Mária Terézia
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Mária Terézia (1717. május 13., Bécs – 1780. november 29., Bécs) Magyarország Habsburg-házi uralkodója volt 1740 és 1780 között.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Származása és családja
III. Károly leánya. 1736-ban ment feleségül Lotharingiai Ferenchez, 16 gyerekük született.
[szerkesztés] Az osztrák örökösödési háború
III. Károly 1723-as Pragmatica Sanctioban bár kimondta a birodalom feloszthatatlanságát, és törvényesítette a nőági örökösödést, ennek ellenére háború indult az osztrák örökségért. Az 1740 és 1748 között dúlt háború során Ausztria elveszítette Sziléziát. 1741. szeptember 11-én, két évvel egy vesztes török háború, és tizenkét éves törvényhozási kényszerszünet után Mária Terézia a Pozsonyban összegyűlt magyar országgyűléshez fordult, hogy segítsenek neki fegyverrel megmenteni a koronáját. Ekkor a Habsburg Birodalom felbomlása, széthullása egyáltalán nem látszott kizártnak. A magyar nemesek "Vitam et sanguinem!" ("Életünket és vérünket...!") felkiáltással álltak ki a király[1] mellett, aki cserébe érvénytelenítette III. Károly néhány magyarellenes intézkedését, illetve törvényben rögzítette a nemesi föld adómentességét. Ezért az osztrák örökösödési háború alatt 11 magyar huszárezred (35 ezer katona) harcolt a Habsburg trónért Európa hadszínterein, továbbá engedélyezte a magyar nyelvű vezényletet. Szilézia visszaszerzését a poroszoktól a hétéves háborúban (1756-1763) sikertelenül kísérelte meg.
[szerkesztés] Magyarországi politikája
1754-ben bevezette Mária Terézia a kettős vámrendszert, ami erősen visszavetette a magyar ipar fejlődését. E vámrendelet lényege, hogy a birodalmat önellátóvá tegye. A magyarországi agrártermékekre a birodalmon belül alacsony kiviteli vámot szabtak, kivéve azokat a cikkeket, amelyeket az örökös tartományokban is termeltek. Az Ausztriából és Csehországból származó iparcikkekre alacsony behozatali vámot kellett fizetni, míg a magyar kivitelt e téren megnehezítették.
A hatalmas jobbágyterhek miatt Mária Terézia idején több jobbágyfelkelés (pl.: 1765.-1766. között a Dunántúlon) bontakozott ki. Miután a jobbágykérdés rendezését a magyar rendi országgyűlés elutasította, a királynő[1] e kérdést rendeleti úton szabályozta. Ezt a rendeletet 1767-ben adták ki, melynek (urbárium vagy úrbéri pátens) volt a neve. Ebben részletesen szabályozták a földesuraknak járó szolgálatokat. A kilencedet (kilencedik tized vagy dézsma) évi egy aranyforintban, a robotot heti egy nap igás- vagy két nap kézi munkában szabták meg. Ezen felül bizonyos földesúri kiváltságokat évente egy-két napra átengedtek a jobbágyoknak, és a telekhatárokat rögzítették.
1764-ben történt egy olyan eseménysorozat, amelyet a történetírás madéfalvi veszedelem (Siculicidium: a székelyek lemészárlása) néven ismer. A történet lényege, hogy a bécsi udvar megbízta Buccow tábornokot, hogy szervezzen Erdélyben két székely és két román határőrezredet. A székelyek többször föllázadtak az erőszakos sorozás és a nem megfelelő körülmények ellen. A Buccowot felváltó Siskovics tábornok parancsot adott katonáinak Madéfalva ágyúzására, ahol a székelyek képviselői tanácskoztak. A mészárlásban kb. 400 személy (köztük nők és gyermekek) vesztette életét. Ekkor indult meg a székelyek tömeges kivándorlása Moldvába, illetve Bukovinába.
Mária Terézia szívügye volt az oktatás. A nagyszombati egyetemet 1777-ben Budára helyezteti. 1773-ban feloszlatta a jezsuita rendet (ekkor válik állami egyetemmé a nagyszombati), 1777.-ben adta ki az alsófokú iskolarendszert gyökeresen átalakító Ratio Educationist. A rendelet értelmében minden 6 és 12 év közötti gyermek tanköteles. A felekezeti iskolákat a Ratio Educationis állami felügyelet alá vonta, közhasznú tárgyakat tett kötelezővé és előírta a mezőgazdasági munkák idejére a nyári iskolaszünetet.
A magyarországi rendek szempontjából Mária Terézia valamivel jobb volt, mint III. Károly, de az ő uralkodása alatt is folytatódott a magyar rendek háttérbe szorítása. Elődjéhez hasonlóan folytatta a betelepítéseket Magyarországra. Az állami kincstár költségén több tízezer németajkú telepest hoztak nyugatról, akiket Pest, Buda, Esztergom, környékén, a Pilisben, Szatmár vármegyében (a Rákóczi szabadságharc során kipusztult magyar lakosság helyébe), Baranyában, Délvidéken, a Bánságban (e három utóbbi helyen a török uralom alatt kipusztult magyar lakosság helyébe) telepítettek le. A Bánságot, bár a magyar korona része volt, császári megbízott igazgatta, és itt tilos volt a magyar lakosság letelepedése egészen 1778-ig. Uralkodása alatt Erdélybe 350-400.000 román települt be a Kárpátokon túlról, felborítva a törékeny etnikai egyensúlyt.[2]
1765-től uralkodásának végéig abszolutista módszerekkel kormányzott, országgyűlést nem hívtak össze ebben az időben.
A trónon legidősebb fia, II. József, a „kalapos király” követte 1780-ban. A későbbi II. József 1765-től, Lotharingiai Ferenc halála után császár lesz, anyjával társuralkodó. Anya és fia között ellentétek voltak, József mindinkább radikális reformokat sürgetett a felvilágosodás filozófusainak szellemében, ezeket azonban anyja nem fogadta el.
Mária Terézia megítélésére országunkban két szélsőséges álláspont volt: nagyon jó és nagyon rossz uralkodónak egyaránt tartják.
| Előző uralkodó: III. Károly |
Magyarország uralkodója 1740 – 1780 |
 |
Következő uralkodó: II. József |
[szerkesztés] Mária Terézia gyermekei
- Mária Erzsébet (1737–1740)
- Mária Anna (1738–1789)
- Mária Karolina (1740–1741)
- II. József (1741–1790)
- Mária Krisztina (1742–1798)
- Mária Erzsébet (1743–1808)
- Károly József (1745–1761)
- Mária Amália (1746–1804)
- II. Lipót (1747–1792)
- Karolina (1748)
- Johanna Gabriella (1750–1762)
- Mária Jozefa (1751–1767)
- Mária Karolina (1752–1814)
- Ferdinánd (1754–1806)
- Mária Antónia (1755–1793)
- Miksa Ferenc (1756–1801)
[szerkesztés] Referenciák
- ^ 1,0 1,1 Mária Terézia ugyanis férfiasítva lett király.
- ^ Erdély története, Főszerkesztő: Köpeczi Béla, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986
 |
Ez a történelmi tárgyú lap még csak csonk (azaz erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |
Based on work by