Solymár

A település az Aranyhegyi-patak, a Jegenye-völgy és a Budai- és Pilis-hegység által közrefogott területen helyezkedik el. A szomszédos települések keletről Budapest III. kerülete, délkeletről a II. kerület, délnyugatról Remeteszőlős illetve Nagykovácsi, északnyugatról Pilisszentiván, északról Pilisvörösvár, északkeleti irányból pedig Pilisborosjenő és Üröm.

Solymár legkönnyebben autóval (a 10-es útról), autóbusszal (BKV vagy Volán járatokkal) vagy vonattal (Budapest-Esztergom vonalon) közelíthető meg.

[szerkesztés] Története

A régészeti kutatások alapján szinte biztosan állítható, hogy már a neolit kortól (i.e 3000) éltek itt emberek. Az 1970-es években folytatott ásatások feltártak a község határában római, illetve avar sírokat is. A település nevét az ide telepített királyi solymászokról, vagy a római korban itt folyó sókereskedelem kapcsán a latin „sal” (só) kifejezésből kapta. 1266-ban első okleveles említésekor „Salamar” néven szerepel.

A solymári várat -melyet hívnak Szarkavárnak is- feltételezhetően a 14. század második felében, a települést akkoriban birtokló Lackfi család építtette. A 15. században több tulajdonosváltás is történt, a Cillei, majd a Garai család után Mátyás király és fia Corvin János voltak a terület urai. Főleg királyi szolgálók, solymászok és vadászok lakóhelye volt a település, a vár pedig elsősorban vadászkastélyként működött. A török idők alatt a terület teljesen elnéptelenedett a vár romlásnak indult.

A 18. század első évtizedeiben előbb rácok (szerbek), majd távozásuk után, Mária Terézia uralkodása alatt sváb (német) telepesek érkeztek a területre. A falu ezután jórészt a földművelésnek (szőlő-, búza- és káposztatermesztés) és nem utolsó sorban a főváros közelségének köszönhetően dinamikus fejlődésnek indult. 1895-ben a vasút (Budapest-Esztergom) bevezetésével még könnyebbé vált a kapcsolattartás Budapesttel.

A II. világháború után a falu lakosságának közel felét (mintegy 1960 főt) kitelepítettek Németországba, helyükre a felvidéki és mezőkövesdi magyarok kerültek.

Az 1950-es, 1960-as évek országos iparosítási hulláma jegyében újabb téglagyár épült a már régóta a falu határában működő Rozália mellé. Ezen kívül gyáregységet telepített Solymárra: a Pest Megyei Faipari Vállalat és a Pest Megyei Műanyagipari Vállalat (PEMŰ), melyek sok száz munkahelyet teremtettek a térségben lakók számára.

Az 1980-as években egyre több budapesti vásárolt telket a község zöldövezeteiben. Először csak hétvégi pihenőhelynek, majd a rendszerváltás után egyre többen választották állandó lakóhelyüknek Solymárt.

Bár manapság a magukat svábnak (németnek) vallók szerény kisebbségben vannak, mégis fontos a község régi hagyományainak ápolása, amiről a nemzetiségi óvoda, az iskola és a nagyszámú kulturális egyesület hivatott gondoskodni. A településen számos írott médium illetve helyi televízió is működik, illetve működött a rendszerváltás évei óta, ezek is nagy súlyt fektetnek a nemzetiségi hagyományok őrzésére és életben tartására. A hivatalos helyi újság mellett 1999 óta szinte folyamatosan jelentek meg egyéb (egyházi, illetve civil) újságok is, ezek egyikéből nőtt ki országos folyóirattá a Képmás családmagazin.

[szerkesztés] Testvérváros

Wüstenrot (Németország)

[szerkesztés] Látnivalók

Szarkavár

A falu központjában (Templom téren)

Helytörténeti Gyűjtemény és Múzeum
Római katolikus templom (1790-es években épült későbarokk stílusban, Szűz Mária tiszteletére), benne Falconer János Ferenc főoltárképével
Busúló Krisztus szobor
Kitelepítési emlékmű (készítette: Kovács Jenő szobrászművész)
Wass Albert szobor (készítette: Blaskó János szobrászművész)
"Hagyomány" szoborcsoport (készítette: Kovács Jenő szobrászművész)
"Cédrus" emlékoszlop és emlékfa

Kirándulóhelyek

Rózsika-forrás (Jegenye-völgy)
Ördöglyuk-barlang
Zsíros-hegy

Egyéb

A "Szarkavár" (középkori királyi vár) romjai a Mátyás-dombon
Angol katonai temető (a 10-es főút mentén)
Szél-hegyi Golgota
"Sténeherrgott": felújított ülő Krisztus-szobor a Terstyánszky úton
Terstyánszky Ödön emlékműve a 164-es autóbusz végállomásánál (az olimpiai bajnok kardvívó 1929-ben a helyszín közelében szenvedett halálos balesetet)