Fotográfia
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A fotográfia vagy fényképészet elnevezése a görög φως phos ("fény"), és γραφις graphis ("rajz") szóból ered, együtt "fénnyel rajzolás" vagy "fényrajz" a jelentése.
A camera obscura által rajzolt kép rögzítésére kitalált kémiai eljárás. Ma már fogalom, teljesen más jelentéstartalommal. Kezdetben a fotó nem akart többnek látszani, mint precíz leképező eszköz ( a világkiállításokon is a tudományos és technikai újítások között kapott helyet ) Csupán a XIX.-XX. század fordulóján kezdték egyre szélesebb (és magasabb) körben művészetnek elismerni,ezért csak a XX. század elején vált a hatodik művészeti ággá.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
Fő szócikk: A fényképészet történeteA fényképezést több új a hagyományos festészettől egyre eltávolodó látványélmények előzték meg, melyek közvetlenül vezettek el, mintegy kiváltó okai voltak a fényképezésnek.
A fényképészet - miként a nagy találmányok általában - nem a véletlen szülötte volt, hanem társadalmi igény hívta életre. A fényképezés technikai feltételeit, vagyis a fény optikai és kémiai hatását már korábban ismerték. A fényképezőgép őse, a camera obscura képalkotását már az arabok is feljegyezték. Használata a XVII. század óta széles körben elterjedt a művészek között. Az ezüstsók fényérzékenységét pedig a XVIII. század elején fedezte fel Heinrich Schulze német vegyész.
A XIX. század legfőbb irányzata a Biedermeier, a gépek, a technika iránti tisztelet, modernség, illetve az ezek által a valósághű ábrázolásra való törekvés mintegy szükségszerűvé tette a fotográfia feltalálását. Az igény megjelenésével egyidejűleg, egymástól függetlenül több kutató is megoldotta a camera obscura által rajzolt kép rögzítésének technikai problémáját.
A felfedezést Daguerre pártfogója, Arago, a nagy tekintélyű fizikus és csillagász 1839. január 7-én jelentette be a Francia Akadémián. Miután a francia állam a találmányt életjáradék fejében megváltotta, a világnak ajándékozta, hogy bárki szabadon foglalkozhasson a fényképezéssel. Ugyanez év augusztus 19-én a Tudományos és Képzőművészeti Akadémia együttes ülésén hihetetlen nemzetközi érdeklődés közepette, a vegyi eljárást részletezve ismertette a dagerrotípia készítését. Ezt a napot, 1839. augusztus 19-ét, tekinthetjük a fényképészet megszületésének. Hatalmas sikerét jól példázza, hogy alig egy évvel a bemutató után, 1840-ben, már több mint 20 nyelven jelent meg leírás róla, többek között magyarul is.
[szerkesztés] A fényképezőgép
Fő szócikk: FényképezőgépA fényképezőgép mai formáját csupán a XX. század elején kapta, míg a celluloidfilm (a mai értelemben vett negatív film) a XIX. század végén (1888-ban) került először forgalomba, Kodak néven.
[szerkesztés] Képrögzítési eljárások
Fő szócikk: Képrögzítési eljárásokKezdetben a felvételek ezüstlemezre (dagerrotípia), majd az előhívási és képrögzítési technikák, eljárások fejlődésével rengeteg különböző sikeres illetve kevésbé sikeres módon 1888-ig szinte kizárólag azonnal papírra, vagy üveglemezre készültek, utána George Eastman (illetve a szabadalmi vita megnyerése után Hannibal Goodwin) találmánya, a celluloidfilm fokozatosan (és teljesen) kiszorította ezeket.
A világ első színes felvételét az angol fizikus James Clerk Maxwell készítette 1861-ben. Őt több jobb illetve kevésbé jó próbálkozás követte, de a színes képek egészen az 1910-es évekig ritkaságszámba mentek, főleg kézzel színezték őket. Az első színesfilmet 1907-ben hozta forgalomba a Kodak, mely az autokróm eljárásra épült, de a színeket teljesen valóságosan visszaadó filmre, a színes fotográfia valódi megszületésére 1935-ig várni kellett, mikor (szintén a Kodak cég) piacra dobta előző évben kikisérletezett Kodachrome nevű filmjét.
[szerkesztés] Objektív
Fő szócikk: Objektív (fényképészet)Mivel a fotográfiát, mint képrögzítési eljárást eredetileg a camera obscura képének rögzítésére találták ki, ezért a legelső fényképezőgépek maguk is objektív nélküli camera obscurák voltak. A gyűjtőlencsék alkalmazását azonban Daguerre még a felfedezés bejelentése előtt elkezdte, amivel Niépce első (fennmaradt) képének 6-8 órás megvilágítási idejét 20 percre le tudta redukálni. Megszületett az objektív. A lencsék alkalmazása azonban magával hozta a lencsék torzításait is a képre. A problémára Petzval József 1840-ben szerkesztett objektívje (ez a mai modern objektívek őse, a nagy fényereje mellett a lencsehibákat is remekül korrigálta) jelentett megoldást, mely annyira jól sikerült, hogy a világon csupán egy tökéletesebb képet alkotó lencserendszer létezik, az 1902-ben szabadalmaztatott és ma is használatos Tessar objektív. A digitális képalkotás is csupán napjainkban kezdi lehagyni.
[szerkesztés] Meghatározó irányzatai
Fő szócikk: Fotográfiai irányzatokMivel a fotográfiával mindenki szabadon foglalkozhatott a francia állam jóvoltából, a tinta még meg sem száradt a szabadalmi bejegyzésen, de már szinte az egész világon elterjedt.
Irányzatai kezdetben a festészetből jöttek át, később viszont 'önálló életre kelt'. Először a festészet kezdte utánozni a fotográfiát, majd ismét a fotográfia a festészetet, hogy aztán mára részben egybeolvadjanak, legjobb művelői művészekké emelkedhessenek.
Uralkodó irányzatok 1839-től az 1950-es évekig, illetve kissé módosult formában napjainkig.
[szerkesztés] Biedermeier (1850-es évekig)
Nagyjából a XVIII. század legvége (a polgárság megerősödése) óta jelen lévő művészeti irányzat, a polgárság legfőbb igényeit fejezte ki. Festészetben önmagukat és a körülöttük lévő világot a lehető legvalóságossabban akarták viszont látni, ez a vágy hívta életre a fotográfiát. Ennek megfelelően az első képek a valóság tökéletes visszaadását kivánták elérni, bár szinte már azonnal sejteni lehetett, hogy nem sokáig marad ez így.
Híresebb képviselői (egyben az első fényképészek):
- Louis Daguerre - dagerrotípia
- Hill és társa Adamson - kalotípia
Ebben a korban alakulnak meg az első műtermek szerte a világban.
[szerkesztés] Portré
A fényképezőgép 1840-ben még, mint 'portrérajzoló gép' üzemelt műtermekben, de már a bemutató napján tudták, hogy ennél sokkal több lehetőség rejlik benne. Eleinte a portré műtermekben, fehér, vagy festett háttér előtt készült, majd a vizitkártya megváltoztatta ezt a szokást, teljesen elüzletiesítette, uniformizálta, melyet csak a század végén kialakuló amatőrmozgalom volt képes megújítani, a portréalanyokat egyedi beállításba, megvilágításba helyezve, gyakran saját környezetükben. Felfedezték a kezek kifejezőerejét a képeken.
Leghíresebb képviselői:
- Louis Daguerre
- Julia Margaret Cameron (hobbiból kezdett fényképezni, a porté egyik megújítója)
- André Kertész
- Richard Avendon (divatfotó megteremtője)
- Man Ray (dadaista, szürrealista stílusban)
- Székely Aladár
- Nadar
[szerkesztés] Akt
A festészetben az akt ábrázolása az egyik legnehezebb feladat, az egyike a legtöbb tehetséget igénylő területeknek. Sokáig a tehetség biztos jele volt, ha valaki nívós aktot tudott rajzolni, festeni. De az akt a festményen csak dekoratív elemként szolgált, a fotón ez a dekorativitás sokak szerint a méretcsökkenés miatt elveszett.
A festők igyekezete, hogy „kiküszöböljék” a természet adta hibákat, a fotó ezeket a hibákat objektíven megmutatta. Az első aktfényképek dagerrotípián voltak, színezettek is lehettek, sőt népszerű volt a sztereó akt felvétel is. Készítőjük általában ismeretlen. A „művészi akt” elismertségét csak az 1850-es évek – a papíreljárások elterjedése – hozták meg.
Az 1960-as évek szexuális forradalma levetkőzi az akt minden gátlását,a művészi mellett vonzó, kihívó lesz, megtelik szexualitással.
Leghíresebb képviselői:
- Eugéne Durieu ( művészi akt )
- Wilhelm von Gloeden ( férfi akt )
- Paul Bergon
[szerkesztés] Utcai fotografálás
A riport- és sajtófotó, valamint a szociofotó „őse”. A magasabb érzékenységű szárazlemezek elterjedése, a mindenki által megvásárolható, könnyen kezelhető kamerák segítik elterjedését.
A nagyvárosi élet kialakulása révén az élet fő színtere az utca lesz. Ebből fejlődik ki a pillanatfelvétel, melynek óriási propaganda erejét szinte azonnal felfedezték és ki is használták. Ma is népszerű.
Leghíresebb képviselői:
- Eugene Atget (Párizs fotósa)
- Brassaï (Halász Gyula)
- Henri Cartier-Bresson
- Paul Martin
- Alfred Stieglitz
[szerkesztés] Vizitkártyák
1855–1865 között volt meghatározó, André Disdéri ötletéből származik. Profitszerzés céljából a piacbővítés érdekében kitalált, 1854. november 27-én szabadalmaztatott egyéni eljárás és képméret. A felismerés: kisebb méret + nedves eljárás + üveglemez = sokszorosíthatóság, olcsóság. A képméret 6,3 × 10,5 cm volt. Disdéri az akkori árak egyötödéért 8 darab vizitkártya-portrét kínált, ezzel nem csak új divatott teremtett, (még III. Napóleon is megfordult műtermében) hanem igazi tömegcikké változtatta a fényképet, mely immáron a szegényeknek is elérhetővé vált.
Elején a képet rendelő személy egész alakos portréja, hátulján a mai képeslapok hátuljához hasonló elrendezés volt található, így akár postán is fel lehetett adni. Nagy hátránya, hogy a portré elveszti egyedi, személyre szabott stílusát, ennélfogva kiemelkedő alkotói sincsenek.
[szerkesztés] Riportfotó
Az újságokban kialakulásuk óta mindig is közöltek rajzokat, képeket, melyek a fotográfia fejlődésével, eljárásainak olcsóbbá és gyorsabbá válásával hamar fényképekre cserélődtek. A filléres sajtó kialakulásával és robbanásszerű elterjedésével megjelentek az első fotóriporterek, helyszíni tudósítók. Valódi elterjedése a krími háborúba kiküldött és onnan több száz kiváló képpel hazatérő fényképészeknek, közülük is elsősorban Roger Fentonnak köszönhető - párhuzamosan a vizitkártyákkal - abszolút elterjedtté azonban azon kisfilmes gépek megjelenésével vált, melyeket főleg a riportereknek terveztek. Manapság egyre kevesebb fényképész foglalkozik tudósításokkal, helyüket átvették a fotóriporterek). Alig van napilap, mely ne használna fényképeket lapjain, vagy ne alkalmazna fotóriportereket.
Leghíresebb képviselői (fényképészek, nem újságírók):
- Roger Fenton (a világ első hivatalos haditudósítója - Krími háború, 1854-56)
- Matthew Brady (amerikai polgárháború, 1861-65, először mutatják a háború borzalmait)
- Francis Frith (első régészeti tudósítások, albumokban Egyiptom, Izrael, Közel-Kelet)
- Carleton Watkins (az amerikai vadnyugat tájai)
- Edward S. Curlitz (indián arcképcsarnok - etnográfiai tudósítás)
- Rosti Pál (Közép-Amerika, ezen belül főleg Venezuela, Kuba, Mexikó első átfogó dokumentálása)
- Robert Capa (Spanyol polgárháború, II. világháború - a normandiai partraszálláskor készített képei tették világhíressé)
- Larry Burrows (vietnami háború dokumentálása)
[szerkesztés] Hobbi- és amatőr fényképészet
1871-ben Richard Leach Maddox új ezüstbromid emulziót fedezett fel mely a már korábban is létező szárazlemezes eljárást tökéletesítette.
Mivel gyárakban lehetett gyártani és a fényképész készen vette (bár valamivel drágább és kevésbé megbízható volt, mint a kollodiumos száraz eljárással készült negatívok) mégis akkora népszerűségre tett szert, hogy gyakorlatilag megteremtette az amatőr fotográfiát, mely 1871 előtt jóformán nem is létezett. Igazán tömegessé George Eastman ötlete, a celluloidfilm és a hozzá tartozó előhívólaborok (1888) megjenésével vált. Immár nem kellett kémiai tudás a fényképezéshez.
Leghíresebb képviselői:
- Lewis Carrol (Az Alice csodaországban írója, gyermekportrékkal foglalkozott)
- Julia Margaret Cameron (a portréfotózás egyik megújítója, 48 évesen kezdte)
- Jacques Henri Lartigue (minden idők egyik legjobb amatőr művésze, munkássága francia nemzeti kincs)
[szerkesztés] Kompozit
A kompozit képek gondosan megrajzolt, előre eltervezett kompozícióhoz készített néhány alakos csoportképek és tájképek utólagos egymás mellé montírozása. Így nyílt lehetőség először bonyolult, sokszereplős, nehéz fényviszonyok közé szerkesztett jelenetek kialakítására. A mai fotomontázs, fotokollázs előfutára, a piktorializmus (fotoszecesszió) fő kiváltó oka. Ma is gyakran használt képstílus, bár már szinte kizárólag számítógépes úton készülnek kompozit képek.
Legismertebb képviselői:
- Oscar Gustave Rejlander (a legismertebb composit (több darabból összerakott) kép)
- Henry Peach Robinson
[szerkesztés] Piktorializmus
Amerikában fotoszecesszió. A XIX.-XX. század fordulóján robbanásszerűen elterjedő irányzat, mely szinte fesményszerű képeket, poszterrajz-szerű alkotásokat takar, fekete-fehér, illetve színes formában. A szecesszió minden más téren is (építészet, festészet stb.) az 1900-as, 1910-es évek meghatározó stílusa. Beindul az amatőrmozgalom, lekerül a fényképezőgép az állványról, megszületnek az első valódi pillanatfelvételek. Sikere folytán a fotográfusok művészekké, a fényképészet a hatodik művészeti ággá lépnek elő.
Lehíresebb művészei:
- Alfred Stieglitz
- Alvin Langdon Coburn
- Rudolf Dührkoop
[szerkesztés] Avantgarde és az „Újtárgyiasság”
Fő szócikk: AvantgardeA futurizmus, kubizmus, konstruktivizmus, expresszionizmus, szürrealizmus, dadaizmus együttes hatására kialakuló, mindet egy kalap alá sűrítő irányzat. Újra felfedezi és felfuttatja a szociofotót és a fotoriportot. A Bauhaus iskola megteremtője.
Jellemzői:
- Új nézőpontok (meredek alul- ill. felülnézet), új látószögek, szokatlan, merész kivágások
aszimmetrikus, spannolt kompozíció
- a makro-részletek fontossága: a természet és az ipari környezet, a banális, hétköznapi tárgyak esztétikuma
- a fények tudatos kihasználása, extra megvilágítási szögek (alsó világítás), az árnyékok tudatos belekomponálása a képbe
- a művészet szemléletének gyökeres átalakítása, minden addigi megtagadása, a stílusok, a kialakult akadémikus tanok elvetése, az autonóm művészet kialakulása (nincsenek általános elvárások a művészekkel szemben, mindenki azt csinál, amit akar)
- Megváltoztatja az addigi „képfogyasztási gyakorlatot” – meg kell tanulni az új képi nyelvezetet – a fotó már nem csak ábrázol, hanem második jelentéssel is bír.
- Modernség, a technika szeretete
Világhírű művészei:
- Man Ray (szürrealista, újra felfedezte és előszeretettel alkalmazta a szolarizációt munkáiban)
- Moholy-Nagy László (magyar, a Bauhaus egyik professzora)
- Herbert Baier
- Alexander Rodchenko (az orosz avantgarde atyja)
- Paul Citroen
[szerkesztés] Szociofotó
Azaz szociális témájú képek. Henry Mayhew szociográfiája London munkásai és szegényei címmel (1851) Richard Beard merev beállítású képeivel illusztrálva indította útjára ezt az irányzatot. A századfordulóig fokozatosan feledésbe merült, majd az avantgarde újra felfedezi.
Leghíresebb képviselői:
- Richard Beard (Street life in London című sorozata, 1887-88)
- Jacob Riis (rendőrségi tudósító, mégis inkább ebbe a kategóriába sorolandó, magyar megfelelője Tábori Kornél)
- Lewis Hine (szociológus, Az Ellis Islanden partra szálló bevándorlókat fotózta főleg)
Gyermekmunkások,1908 (Hine) - Walker Evans
- Tabák Lajos (képei)
- Gönci Sándor
[szerkesztés] Források
[szerkesztés] Irodalom
- Tőry Klára: A fényképezés története
- Szilágyi Gábor: A fotóművészet története (Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp., 1982)
- Wilfried Baatz: Fotográfia (Kossuth nyomda, Bp., 2003)
(a cikk írásához felhasznált egyéb források: szakiskolai jegyzetek)
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Magyar Fotóművészek Szövetsége (A legtöbb hazai és nemzetközi szervezet főleg mint névjegyzék működik, illetve a szakmai kapcsolatok kiépítését, erősítését szolgálja)
- Mai Manó Ház
- Alapfogalmak a digitális fényképezésben
Based on work by 