Pannonhalmi Bencés Főapátság
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Pannonhalmi Bencés Főapátság |
||||
 Pannonhalmi Bencés Főapátság |
||||
| Adatok | ||||
| Ország | Magyarország | |||
| Típus | Kulturális helyszín | |||
| Felvétel éve: | 1996 | |||
A Pannonhalmi Bencés Főapátság az UNESCO Világörökség Bizottságának döntése nyomán 1996 decembere óta a világ kulturális örökségének része.
A Főapátság a magyar történelem egyik kiemelkedő becses emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központ. Pannonhalma városban található, Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmi kistérségben. Régi neve Győrszentmárton. Pannonhalmán gyakran csak a Pannonhalmi Bencés Főapátságot értik.
Pannonhalma városa, Magyarország turisztikai térképén az egyik leglátogatottabb célpontnak számít. Pannonhalma természeti adottságai és a Főmonostor vonzereje miatt a település a turizmusra van berendezkedve. Látnivalói az „ezeréves apátságban,” nemcsak építészeti jelentőséggel bírnak, hanem sokoldalú kiállításaival és gyűjteményeivel kultúrtörténeti emlékeket tár a látogató elé.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Az apátság létrejöttének rövid története
Az eredeti neve: Győrszentmárton ősidők óta lakott hely, némely történetíró szerint Civitas Pannónia nevű római város helyén állt. Az első település a X–XI. században itt álló fejedelmi udvarház és annak Pándzsa-völgyi birtoka volt. A szállás, majd a falu kialakulása a bencések 996-os itteni megjelenésével, a királyi alapítású monostor felépítésével veszi kezdetét. Albeus mester IV. Béla hiteles összeírója, akit a király Szent Márton monostor birtokainak összeírásával bízott meg, 1240 körül említi a falut e néven. A tatárjárás után a falu ismét benépesült. 1334-ben Róbert Károly a pannonhalmi apátot megerősíti az alsoki vásárjogában. A XIV–XV. század az első nagy felvirágzás ideje. Néhány szomszédos, életképtelenné lett birtok, szállás vagy falu csatlakozásával, illetve beolvasztásával megnőtt a határ, felduzzadt a lakosság és megjelent a szántóvető népesség, vele a telkes, sőt a majoros gazdálkodás is. Részben önállósult Felsok (a mai Váralja), de piac- és vásártere közös Alsokéval. A település a falu (villa) rangjára emelkedett, s a helységnek ekkor már volt temploma (1338) és plébániaja, mely nevét a bazilika védőszentjéről kapta. A monostor fejlődésének állomásait, részeinek tárgyalásánál lehet megtalálni.
[szerkesztés] Az apátság kultúrtörténeti értékei
[szerkesztés] A bazilika
A jelenleg álló épület az apátság harmadik temploma, amely korábbi épületek falmaradványait rejti magában. Az első épület felszentelését Szent István király 1002-ben kibocsátott adomány levele datálja. Ebben az oklevélben esik szó arról is, hogy az apátság építését István apja, a 997-ben meghalt Géza fejedelem kezdte el. E korai épületből a főhajót nyugati oldalon lezáró, félkörívű szentély jelenleg padlószint alatt lévő, mintegy 2 méter magas falmaradványa került elő 1994-ben. 1137-ben II. Béla király kancelláriájában állították ki azt az oklevelet, amely a pannonhalmi templom első újjáépítéséről számol be. Az utóbbi évek műemléki kutatásai mutatták ki a mai épület falaiban e XII. századi épület jelentős méretű maradványait. A főszentély északi fala mentén, és a déli mellékhajóban minden kétséget kizáróan XII. századi faldarabok találhatók. A déli mellékhajó oldalfala három korai ablak befalazott maradványát is őrzi. A jelenlegi, harmadik templom abszolút kronológiájának egyetlen biztos támpontja az ünnepélyes felszentelésről megemlékező, 1225-ben kiállított királyi oklevél, amelynek alapján az építés befejezését 1224-re szokták datálni. Az első műhely munkájának kell tartanunk az altemplom teljes épületét, a keleti szentély oldalfalait, valamint a három ablakkal és rózsaablakkal áttört zárófalát, a diadalív pilléreket a diadalívvel együtt, s végül a diadalív előtti pillérpár, megépítését. Az első műhely működését egységes tervezői és kőfaragói stílus, kiegyensúlyozott, homogén és világos téralkotás, egyöntetű és pazarlóan bőséges növényi díszítés jellemzi.
Az első műhelyt követő második mestercsoport az északi mellékhajó boltozásával és három északi árkádpillér megépítésével foglalkozott. Nagy mértékben megőrizték az előző épület körítőfalait, s az új boltozatok támaszait belevésték abba. Az egységes korai gótikus levéldíszt heterogén díszítőkincs váltotta fel. A második műhely és a templomot befejező harmadik mestercsoport közötti nagyon rövid közjáték résztvevőjeként kell tekintenünk azokat a mestereket, akik a déli mellékhajó valószínűleg egyszer már teljesen lezárt keleti végét áttörték és ebben az irányban újabb szentélyszakaszt vagy apszist toldottak hozzá. E toldás a XV. század végén bekövetkezett átépítéskor elpusztult, egyértelmű nyomait a falpilléreken találjuk meg. Az eltérő vastagságú hengeres támaszokat íves kapcsolatokkal fűzték egymáshoz.
A harmadik műhely tevékenykedése az építkezések utolsó néhány évére, már az 1220-as évekre esik. Ők építették meg a főhajó hatsüveges boltozatait, a két utolsó északi árkádpillért, a déli főhajópilléreket, a déli mellékhajónak az új árkádpillérekkel azonos tengelyű falpilléreit, a déli mellékhajó négysüveges boltozatait a már álló keleti szakasz kivételével, továbbá kifaragták és feltehetően a megtartott XII. századi fal létező kapunyílásaiba beépítették az új déli (Porta speciosa) és északi (Királykapu) kapuk bélletköveit. A harmadik műhely nemcsak a boltozat típusában alkotott a korábbi mesterek elképzelésétől gyökeresen eltérőt, hanem a pillérek alakját, szerkesztési módját is radikálisan megváltoztatta. A régies, ”görögkereszt-alaprajzú” formát, hengeres pillérmag köré sugár irányban elrendezett, altérő átmérőjű hengeres támaszok rendszerét dolgozta ki. A teherhordáshoz arányított, egyöntetű függőleges tagolásra törekvő kötegelt pillérek az észak-francia gótikus építészet fejleményei. Megjelenésük önmagában alapvető stílusfordulatot jelez Pannonhalma építéstörténetében. Az új műhely munkába állása az új pillértípus tagolásrendjére való áttérés eldolgozási helyeinél, a pilléreken és a főhajó gádorfalain érhető tetten. Az új műhely által bevezetett épület szobrászati formakincs a klasszikus gótikus építészet észak-francia műhelyeiből ered. A pilléreket a vájatolt felszínű, telt bimbós levelek díszítik, helyenként naturalisztikus felfogású indadísszel egyesítve a bimbós levelek sorát. A vezető mesterrel lehet azonos a Porta speciosa tervezője. A kapu legépebb része, az archivolt levélsoros, és áttört indás kitöltése a reimsi székesegyház északi kereszthajókarjának zárófalán dolgozó kőfaragók munkáival mutat szoros rokonságot.
[szerkesztés] Az altemplom
A főhajó két szélén nyíló kapukon át megközelíthető altemplom hat oszlopon és konzolokon nyugvó keresztboltozatokkal fedett négyszögű tér. Keleti zárófalán három félköríves záródású ablak. Az oszlopok széles nyolcszögletű talplemezeken nyugszanak. A fejezeteket és a konzolokat tömött, bimbós levéldísz borítja. A nyugati boltszakaszokban a növényi ornamentikát emberfejekből összeállított figurális faragványok gazdagítják. A keleti boltszakaszban mindkét oldalfalba egy-egy fülke mélyül: az északi armarium fülke (könyvek és liturgikus eszközök tárolóhelye) a déli lavabo volt. A lejáratok között az altemplom nyugati falába mélyülő, vörös márvánnyal burkolt félkörös záródású ülőfülke, eredetileg bizonyosan apáti trónus volt. Az oldalfalakhoz tartozó, az altemplom boltozati rendszerével semmilyen összefüggésben nem lévő falpillérek valószínűleg a templomépítés közben megváltozott első tervének a tartozékai. Az altemplom ma látható román stílusú vörös márvány lejárati kapui 1700 körül készülnek alkalmazkodva a XIII. századi Porta speciosa és a szintén e korból való refektórium kapu stílusához.
[szerkesztés] A Porta speciosa
A templom déli főkapuja (dísz bejárat), amely a déli mellékhajóból lépcsőzet közbeiktatásával vezet a kerengőbe. Neve a jeruzsálemi Templom egyik kapujának nevére utal vissza. A név használatának első ismert, írott emléke a kapu 1700-ban történt felújításáról szóló egykorú feljegyzés. A templom elsősorban a szerzetesek számára épült, és nem az idesereglő zarándokoknak, s ezért van, hogy a templom „Szép kapu”-ja a kerengő fele nyílik és nem a külső térbe, a bástyára. A bélletfalak síkja előtt kiugró padkán öt-öt oszloppár áll közös talplemezű lábazatokon és egybefüggő ikeroszlopfőkkel lezárva. A törzsek anyaga vörös márvány, a lábazatoké szürke, a fejezeteké fehér mészkő. Az archivolt félkörös ívei váltakozva fehér mészkőből és vörös márványból készültek. Az ívek váltakozva geometrikus tagozásúak, illetve áttört faragású, növényi motívumokkal díszítettek. A kőlapra festett Szent Márton kép felső rétege az 1875-ben befejeződött restaurálás emléke, alatta hasonló témájú, XVIII. századi kép rejtőzik. A kapu összképét egyrészt a rendkívül ritka megoldást képviselő ikeroszlopos béllet, másrészt a színes és mesterségesen színezett, aranyozott építőkövek színpompás, gazdag fény-árnyék effektusokat egyesítő látványa határozza meg.A kapu tervezője az 1224-ben felszentelt templom déli mellékhajóját és főhajóját beboltozó műhelyhez tartozott. Az építmény típusa és a díszítmények stílusa a klasszikus gótikus művészet 1220 körüli emlékeivel (Chartres, Reims) áll közvetlen kapcsolatban.
[szerkesztés] A kerengő
A bencés hagyományokat követő monostorelrendezésnek ma hazánkban Pannonhalma az egyetlen épen maradt példája. A kerengő, a négyszögletes udvart körülvevő folyosó volt a monostor középpontja. Körülötte bonyolódott a monostor élete. Északi oldalán áll a templom. A keleti épületszárnyban lehetett a káptalanterem, ahol a monostor lakói az apát vezetésével imádkoztak és megbeszélték mindennapos dolgaikat. A déli oldalhoz csatlakozott az ebédlőterem. Az ebédlő mellett volt a melegedőszoba. (A középkori monostorokban nem fűtötték a lakószobákat.) A nyugati szárnyban műhelyek, írószobák (scriptorium) voltak. A hálóhelységeket az emeleten rendezték be. A kis udvarban virágokat, gyógynövényeket ültettek, ez volt a középkori monostor gyógyszertára. Az eredeti román stílusú kerengőt, mely a XIII. században épült, ennek anyagait felhasználva Mátyás király korában, 1486-ban teljesen átépítették gótikus stílusban. Érdekes a boltozat bordázatának vonalvezetése és ezek kétszer vályúzott profilja, mely a XV. század negyvenes éveitől kezdve általános. Megtaláljuk a budai várpalota leletanyagában, Mátyás király visegrádi palotájának kerengőjében, a Margit-szigeti domonkos nővérek 1515-ben épült szentélyében. A monostor kerengőjének helyreállítása hozta felszínre a bazilika déli falán lévő falképet, a „VOLTO SANTO” Krisztus-képet, amelynek keletkezési ideje szintén a XIV. századra tehető. A Porta speciosa bal oldalán található falfülke szintén a XV. század végéről való. Itt tartották a monostor könyveinek egy részét. A körbefutó folyosón olvasgatták ugyanis a szentatyák írásait, ahogy Szent Benedek azt Regulájában előírja. Külön érdekesség az oszlopok díszítése. Különböző növényi ábrázolásokat találhatunk meg többségében, melyek mindegyikének megvolt a maga szimbolikus jelentése. Vannak azonban emberfejekkel és egyéb szimbólumokkal kifejezett tanítás vagy erény. Ezek ugyanis szintén a körbe-körbe járkáló, elmélkedő szerzetes elmélyülését segítették.
A kerengő északkeleti sarkában nyílik a Szent István-kápolna. A középkorban a betegek kápolnája állt itt. A XIX. századi restauráláskor teljesen átépítették, s akkor készült a két festett üvegablak is, melyeket Benczúr Gyula festményei alapján Róth Miksa készített. „Vajk megkeresztelkedése” és „Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának”. Ennek kapuzata, oltára, a kerengő ablakainak kőrácsai és a keresztút képei Storno Ferenc tervei alapján készültek.
[szerkesztés] Az ebédlő
A monostori ebédlőterem (refectorium) hajdani bejáratát emléktábla őrzi. Eredetileg a kerengőből nyílott és a déli szárnyat foglalta el. A monostor keleti szárnyában a XVII. században Sajghó Benedek emeltetett új ebédlőtermet. Az építőmestert Wittwer Mártonnak (Fráter Atanáznak) hívták. A belső tér szigorú szimmetriáját Davide Antonio Fossati svájci születésű velencei festőmester munkája is emeli. Mind az építész, mind a festőművész alkotása a barokk művészetet idézik. A terem keleti oldalát három hatalmas ablak töri át. A bejárati ajtó a nyugati fal középvonalában helyezkedik el.
A téglalap alakú teret laposan ívelő boltozat fedi le. A termet igazából a festő alkotása emelte monumentális barokk alkotássá. Az ablakok között lévő súlyos pilliaszterekre stukkókeretes freskókat, a laposan ívelő boltozatra kupolaszerűen öblös mennyezetet festett. Az ovális kupolát bábos korláttal szegélyezte, a kupola tetejét megnyitotta. A nyitott tetejű kupolán keresztül beáramló felhők közt Szent István királyt festette meg, előtte erőtelje mozgalmassággal megfestett angyalok emelik a magyar koronát. Az ebédlő valamennyi képe valamilyen módon az étkezéssel kapcsolatos: Krisztus a kereszten, mikor epével kínálják, Krisztus megkísértése, mikor a Sátán azt mondja neki, hogy a köveket változtassa kenyérré, és abból egyen. A következő képek ószövetségi jeleneteket idéznek: Dániel próféta az oroszlánok vermében, mikor Habakuk próféta ételt visz neki; Baltazár király lakomája, mikor a falon titokzatos írás jelent meg, s „azon az éjjelen megöletett a kaldeus Baltazár király”. Ezután ismét egy újszövetségi jelenet következik: Heródes király lakomája, amikor is Salome közeledik feléje Keresztelő Szent János fejével. Az utolsó nagy kép pedig Szent Benedeket ábrázolja a vicovaroi monostor ebédlőjében: a romlott szerzetesek meg akarják mérgezni apátjukat. A terem négy sarkában a négy evangélista, az ablakok feletti stukkókeretekben pedig a rend jótevőit – Szent Lászlót, Szent Imrét, II. Endrét, II. Ulászlót, Ferdinándot –, továbbá bencés főpapokat – Adalbertet, Gellértet, Anasztázt, Mórt és Bonifácot festette meg Fossati. Az ablakfülkékben stukkókeretes emblémákat láthatunk feliratokkal, melyek a szerzeteséletre utalnak: a Nap napórával: „Megszabja és megtartja a törvényt”; egy anyasas repülésre készteti lusta fiókáit: „Gyűlöli a tétleneket.”; egy másik épen egy tükröt láthatunk: „Mindenkinek megadja a magáét.”; egy ferde oszlop képe: „Ami nem egyenes, megdől.”; szarvasok úsznak keresztül szorosan egymáshoz zárkózva a megáradt folyón: „Az egyetértők útja biztonságos”; karikára fűzött kulcsok: „Nem értünk mindnyájan mindenhez.”; kalitkában ülő madár, melyre kintről leselkedik a sas: „A monostor biztos menedéket ad.”; szétpattant abroncsú hordó: „A szabadosság elveszejt.”
A déli fal egyik emblémáján magas pálmákat látunk: „Hogy az ég felé törjenek.”; a másikon szorgoskodó méhek tanítanak: „A munka zsengéje az oltáré.” a nyulat kergető kutya: „Nem magának, hanem az urának.”. A nyugati fal festett ablakában egy elszabadult ló rohan a szakadék felé: „Hiába rángatod már a megeresztett gyeplőt.”; a tékozló fiú mostoha sorsa: „A tékozló a moslék mellett.”. Az északi festett ablakon a vezérdaru „Példát ad a fáradalmak elviselésére.”
Mivel az ebédlőterem ma is használatban van, ezért turisták nem látogathatják!
[szerkesztés] A könyvtár
Kelet-nyugati tájolású, hosszanti elrendezésű, hossz és keresztszárnyból álló négyszintes épület három rizalitra osztott homlokzattal. Nyugat felől a középső rizalit masszív alapépítményének falát három kis méretű félkörös ablak töri át. A középrizalit efölött kéttengelyes. A nagy ablakokkal és vakablakokkal tagolt felső szintjeit ion pilasztereken nyugvó szobordíszes timpanon zárja le. A timpanonban a tudományt és művészeteket megszemélyesítő allegorikus szoborcsoport. Az oldalrizolitok egytengelyesek. A hosszanti szárny keleti végéhez kapcsolódó keresztszárny keleti és déli fala a monostor épületeihez ízesül. Belső terei szintenként eltérő osztásúak. Az alépítményben rejlő, a hosszanti szárny alapterületével egyező, négyhajós, pilléres, csehsüveg boltozatos csarnok jelenleg kiállítótér.
Fölötte az épület teljes alapterületével egyező tér könyvraktár. Efölött az épület közepén húzódó két színt magasságú nagyterem közvetlen megvilágítását a homlokfal négy ablakán keresztül kapja. Könyvesszekrényekkel fedett falai mellett korinthoszi oszlopok által hordozott erkély fut körbe. A hosszanti teremhez kelet felől tágas félkörívvel kapcsolódó keresztszárny felépítse hasonló a hosszanti teremhez. Két fázisban épült 1824 és 1827 illetve 1833 és 1835 között. Első építésze Joseph Franz Engel (1776k.-1827), aki korábban a Lichtenstein hercegek udvari építészeként, később a francia Charles Moreau magyarországi építésvezetőjeként működött. Munkái, mindenekelőtt a váli Ürményi mauzóleum mutatja, hogy milyen nagy hatással volt rá a tiszta geometrikus formákat kedvelő francia forradalmi építészet. A könyvtár tervét is magába foglaló 1824-es terv az egész apátság képének átformálását célozta. 1827-ben bekövetkezett haláláig azonban csak a középkori erődfal északnyugati saroktornyának helyén emelt könyvtár készült el. Az épület első változatában csupán a hosszanti nagyteremből és az azt kísérő földszinti mellékterekből állt.
1833-ban a rend úgy döntött, hogy ezt a szűkösnek bizonyult könyvtárat kibővítteti. A bővítés tervezésével a korábban az esztergomi főszékesegyházon is müködő Johann Baptist Packh (1796-1839) építészt bízták meg, akinek kiváló képességeiről a templom új tornyának építésekor már meggyőződhettek. Packh az oldaltermek fölé emeletet húzott, s kelet felé, ovális alaprajzú, tágas keresztszárnnyal toldotta meg az épületet. A részletekben a már fennálló részekhez kívánt igazodni: a karzatot támasztó oszlopsort pasztell-szürke műmárvánnyal borította, korinthoszi fejezeteiket bearanyoztatta. Az architektonikus elemek színharmóniáját szerencsésen folytatatja az ajtók és könyvszekrények meleg cseresznyefa furnírozása. A nagyterem festészeti dísze az első terv részét alkotja. A mennyezet lapos ívű dongájára Engel ajánlására Josef Kjieber (1773-1850) a bécsi Képzőművészeti Akadémia Graveurschule-igazgatója Minerva képét festette. A szobrászi tevékenységről jobban ismert Kieber műve az a két, 1828-ban készült királyszobor is (Szent István és I. Ferenc), amelyeket előbb a nagyterem végében, majd 1835 után az új keresztszárnyban állították fel.
Az évszázadok során a monostor könyvállománya lassan növekedett, bár a török idők viharaiban nemegyszer a megsemmisülés fenyegette. A XVII. század közepére némileg rendeződtek a viszonyok, s a nyugodtabb idők eredménye: az 1658.évből fennmaradt nagy inventárium (leltár
[szerkesztés] Helytörténeti-régészeti kiállítás (a könyvtár előterében)
Az itt elhelyezett vitrinekben a településen és annak környékén talált tárgyi emlékeket állították ki. A leletek többsége a kő-, bronz és vaskorból, a római korból, a népvándorlás idejéből és a török korból származik. Híresek az oklevélmásolatok, melyek közül az egyik az 1001-ből származó pannonhalmi alapítólevél másolata az alapító I. István király aláírásával (Stephanus Rex). A másik az 1055-ös tihanyi alapítólevél fotokópiája.
[szerkesztés] A levéltár
A monostor levéltárában elhelyezett első irat István királynak a Pannonhalma kiváltságait és birtokait írásba foglaló díszes oklevele volt, melyben apjának, Géza fejedelemnek a monostor számára juttatott adományait rögzítették a szerzetesek. Évszázadok során egyre csak gyarapodtak a főúri adományokról szóló levelek, s az azokról szóló királyi megerősítő iratok. Kiváltságos egyházjogi helyzetüket a pápai kancellária foglalta írásba, míg III. Béla korában maga a monostor is hiteles hely lett. Az okleveleket az úgynevezett „camerad ecclesiac”-ban tárolták faládákban a kerengőből nyíló szobácskában. Oros (Uros) apát – felismerve az írásbeliség rendkívüli jelentőségét – a legfontosabb leveleket lemásoltatta, s azokat a királyi kancelláriával hitelesítette. 1217-1240 között bőrhártyalapokból egybefűzött könyvbe másoltatta a monostor okleveleit. A monostor írásaiból a háborúk, tűzvészek és menekülések idején is csupán néhány példány tűnt el a vörös bőrbe kötött „Liber Rubernek”-nek nevezett könyvből. Annál is inkább nevezetesek ezek a vörös könyvek, mivel az Árpádok korából egyetlenegy hasonló királyi chartularium sem maradt fenn. Az írnokok 39 királyi és pápai levelet másoltak le. A történelmi viszontagságok során az oklevél értékes anyagát elmentették. A török veszély elöl Tolnay főapát Tarcsay Albert szentmártoni kereskedő birtokán találtak menedéket a levéltári anyagok, így azok 1558-ban hiánytalanul kerültek vissza eredeti helyükre. 1594-ben Himmelreich kormányzó Győrbe menekítette az iratokat. Ez alkalommal sajnos több levéltári anyag tűnt el, vagy sérült meg. Később a győri apátúr házban – a mai Xántus János Múzeumban – egy nagy szekrényben őrizték az újra összeszedett levéltári anyagot.
Az újabb török veszedelem elől a skót szerzetesek nyújtottak menedéket az iratoknak Bécsben. 1722-1723 után Mária Terézia rendelkezésére az országos és a rendi levéltár okmányait gondosan különválasztották, s a levéltárat a sekrestye melletti helységben helyezték el. Itt maradt a levéltári anyag egészen 1787-ig, amikor is – a rend feloszlatását követően – Budára szállították azt. 1803 áprilisában – a rend visszaállítását követően – a levéltári kincsek is visszakerültek a monostorba. Rendezését a nagy műveltségű Csiszár Mór végezte az 1940-es években. A rendi levéltárban öt XI., huszonnégy XII., kétszáznegyvenhét XIII. és háromezerhétszázhuszonegy XIV. századi oklevelet őriznek.
A levéltár legrégebbi írása Pannonhalma 1001-es privilegiális oklevele. Ebben írásba foglalták, hogy a Géza fejedelem által megkezdett építkezést István király befejezte, s ugyanazon kiváltságokkal ruházta fel, amelyekkel a pápák a montecassinói apátságot, továbbá a monostor megkapta Koppány egykori birtokainak a tizedeit.
A levéltár talán leghíresebb okmányát: a tihanyi apátság alapítólevelét, I. Endre király íratta 1055-ben. Ez az irat a legrégebbi magyar nyelvű írásos emlékünk.
A levéltár a benne található rendkívül értékes anyagok miatt nem látogatható!
[szerkesztés] A monostorban lévő művészeti és tudományos gyűjtemények
- A Képtár
A kiálított kb. 30 festmény között holland és flamand, olasz, spanyol, francia, német és osztrák művészek alkotásai láthatók. A gyűjtemény leghíresebb darabja a németalföldi David Teniers „Brüsszeli búcsú” című festménye. A magyar művészetet Barabás Miklós, Donát János és Jakobey Károly portréi képviselik. *A képtárat, amely ma mintegy 200 festményt és szobrot mondhat magáénak 1833-ban Kovács Tamás főapát alapította.
- A metszettár
Főként XVII-XVIII. századi augsburgi és bécsi mesterek munkáit őrzi (3000 lap). Értékes építéstörténeti dokumentumok az itt őrzött több száz éves építészeti tervrajzok.
- A numizmatikai-gyűjtemény 25000 darabot számlál. A magyar pénzérmék mellett jelentős római kori éremanyaggal is rendelkezik. Ezek egy része az apátság közelében felszínre került régészeti lelet.
- Kincstár:
Az első magyar szerzetesi templom felszerelésének gazdagságát egy XI. század végén feljegyzett inventáriumból ismerjük. Az oklevélben felsorolt arany kelyhek, feszületek, ezüst gyertyatartók és füstölők, jól felszerelt és gazdag templomról tanúskodnak. Az apátság többszöri pusztulása, nem utolsó sorban az 1786-os feloszlatás következtében ebből a kora középkori kincstárból ma semmit sem ismerünk. A jelenlegi kincstár legbecsesebb darabjai, a magyar királyi koronázó palást 1613-ban készült másolata és két XVII. századi, ronde bosse zománcos szobrocskákkal díszített ereklyetartó, Mária Terézia királynő ajándékaként kerültek Pannonhalmára. Jelentős művészi értéket képviselnek a XVIII. századi oltárfelszerelések, monstranciák, ornátusok is.
- A régiségtár: A XIX. század vége óta módszeres régészeti kutatások és alkalmi leletmentések eredményeként összegyűlt régiségtár jelentős részét római kori kőemlékek, fémtárgyak és kerámiatöredékek alkotják, amelyek a Pannonhalma környékének provinciális római kultúráját dokumentálják. Ugyancsak a régiségtárban őrzik az építkezések és műemléki épületkutatások alkalmával előkerült középkori kőfaragványokat és padlótéglákat is.
[szerkesztés] Arborétum
Az arborétum területén ma több száz fa- és cserjefaj található, s ezek egy része különleges, az országban csak kevés helyen előforduló faj és fajta.
[szerkesztés] Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium
A magyarországi bencés rend 1802 óta foglalkozik középiskolai oktatással és neveléssel; iskoláiban mindig is hangsúlyt helyezett a személyes törődésre és a magas színvonalú képzésre.
A pannonhalmi monostor mellett ma is egy több mint háromszáz diákot befogadó gimnázium és kollégium működik, amely az ország legjobbjainak egyike.
[szerkesztés] Források
Bakos Bulcsú: A tartózkodási idő növelésének lehetőségei Pannonhalmán című tanulmányából (kézirat, 2004) A felhasznált irodalom jegyzéke:
- dr. Bedécs László: A pannonhalmi dombság és Győr környékének turisztikai ajánlata, Győr 1996. (prospektus)
- Cziglényi László: Győr Bp. Panoráma 1987. ISBN 963 243 334 3; ISSN 0134-1812,
- Győr-Sopron megye földrajza, szerk. Göcsei Imre Győr, Győr-Sopron M. Pedagógiai Intézet 1990.
- Képes kalauz a bencés Főapátsághoz és nevezetességeihez, Pannonhalma (Pannonhalmi Bencés Főapátság) 1996.
- Lévárdy Ferenc: Pannonhalma: Útikalauz, Budapest, Panoráma 1976. ISBN 963 7819 06 1
- Mons Sacer 996-1996 Pannonhalma 1000 éve, Takács Imre szerk., 1996. (Pannonhalma)
- Pannonhalma Apátsági templom (Tájak, korok, múzeumok sorozatból) ISBN 963 555 017 0
[szerkesztés] Külső források
[szerkesztés] Galéria
 A turistabejáró |
 Az apátság udvara |
 A főbejárat |
 Részlet az „István, a király” című rockoperából |
 Turistahíd az apátságba |
 Papi szociális otthon |
 A szószék |
 Az altemplom |
 Az orgona |
 A könyvtár |
 Az arborétum bejárata |
 Az arborétum |
 Pihenőpad |
 Kilátás az udvarról |
 A tájoló |
 Vendéglátás az apátság tövében |
 Az apátsági borkombinát |
 Szent Asztrik szobra |
 Szt. István szobra a bazilikában |
 Az altemplom hangulata |
 Szoborfő az altemplomban |
 Kilátás a gimnázium ablakán |
 A kerengő egyik ablakán át |
 Szt. Márton a bazilika ablakán |
|
||||||
 |
természeti: | Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai (Szlovákiával közös) |
 |
|||
| kulturális: | Andrássy út | Budai várnegyed | Budapest Duna-parti látképe | Hollókő ófalu | Hortobágyi Nemzeti Park | Millenniumi Földalatti Vasút | Pannonhalmi Bencés Főapátság | Pécsi ókeresztény sírkamrák | Tokaj | Fertő (Ausztriával közös) | |||||
Based on work by