Karl Raimund Popper

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Karl Raimund Popper osztrák filozófus. Fő eredményeket a tudományfilozófia, episztemológia és politika-filozófia területén ért el.

„...a józan észhez illő azt tartani, hogy a józan ész [köznapi gondolkodás] gyakran téved, talán gyakrabban, mint ahányszor igaza van; mindazonáltal a filozófiában nyilvánvalóan a köznapi gondolkodásból kell kiindulni, már csak kriticizmusból is, hogy kitaláljuk, hol hibázik.”

(Forrás: Karl R. Popper, Some Philosophical Comments on Tarski's Theory of Truth, ford: Pólos László, In: Alfred Tarski, Bizonyítás és igazság, Válogatott Tanulmányok, Gondolat, Budapest, 1990, 421. oldal)

A 20. század legbefolyásosabb filozófusainak egyike. A legismertebb a tudomány induktivista felfogásának kritikájáért, és e helyett a cáfolást (falszifikáció) tette meg a tudományokat és áltudományokat elválasztó kritériumnak (demarkáció). A politika-filozófia területén a liberális demokrácia a nyílt társadalom híve, és a kommunizmus bizonyos mértékű bírálója.

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Filozófiája
3 Hatása
4 Kritikák
5 Bibliográfia
- 5.1 Angolul/németül
- 5.2 Magyarul
6 Külső hivatkozások
7 Lásd még

[szerkesztés] Élete

Bécsben született, az akkori Osztrák-Magyar Monarchiában, 1902-ben, középosztálybeli, zsidó származású családban.Popper a Bécsi Egyetemen tanult. FIlozófiából 1928-ban doktorit végzett és egy gimnáziumban tanított 1930-tól 1936-ig. 1937-ben a názi uralom elől Új-Zélandba emigrált, ahol a Canterbury Egyetemen filozófiát tanított Christchurchben. 1946-ban Angliába költözött. A a logika és tudományfilozófia professzora lett a London School of Economics-ban, 1949-ben. II. Erzsébet 1969-ben lovaggá ütötte érdemeiért. 1969-ben nyugalmazták az akadémiai életből, bár 1994-ben bekövetkezett haláláig aktív maradt.

[szerkesztés] Filozófiája

Popper alkotta meg a kritikai racionalizmus fogalmát, hogy filozófiáját leírja. Ez a megnevezés fontos, és jelzi a klasszikus empirizmus elutasítását, és a tudomány megfigyelés-induktivista szemléletét, amely ebből alakult ki. Popper az utóbbi ellen erősen érvelt, azt tartván, hogy a tudományos elméletek univerzálisak, és csak közvetve, az elméletek következményei alapján tesztelhetőek. Véleménye szerint a tudományos tudás általában nem redukálható egy megadott bázisra. Jellemzően inkább egy kreatív folyamattal hozzuk létre a hipotéziseket, hogy bizonyos már felmerült problémákat oldjunk meg velük, nem pedig induktív módon bizonyos megfigyelésekből általánosítva. Logikai szempontból, és precízebben fogalmazva: egy tudományos elméletet, mivel univerzális állításokból áll, véges pozitvív megfigyelés konfirmálhat, de nem bizonyíthat (ld. verifikáció). Ugyanakkor az igazolás és cáfolás nem szimmetrikus: egyetlen ellentmondó megfigyelés viszont cáfolhat egy elméletet (később ezt az állítást Lakatos Imre kritikájára finomította). Ennek megfelelően a cáfolhatóságot tette meg a demarkációs kritériumnak a tudományosságot illetően: azaz egy tudományos elméletet egy áltudományos elgondolástól az különböztet meg, hogy az előbbi előre meghatározott módon cáfolható (meg lehet mondani azon eseményeket, amelyek ha bekövetkeznek, akkor elvetjük az elméletet). Ehhez kapcsolódik Popper un. döntő kísérlet fogalma, amelyet elvégezve, két rivális elmélet között választani lehet, mivel az egyik szükségszerűen cáfolódik.

Popper élesen elkülönítette filozófiáját az analitikus filozófia korabeli fő áramlatától, a logikai empirizmustól. Az eddig felsorolt különbségek mellett abban látta a különbséget, hogy a nyelvi elemzést eleve jelentéktelennek és értelmetlennek tartotta. A filozófiának szerinte nem nyelvi elemzéssel kell foglalkoznia, mert az "igazi" filozófiai problémák nem abban vannak.

Ezen demarkációs kritériumának szellemében Popper kritizálta a freudi pszichoanalízist és a kora marxizmusát, azzal, hogy azok nem tudományosak, mivel nem cáfolhatóak. A tudományfilozófiai elképzeléseire döntő befolyással volt Albert Einstein munkássága, pontosabban a relativitáselmélet, amelyet mint a tudományos elméletalkotás és fejlődés mintájának tekintett. Popper falszifikácionizmusa emlékeztet Charles Pierce fallibizmusára az Of Clocks and Clouds (1966) című munkában, Popper azt mondta, jó lett volna, ha ismeri ezt a munkát korábban (Popper eléső könyve a fallszifikácionizmusra korábbi, ld. Popper, 1934).

A nyitott társadalom és ellenségei (The Open Society and Its Enemies) és a A historicizmus nyomorúsága (The Poverty of Historicism) című könyvekben Popper a historicizmust vette kritika alá és a „nyitott társadalmat” (kb. liberális demokrácia) védelmezte. A historicizmus szerint a történelem bizonyos ismert törvények alapján elkerülhetetlenül egy bizonyos végpont felé halad (például marxizmus). Popper a mellett érvel többek között, hogy az ilyen ideológia az autokratikus és totalitáriánus rendszerek technikai eszköze. Véleménye szerint a historicizmus a tudományos törvények természetének és a jóslás fogalmának félreértésén alapul. Mivel a tudományos tudás az emberi történelem fontos okozati faktorai közé számít, és mivel senki nem tudja megjósolni a jövő tudományos tudását, ezért nem létezhet a történelmet megjósló tudomány.

Popper eredményei közé való válasza David Hume indukciós problémájára. Hume azt állította, hogy csak mert a nap minden reggel felkelt eddig, ez nem jelenti, hogy emiatt van bármi racionális okunk azt hinni, hogy holnap is fel fog kelni. Nincs racionális módja annak, hogy egy minta a jövőben folytatódni fog, az alapján, hogy eddig megvolt.

Popper válasza a falszifikációs elvével harmonizál. Azt mondja, hogy ugyan semmilyen bizonyítás nincs arra, hogy a nap fel fog kelni, de elméletben feltehetjük. Ha nem kel fel, akkor cáfolódott az elmélet. De amíg felkel, addig az elmélet nincs cáfolva, és így elfogadható. Így Popper válasza a demarkációra válasz egy régi logikai problémára is.

[szerkesztés] Hatása

Egyértelmű, hogy Popper jelentős szerepet játszott a tudományfilozófia – mint önálló filozófiai diszciplína – megalapításában, mind befolyásos műveivel, mind pedig diákjai körében, melyek közül többen híres filozófusok lettek, legfőképpen Lakatos Imre és Paul Feyerabend. Ez utóbbiak a következő nemzedék legjelentősebb filozófusai közé tartoznak a tudományfilozófiában. Lakatos munkájában jelentősen továbbfejlesztette a popperi elképzelést, Feyerabend pedig egyenesen ellene szegült, de mindkettő munkája Popper életművén alapul. Poppert széles körben a logikai pozitivizmus elleni forradalom fő alakjaként ismerik el (már akik nem sorolják be felületes vagy meggondolt módon pont a logikai pozitivizmus irányzatához). Felújította David Hume szkepticizmusát az indukció ellenében, és a falszifikáció elvének bevezetésével mind a logikai pozitivizmus kritikájában, mind pedig alternatívák nyújtásában szerepet játszott. Popper, szerénytelen módon visszaemlékezéseiben egy teljes fejezetet címez meg eképpen: „Ki ölte meg a Logikai Pozitivizmust?”, amelyet úgy válaszolt meg, hogy: „'Attól félek', hogy el kell ismerjem 'felelősségem'.” Popper ezzel eltúlozta szerepét, és lebecsülte mások, például Willard Orman Van Quine szerepét.

Popper befolyása, mind a tudományfilozófiai, mind a politikai téren túlment az akadémiai szférán. Popper tanítványai és támogatottjai közé tartozik a multimilliomos Soros György, aki szerint a befektetési stratégiája Popper modelljén alapul, amely a tudás növekedéséről, és a falszifikációról szól. Soros alapítványai közé tartozik az Open Society Institute (Nyitott Társadalom Intézet), egy think-tank, amelyet Popper A nyitott társadalom és ellenségei könyve alapján neveztek el. Ezt az intézetet Soros a popperi nyílt társadalom eszméjének támogatására, és az abszolutisztikus és totalitáriánus eszmék ellenében alapította.

[szerkesztés] Kritikák

A Quine-Duhem tézis azt állítja, hogy nem lehet önmagában ellenőrizni egy hipotézist, hiszen mindegyik elméletek szövevényének részeként jelenik meg. Így csak annyit monthatunk, hogy összefüggő elméletek egész rendszere együttesen falszifikálódott, de nem lehet perdöntő módon megállapítani, hogy a rendszer melyik elemét kell kicserélni. Jó példája ennek a Neptunusz felfedezése: amikor az Uránusz mozgása nem egyezett a newtoni törvényekből következő predikcióknak, a "Naprendszernek hét bolygója van" elméletet vetették el, és nem Newton törvenyeit. Popper kitért erre a kritikára a The Logic of Scientific Discovery című 3. és 4. fejezetében. Popper szerint az elméletek elfogadása vagy elvetése egyfajta természetes szelekcióval történik. Olyan elméleteket, amik többet mondanak a világ működéséről, előnyben kell részesítenünk azokkal szemben, amelyek kevesebbet; minél általánosabban érvényes egy elmélet, annál "értékesebb". Ily módon Newton törvényei, széleskörű általános alkalmazhatóságuk folytán előnyben részesítendők a sokkal specifikusabb "A naprendszernek hét bolygója van" elméletnél.

Thomas Kuhn nagyhatású The Structure of Scientific Revolutions című könyvében úgy vélekedett, hogy a tudósok paradigmák sorozatában dolgoznak, és nem sok bizonyítékot talált arra, hogy a tudósok falszifikacionista módszertant követnének. Popper tanítványa, Lakatos Imre megpróbálta összeegyeztetni Kuhn munkáját a falszifikácionizmussal azt állítva, hogy a tudomány valójában kutatási programok falszifikációja által fejlődik, szemben a naív falszifikácionizmus egyetemes állításaival. Popper egy másik tanítványa, Paul Feyerabend végül elvetett mindenféle preskriptív methodológiát, mondván, hogy az egyetlen általános metódus, ami a tudományos haladást jellemzi az az anything goes (kb. bármit lehet, bármi megfelel).

(…a szócikk további része lefordítandó…)

[szerkesztés] Bibliográfia

[szerkesztés] Angolul/németül

Logik der Forschung, 1934 (in German)
The Open Society and Its Enemies, 1945
The Logic of Scientific Discovery, 1959 (Translation of Logik der Forschung)
The Poverty of Historicism, 1961
Conjectures and Refutations: The Growth of Scientific Knowledge, 1963
Objective Knowledge: An Evolutionary Approach, 1972
Unended Quest; An Intellectual Autobiography, 1976
The Self and Its Brain: An Argument for Interactionism (with Sir John C. Eccles), 1977
Die Beiden Grundprobleme der Erkenntnistheorie – Aufgrund von Manuskripten aus den Jahren 1930-1933 (The Two Fundamental Problems of Epistemology – Based on Manuscripts From the Period 1930-1933) (Edited by Troels Eggers Hansen), 1979 (in German)
The Open Universe: An Argument for Indeterminism, 1982
Realism and the Aim of Science, 1982
Die Zukunft ist Offen (The Future is Open)(with Konrad Lorenz), 1985 (in German)
The Lesson of this Century, Interviewer: Giancarlo Bosetti, English translation: Patrick Camiller), 1992
The World of Parmenides, Essays on the Presocratic Enlightenment, (Edited by Arne F. Petersen with the assistance of Jørgen Mejer)
The Myth of the Framework: In Defence of Science and Rationality, 1994
Knowledge and the Mind-Body Problem: In Defence of Interactionism, 1994
Quantum Theory and the Schism in Physics, (From the Postscript to The Logic of Scientific Discovery)
In Search of a Better World, a collection of Popper’s essays and lectures covering a range of subjects from the beginning of scientific speculation in classical Greece to the need for a new professional ethic based on the ideas of tolerance and intellectual responsibility; "All things living are in search of a better world."; Karl Popper, from the Preface

-- Gyűjtemények---

Critical Rationalism: A Re-Statement and Defence by David Miller, 1994
Popper Selections (Text by Popper, selected and edited by David Miller)
All Life Is Problem Solving (Text by Popper, translation by Patrick Camiller), 1999

[szerkesztés] Magyarul

"A nyitott társadalom és ellenségei",[ford. Szári Péter] Megjelenés: Budapest : Balassi, cop. 2001.

"Szüntelen keresés : intellektuális önéletrajz", [ford. Pintér G. Gábor és Pintérné Lederer Vera], Megjelenés: Budapest : Áron László Könyvkiadó és Kereskedelmi EC, 1998.

"A tudományos kutatás logikája", [ford. Petri György, Szegedi Péter], Megjelenés: Budapest : Európa Könyvkiadó, 1997.

"Test és elme : az interakció védelmében", szerk. M. A. Notturno, Megjelenés: [Budapest] : Typotex Elektronikus Kiadó Kft., 1998.

"Megismerés, történelem, politika : válogatott írások és előadások" [szerk. Csillag Zsuzsanna] ; [ford. és az utószót írta Darai Lajos Mihály], Megjelenés: Budapest : AduPrint Kiadó és Nyomda, 1997.