Martin Luther

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Martin Luther,
id. Lucas Cranach festménye, 1529

A Luther-rózsa, az evangélikus egyház jelképe

Martin Luther (magyarosan: Luther Márton, németül eredetileg Martin Luder) (Eisleben), 1483. november 10. – Eisleben, 1546. február 18.) a protestáns reformáció szellemi atyja, lelkész, reformátor.

[szerkesztés] Jelentősége

Ágoston-rendi szerzetesként lett teológus és professzor. A szükséges reformokat sokáig az egységes egyház keretében szerette volna elérni. Nyelvi és írói adottságai és karizmatikus személyisége széles visszhangot váltottak ki, ami a katolicizmus középkori európai uralmának véget vetett. Az általa lefordított Lutherbiblia a német nyelvterületen ma is az egyik legfontosabb bibliafordítás.

[szerkesztés] Életútja

[szerkesztés] Fiatal évei

Luther szülei Hans Luder (1459-1530) bányász később tanácsi uraság és felesége Margarethe, szül. Lindemann (1459-1531). Luther nyolcadik gyermekként kilencből Eislebenben (a mai Szász-Anhalt déli részén) jött világra. A következő Márton-napon (1483. november 11-én) keresztelték a szent nevére. A szomszédos Mansfeldben nőtt fel, ahol az apja kohóműmesterként egy rézbányában szerény vagyonra tett szert. Mindkét „Lutherváros“ a Mansfelder Land kerületben van és annak idején néhány ezer lakosa volt. Luther az akkoriban szokásos szigorú, de szeretetteli apai nevelésben részesült. 1488 és 1497 között a mansfeldi városi iskola tanulója volt és utána egy évig a magdeburgi dómiskolát látogatta. Ott tanítottak az Együttes Élet Testvérei, ami egy későközépkori feltámasztó mozgalom volt. 1498-ban a szülei a ferencesi eisenachi alapítványba küldték, ahol zenei-költői nevelésben részesült. Jó énekes hírében állt.

[szerkesztés] Tanulmányai

Az 1501 és 1505 közötti években Luther az Erfurti Egyetemre járt Thüringiában és a „Magister Artium“ címet kapta a bölcsészeti karon: ide tartozott egy alaptanfolyam a következő tantárgyakban latin nyelv és latin nyelvtan, retorika, logika, etika és zene. Itt ismerte meg alaposan Arisztotelész tanításait, amelyek Aquinói Tamás óta a középkori Scholastikát uralták, de Erfurtban már a nominalizmus kritikájában álltak.

Apai kívánságra Luther a doktori promóció után a jogi tanulmányokba kezdett. De 1505. július 2-án úton hazafelé Stotternheim mellett egy nagy vihar lepte meg, haláli félelmében a bányászok védőszentjéhez könyörgött: „Szent Anna, segíts! Ha élni hagysz, szerzetes leszek.“ Ezen ígéret után apja akarata ellenére belépett az erfurti ágostonos remeték soraiba. Ott a rend előírásait olyan példaszerű szigorral követte, hogy már 1507. február 27-én pappá szentelték.

A mindennapi vezeklés ellenére Luthernek nagy lelkiismereti kínokat szenvedett, amit senki sem tudott levenni a vállairól. A fő kérdése a következő volt: „Hogyan kapom meg a kegyelmes Istent?“ A gyónóapja Johann von Staupitz, a kongregáció főnöke, a hittudomány tanulmányozását ajánlotta és áthelyezte őt 1508-ban Wittenberg-be. Az ottani kolostori iskolában ismerte meg az Ockhami teológiát, ami az isteni szabadságot és az emberi akarat szabadságát hirdette, továbbá az egyház atyjait ismerte meg, vmindenekelött – Petrus Lombardus „szentenciái“ által – Augustinust. Egy évre rá baccalarius biblicus (a biblia professzora) lett, az ógörögöt a hébert beszélte és a morális filozófia mellett a bibliai tantárgyakban is tarthatott oktatást.

Luther 1510-ben Rómába utazott, a rendje kiküldetésében azzal, hogy a felűlről kikényszerített egyesülés ellen tiltakozzon. A szigorú „Obszervátorok” és a laza augusztineri kolostorosokat kellet volna összehozni. Egy általános gyónáson vett részt és a hasán csúszott fel a „Szent lépcsőkön“ a Lateranon, hogy megkapja az ő és rokonai bűneinek a megbocsátását. Ez mutatja, hogy akkor még nem vonta kétségbe a római gyónási gyakorlatot, de már akkor felháborította a komolytalanság és az erkölcsi hanyatlás, amivel Rómában találkozott.

1511-ben Staupitz visszahívta őt Wittenbergbe és 1512-ben mint a teológia doktorát utódjává tette. Bár Luther lelkismereti szorultságát enyhítette, ezt nem oldotta fel, a barátságuk Staupitz haláláig (1524) kitartott.

[szerkesztés] Házassága Bóra Katalinnal

Luther Bóra Katalinnal (németül: Katharina von Bora ) 1525. június 13-án kötött házasságot, aki egy elszegényedett nemesi családból származott. Bóra Katalin 1504-től egy bencés kolostoriskolában Brehnában tanult. 1508-tól lakott a Grimma melletti nimbscheni kolostorban, ahol 1515-ben fogadalmat tett, majd később az ottani plébános segítségével 8 apáca társával együtt megszökött a kolostorból. Miután sikerült kijutnia János szász választófejedelem területéről Wittenbergben Luther házában helyezték el. Luther a szökött apácákat segített kiházasítani, de ő maga nem akart megházasodni. Katalin kérőjét hazahívták, ő pedig kijelentette, hogy Lutherhez kíván feleségül menni. Végül Luther elvette feleségül a nála 17 évvel fiatalabb Katalint, annak ellenére, hogy barátai ezt helytelenítették. Különösen Philipp Melanchthon, aki "szerencsétlen cselekedetként" értékelte ezt a házasságot. Magát a mennyegzőt 1525. június 27-én tartották. Az esküvőn Lucas Cranach volt az egyik tanú és első gyermeküknek , Johannesnek a keresztapja is. Bóra Katlin Luthertől nászajándékul megkapta a volt Ágostonrendi kolostor irányítását. Katalin rendbehozta a családi kasszát, megélhetésként sört főzött, földet bérelt, és kosztosokat fogadott.