Szkíták

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Szkíta harcosok

A szkíták az ókor folyamán Európa és Ázsia különböző területein élt számos hasonló kultúrájú rokon törzs összefoglaló neve. A szkíták nomád népek voltak, az iráni nyelvekhez tartozó nyelven beszéltek. Törzseik a következő területeken éltek:

a Kaukázusban, a mai Azerbajdzsán és Grúzia területén
Turáni-alföld, Közép-Ázsia sztyeppéin: a mai Üzbegisztán, Türkmenisztán, Tadzsikisztán, Afganisztán területén
az Altáj-hegységben, a mai Mongólia, Kína, Oroszország és Kazahsztán találkozásánál
a mai Pakisztán és India észak-nyugati síkságain^[1]
a mai Dél-Ukrajnában, a Duna alsó folyásánál, és Bulgáriában
a Kárpát-medencében, az Alföld területén

[szerkesztés] Történetük

Először asszír krónikákban jelennek meg, Iskuzai néven. A feljegyzések szerint i. e. 700 körül özönlöttek be északról, és Aszkániában (a mai Azerbajdzsánban) telepedtek le egészen az Urmia-tó délkeleti részéig. A görög forrásokban említett szkíta törzsek a Dnyeper és a Don közötti sztyeppén éltek.

Kr. e. 673-ban az iráni szkíta királyok legyőzték az asszírokat és a kimmereket.
Kr. e. 611-ben a szkíták nagy hadjáratot vezettek Kisázsián, Mezopotámián és Szírián át egészen Egyiptomig. Erre válaszul Kyaxarész méd király kiűzte a szkítákat Médiából, akik innen a derbeni kapun keresztül előbb a kimmerek elhagyott területeire vonultak.
Kr.e. VII.sz. végén a szkíták elfoglalták az kelet-európai sztyepvidéket az Altaj-hegységtől egészen a Kárpát-medencéig. Központjuk a Fekete-tenger északi melléke volt.
Kr.e. IV.sz. az ugyancsak iráni eredetű szarmata, és szauromata törzsek, majd a görög városállamok törtek rájuk meggyengítve hatalmukat. A szkíták, akiknek "földjére egyetlen nemzet sem merte tenni lábát" (Hérodotosz) ezután nyom nélkül felszívódtak környezetükben."

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Szkita.lap.hu (linkgyűjtemény)

[szerkesztés] Jegyzetek

^ Plinius (1. század) India vidékén mint kazirokat említi őket: "ab Attacoris gentes Phruri Tochari et jam Indorum Casiri introrsus ad Scythas versi" (Historiae Naturalis L. VI.)