Lódarázs

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Lódarázs

Státusz: nem veszélyeztetett

Magyarországi státusz: nem védett

Rendszertan

Ország:	Állatok (Animalia)
Törzs:	Ízeltlábúak (Arthropoda)
Osztály:	Rovarok (Insecta)
Rend:	Hártyásszárnyúak (Hymenoptera)
Család:	Darazsak (Vespidae)
Nem:	Vespa
Faj:	V. crabro

Tudományos név

Vespa crabro
Linnaeus, 1758

A lódarázs (Vespa crabro) a darazsak (Vespidae) családjának legnagyobb méretű európai képviselője. Tekintélyes méretei, zajos röpte és fájdalmas csípése miatt sokan tartanak tőle, ám valójában meglehetősen békés állat.

[szerkesztés] Alfajok

Vespa crabro crabro (Linnaeus, 1758) – Észak- és Kelet-Európa
Vespa crabro altaica (Pérez, 1910) – Nyugat-Szibéria
Vespa crabro borealis (Radoszkowski, 1863)
Vespa crabro caspica (Pérez, 1910)
Vespa crabro chinensis (Birula, 1925)
Vespa crabro crabroniformis (Smith, 1852)
Vespa crabro flavofasciata (Cameron, 1903) – Japán
Vespa crabro germana (Christ, 1791) – Dél- és Nyugat-Európa
Vespa crabro oberthuri (du Buysson, 1902)
Vespa crabro vexator (Harris, 1776) – Nagy-Britannia

[szerkesztés] Előfordulás

Sejtjéből frissen kikelt lódarázs

Mérsékelt égövi faj, alapvetően eurázsiai elterjedésű. A Brit-szigetektől Japánig találkozhatunk vele, de Észak-Amerikába is betelepítették. Az első feljegyzés itteni felbukkanásáról az 1840-es évekből származik, azóta az Egyesült Államok és Kanada területén jócskán a kontinens belsejéig elterjedt. Alapvetően erdei faj, bár az ember terjeszkedésével párhuzamosan annak közelében is megmarad.

[szerkesztés] Megjelenés

A lódarázskirálynő akár 35 milliméteres hosszt is elérhet, a herék és a dolgozók (ivartalan nőstények) jóval kisebbek (maximum 25 milliméteresek). A faj minden példányának jellegzetes darázsmintázata van: potrohuk sárga (a legtöbb rokon fajnál sötétebb), a tor felé közeledve fekete mintázattal; a tor valamint a belőle kinövő ízelt lábak barna és fekete színűek, míg a fej sárgás sötét mintázattal és barna összetett szemekkel.

A potroh végében levő üreges fullánk hegyes, egyenes, visszahúzható. A királynőknek tojócsövük is van.

[szerkesztés] Életciklus

Lódarázsfészek. A jellegzetes csíkos mintázat annak köszönhető, hogy a papír eltérő faanyagokból készül

[szerkesztés] Az új fészek

A kifejlett lódarazsak telente elpusztulnak, csak a jövendő királynők telelnek át. Az őszi születésű nőstények májusban aktiviziálódnak addigi rejtekhelyükön, és első dolguk, hogy megfelelő helyet találjanak fészküknek. A hatszögalakú sejtekből álló fészek a szabad természetben faodúkba készül, és az előző évben megtermékenyített nőstény mindegyikbe rak egy petét. Ezekből 1-2 milliméteres, fehér lárvák kelnek ki, amiket anyjuk táplál 21-14 napon keresztül. (A lárvák, ha éhesek, percegő hangot képesek hallatni.) Miután négy-ötször vedlettek, a lárvák fehér fonalat bocsátanak ki, mellyel beszövik a sejteik bejáratát, és az elzárt üregben bebábozódnak.

A kikelt imágók – mind dolgozók – kirágják magukat a sejtből, de 2-3 napig nem mozdulnak onnan. Ez alatt az idő alatt rezgésükkel melegítik a többi sejtet, gyorsítva a bennük lévő „testvéreik” kikelését. Amikor kirepülnek, részben a lárvák táplálásában, részben a fészek építésében vesznek részt. A sejteket összefogó lép köré hamarosan bura szövődik, immár zömmel a dolgozók munkájának köszönhetően. A királynő, amint elegendő dolgozó kelt ki, mind kevesebbszer repül ki: feladata ezentul a kolónia irányítása és a petézés.

[szerkesztés] Működő gépezet

Anyaggyűjtés egy platánról a fészekhez

A nyár folyamán a kolónia folyamatosan növekszik. Új cellák épülnek, de a királynő a régiekbe is új petéket rak, miközben a dolgozok ellátják őt és újonnan kikelő „testvéreiket”, illetve összerágott és nyállal kevert faanyagból készült papírból építik és közvetlen közelében vehemensen védelmezik a fészket. Táplálékot keresve akár éjszaka is repülhetnek megfelelő időjárás esetén. A lódarazsak kolóniáinak precízen működő életét a genetikai kódok mellett nagy valószínűséggel vegyi kommunikáció irányítja.

Ha a bővülő fészek kitölti a rendelkezésére álló helyet, a dolgozók kirepülnek, és ha megfelelő helyre bukkannak, a királynővel együtt átrepülnek oda, és a régi fenntartása mellett megkezdik az új építését. A régi fészek ilyenkor rendszerint elnéptelenedik egy idő után, mivel nem kerülnek újabb peték a sejtekbe.

A lódarazsak ragadozók, mérges fullánkjaik csípésének más ízeltlábúak esnek áldozatul. Ezeket a vadászok mandibulájukkal széttépik, és csak a legtáplálóbb, izmokban gazdag testtájukat, a tort viszik vissza a fészekbe. Rossz időjárás esetén azonban a lárvák ellátottból ellátóvá válnak: cukros váladékkal képesek táplálni rokonaikat (trophallaxis), azaz részben táplálékraktárként funkcionálnak, mint a méhek esetében a méz. Az aktív, épp ezért nagy mennyiségű szénhidrátot igénylő dolgozók sokszor növényi nedveket, gyümölcsök levét fogyasztják. Felderítőútjaik során akár 1,5 kilométerre is eltávolodhatnak fészküktől.

[szerkesztés] Hanyatlás

A lódarazsak szénhidrát-szükségletüket olykor növényi nedvekből elégítik ki

Darazsat evő lódarázs

Augusztus-szeptemberben a kolóniák elérik legnagyobb kiterjedésüket és népességi mutatójukat: akár 4-700 állat is élhet itt, a fészek pedig 60 centiméteres hosszt is elérhet. Ezzel együtt ekkortájt jelenik meg a vég jele: az új, szaporodni képes generáció. A dolgozók mind kevésbé törődnek a királynővel, ami egy idő után kirepül, és hamarosan elpusztul a félévnyi szakadatlan tojásrakástól.

A fészek azonban nélküle is működik. A dolgozók ugyanis minden erejükkel az ivaros utódok felnevelésén dolgoznak – az addig be nem bábozódott lárvákra már pusztulás vár. A herék és az eljövendő királynők kirepülésükig nem mozdulnak a fészekből, addig a dolgozók népes hada táplálja őket. Miután kirajzottak, hamarosan sor kerül a párzásra. A herék eztán gyorsan elpusztulnak, a királynők pedig igyekeznek száraz és nem túl hideg téli menedéket keresni pl. fakéreg alatt. A rövid életű dolgozók utánpótlás híján legkésőbb novemberig kipusztulnak. A gondosan épített fészek sosem népesül újra. Az új lódarázsgeneráció, mely már készen áll a minimálisra csökkentett anyagcseréjű királynőkben, a következő évben ismét az alapoktól kezdi felépíteni az új kolóniát.

[szerkesztés] Védettség

A lódarázs nagy kiterjedésű élőhelyének nagy részén az ember által nem háborított erdőségekben él, de az emberek közelségéhez is jól alkalmazkodott ezért fennmaradása biztosítottnak látszik. A Természetvédelmi Világszövetség nem listázza veszélyeztetett fajként, Magyarországon sem élvez törvényes oltalmat.