Teatro di San Carlo

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Világörökség

m·v·sz

Nápoly történelmi központja

Teatro di San Carlo

Adatok

Ország

Olaszország

Típus

Kulturális helyszín

Felvétel éve:

1995

A Teatro di San Carlo Nápoly operaháza. III Bourbon Károly megbízásából építette Giovanni Antonio Medrano és Angelo Carasale a régi Teatro San Bartolomeo színház helyén.

Az operaházat 1737. November 4-én, a királ hivatalos névnapján nyitották meg Domenico Sarro Achille in Sciro operájával, mely Metastasio műve alapján íródott. Sarro vezényelt két Grossatesta balettet is vezényelt a szünetekben. A maga idejében a világ legnagyobb operaháza volt 3 300 férőhellyel.

Az új operaházat nemcsak építészeti megoldásai, hanem aranyozott díszítései és kék színű (a Bourbonok hivatalos színe) kárpitjai miatt.

[szerkesztés] A nápolyi opera aranykora

A maga idejében a nápolyi opera Európa-szerte nagy hírnévnek örvendett, nemcsak a vígopera (opera buffa), hanem a drámai opera (opera seria) terén is. A nápolyi zeneszerzők közt számos hírességet találunk: Francesco Feo, Nicola Porpora, Tommaso Traetta, Niccolò Piccinni, Pasquale Anfossi, Niccolò Jommelli, Domenico Cimarosa, Giovanni Paisiello és Niccolò Antonio Zingarelli. Nápoly az európai zene központja volt, számos zeneszerző a San Carlot tartotta karrierje csúcsának: Johann Adolph Hasse, Joseph Haydn, Johann Christian Bach és Christoph Willibald Gluck.

Ugyanakkor a leghíresebb énekesek is megfordultak Nápolyban és sokuk számára karrierjük megalapozása volt: Lucrezia Anguiari akit La Cochetta néven ismertek. Híres kasztráltak is felléptek: Caffarelli (Gaetano Majorano), Farinelli (Carlo Broschi), Gizziello (Gioacchino Conti) és még sokan mások Gian Battista Vellutival az utolsó kasztrált énekessel bezárólag.

[szerkesztés] A San Carlo ma

1816. február 12-én az operaházat tűzvész pusztította el. Tíz hónap alatt Antonio Nicollino építész, IV. Ferdinánd parancsára új épületet húzott fel. 1817. január 12-én Simon Mayr Partenopé álma oprerájával nyitották meg az új épületet. Stendhal is részt vett a megnyitóünnepségen és emígyen írt róla „Nem létezik Európaszerte, ami, nem mondanám hasonló ehhez a színházhoz, de ami egy kicsit is megközelítené azt ... a szemet elkápráztatja, elbűvöli a lelket”. Klasszikus patkó-alakú terme 1444 fő befogadására képes. A proscenum 33,5 m széles és 30 m magas. A színpad 34,5 m mély.

1845-ben majd 1854-ben is újítottak a belső díszítéseken. Az utóbbi során nyerte el a ma is látható vörös és aranyszínű megjelenését. Fontosabb módosítás volt 1872-ben a zenekari árok módosítása Verdi javaslatára, majd 1890-ben a villanyáram bevezetése illetve a központi kandelláber felszámolása valamint a foyer és az új öltözők kialakítása. A második világháború bombázásai után hamar helyreállították és 1943. december 16-án újra megnyitotta kapuit.

1815 és 1822 között Gioacchino Rossini volt az opera karmesteri és művészeti vezetője. Ez idő alatt tíz operát írt: Erzsébet, Anglia királynője (1815), La Gazzetta, Otello, A velencei mór (1816), Armida (1817), Mózes, Ricciardo és Zoraida (1818), Hermioné, Bianca és Falliero, Edward és Krisztina, A tó asszonya (1819), II. Mohamed (1820) és Zelmira (1822).

A San Carlo színpadán énekelt Manuel Garcia és lánya Maria Malibran, Giuditta Pasta, Isabella Colbran, Giovanni Battista Rubini, Domenico Donzelli valamint két francia rivális Adolphe Nourrit és Gilbert Duprez, és persze sokan mások.

A Zelmira megírása után Rossini elhagyta Nápolyt szerelmével Colbrannal (aki előzőleg a színház impresszáriójának volt Domenico Barbajanak volt szeretője). A pár rövid idő múlva összeházasodott.

Rossini távozása után, Barbaja Gaetano Donizetti-t tette meg igazgatónak. 1822 és 1838 között Donizetti tizenhat operát írt a San Carlo számára: Stuart Mária (1834), Roberto Devereux (1837), Poliuto (1838) valamint a világhírű Lammermoori Luciát (1835).

Vincenzo Bellini, szicíliai zeneszerző első művének (Bianca e Gernando) bemutatójára szintén a San Carlo-ban került sor.

Verdi nevéhez fűzödik az Oberto 1841-es bemutatója. 1845-ben írta az első operáját a ház számára: Oberto. A második operáját, a Luisa Millert utolsó pillantban tiltották be a cenzorok 1849-ben. Később Rómában mutatták be Un ballo in maschera (Álarcosbál) címen.

A XIX-XX. százaz fordulóján számos híres zeneszerző megfordult az operaház falai közt: Giacomo Puccini, Pietro Mascagni, Ruggero Leoncavallo és sokan mások.

[szerkesztés] Források

Olaszország világörökségi helyszínei

m·v·sz

	természeti:	Lipari-szigetek
	kulturális:	Valcamonica barlangrajzai \| A Santa Maria delle Grazie-templom és kolostora Leonardo da Vinci Utolsó vacsora c. festményével \| Firenze történelmi központja \|Velence és lagúnája \| A pisai Dóm-tér \| San Gimignano történelmi központja \| I Sassi di Matera \| Vicenza városa és Veneto tartomány Palladio által tervezett villái \| Siena történelmi központja \| Nápoly történelmi központja \| Crespi d'Adda \| Ferrara: a reneszánsz városa és a Pó torkolata \| Castel del Monte \| A Trulli-stílusú épületek Alberobelloban \| Ravenna ókeresztény műemlékei \| Pienza városának történelmi központja \| A 18. századi királyi palota Casertában, a parkkal, a Vanvitelli vízvezetékkel és a San Leucio épületegyüttessel \| A királyi rezidencia, Torinó \| Botanikus kert, Padova \| Portovenere, Cinque Terre és a szigetek (Palmaria, Tino és Tinetto) \| Katedrális, Torre Civica és Piazza Grande, Modena \| Pompeii, Herculaneum és Torre Annunziata régészeti lelőhelyei \| Amalfi tengerpartja \| Agrigento régészeti lelőhelyei, a Templomok Völgye \| Villa Romana del Casale, Szicília \| Su Nuraxi di Barumini, Szardínia \| Aquileia régészeti lelőhelyei és a patriarkális bazilika \| A Cilento Nemzeti Park és a Vallo di Diano Nemzeti Park, Paestum és Velia régészeti lelőhelyeivel és a Certosa di Padula \| Urbino történelmi központja \| Villa Adriana, Tivoli \| Verona \| Az assisi Szent Ferenc-bazilika és a ferencesrendi műemlékek \| A Villa d´Este Tivoliban \| A Val di Noto későbarokk városai, Dél-Kelet Szicília \| Piemont és Lombardia szent hegyei \| Cerveteri és Tarquinia etruszk nekropoliszai \| Val d’Orcia \| Siracusa városa és Pantalica nekropolisza \|Genova, a Le Strade Nuove \| Róma történelmi központja, a Vatikán birtokában levő terület és a San Paolo fuori le mura bazilika (a Vatikánnal közös)