Veszprém története
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Veszprém ismert történelme csaknem hétezer évre nyúlik vissza, bár a mai város kialakulása a 9. és a 15. század között ment végbe. Emiatt gyakran nevezik ezeréves városnak is.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Veszprém területe az ős- és ókorban
A Veszprémi-fennsík és a Balaton-felvidék határán található, ma közigazgatásilag Lovas községhez tartozó vörösfestékbánya Európa jelenleg ismert legrégibb, 35 ezer éves bányája. Paleolitikus leletek kerültek elő Veszprém közigazgatási területéről is: a körgyűrűn kívül, az Almádi út és a Füredi út közötti térségben ősi tűzhelyet, mellette állati csontokat és egy dolomitból készült markolókövet találtak a régészek.
A mai Újtelep nevű városrész nyugati részén már az i.e. 5. évezredben neolitikus település állt. Ennek feltárása nemrégiben fejeződött be. Szakértők úgy vélik, hogy a települést az úgynevezett lengyeli kultúrához tartozó emberek lakták; ezt a kultúrát legjelentősebb lelőhelyéről, a zala megyei Nagylengyelről nevezték el. A város területe az ezt követő évezredekben is – szinte folyamatosan – lakott volt.
Az i.e. 1. század végén Pannoniát elfoglaló rómaiak valószínűleg nem telepedtek meg a város területén; viszont határában, Gyulafirátótnál villát, Balácán pedig villagazdaságot hoztak létre. Utóbbi települést sokan az ókori iratokban fellelhető Caesarianával azonosítják.
A rómaiak után a Kárpát-medencét elfoglaló longobárdok és avarok emlékei is megtalálhatók Veszprém területén: Jutaspusztán (a vasútállomás közelében) mindkét nép által használt település és temető maradványai kerültek elő.
[szerkesztés] A vár eredete
Elterjedt, bár nem bizonyított vélemény, hogy a honfoglaló magyarok már erődítményt találtak a veszprémi várhegyen. Anonymus így ír a Gesta Hungarorumban: „Szalók apja, Ösübü, meg Örkény apja, Őse továbblovagolva a Balaton vize mentén, elérkeztek Tihanyhoz, majd miután ott a népeket meghódították, tizennegyed napra bejutottak Veszprém városába.” Ha a vár valóban állt már a honfoglalás idején, akkor 9. századi frank vagy korábbi avar erődítmény lehetett.
Salzburg érseke egy, a pápának 870 körül írott jelentésében említést tesz arról, hogy 866-ban Kocelnek, a frankok morva hűbéresének tartományában, Ortahu városban templomot szentelt Szent Mihály tiszteletére. Amennyiben ezzel a mai Szent Mihály-székesegyházra utal (vagyis Ortahu azonos lenne Veszprémmel), akkor nemcsak a vár, hanem maga a város is létezett már a honfoglalás előtt. A kérdés eldöntésére azonban valójában nincs elegendő bizonyítékuk a helytörténészeknek.
Az mindenesetre bizonyos, hogy Veszprém vára az esztergomi és székesfehérvári várakkal együtt egyike volt legkorábbi várainknak, és már Géza fejedelem korában létezett. Vitatott azonban, hogy a fából és földből készített korai sáncokat mikor váltotta fel kő erődítmény. Valószínűleg egy – akár évszázadokig tartó – folyamatról van szó, amelynek első fázisában a sánc homlokát próbálták kövek segítségével meredekebbé és biztonságosabbá tenni, míg végül (legkésőbb a 16. századig) a teljes faszerkezetet kőfal váltotta fel.
A vár kezdetben a mainál kisebb területre, csupán a Várhegy északi részére terjedt ki. A hegy – az északitól akkor még árokkal elválasztott – déli részét lépésről lépésre vették birtokba, egyfajta „elővár” alakult ki, amelynek feladata az északi erődítmény és a környező települések védelme volt. Később az északi részt belső, a délit pedig külső várként kezdték emlegetni. A két különálló erődítmény egybeépítése (a belső kapu elbontása, a közöttük lévő árok feltöltése) csak a 18. században történt meg; a belső vár kapujának alaprajzát ma is láthatjuk a Szentháromság tér déli részén.
[szerkesztés] A város nevének eredete
Veszprém neve a szláv Bezprem személynévből ered, melynek jelentése: „makacs, önfejű”. Egyes feltevések szerint Szent István király lánytestvérének, Juditnak a fiáról nevezték el, akit anyjával együtt elűzött apja, Vitéz Boleszláv lengyel király, és itt telepedtek le. Más feltételezések szerint egy vezérről, vagy pedig a vármegye első ispánjáról kapta a nevét a város.
Az a legenda, amely szerint István felesége, Gizella királyné, akinek Veszprém a kedvenc tartózkodási helye volt, „Vessz, prém!” felkiáltással mondott le drágakövekkel díszített bundájáról, hogy ezzel hozzájáruljon a Szent Mihály-székesegyház építési költségeihez, természetesen nem vehető komolyan a városnév valódi eredetének kutatásakor.
[szerkesztés] Középkor: a mai város kialakulása
Bár a hagyomány szerint Veszprém öt „hegyre” (Várhegy, Jeruzsálemhegy, Temetőhegy, Kálvária-hegy, Cserhát) épült, valószínűbb, hogy a völgyekben, illetve a lejtőkön való megtelepedés időben megelőzte a dombok beépülését. Ennek okát főként a vízzel való jobb ellátottságban, valamint abban kell keresnünk, hogy a kereskedelmi utak – amennyire csak lehetséges volt – a völgyekben haladtak. A vár és a középkor elején még önálló vár körüli falvak, „szegek” (Szentmargitszeg, Szenttamásszeg, Szentkatalinszeg, Szentivánszeg, Sárszeg, Szentmiklósszeg – részletesebb leírásért lásd a Veszprém középkori városrészei szócikket) az évszázadok során egyetlen településsé olvadtak össze.
Veszprémnek fontos szerepe volt a kereszténység bevezetéséért vívott harcban is, I. István itt győzte le a lázadó Koppány seregeit. A város valószínűleg 1001-től vagy 1002-től (bizonyítottan 1009-től) püspöki székhely – így az első püspöki székhely az országban –, 1993-tól érseki székhely. Veszprém vármegye volt az egyik legkorábban megszerveződött vármegye. Mint már említettük, a város kedvenc tartózkodási helye volt I. István feleségének, Gizellának; valószínűleg ezzel áll összefüggésben, hogy évszázadokon át a veszprémi püspökök joga volt a magyar királynék megkoronázása, és viselhették a királyné kancellárjának címét. Egyes feltételezések szerint több Árpád-házi királyné sírja is Veszprémben keresendő.
Valószínűleg a veszprémvölgyi apácák 1020 körül alapított monostorában készült az a miseruha, ami később a magyar királyok koronázási palástja lett. A – valóságtól minden bizonnyal távol álló – hagyomány szerint a palást készítésében maga Gizella királyné is részt vett.
1240-ben Bertalan püspök kolostort alapított a Séd völgyében a domonkos rendi apácák számára. 1246-tól 1252-ig itt élt IV. Béla király lánya, a később szentté avatott Margit. A zárda a török időkben megsemmisült, ma már csak romjai állnak.
A tatárjáráskor a vár ellenállt a támadásoknak, és bár 1276-ban, amikor Csák Péter nádor hadai feldúlták a várost, majd 1380-ban egy tűzvész során is megrongálódott, mindig kijavították és fejlesztették.
Csak IV. László király 1276-ban kiállított okleveléből tudunk a Veszprémben körülbelül száz évig működő Káptalani Főiskola létezéséről. Az iskola, ahol a „hét szabad művészeten” kívül jogot is oktattak, Magyarország első felsőfokú oktatási intézménye volt. Csák Péter ugyanezen évi pusztításai után a Káptalani Főiskola valószínűleg nem épült újjá.
A Bécsben és Itáliában tanult Vetési Albert püspöksége (1458–1486) Veszprém virágzó korszaka volt. Jelentős építkezések zajlottak, a városba néhány évtizedre a reneszánsz kultúrája költözött be. A Vetésit követő püspökök legnagyobb gondja már a vár megerősítése volt az egyre jobban fenyegető török veszély ellen – sikertelenül.
[szerkesztés] A város sötét évtizedei
A török időkben Veszprém nem volt képes nagymértékű ellenállásra, így történhetett, hogy 1552 és 1683 között összesen tízszer cserélt gazdát. A vár körüli településrészek a folyamatos harcok és portyázások miatt elnéptelenedtek. A püspök Sümegre tette át a székhelyét, a város lakossága áttért a református vallásra, a vár déli részén (a mai Megyei Bíróság helyén) templomot, lelkészlakot és iskolát alapítottak. A káptalan 1630-as visszatérésekor megkezdte a veszprémiek rekatolizálását, a várbeli protestáns központot felszámolták, a hitük mellett továbbra is kitartókat a Jeruzsálemhegyre telepítették, prédikátorukat, Bátorkeszi Istvánt gályarabságra ítélték.
A város a török veszély elmúltával sem lélegezhetett fel. A Rákóczi-szabadságharcban a kurucok oldalára álló Veszprémet 1704-ben Heister, a császári hadsereg főparancsnoka kegyetlenül megbüntette. A bevonuló csapatok kirabolták a székesegyházat és felgyújtották a várost; a nagyprépostot több kanonokkal együtt megverték és kifosztották. A hatalmas pusztulás emléke legendákat szült: később tudni vélték, hogy a katonák lakodalmat rendeztek a templom közepén, és a vár négy sarkában csak azért gyújtottak tüzet, hogy boszorkánytáncot járhassanak.
[szerkesztés] Veszprém az újkorban
[szerkesztés] A polgárosodás kora
A 18. századot és a 19. század elejét békés fejlődés jellemezte. A város, főleg gabonapiacának köszönhetően, a Közép-Dunántúl kereskedelmi központjává vált, lakossága a korábbinak csaknem hatszorosára emelkedett. Ekkor épült a vár mai épületeinek többsége, köztük a legjelentősebb a Püspöki (ma Érseki) palota (1776). Veszprém még gyorsabb fejlődésének akadálya a városlakóknak a püspökkel szembeni feudális függése volt. Bár az Esterházy Imre püspökkel 1723-ban kötött egyezség garantálta a saját önkormányzatot és bíróválasztást (valamint számos egyéb jogot is rögzített, például az adózásra és az italmérésre vonatkozólag), a későbbiekben a testületek működésébe a püspökök többször is beavatkoztak. Nem nézték ezt jó szemmel Veszprém polgárosodó lakói, ezért 1746-ban és utána is több alkalommal kérvényezték a település szabad királyi várossá nyilvánítását, céljukat azonban nem sikerült elérniük. Kérvényüket V. Ferdinánd király 1836-ban végleg elutasította. A probléma végül csak 1870-ben oldódott meg, amikor Veszprém független önkormányzattal rendelkező, úgynevezett rendezett tanácsú várossá vált. A katolikus egyház bizonyos mértékű befolyása azonban egészen 1945-ig megmaradt.
Az első magyarországi vasútvonalak elkerülték a várost. Amikor 1872-ben végre megépülhetett a Székesfehérvár–Veszprém–Szombathely vonal, a püspök és a város vezetői megakadályozták, hogy az a városon haladjon át, így a vasútállomás Jutasnál, a városközponttól több kilométerre épült meg. Ez a döntés a város fejlődésére nézve súlyos következményekkel járt: Veszprém céhesipara, gabonapiaca hanyatlásnak indult, korábbi kereskedelmi szerepe megszűnt. A gazdasági stagnálást a népességnövekedés megállása is tükrözte. Később, 1910-ben kialakítottak egy, a városon áthaladó szárnyvonalat a Balaton irányába. Ez azonban nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy Veszprém kitörjön a korábbi elszigeteltségből.
A város infrastruktúrája ugyanakkor sokat fejlődött. 1896-ra kiépült a víz-, 1908-ra pedig az elektromos hálózat. Több kis városszéli tavat (Balogtó, Kálistó, Nagy- és Kistó) és mocsarat lecsapoltak. 1884-ben Czollenstein Ferenc omnibuszjáratot indított Veszprém és Balatonalmádi között.
Jelentős építkezések is zajlottak a századfordulón. Ehhez az időszakhoz köthető többek között az új Vármegyeháza (1885–87), a Postapalota (1901), a mai Eötvös Károly Megyei Könyvtár (1902), a Megyei Bíróság (1905), a Károly-templom (1907) és a Petőfi Színház (1908) létrejötte, valamint a Szent Mihály-székesegyház átalakítása (1907–1910). Az Óváros tér, a Rákóczi utca és a Szabadság tér szecessziós–eklektikus polgárházai is javarészt ebből a korszakból származnak.
[szerkesztés] Veszprém a 20. században
A gazdasági fellendülés az 1930-as évekig váratott magára; ekkor a városba számottevő hadiipar települt. 1930-ban a közigazgatás átszervezésével összefüggésben az összes többi rendezett tanácsú városhoz hasonlóan Veszprém is megyei város lett. 1937-re elkészült a városon átvezető 8-as számú országos főútvonal Székesfehérvár és az osztrák határ között. Az útvonal részeként épült meg Veszprém jelképe, az ország egyik legnagyobb viaduktja, a Szent István völgyhíd.
A várost, nem utolsósorban jelentős hadiüzemei miatt, a második világháború során több bombatámadás is érte. Még ma sem egyértelmű, hogy a Viadukt középső ívét 1945. március 21-én éjjel a visszavonuló német csapatok robbantották-e fel, vagy pedig egy szovjet bomba hatására dőlt-e romba. Az azonban biztos, hogy a németek a nagy ívet fel akarták robbantani; erre irányuló tervüket három bátor veszprémi polgár húzta keresztül, amikor még a tél folyamán egyenként kiszerelték a gyutacsokat a robbanótöltetekből. Két napra rá a szovjet csapatok – jelentős utcai harcok nélkül – bevonultak Veszprémbe.
Az újjáépítés befejeztével az 1950-es években folytatódott az iparosítás, (főleg vegyipari) kutatóintézetek és a vegyipari egyetem (ma Pannon Egyetem) telepítésével párhuzamosan. A cél az volt, hogy a város a közép-dunántúli iparvidék tudományos központjává váljon. Mindezek következtében a népesség 40 év alatt három és félszeresére nőtt (ma már csökkenőben van). A megnövekedett lakosság elhelyezésére nagy lakótelepek jöttek létre. A Cserhát családi házas övezetének jelentős részét elbontották, a helyén „új városközpontot” alakítottak ki. A 8-as út növekvő forgalmát a várost elkerülő körgyűrűre terelték. Megkezdődött (és még ma is tart) a Veszprémen belül haladó belső körgyűrű építése.
Veszprém 1990-ben válhatott megyei jogú várossá.
[szerkesztés] Lélekszámváltozás
| Év | Népesség (fő) | Megjegyzések |
|---|---|---|
| 1500 | kb. 1 500 | |
| 1700 | 2 500–2 600 | |
| 1785 | 7 082 | |
| 1847 | kb. 14 000 | |
| 1885 | 12 002 | |
| 1910 | 14 792 | Gyulafirátót népessége 1 415, Kádártáé 657 fő |
| 1961 | 26 780 | Gyulafirátót népessége 1960-ban 2 050, Kádártáé 710 fő |
| 1980 | 53 942 | Gyulafirátót népessége 2 277 fő |
| 1990 | 63 867 | |
| 2001 | 62 851 |
Based on work by