Magyar nyelvjárások

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A magyar nyelv a következő kilenc fő nyelvjárási területre osztható:

Csángó nyelvjárás
- archaikus moldvai csángó nyelvjárás
  Az archaikus csángó nyelvjárás a moldvai csángók kisebb csoportjának (nem-székelyes csángók) nyelvváltozata. Ez a magyar nyelv egyetlen valóban önálló regionális dialektusa (vagyis nem csupán a magyar nyelvjárások egyike, hanem az irodalmi nyelvtől erősen különböző nyelvváltozat). Az archaikus csángó dialektust kb. 10-15 000 személy használja, a székelyes csángó nyelvjárással keverten pedig további 10-13 000 fő.
  Szókincs: A középkori nyelvi formákat máig őrzi. Ugyanakkor a román nyelvből is számos jövevényszót vett át. Beszédük azért érthető nehezen még a románul tudó magyarok számára is, mert nagyszámban használnak archaizmusokat vagy sajátos csángó (nem román eredetű) szavakat, pl. filjesz (nyúl), hét (mikor), ahét (amikor, régen), bücsü (becsület), csúkmony (tojás), eszüdni (hozzáérteni), jü (ő), külpis, külbécs (csiga) stb.
  Kiejtés: Jellemző rá az „s” hangnak a sajátos realizációja („sziszegő beszéd”). Mindemellett a sziszegő „s” és az „sz” külön hangértékkel bír. Másik jellegzetesség a „dzs” fonéma gyakorisága (dzsermek - gyermek, dzsió - dió, medzs - megy).
- székelyes moldvai csángó nyelvjárás
  A székelyes csángó nyelvjárás a háromszéki és a csíkszéki székely nyelvjárással mutat közeli rokonságot, annyi különbséggel, hogy hiányoznak belőle a nyelvújítás utáni szavak, és nagyobb arányban fordulnak elő a román kölcsönzések. A moldvai csángók többsége (kb. 40 000 ember) ezt a nyelvjárást használja.

Dél-alföldi nyelvjárás (más néven: déli)
Ez a nyelvjárásterület a Duna-Tisza-köze magyarországi és szerbiai területeit és a Bánát vidékét (Szerbiában és Romániában) foglalja magában. A mai Budapest területe és környéke is ide tartozott eredetileg.
Kiejtés: A dél-alföldi nyelvjárás fő jellemzője, az ö-zés (átmenet az „e” és az „ö” között), amely a nyelvterület egy jelentős részén végigvonul. Pl.: embör (ember), mögitta (megitta), mögötte (megette).
Szókincs: E téren ez a terület mutatja a legkevesebb önállóságot, egyszer a dunántúli, máskor a palóc, helyenként a tiszai nyelvjárásterület jellegzetes tájszavait találjuk meg. Ennek településtörténeti okai vannak. Ez a terület szenvedett legtöbbet a török világban, majd utána jelentős részben a magyar nyelvterület különböző tájairól települt be.

Dunántúli nyelvjárás

Kiejtés: A dunántúli nyelvjárás megkülönbözteti a nyílt „e” hangot és a zárt „ë”-t, de nem a zárt, hanem a nyílt változat tér el a köznyelvi kiejtéstől: a nyílt „e”-t a röviden ejtett „á”-hoz közelítik. Pl.: ámber (ember), álmegy (elmegy), megettá (megette).

Szókincs: Az egyik legszínesebb nyelvjárási terület, a belső fejlődésen kívül délszláv és német eredetű szavak is jelentkeznek. (Igen helyett például gyakran a németből eredő ja szót használják.)

Északkeleti nyelvjárás

A mai magyar hivatalos nyelv (köznyelv) és irodalmi nyelv az északkeleti nyelvjárásból fejlődött ki.

Mezőségi nyelvjárás (más néven: Királyhágón túli)

Nyugati nyelvjárás (más néven: nyugat-dunántúli)
Kiejtés:Erős fokú az l-ezés, vagyis az a jelenség, amikor „ly” helyett „l”-et ejtenek (pl. milyen >> millän). A köznyelvi (írott) „l” szó végén, illetve hosszú magánhangzó utáni gyakran kiesik (pl. körülbelül >> körü(l)bälü, szállni >> szányi). A köznyelvi „ú”, „ű”, „í” helyett elég általánosan rövid „u”, „ü”, „i” hangzik, (pl.: tűz >> tüz, víz >> viz). Általános még a palatalizáció (írni >> irnyi, kalapja >> kalaptya, jön >> gyün, ahol a „gy” kissé „dzs”-be hajló, Burgenlandban a „gy” egészen „dzs”-vé válik (pl. gyerek >> dzsärëk).
Szókincs: Igen helyett gyakran a németből eredő "ja" szót használják.

Palóc nyelvjárás (más néven: északnyugati)
A palóc nyelvjárás Szlovákiában és Észak-Magyarországon elterjedt, pontosabban Vágtól keletre, a Dunától és a Budapest-Cegléd-Szolnok vonaltól északra egészen a Tiszáig és a Sajó-Hernád-medencéig.
Kiejtés: A palóc nyelvjárásban a köznyelvi „a” hangot rövid „á”-nak ejtik. Pl.: számar (szamár), álmá (alma), nágy (nagy). Ugyanakkor a köznyelvi „á” hang a palóc nyelvjárásban a hosszan ejtett „a”-hoz közelít (például az említett számar szóban). Ez a nyelvjárás az, amely megkülönbözteti a „ly” hangot a „j”-től: l(j)ány, fol(j)ó, l(j)uk, gól(j)a. Jellemzőek a záródó típusú diftongusok („ó” >> „au”, „ő” >> „öü”).
Szókincs: Tájszavai között – különösen újabban – szlovák eredetű szavak is jelentkeznek.

Székely nyelvjárás

Szókincs: Különösen színes a székely nyelvjárás, amelyet nem is annyira az ejtésmódja, mint inkább a szófűzése, a nemzedékről nemzedékre öröklődő, fordulatokban gazdag beszédmódja tesz jellegzetessé. Ez jól látható a székely népköltészet, a népdalok, népmesék, népballadák stílusából, és olyan írók regényeiből, elbeszéléseiből, akik a székely nyelvjárás színeivel gazdagították stílusukat. A székely nyelvjárásban az „és” szót nem használják, helyette mindig „s” szót mondanak.

Példák székely szavakra, kifejezésekre^[1]:

megbonyul – megellik
elszövődik a Nap – fátolyfelhő kerül a Nap elé
gürüzdölés, görözdölés – köszörülés
kacsiba, kacsuba, kacsuka – csámpás
ádámbűz - a házhoz nem tartozó ember szaga ÚMTsz. Használata általános. Megj.: Kalotaszegen is használatos.
ahajt - ott, amott
odaül valahol - sokáig tartózkodik valahol ÚMTsz, Kriza. Általános népi szó. Vö. megüli magát
olló - gida, kecskegida
ollózik- ellik (kecske)
összebüszüdik - megromlik, megbüdösödik

Tiszai nyelvjárás (más néven: keleti)

Kiejtés: A tiszai nyelvjárásban (a Tiszántúl és a Felső-Tisza-vidék magyarországi, romániai és ukrajnai területei) jellegzetes az í-zés: a köznyelvi „é” hangot az „í”-hez hasonlóan ejtik – pl.: níz (néz), píz (pénz), fílsz (félsz). Debrecentől keletebbre (Ukrajna és Románia egy részén is) számos esetben „e”-nek ejtik a köznyelvi „ö” hangot: ser (sör), perkelt (pörkölt), megcsemerlett (megcsömörlött) – de ez nem minden olyan szóra áll, amelyben a köznyelvi kiejtés szerint „ö” hang van (pl. az öt, ökör, zöld kiejtése nem különbözik). Nagy területen érvényesül a szótagzáró l, r, j nyújtó hatása, a zárt és a nyílt e között nem tesznek különbséget.

Szókincs: A nyelvjárási terület északkeleti része szorosan kapcsolódik Erdély mezőségi nyelvjárásához, ami a szókincsben is jól lemérhető.