Nagy gazdasági világválság
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A nagy gazdasági világválság a tőkés világ 1929–33 közötti túltermelési válsága.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Előzménye, okai
Az első világháború befejeztével, a gazdasági kimerülés, az anyagi és emberi erőforrások pusztulása, a fedezet nélküli pénzkibocsátás és a kereskedelmi kapcsolatok szétzilálódása végett gazdasági világválság jelentkezett. Ennek következtében jelentős mértékben megnőtt az infláció és a munkanélküliség, valamint a közszükségleti cikkek hiánya. A békeszerződések ráadásul nehezítették a talpraállást, a világpiac jelentős mértékben beszűkült. A háború okozta teljes károkat Németország és szövetségeseinek kellett fizetnie (1921-ben a jóvátételt 33 milliárd amerikai dollárban állapították meg), az angolok és a franciák ebből törlesztették – volna – tartozásaikat az Egyesült Államok felé. Az USA-ban 1921-ben, míg Európa több országában a húszas évek közepe felé sikerült helyreállítani a károkat, ám a fellendülés csak rövid ideig tarthatott.
[szerkesztés] Kirobbanása
A háború után a világgazdaság vezetését az USA vette át, de nem volt tisztában a megváltozott gazdasági szerepével. A kialakult új gazdasági rendszerben az egész világ az USA rövidlejáratú kölcsöneitől függött, de ő továbbra is csak a belső piacaira koncentrált és folyamatosan változtatta a hitelpolitikáját. Végül 1928 januárjában a FRS úgy értékelte, hogy a részvénypiaci árak túlságosan magasak és túlzottak a spekulációk is, így 3,2%-ról 5%-ra emelte az alapkamatot. Ennek hatására az USA-ba áramlott a tőke, erre válaszul a többi országban is felemelték az alapkamatot, ami deflációhoz vezetett. Mindezt tovább tetézte az 1929. augusztusban kezdődő gazdasági recesszió. Világszinten túltermelés alakult ki, s hatalmas mennyiségű cikk vált eladhatatlanná, ráadásul megindult az ipari forradalom harmadik hulláma is. Ezek után 1929. október 29-én, a „fekete kedden” megkezdődött a részvénypiaci recesszió is, sokan innen számítják a válság kitörését. Ekkor – mindmáig tisztázatlan okokból kifolyólag – a New York-i Wall Street-i tőzsdén eladási láz tört ki, a részvények árfolyama hihetetlen mértékben zuhanni kezdett. Az igazi mélypont október 28-án jött, ekkorra 19%-os (hozzávetőlegesen ötven milliárd USA-dollárnyi veszteség) csökkenés mutatkozott.
[szerkesztés] Bankválságok az Amerikai Egyesült Államokban
Az 1913-ban létrehozott FRS óta a legnagyobb amerikai bankok nem érezték felelősségüknek betölteni a végső hitelezői feladatokat, lévén hogy ez a központi bankok feladatkörébe tartozik. Így több csődhullám söpört végig az USA-n a válság alatt. Az első csődhullám 1930. októbertől – decemberig tartott, ami bankpánikhoz is vezetett és végső hitelező hiányában nagyon sok bank csődjét jelentette. A következő második csődhullámot a restriktív költségvetési politika okozta és 1931. júniustól decemberig tartott. Végül pedig a válság mélypontján végigsöpör egy harmadik csődhullám is 1932 decemberétől 1933 márciusáig. Ekkortájt a munkanáélküliség USA-ban 2%-ról 25%-ra nőtt.
A csődhullámok eredményeként egyes államokban nem is marad már bank, és Hoover elnök drasztikus adóemelési programjának hatására megszűnik a bankok betétállománya is ami a pénztömeg csökkenését eredményezte.
[szerkesztés] Kezelése
Sem az általános (mint például az általános takarékoskodás), sem pedig a rendkívüli (például búzával fűtötték a mozdonyokat) intézkedések nem segítettek. Az állami gazdaság beavatkozásának elvét – melyet John Maynard Keynes dolgozott ki, és a kereslet növelését vette célba – ugyan elutasították, mégis a gazdaságpolitika részévé vált. A jelentősebb intézkedések között fontos megemlíteni, hogy az Amerikai Egyesült Államok is letért 1933 márciusában az aranyalapról, főleg azért mert a $ 9 hónap alatt 40%-ot veszített az értékéből. Március 3-16. bankszünetet rendelnek el és felállítanak egy segélyfolyósító intézményt is. Szigorú banktörvényt és szigorú szabályokat vezetnek be az értékpapírpiacon, amit szigorú adatszolgáltatási kötelezettséggel is párosítanak, ezek hatására 1933-ban ismét fellendülés kezdődött. A fellendülés végül 1937-ig évi 10%-os volt, de a munkanélküliség továbbra is két számjegyű maradt. Ez a probléma csak a II. világháború után szűnt meg.
[szerkesztés] Válságelméletek
Kortárs magyarázatok:
Likviditációs elmélet: sokan a természetes megújulás hívei voltak, azt gondolták a válság büntetés a korábbi túlzott spekulációért, így nem szükséges a beavatkozás. Likvidálni kell mindent, hogy egy egészséges új gazdaság jöjjön létre.
Modern magyarázatok:
Monetarista hipotézis: kidolgozói Milton Friedman és Anna J. Schwartz szerint túl gyorsan csökkent a pénzkínálat. A kirobbanás a Federal Reserve Board felelőssége (aki a világ legnagyobb aranykészleteivel rendelkezett), ahol vezetőinek szemében a végső hitelezői szerep lehetősége fel sem merült.
A háztartások fogyasztási szokásainak megváltozása: A tartós fogyasztási cikkek piacának növekedése – megjelenik az autó, mint tömegfogyasztási cikk amit részletre(hitelre) vásárolnak meg, de a gazdasági recesszió miatt visszafogják a kiadásaikat az emberek ami kumulatíve növelte a válság hatását.
Nemzetközi aranypénz-rendszer: (1990-es évektől a több tényezős problémák vizsgálata) A válság nemzetközi jellegének a magyarázata.
[szerkesztés] Hatása Európában
[szerkesztés] Ausztria
Európán belül először Ausztriában robbant ki 1931-ben. Ennek az oka, hogy a Monarchia felbomlása után a nem volt már szükség a hatalmas bankokra Bécsben, amit a bécsi bankok nem ismertek fel. Az utódállamokban továbbra is fenntartottak fiókhálózatukat, ami magasabb működési költségeket eredményezett. Csak a rossz ügyfelek vették igénybe szolgáltatásaikat, akik a válság során először váltak fizetésképtelenné. Egymás után menntek csődbe a nagy bankok amire az állam bankfúziókkal reagált, ennek eredményeként a válság kirobbanására már csak nagy bankok maradtak. 1931 májusában a Creditanstalt bejelentette fizetésképtelenségét, ami világszintű megdöbbenést váltott ki (a bank problémái már a 1920-as években elkezdődtek). A bejelentés bankpánikhoz vezetett. Az állam kénytelen volt közbelépni és a költségvetés magára vállalta a bank konszolidációját (amibe majdnem beleroppant). 1934-re a Creditanstalt egyesül a Wiener Bankverein-nal és CA-Bankverein néven működik tovább egyetlen nagy bankként állami tulajdonban. Az oszták bankcsőd átterjed a szomszédos országokra is így például Németországra is.
[szerkesztés] Németország
Németország már a válság kirobbanása előtt 5 milliárd dollárnyi hitellel rendelkezett aminek a felét 2,5 milliárdot a jóvátétel fizetésére fordítottak. Sok történész a magas munkabérekben látja a gazdasági problémák forrását ami hatására folyamatosan veszített aranytartalékaiból az ország. 1931 júliusában nem sokkal a Creditanstalt bejelntése után csődbe ment a Darmstädter- und Nationalbank. A Jegybank nem tudott az aranypénzrendszer miatt segíteni a bankon, így július 13-án bankszünnapot rendelnek el. A márka konvertibilítását megszüntetése mellett a kormány fizetési moratóriumot is hirdet. Franciaország ajánl hitelt Németországnak, de ezt politikai feltételhez köti, amit a németek nem fogadnak el a "sértődöttségi politika" miatt aminek a célja a Versaillesi-békerendszer újratárgyalása. Végül az USA után Németországot súlytotta a leginkább a válság, ezért is erősödhettek meg annyira a szélsőséges pártok.
[szerkesztés] A válság leküzdésének alternatívái
[szerkesztés] A valuta leértékelése
Meglepő módon végül Anglia, aki korábban a legerősebben ragaszkodott az aranystandardhoz, tért le róla először 1931 szeptemberében. A skandináv országok rögtön követték Angliát. Az aranyalapról való letérés mellett valutájukat is leértékelték ami rendkívül kedvezően hatott a gazdaságra. Ezeknél az országoknál sokkal előbb elkezdődött a gazdasági fellendülés, nem tudott annyira elmélyülni a válság.
Az ún. aranyblokk országok (Franciaország, Belgium, Svájc, Csehszlovákia) sokkal később követték az angol példát, így helyzetük a letérésig fokozatosan romlott. Közülük elsőként Belgium tért le 1935-ben, utolsóként pedig Franciaország 1936-ban. A letérést követően náluk is megkezdődtek a pozitív hatások.
[szerkesztés] Kötött devizagazdálkodás
Németország, a közép- és kelet-európai országok hivatalosan nem tértek le az aranyalapról, de gyakorlatilag igen, mivel bevezetik a kötött devizagazdálkodást. 1933-ig szigorú restriktív politikát folytatnak.
[szerkesztés] A bankválságok hatásai
A pénzintézetekkel kapcsolatos intézkedéseket a válság során átgondolták, ennek eredményeként lett a leginkább szabályozott terület, ami napjainkban is igaz. Új banktörvények születtek és bankfelügyeleti hatóságokat hoztak létre a betéttulajdonsosok védelmére. Sok országban a bankválságot csak az állam volt képes megoldani (Németország, Franciaország, Ausztria, Olaszország), így sok nagy bank került állami tulajdonba.
[szerkesztés] Hatása Magyarországon
[szerkesztés] Magyarország a válság előtt
Magyarország helyzete az 1920-as évek végére stabilizálódni látszott az I. világháború és Trianon megrázkódtatásai után. Ehhez a hátteret az időszakban jellemző világgazdasági konjuktúra teremtette meg: a magyar termékek számára kedvezőek voltak az értékesítési lehetőségek külföldön, szükségleteit is viszonylag könnyen be tudta szerezni az ország, illetve a kedvező külföldi hitelek is elősegítették a viszonylagos fellendülést. A gazdasági válság ezeket a feltételeket egy az egyben megszüntette.
[szerkesztés] Az agrárválság
Hazánk legjelentősebb gazdasági ágazata a mezőgazdaság volt, amely a korabeli kivitel 70%-át bonyolította; éppen ezért érintette igen érzékenyen a gazdaságot a külkereskedelmi cserearányromlás mellett a Magyarországon különösen nagyra nyíló agrárolló. Mivel a válság túltermelési válság volt, a világpiac összehúzódását okozta, nehéz volt értékesíteni a magyar gabonát és lisztet, amit Magyarország legfőbb külkereskedelmi partnereinek (Ausztria, Csehszlovákia, Olaszország, Németország) felerősödő protekcionizmusa csak tovább nehezített.
Ismert tény, hogy a túltermelési válság a mezőgazdaságban mindig árcsökkenést eredményez. A válság a magyarországi búzaátlagárakat 1934. elejére mélypontra süllyesztette (az 1928-as 30pengő/mázsa átlagárról 10pengő/mázsa alá), ami az egész világon példátlannak számított, csak az argentínai árszínvonal volt hasonlóan alacsony. Az alacsonyabb árak alacsonyabb bevételeket eredményeztek, ami a gépesítés és a műtrágyahasználat csökkenéséhez és ezáltal a terméseredmények romlásához vezetett.
A válság alatt a mezőgazdasági termelők rendkívüli mértékben eladósodtak. 1931-ben életbe lépett az adósvédelem, amely megakadályozta az eladósodott gazdaságok tömeges csődjét. Ezek a gazdaságok helyzetük javulása folytán 1935-36-ban megkezdhették adósságaik törlesztését. Az állam különféle módokon segítette őket: külön alapot hoztak létre a mezőgazdaság támogatására, melyből finanszírozták többek között az ún. boletta-rendszert (ártámogatás), a vasúti fuvarkedvezményeket, a termelési eszközök árának csökkenését, az értékesítési támogatásokat. A gazdavédelmi program egészen 1941-ig működött.
[szerkesztés] Ipar
Ismert tény, hogy a túltermelési válság az iparban mindig kibocsátáscsökkenést okoz, ennek megfelelően a válság alatt közel 20%-kal esett vissza az ipari termelés; a vas- és acélgyártás, a bányászat (szénbányászat kivételével), a kohóipar, a gépgyártás, valamint a faipar szenvedte el a legnagyobb termeléscsökkenést. A mindennapi, nélkülözhetetlen cikkek kibocsátása csak kisebb mértékben csökkent, a textilipar, bőripar, papíripar, vegyipar, villamossági ipar és a konzervipar pedig növelni is tudta kibocsátását.
[szerkesztés] Hitelválság
[szerkesztés] Kialakulása
1926 óta Magyarország eladósodási folyamata megkezdődött, súlyos külső egyensúlyhiány jellemezte ekkoriban a magyar gazdaságot, amit csak újabb külföldi hitelekkel volt képes kompenzálni. Így a Jegybank kénytelen felélni arany- és devizatartalékait, mindezek mellett az I. világháború után megszűnt a tőkeimport tovább nehezítette hazánk helyzetét. A külföldi pénzpiacok sorra omlottak össze, 1931 májusában a bécsi Creditanstalt is, a bankpánik Magyarországra is átterjed, válságba kerül a Roatschild családdal szoros kapcsolatot ápoló Magyar Általános Hitelbank. 1931. nyarán a Jegybank megállapítja, hogy a Magyar Általános Hitelbank elvesztette alaptőkéjének nagy részét. Felmerül egy bankkonszolidációs program szükségessége, ahol esetleg más bankkal való összevonás vagy holding létrehozás révén megoldhatnák a helyzetet.
1931. július 13-án elrendelik a háromnapos bankszünnapot, ami a bankok és a tőzsde teljes bezárásával kívánta felszámolni a pankpánikot. Újboli megnyitásuk után korlátozták a betétkifizetéseket augusztus 14-ig. 1931. augusztus 16-án aranypengőrendelettel nyugtatják a betétekeseket, ami minden augusztus 15-e előtt elhelyezett betétet aranypengő alapra helyez, így megőrzik az értéküket. 1931. július 17-én áttértek a kötött devizagazdálkodásra. További intézkedésként pedig a kormány 1931. december 22-én (transzfermoratórium) hirdet, amiben beszüntették a hosszú lejáratú tartozások fizetését és létrehozták a Külföldi Hitelezők Alapja-t a Magyar Nemzeti Bankon belül. Végül csak 1937-ben került sor megállapodásra a törlesztésről a hitelezőkkel. 1932 júliusában Hitelrögzítő egyezményekben megállapodnak a rövid lejáratú tartozások fizetésének felfüggesztéséről is. 1932-ben Gömbös nemzeti munkaprogramjában is szerepen a bankkonszolidáció, de ez nem történik meg végül mivel az állami vállalatok is törlesztésképtelenek.
[szerkesztés] A költségvetés helyzete a válság idején
1929-től újra deficites és 1930-ig nem is tudott újabb hiteleket felvenni. ezt követően hosszú lejáratú kölcsönt szeretett volna felvenni, de az egyre súlyosbodó helyzet miatt a nemzetközi pénzpiacokon nem került sor a kibocsátásra. Végül rövid lejáratú hitelhez sikerült hozzájutni, amit beruházásokra kellett volna fordítani, de ezt a költségvetés rendezésére fordították. Ezzel a kormány megsértette a genfi feltételeket és Magyarország újra Népszövetségi ellenőrzés alá került. Royall Tyler és Henry J. Bruce személyében 1938 tavaszáig fennmaradt az ellenőrzés és válságkezelési javaslatokat dolgoztak ki német minta alapján a bevételek növelésére és a kiadások csökkentésére.
[szerkesztés] A helyzet rendezése
A helyzet rendezése éredekében a kormánynak választania kellett a stabil árfolyam és a pengő leértékelése között, az utóbbit legerőteljesebben Popovics Sándor a MNB elnöke ellenezte. Ennek oka főleg az inflációtól való félelem volt, ami a hiperinfláció óta még mindig erősen élt a korabeli emberekben. A deflációs politika végül elhúzódó válságot eredményezett egészen 1938-ig, amikor a megváltozott pénzügyi politikát követően, megkezdődött a növekedés. Ez a stabil árfolyam, ami túlértékelt valutát eredményezett, az exportra rendkívül rossz hatással volt.
[szerkesztés] A válság utáni világ
Az ipari forradalom harmadik hulláma, mely az USA-ban indult, elősegítette a válság utáni fejlődést. Beindult a kőolaj és az elektromos áram szolgáltatása, a gépkocsigyártás ipari húzóágazattá vált: autópályák, hidak, alagutak, benzinkutak és javítóműhelyek, autós vendéglátó-egységek épültek szerte a világban. Megindult az első (London-Párizs) légijárat is. A hírközlést segítette a rádiózás elterjedése. A háztartásokban megjelennek az elektromos háztartási gépek, s az első műanyag, a bakelit. Ám a válság béke helyett újabb háború felé sodorta a világot…
[szerkesztés] Irodalom
- Magyarország gazdaságtörténete a honfoglalástól a 20. század közepéig (Honvári János szerk., Aula Kiadó, 2001, Bp.)
- A magyarországi pénzintézetek rövid története (1836-1947) (Tomka Béla, Gondolat, 1996, Bp.)
 |
Ez a történelmi tárgyú lap még csak csonk (azaz erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |
Based on work by