Forgách Simon

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Forgách Simon (Rajka, 1669. július 8. – Lemberg, 1729) császári és királyi tábornok, kuruc tábornagy

[szerkesztés] Családja

Előkelő főúri család sarja, Forgách Ádám országbíró és Rechperg Mária Katalin grófnő fia. 1688 körül feleségül vette Esterházy Ágnest, Esterházy Miklós gróf és Perényi Ágnes bárónő leányát.

[szerkesztés] Életpályája

1685. jan. 24-től Borsod vármegye főispánja. Fiatalon katonai pályára lépett, részt vett a török elleni harcokban. 1688-ban Miksa Emánuel bajor választófejedelem magyar huszárezredében, 1692-1695 között pedig a császári és királyi Pálffy-ezredben szolgált alezredesként. 1695-től a Kanizsával szembeni egykori végek, 1700-tól pedig a győri végvidék vicegenerálisa. 1701-től saját huszárezred tulajdonosa is egyben. Közben 1697-től az irreguláris, 1702-től pedig a reguláris haderőnél nyert vezérőrnagyi kinevezést. Az 1697. évi török hadjáratban 12 000 embert vezérelt Batthyány Ádám horvát bánnal együtt, de a föléjük rendelt Auersperg gondatlansága miatt sikertelenül működtek.

A Rákóczi-szabadságharc kitörésekor előbb a kurucok ellen harcolt, részt vett az 1703. november 15-i zólyomi ütközetben. A trónörökös, a későbbi I. József ifjúkori bizalmasa volt, ezért nagy feltűnést keltett, amikor 1704. március 20-án átszökött a kurucok táborába. Átállása okául a horvát báni méltóság betöltésénél való mellőztetését, és néhány szolgájának az ellene táplált gyanú miatti elfogatását adta. Csak jóval később, a törökországi száműzetésben vallotta be II. Rákóczi Ferencnek, hogy József főherceg beleegyezésével szökött meg Bécsből, azzal a széndékkal, hogy Rákóczit és pártját rábírja, hagyjanak fel az új királyválasztással, és csak azt követeljék, hogy József azonnal, még atyja életében vegye át a kormányt. Rákóczi tábornaggyá nevezte ki Forgáchot, aki 1704. április 16-án nyolchavi fegyverszünetre, s ha ez idő alatt nem érkezne felmentés, azt követő kapitulációra bírta az egri vár császári őrségét. Forgách ezt követően átvette Károlyi Sándortól a dunántúli főparancsnokságot, és az ugyancsak átpártolt Esterházy Antallal majdnem az egész országrészt meghódította Rákóczi részére. 1704. június 13-án nagy vereséget szenvedett Koroncónál Heister császári tábornokkal szemben. (Ez volt a szabadságharc hat nagy csatája közül az első.) Forgách ezt követően Felső-Magyarországon működott, 1704. október végén kapitulációra bírta Kassát, majd Eperjest, december 25-én pedig Szatmár várát. Ekkor már Rákóczi erdélyi csapatainak kinevezett főparancsnoka volt, de csak 1705 elején vonult be Kolozsvárra. Az év folyamán elfoglalta Medgyest, Szamosújvárt és Déva várát, a császáriak így Rabutin tábornagy parancsnoksága alatt Nagyszeben, Brassó és Fogaras városába szorultak vissza.

1705 őszén részt vett a szécsényi országgyűlésen, ahol szenátorrá választották. Innen visszatért Erdélybe, hogy megfelelő előkészületeket tegyen a felvonuló császári fősereg ellen. A zsibói csatavesztés (1705. november 11.) után azonban a kurucok kiszorultak Erdélyből, s Rákóczi ekkor Forgáchra bízta a reguláris haderő megszervezésének feladatát és irányítását. 1706 nyarán a felső-magyarországi (kassai) főkapitányságot is elnyerte. 1706 őszén a fejedelem Pozsony várának csellel való elfoglalására küldte. Megfelelő eszközök és csapatok híján Forgách erre természetesen nem vállalkozhatott, ehelyett egy sikeres morvaországi portyázást hajtott végre. A császáriak azonban eközben visszafoglalták Esztergomot, mire Rákóczi 1706. november 22-én letartóztatta, majd fogságra vetette Forgáchot. A gróf előbb Krasznahorkán, majd Szepesvárott raboskodott. Itt egy éjjel szökési kísérlet közben (a kötél, melyen leereszkedett, leszakadt) lábát törte, ezúttal Munkács várába zárták, és ott raboskodott 1710. november 16-ig. Maga Rákóczi katonai mulasztással, írásban kiadott utasításai megszegésével vádolta tábornagyát, de az ügy valódi hátterében inkább politikai okok állhattak.

Dacára az elszenvedett fogságnak, Forgách követte Rákóczit az emigrációba. A szatmári béke után kirekesztették az amnesztia lehetőségéből, s már csak ezért sem térhetett haza. Előbb Lengyelországban, majd 1716-tól Törökországban bújdosott. Egy ideig Rodostóban is élt, de 1721/1722-ben visszatért lengyel földre. (Mikes Kelemen véleménye szerint Bercsény Miklóssal való személyi ellentétei miatt távozott.)

Az egyetlen kincs, amit magával vitt, családi levéltára volt, melyet féltékenyen őrzött, s rokonai sürgető kéréseire sem adott vissza; Lembergben helyezte biztonságba, meghagyva, hogy még könnyelmű, még ifjú Zsigmond fiának se adják át. (A levéltár utóbb Jávorka Ádám közvetítésével került haza.)

Forgáchot 1730-ban Visnyevecen (Wisnowiec), az ottani karmelita kolostor templomában helyezték örök nyugalomra. 1906-ban felmerült, hogy Rákóczival és bujdosótársaival együtt őt is Kassán temetik el, de hamvait a sírrablók fosztogatásai miatt már nem lehetett azonosítani.

[szerkesztés] Forrás

• Váradi Sternberg János: Forgách Simon kuruc tábornagy emlékiratai. Századok, 1968. 1038–1074.
• Somlyói Tóth Tibor: Gimesi és Gácsi gróf Forgách Simon I. (Sziluettvázlat.) In: A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve, X. Szerk. Szvircsek Ferenc. Salgótarján, 1984. 9–22.
• Horváth István: A szabálytalan ember. Gróf Forgách Simon (1669–1730) kuructábornok [!] tanulságos életpályájának összefoglalása. In: A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve, XXIV. Szerk. Szvircsek Ferenc. Salgótarján, 2000. 9–23.
• Czigány István: Forgách Simon, a király katonája. In: Az értelem bátorsága. Tanulmányok Perjés Géza emlékére. Szerk. Hausner Gábor. A szerkesztésben közreműködött: Csákváry Ferenc, Kincses Katalin Mária, Mészáros Kálmán, Tóth Ferenc. Budapest, 2005. 117–134.
• Heckenast Gusztáv: Ki kicsoda a Rákóczi-szabadságharcban? Életrajzi adattár. Szerk. Mészáros Kálmán. Budapest: História; MTA Történettudományi Intézet. 2005. (História Könyvtár – Kronológiák, Adattárak 8.) 148–149.
• Mészáros Kálmán: Kuruc tábornokok és brigadérosok nyughelyei. Hadtörténelmi Közlemények, 119. (2006) 987.