Arthur Arz von Straussenburg
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Arz Artúr von Straussenburg báró (Arthur Freiherr Arz von Straussenburg), (* Nagyszeben, 1857. június 16. – † Budapest, 1935. július 1.). Erdélyi szász származású magyar katonatiszt, császári és királyi vezérezredes, az I. világháború sikeres katonai vezetője, 1917–18-ig az Osztrák–Magyar Monarchia haderőinek vezérkari főnöke.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Származása, ifjúkora
Arz Artúr 1857. június 16-án született Nagyszebenben (német neve: Hermannstadt, ma Sibiu, Románia), nagy múltú erdélyi szász család fiaként. Édesapja Arz Albert evangélikus pap volt, a felsőházi tag, körzeti pénzügyi felügyelő. A "von Straussenburg" nemesi előnevet még Artúr nagyapja, Arz Márton Sámuel, Nagyszeben postamestere kapta az uralkodótól, szolgálatai elismeréseképpen.
Artúr gimnáziumi tanulmányait Drezdában végezte, majd a nagyszebeni evangélikus gimnáziumban érettségizett, kiváló eredménnyel. Ügyvédnek kezdett tanulni, majd 1876–77-ben egyéves önkéntesi (Einjähriger Freiwilliger) szolgálatot teljesített a 23. magyar katonai rendészeti zászlóaljban (Feldjägerbattalion).
[szerkesztés] Katonatiszti pályája
[szerkesztés] A világháború előtt
Önkéntes katonai szolgálatának letöltése után sikeresen letette a tartalékos tiszti vizsgákat, és eldöntötte, hogy reguláris tiszti pályára lép. 1878. május 1-jén hadnaggyá léptették elő. 1885–87 között főhadnagyi rangban a járt bécsi Katonai Akadémiára járt (Kriegschule). Ezt ismét kiváló eredménnyel végezte el. A következő évben a vezérkarhoz osztották be.
Századosként szolgált, többféle beosztásban a vezérkarnál és csapattesteknél is. A 2. hadtest törzskarának tagjaként két éven át Báró Schönfeld táborszernagynak (Feldzeugmeister), a hadsereg főfelügyelőjének (Generaltruppeninspekteur) segédtisztjeként szolgált. Közben 1896. május 1-jén őrnaggyá léptették elő. 1898-ban ismét visszahelyezték a haderő vezérkarához, itt tevékenykedett a következő tíz éven át.
Első szolgálati megbízatása a vezérkari összekötő tiszti beosztás volt, a II. hadtest főhadiszállásán, Bécsben. 1891. november 1-jén alezredessé léptették elő. Jenő főherceg, hadtestparancsnok felfigyelt széles látókörű, világos látásmódjára, kiváló helyzetmegítélési és döntési képességeire. 1901–02 között csapatszolgálatot teljesített a 34. gyalogezrednél, majd 1902. május 1-jén ezredessé léptették elő, és visszahelyezték a haderő vezérkarának tervező irodájába. 1903 májusában ennek vezetőjévé nevezték ki. Békülékeny viselkedése és jó emberismerete révén a személyi kérdéseket nagy hatékonysággal, tudta megoldani, felettesei teljes megelégedésére.
Ugyanebben az évben (1903-ban) megnősült. Magyar nemesi család leányát, Tomkaházy és Falkusfalvy Thomka Stefániát vette feleségül, egy leányuk született, Arz Stefánia (Steffy).
1908. november 1-jén Arz Artúr ezredest vezérőrnaggyá (Generalmajor) léptették elő, és kinevezték a 61. budapesti gyalogsági dandár (Infanteriebrigade) parancsnokává. Az 1911. őszi hadgyakorlatok értékelésekor kimagasló minősítést kapott Jenő főherceg altábornagytól, a XIV. hadtest parancsnokától. Ennek eredményeképpen 1912-ben magasabb beosztásba került, kinevezték a 15. miskolci gyalogsági hadosztály (Infanterietruppendivision) parancsnokának. Ezt hamarosan követte az altábornagyi kinevezés (1912. május 12-én). Egy évvel később, 1913-ban a bécsi Hadügyminisztériumba helyezték osztályvezetőnek (Sektionschef).
[szerkesztés] Az világháború kitörésekor
1914-ben, az világháború kitörésekor Arz altábornagy azonnal jelentkezett frontszolgálatra. Szeptember 2-án ismét a 15. gyalogos hadosztály parancsnokának nevezték ki, a parancsnokságot Alfred Edler von Schenk altábornagytól vette át. Ennek élén vett részt a keleti fronton az oroszok ellen vívott Komorów-i ütközetben. Mindössze néhány napnyi hadosztályparancsnoki ténykedés után, szeptember 4-én azonban még magasabb parancsnoki beosztásba helyezték. A 15. hadosztály parancsnokságát Joseph Mark ezredesnek adta át, aki mindössze három hétig ténykedett ebben a beosztásban, utána Schenk altábornagy vette vissza a hadosztály parancsnokságát.
[szerkesztés] A kassai VI. hadtest parancsnokaként
1914. szeptember 7-én Arz tábornok átvette Svetozar Boroević gyalogsági tábornagytól a kassai VI. hadtest parancsnokságát. Boroević-et az olasz frontra vezényelték, és az Isonzó-hadsereg parancsnokává nevezték ki. A kassai VI. hadtest, amelyet Arz altábornagy egészen 1916-ig irányított, sikeres harcokat vívott a keleti fronton.
A Limanova-Lapanów-i ütközetben Arz – a 4. hadsereg jobbszárnyának irányítójaként – különösen kitüntette magát. Határozott beavatkozása révén az orosz hadsereg szárnytámadását a Roth hadseregcsoport ellen sikeresen visszaverték. A 4. osztrák-magyar hadsereg e katonai bravúr révén döntő áttörést érhetett el. Az ellenség déli szárnyának bekerítését Arz altábornagy tervezte meg, és döntő mértékben az ő csapatai hajtották végre. A hadművelet az oroszok elleni döntő győzelemmel végződött, az egész keleti frontot a központi hatalmak számára kedvező helyzetben sikerült stabilizálni. A limanovai ütközet megnyerésében döntő része volt Arz tábornok kassai huszárjainak.
1914 novemberétől 1915 áprilisáig Arz volt a gorlicei terület parancsnoka. Csapatai kiemelkedő szerepet játszottak a vállaltak az 1915 májusában vívott Gorlice-Tarnów-i csatában, amely gorlicei áttörés néven került be a hadtörténelembe. Júniusban Grodek-Magierow-i csatában harcoltak sikeresen. Augusztusban részt vettek Breszt-Litovszk elfoglalásában. 1915. augusztus 23-án gyalogsági tábornokká léptették elő. Az August von Mackensen vezértábornagy (Generalfeldmarschall) parancsnoksága alatt álló német XI. hadsereg alárendeltségében ténykedve Arz kivívta a szövetséges parancsnokság elixmerését is.
[szerkesztés] Az 1. hadsereg parancsnoka, Erdély védője
1916. augusztusára Románia sikeresen lezárta az antant hatalmakkal folytatott alkudozását a háború után neki juttatandó magyar területekről, és küszöbön állt a román hadsereg hadba lépése a központi hatalmak ellen. 1916. augusztus 16-án Arz altábornagyot kinevezték az újonnan felállított 1. hadsereg parancsnokának, és Erdélybe küldték, a hadsereg szervezésére. Az új hadseregnek Erdély védelmét kellett ellátnia. Röviddel azután, hogy megérkezett Kolozsvárra, a hadsereg főhadiszállására, 1916. augusztus 28-án bekövetkezett a román támadás. Ekkor tette később szállóigévé vált, keserű megjegyzését: „Hadseregparancsnok vagyok, hadsereg nélkül”. A román hadüzenet időpontjában Arz parancsnoksága alatt álló 1. hadsereg alig 10 000 embert számlált, kevesebbet, mint egy fél hadosztály.
Szeptember elején az 1. hadsereg felvette a harcot az Erdélyt lerohanó románokkal, jelentős létszámbeli hátránya ellenére. Arz tábornok sikeres taktikával erőteljesen ellenállt, hadserege kitartóan lassította az ellenség előnyomulását, az erősítés megérkezéséig. Nyolc hét alatt a határon túlra szorították a román támadókat. A nagyszerű hadvezetési siker Arz közvetlen elöljárójából, Károly trónörökösből, a hadseregcsoport parancsnokából is tiszteletet és elismerést váltott ki, más magas rangú parancsnokok sem fukarkodtak a dícsérő jelzőkkel. Franz Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök szerint Arz „bebizonyította, hogy energetikus és határozott vezető a legnehezebb helyezetekben is”. Az Isonzó-hadsereg legendás parancsnoka, Svetozar Boroević vezérezredes ezt írta róla: „Tiszteletre méltó, nemes jellem, kimagasló képességű vezénylő tábornok”.
A román támadás visszaszorítása után a háború a Regátban folyt tovább, Románia teljes legyőzéséig, 1917 februárjáig. Arz altábornagy továbbra is az 1. hadsereget vezette, a szövetséges német csapattestekkel Erich von Falkenhayn tábornok IX. hadseregével és August von Mackensen tábornok Dunai Hadseregével együttműködve. Romániát elfoglalták, területét megszállták.
[szerkesztés] Vezérkari főnökként
1916. november 21-én elhunyt Ferenc József császár és király. Az új uralkodó, I. Károly császár (IV. Károly néven magyar király) már 1917 elején napirendre tűzte a különbéke kérdését, hogy még a katonai vereség előtt megegyezésre juthasson, megelőzze a háború utáni forradalmi megmozdulásokat, ezzel átmenthesse a birodalmat a háború utáni időkre. Első lépésként jelentős személycseréket hajtott végre a Monarchia vezetésében. Közös külügyminiszterré Burián István helyett Ottokar von Czernint, a volt bukaresti követet nevezte ki. Az 1916. október 21-én meggyilkolt gróf Karl Stürgkh osztrák miniszterelnök helyére Károly bizalmasa, Heinrich von Clam-Martinic gróf lépett, de 1917 elején Bécsben Tisza István magyar miniszterelnök menesztését is mérlegelték. Az uralkodó a főhadiszállást áthelyezte a sziléziai Teschen-ből (ma: Cieszyn és Český Těšín) az alsó-ausztriai Badenbe.
1917. március 1-jén az uralkodó leváltotta a vezérkar éléről Franz Conrad von Hötzendorf vezérezredest, helyére, sokak meglepetésére Arz tábornokot helyezte. Egyes (főleg angol) történészek szerint a vereség küszöbén az új császár nem egy innovatív és szárnyaló (de gyakorlati kudarcokat elszenvedő) géniuszt akart látni hadserege élén, hanem egy kisebb formátumú, módszeres szakembert, aki feltétlenül hű az uralkodó személyéhez és híven követi utasításait. Más elemzők szerint Károly azért választotta Arz tábornokot, mert személyében egy nagy tehetségű és sikeresen működő harctéri főparancsnokot talált. Ismét mások szerint Arz békülékeny jelleméből a fiatal uralkodó arra következtetett, hogy az új vezérkari főnök nem fog apáskodni fölötte. Arz beváltotta Károly reményeit, minden tekintetben megfelelt elvárásainak. Conraddal ellentétben ő nem kezdeményezett hosszú politikai vitákat, támogatta uralkodója törekvéseit és lojális volt a német szövetségeshez. A király még ebben az évben bárói rangra emelte. Az 1. hadsereg parancsnokságát Rohr Ferenc báró, vezérezredes vette át Arz tábornoktól.
Az 1917-es év jelentős sikereket hozott a császári és királyi hadseregnek a keleti fronton. Felszabadították Kelet-Galíciát és Bukovinát is. A februári forradalom nyomán az Orosz Birodalom kilépett a háborúból. A legnagyobb győzelmet azonban az isonzói fronton aratták, az Olaszország ellen végrehajtott Caporettói áttöréssel, amelyet XII. isonzói csatának is neveznek. A két és fél éven át kitartó Isonzó-hadsereg erejét az olasz támadások (lásd Isonzói csaták) lassan felőrölték, Trieszt is veszélybe került. Arz tábornok ezért északon Cividale irányában nagyerejű, megelőző jellegű támadást tervezett, amely elődjének Conrad hadseregtábornok egy korábbi tervén alapult. Svetozar Boroević csapatai, az orosz frontról átszállított kilenc hadosztállyal és egy német csapattesttel (hét hadosztállyal) megerősítve 1917. október 24-én kitörtek a Tolmein-i (ma: Tolmin, Szlovénia) hídfőből. Caporetto (ma: Kobarid) és Flitsch (ma: Bovec) körzetében nagy erejű támadással áttörték az olasz frontot, átkeltek a hegyeken, kijutottak a síkságra, áttörték a Tagliamento folyóra támaszkodó olasz védelmet is. A támadást angol és francia csapaterősítések beérkezése után a Piave folyónál állították meg. Jelentős stratégiai győzelem volt ez, de teljes egészében nem sikerült kiaknázni, mert Arz vezérkari főnöknek nem sikerült rávennie a német főparancsnokságot további tartalék erők harcbavetésére. Ebben megmutatkozott békülékenységének, egyezkedő jellemének első hátránya.
1918. február 26-án Arz tábornokot vezérezredessé léptették elő. 1918 tavaszán újabb offenzívát terveztek Olaszország ellen. Conrad és Svetozar Boroević igényt tartott a hadművelet irányítására. Az uralkodó azt kérte Arz-tól és a haderő főparancsnokságától (AOK), hogy osszák meg a felelősséget a két hadvezér között. Arz nem mondott ellen Károlynak. A támadást két irányból indították meg: északkeletről a Piave folyón átkelve, és nyugat felől, a dél-tiroli hegyeken át. A kompromisszumos megoldás katasztrófához vezetett (II. piavei csata). A kötelességtudó Arz tábornok vállalta a teljes felelősséget és felajánlotta lemondását, de az uralkodó ezt nem fogadta el annak ellenére sem, hogy Schönberg-Hartenstein vezérezredes a császár szemébe mondta: a hadsereg elveszítette bizalmát Arz tábornokban.
1918 őszén Arz látta a központi hatalmak haderőinek elkerülhetetlen összeomlását Minden hatalmát latbavetette az azonnali fegyverszünet megkötéséért, hogy elejét vegye a további, értelmetlen vérontásnak. 1918. november 3-án a Monarchia megkötötte Olaszországgal a Padovai fegyverszüneti egyezményt, amely azonban csak 36 óra múlva lépett hatályba. A császári és királyi haderő főparancsnoksága azonnal elfogadta a tűzszünetet, csapatai megszüntették a harctevékenységet. Az olaszok azonban a fegyverszünet elfogadása után azonnal támadást indítottak, és a következő napokban csaknem 400 000 osztrák-magyar katonát ejtett hadifogságba, akik már azt hitték, béke van. Az osztrák-magyar csapatok végső megaláztatását elősegítette zavaros elhelyezkedésük és kommunikációs nehézségeik is.
November 2-ról 3-ára virradó éjjel Károly császár és király lemondott a haderő főparancsnokának tisztéről. Kéziratos feljegyzést készített, amely megtalálható a Bécsi Hadilevéltárban (Kriegsarchiv): „Kedves Báró Arz vezérezredes! Kinevezem Önt legfelsőbb hadparancsnokomnak. Károly”. Arz elhárította a kinevezést, mert nem kívánt felelősséget viselni olyan tűzszünetért, amelyet a német szövetséges beleegyezése nélkül köttöttek, ezért Károly Kövess Hermann vezérezredest nevezte ki főparancsnoknak. Arz csak addig látta el ezt a tisztséget, amíg Kövess el nem foglalta új pozícióját.
[szerkesztés] Visszavonulása, halála
A háború után Arz vezérezredes nyugdíjba vonult, és Bécsbe költözött. A Monarchia szétesése után román illetőségűnek minősítették, mivel szülővárosa, Nagyszeben, a Románia által megszállt és bekebelezett Erdély területére esett. Arz megtagadta, hogy Romániába költözzék, mert a románok elleni 1916-os hadisikerei miatt a román hatóságok megtorlásával számolhatott. A Monarchia megszűnése következtében azonban tábornoki nyugdíját megvonták, és ő jövedelem nélkül maradt. Szegénységben élt, támogatására a császári és királyi vezérkar volt tisztjei egy pénzalapot adtak össze, amelyből szerény összegű havi segélyt kapott, hogy önállóan fenntarthassa magát. 1924-ben Arz kiadta visszaemlékezéseit, „Az 1914–1918-as nagy háború története” címmel.
Hosszas huzavona után a magyar kormány csak 1925. november 1-jétől folyósított számára kegydíjat, de csak azzal a feltétellel, hogy azt minden hónapban személyesen kell felvennie Budapesten. 1926-ban a tiszttársak által felállított pénzalapot ekkor átalakították „A volt vezérkari tisztek segélyalapjává” („Fonds der Offiziere des ehem. Generalstabs”).
Arz Artúr 1933-ban magyar állampolgárságot kért és kapott. Megírta és 1935-ben kiadta háborús visszaemlékezéseit, „A Birodalom harca és bukása” címmel. Arz műve – ellentétben sok korabeli hasonló visszaemlékezéssel – nem tartalmaz semmiféle politikai megnyilvánulást vagy önigazolási kísérletet. Arz-ot, mint a Mária Terézia Katonai Érdemrend (MMThO) parancsnoki fokozatának birtokosát, bizottsági tagként (Kapitular) bevonták az MMThO-nak a háború után létrehozott érdemrend-odaítélő testületébe, amely a k.u.k. hadsereg volt tisztjeinek e kitüntetésre való felterjesztését vizsgálta ki.
Arz Artúr von Straussenburg báró 1935. június végén Budapesten tartózkodott, nyugdíja ügyében. Szívrohamot kapott és kórházba szállították, ahol július 1-jén meghalt. Teljes katonai tiszteletadás mellett temették el Budapesten, a Kerepesi temetőben.
[szerkesztés] Művei
- Az 1914–19-es nagy háború története (Zur Geschichte des Grossen Krieges 1914–1919), Bécs, 1924.
- A Birodalom harca és bukása (Kampf und Sterz der Kaiserreich), Bécs–Lipcse, 1935.
[szerkesztés] Irodalom
- Bruno W Knopp:: Das Vermächtnis des Generalstabschefs A. Arz von Straussenburg. Die geistigen, politischen und religiös-sittlichen Grundlagen eines Vielvölkerstaates, ISBN 3928389076
- Dr. Carl Freiherr von Bardolff: Der Militär-Maria Theresienorden (A Mária Terézia Katonai Érdemrend), Wien, 1944.
- Steiner, Jörg C.: Schematismus der Generäle und Obersten der k.u.k. Armee, Stand 31.12.1918 (A császári és királyi hadsereg tábornokainak és főtisztjeinek névjegyzéke, 1918. december 12-i állapot), Wien, 1992.
Based on work by