre alkalmatlan, ugyanis összeroppana az űrhajósok és felszerelésük súlya alatt. A földinél hatszor gyengébb holdi gravitáció mellett azonban a terhelése lényegesen kisebb volt. A holdautó 3.1 méter hosszú és körülbelül 2.3 méter széles. A felépítménye nagyrészt alumíniumból áll, ezáltal az autó tömege mindössze 208 kg. A Hold felszínén a maximális terhelhetősége elérte a 490 kg-ot. A hasznos tömeg az alábbiakból tevődött össze: 353 kg az űrhajósok és létfenntartó eszközeik, 45.4 kg a kommunikációs eszközök, 54.5 kg a tudományos eszközök és 27.2 kg a begyűjtött kőzetek tömege. A hasmagasság teljes terhelés mellett 35.6 cm, terheletlenül 43.2 cm volt.
A szerkezetet úgy alkották meg, hogy összehajtogatva lehessen szállítani a holdkomp alsó részében. A csomag mérete 0.90 m x 1.50 m x 1.70 m volt. A holdautó menetkésszé tétele 20 percig tartott. Az autó meghajtásáról kerekenként egy-egy 0,186 kW (0.25 lóerő) teljesítményű elektromotor gondoskodott, 80:1 áttétel mellett. Az elektromotorok maximális fordulatszáma 10,000 1/s volt A kerekek átmérője 81.3, szélességük 22.9 cm, tömegük 5.4 kg. Úgy tervezték őket, hogy a Holdon akár 180 km távolságot is megtehessenek. A kormányzást, amely botkormánnyal történt egy 0.072 kW-os elektromotor segítette. Az áramellátást két, 36 V feszültségű, 121 Ah kapacitású ezüst-cink akkumlátor szolgáltatta. A fékberendezés mechanikus, a hátsó kerekeket lehetett fékezni, illetve parkolásnál blokkolni. A legnagyobb sebesség 13 km/h, a maximális hatótáv 92 km volt. A jármű a holdkomp kb. 9.7 km-es körzetében mozoghatott, ugyanis ekkora távolságból az űrhajósok még biztonságosan visszatérhettek gyalogosan is a komphoz. Így körülbelül 290 km² területen kutathattak. A tájékozódáshoz számítógépet, giroszkópot és kilométer számlálót használtak, amelyekkel meg tudták határozni a holdkomphoz viszonyított helyzetüket. Az elején két kamerát is elhelyeztek, amelyek segítségével kapcsolatot tartottak a földi irányítás és a parancsnoki egység, valamint a holdjármű között. Az autót úgy tervezték, hogy legalább 78 órán át működőképes legyen a Holdon.
[szerkesztés] Működése a Holdon
- Megtett táv: 27,9 km
- Holdkomptól mért legnagyobb távolság: 5 km
- Végső helyzete a Holdon: 26.08° N – 3.66° E
- Megtett táv: 26,7 km
- Holdkomptól mért legnagyobb távolság: 4,5 km
- Végső helyzete a Holdon: 8.97° S – 15.51° W
- Megtett táv: 35,9 km
- Holdkomptól mért legnagyobb távolság: 7,6 km
- Végső helyzete a Holdon: 20.17° N – 30.77° W
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Apollo17 visszaindulása, holdautó felvétele (MPG, 36sec, 4,8MB)
- holdautó szerelési útmutató (angol)
- A holdautó az Encyclopedia Astronautica-ban (angol)
- NASA-NSSDC: Apollo holdautó (angol)