Andrej Andrejevics Vlaszov
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Andrej Andrejevics Vlaszov (oroszul: Андрей Андреевич Власов), * Lomakino, Nyizsnyij Novgorod, Oroszország, 1901. szeptember 14-én (Julián-naptár szerint szeptember 1-jén) – † Moszkva, Szovjetunió, 1946. augusztus 2-án, orosz katonatiszt, a Vörös Hadsereg tábornoka. A II. világháborúban a németek oldalára átállva harcolt a Szovjetunió ellen.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Parasztszülők gyermeke, a családnak 11 gyermeke született.
A jó képességű gyermeket a falu pópája papi szemináriumba küldte tanulni, ahol tanulmányait a Nagy Októberi Szocialista Forradalom kitöréséig végezte, ezután csatlakozott a megalakuló Vörös Hadsereghez 1919-ben. Csapatával Ukrajnában, a Kaukázusban és a Krímben harcolt. A katonai ranglétrán is gyorsan haladt előre ebben az időszakban, már 1919-ben századparancsnok, 1921-ben, 21 évesen pedig ezredparancsnoki rangot kapott.
1930-ban belépett a Szovjet Kommunista Pártba. Az 1930-as évek vége felé tisztogatások folytak a hadseregen belül is, leváltottak kiváló képességű tábornokokat, megbízhatatlannak minősítettek embereket a Jagoda és Jezsov nevéről elhíresült tisztogatási akciók keretében. Vlaszovot a tisztogatások elkerülték, sőt „jó elvtárs”-nak számított.
1938-ban a kommunista hadvezetés katonai tanácsadónak küldte Kínába, az ottani kommunista csapatok ellen harcoló Csang Kaj-sek katonai tanácsadójának (goszpogyin Volkov néven, kínai uniformisban, ezredesként segítette a polgári erőket).
1939 őszén került vissza a Szovjetunióba, ekkor a 99. lövészhadosztály parancsnoka lett. Távolléte alatt a tábornoki kar „kicserélődött” (tisztogatások), szülei és más rokonai kuláklistára kerültek. Magyar életrajzírója, Gosztonyi Péter történész szerint - bár a helyén maradhatott, vélhetően mélyen megdöbbent ezeken a tisztogatásokon, és ez lehetett az egyik első eset, amikor komolyan kételkedni kezdett Sztálinban (az igazsághoz hozzátartozik, hogy bár kommunista volt, de Gosztonyi szerint, nem bolsevik, így ideológiai szempontból sem volt Sztálin feltétlen híve. Mások, pl. Nagy-Domokos Imre, politikailag teljesen tájékozatlannak, de alapjában véve bolseviknak tartják).
Ennek ellenére, a II. világháború kitörése után hősiesen harcolt, magát több véres ütközetben kitüntetve; megkapva a Vörös Zászló rendet, újságcikkek nyolc másik tábornok mellett kitüntetően közölték fényképét címoldalaikon (Izvesztyija, 1941. december 13.), Zsukov mint az egyik legtehetségesebb katonát, személyesen mutatja be Sztálinnak (1941. nov. 12.). Részt vett a szovjet csapatok hadműveleteiben, 1941-ben a 37. hadsereg vezetőjeként Kijev védelmére rendelték. Kijevet nem sikerült megvédenie, de maradék csapatával sikerült áttörnie a német vonalakon és elérnie saját hadtestét.
Ezután Sztálin személyesen nevezte ki a Moszkva alatti 20. hadsereg parancsnokává. Vlaszov csapatai hatalmas áldozatok árán, de megállították a német támadást; Sztálin személyesen tüntette ki és kinevezte altábornaggyá, ezzel ő lett az egyik legfiatalabb tábornok a seregben, egyben Sztálin egyik kedvenc tábornoka Zsukov mellett.
[szerkesztés] Átállása
1942-ben a körbezárt Leningrádba küldték, hogy a 2. hadsereg vezetőjeként megtörje a német ostromzárat. A 2. hadsereg az egy éve tartó ostrom miatt kimerült, a felszerelés hiányos, a katonák nagy része demoralizálódot volt; 1942 júniusában mégis megindították támadásukat, de Leningrádtól délre a németek bekerítették és megsemmísítették a 2. hadsereg nagy részét. Vlaszov július 12-én fogságba esett és hamarosan egy speciális börtönbe került, mint magas beosztású tiszt, itt közölte a németekkel, hogy átáll hozzájuk. Szovjet források, Kirill Meretcskov tábornok emlékiratai és más jelentések szerint viszont Vlaszov a seregével együtt tervszerűen átállt; nem vett részt a nagy véráldozatokkal járó kitörési kisérletekben, amelyek így kudarcba fulladtak. A körbezárt seregből 16 ezer katona próbált megszökni egy szűk, 300-400 méter széles folyosón keresztül a vasútvonal mentén, de tűzharcba keveredtek a németekkel. 6000-en meghaltak, 8000-en pedig eltűntek ebben az akcióban, a háború utáni keresés és 1980-as exhumálás adatai alapján valószínűnek látszik, hogy meghaltak.
Vlaszov foglyul ejtése a németek szemében több fontos cél eléréséhez vezethetett, ezért speciális börtönbe került. Az egyik cél az orosz hadsereg demoralizálása volt. A másik céljuk, hogy a német hadsereg előőrséül foglyokból és dezertőrökből álló hadsereget szervezzenek egy megbízható parancsnok felügyelete alatt, olyan személyekből, akik a szovjet-rendszer ellenségei is voltak. A németek reményei szerint ezek a célok megvalósulása esetén a szovjetek demoralizáláshoz vezethettek volna, így a háború kimenetelére is döntő hatás gyakorolhatott volna. Számukra épp ezért fontos volt Vlaszov meggyőzése, de nem mindenáron.
A németeknek végül sikerült meggyőznie őt, valószínűleg olyan ígéretekkel, hogy a németek csak egy ideiglenes kormányt kívánnak felállítani, és helyre akarják állítani az orosz hadsereg függetlenségét az ő irányítása alatt.
A visszautat véglegesen bezárta az a Vlaszov által írt anti-bolsevista röplap, melyet a németek millió szám dobtak le repülőgépről a szovjet csapatoknak, ennek következtében megközelítőleg húszezren dezertáltak is.
Mint megbízható kollaboráns, megalakíthatta a foglyokból a ROA-t (Русскaя освободительнaя армия, Orosz Felszabadító Hadsereg), és ennek a hadsereg vezetője lett. Együtt a dezertált tábornokokkal, tisztekkel és katonákkal a szabad Oroszországért harcolt Sztálin ellen.
Vlaszov nézeteiben is változtatott, visszatért a magántulajdonra épülő kapitalizmus eszméihez, bár nem érdeklődött a szabadság és demokrácia eszméi iránt. Hatására sok orosz börtönlakó is csatlakozott seregéhez, ennek ellenére sohasem sikerül 50 000 főnél nagyobb sereget létrehoznia.
Hitler óvatos és reménykedő volt Vlaszovval, és seregével kapcsolatban. Reménykedett benne, hogy Vlaszovnak sikerül egyre több dezertált orosz és börtönlakó részvételével egy ütőképes hadsereget kialakítania, és ez is Sztálin bukásához vezethet. Ezzel valóra válhatott volna álma, a németek urali terjeszkedése is. Elképzelése szerint Vlaszovot a német parancsnokság az első vonalba küldte volna a Vörös Hadsereg elleni közvetlen harcokba.
Hitler tervei azonban elkéstek. 1941-ben másként alakulhattak volna-e a keleti front eseményei és a háború egész kimenetele, ha a németeknek sikerül maguk mellé állítani a lengyeleket még 1939-ben, majd az ukránokat és az orosz parasztságot? Sok helyen – a Baltikumban és Ukrajnában, a Krímben – sóval és kenyérrel várták a bevonuló német csapatokat, nem azért, mert egyetértettek a náci eszmékkel (ezeket legtöbbjük vélhetően nem is ismerte elegendő alapossággal), hanem mert szabadulni szerettek volna az idegen szovjet uralom és a bolsevik terror alól: az ukrán államiság visszaállításában, a kolhozföldek szétosztásában reménykedtek. Több német főtiszt (köztük Stauffenberg ezredes, a Hitler elleni merénylet szervezője) a megnyerés politikáját javasolta, de Hitler lesöpörte javasltaikat; a Vlaszov-hadosztályt is csak 1944-ben, végszükségben szervezték meg [1].
Vlaszov megbízást kapott az orosz katonákból álló sereg megszervezésére, melyet a németek viszonylag jól felszereltek fegyverekkel, de Wilfried Strik-Strikfeldtet kirendelték összekötőként melléje. Főhadiszállását Dabendorfban állította fel, hamarosan két hadosztálynyi személyzetet hozott létre, megközelítőleg 50 000 katona részvételével.
[szerkesztés] Tevékenysége a németek oldalán
Több kisebb csata lefolyása után az Odera melletti Frankfurtban Zsukov ellen vetették be őket, ahol a ROA sem tudta megállítani Zsukovot, így a háború menetére mégsem tudtak semmilyen befolyást gyakorolni.
[szerkesztés] Újabb átállása
Vlaszov több hadszíntér után a Prága alá lett rendelve. Ebben az időben már látható volt a német csapatok teljes zavarodottsága, a prágaiak, érezve a németek végső bukását, öngyilkos tettre szánták el magukat, 1945. május 5-én felkelés tört ki a németek ellen, a megalakult Cseh Nemzeti Tanács vezetésével. A németek minden erőt, köztük a ROA-t is, a felkelés letörésére rendelt. A prágaiak szorult helyzetükben az amerikaiak segítségét kérték, akik ezt megtagadták. Igaz, Konyev marsall a berlini csata végeztével elindult csapataival Prága felszabadítására, de nehezen haladt előre. A ROA a németek ellen fordult, és nehéz harcban legyőzte őket. A szovjet csapatokat azonban Vlaszov nem várta be, hanem az amerikai vonal felé vonult, és az amerikai csapatok előtt letette a fegyvereket.
Az amerikai csapatok Vlaszovot és társait kiadták a szovjeteknek, azzal az indoklással, hogy számukra ők csak kollaboránsok voltak. [2] Vlaszov így került a katonai elhárítás kezébe, majd Moszkvába, ahol a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága a németekkel való kollaborálás miatt 1946. augusztus 1-jén halálra ítélte, és másnap, augusztus 2-án az ítéletet a moszkvai, Lubjanka börtön belső udvarán végrehajtották.
[szerkesztés] Utóélete
Vlaszovot a szovjet rendszer árulónak tartotta, éveken át nevét említeni sem volt szabad, s azt több nyilvántartásból törölték. A személyére és szerepére vonatkozó történelmi kutatások, többek közt ezért is, még nem adtak róla lezártnak mondható képet. Hadseregének tagjait a nyugati hatalmak, annak ellenére, hogy vélhetően tudták, a biztos halál vár rájuk, átadták a szovjeteknek, java részük a Gulag-okra került, közülük és az őket segítők közül ezreket (elsősorban ukránokat) lőttek tömegsírokba [3].
[szerkesztés] Hivatkozások
[szerkesztés] Jegyzetek
- ^ Arday Lajos: Vesztes régió. Magyar Szemle, 2000. jún.
- ^ Gosztonyi Péter: Gondolatok Vlaszov orosz tábornok sorsáról
- ^ Alexa Károly: „Regény és regényítészet”. Kortársonline, 2000/08.
[szerkesztés] Irodalom
- Andreyev, Catherine : Vlasov and the Russian Liberation Movement
- Gosztonyi Péter : Vlaszov tábornok
- Steenberg, Sven : Vlasov
- Nagy Domokos Imre: Gosztonyi Péter: Vlaszov tábornok (ismertető Gosztonyi könyvéről) (Pdf)
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Gosztonyi Péter: Gondolatok Vlaszov orosz tábornok sorsáról
- Dobai Miklós: Hogyan ért véget a második világháború, avagy ki mentette meg Prágát? (A Horthy Miklós Társaság honlapján).
Based on work by