Geometria

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A geometria a matematika térbeli törvényszerűségek, összefüggések leírásából kialakult ága; maga a geometria szó görögül eredetileg földmérést jelentett. Kialakulásában és több eredményének felfedezésében nagy szerepet játszott az ókori keleti kollektív munkára épült gazdasági rendszer (innen ered a terület- és térfogatszámítás), és a szintén keleti eredetű, de a görögök által is művelt csillagászat is.

A geometria az i.e. V. század körül azonban lassan-lassan elszakadt tapasztalati gyökereitől, az eleata filozófusok (leginkább Zénón) és olyan tudósok, mint Thalész hatására. A geometria az első tudományág, amit deduktív módon, vagyis axiómarendszer formájában építettek fel (ez elsősorban Euklidész nevéhez fűződik).

Az axiómákat úgy szokás felfogni, hogy azok olyan egyszerű és nyilvánvaló empirikus vagy intuitív tapasztalatok matematikai megfogalmazásai, a tér olyan alapvető tulajdonságai, melyekben épeszű ember nem kételkedik. Noha ebben a felfogásban igazság is van, ebben a formájában mégsem mondható igaznak – manapság azt mondhatjuk, hogy tulajdonképpen sokkal inkább vagy legalább annyira jellemző a geometriára az, hogy axiomatikus, mint az, hogy a „fizikai” tér leírásával foglalkozna. Ezek a kérdések azonban olyannyira bonyolultak és szerteágazóak, hogy szócikkünk történeti része külön kell hogy foglalkozzon vele. Arra a kérdésre, hogy mi tulajdonképp is a geometria, manapság lehetetlen egy mondatban válaszolni.

Az axiómák segítségével a geometria által vizsgált dolgokkal, pl. a pontokkal, egyenesekkel, görbékkel, felületekkel és testekkel kapcsolatos logikus következtetések vonhatóak le.

[szerkesztés] Története

Közvetlen, gyakorlati alkalmazása miatt a geometria a matematika elsőnek kifejlődő ága volt, és amint említettük, az első ismeretterület volt, melyet sikerült, több próbálkozás után, axiomatikus elvekre építeni. A görögök számos szerkesztés jellegű kérdéssel foglalkoztak. A következő jelentős lépésre egy évezreddel később, az analitikus geometria felfedezésével került sor, melyben megjelentek olyan fogalmak, mint a koordináta rendszerek, és ahol a pontokat számpárokkal vagy számhármasokkal írták le. Ezen új nézőpont is segíthetett abban, hogy kifejlődjenek az euklideszitől eltérő geometriák is.

Mintegy kétezer éven át Euklidesz axiómarendszere uralkodónak számított, és nemcsak a geometria, de az összes tudomány bizonyos értelemben mintaképnek tekintette. Carl Friedrich Gauss, Nyikolaj Ivanovics Lobacsevszkij, Bolyai János, Henri Poincaré, Bernhard Riemann, és mások munkáinak eredményeképp az 1800-as évek közepén megszülettek a nemeuklideszi geometriák.

A geometria legújabb ágai a tér folytonosságát látszanak többé-kevésbé feladni: ide tartozik a véges geometria és a diszkrét geometria. A véges geometria tulajdonképp inkább a kombinatorika, mint a geometria ága, a diszkrét geometria azonban a valós életben is előforduló érdekes vagy fontos problémákkal (pakolási/lefedési problémák, térinformatikai, térképészeti eredetű kérdések) és azok megoldásával foglalkozik.

[szerkesztés] Részterületei, felépítése

A geometria központi fogalma az illeszkedés. Az elemi geometriában az egybevágóság, hasonlóság és általában a transzformáció fogalmai alapvetőek. Két alakzat egybevágó, ha valamilyen mozgatással (szaknyelven egybevágósági transzformációval), például eltolással, tengely körüli forgatással, síkra való tükrözéssel* stb. egymásba vihetőek.

(* a síkra tükrözés valójában nem mozgatás, bár egybevágóság.)

A nemeuklideszi geometriák felfedezésével megkezdődött a geometria elszakadása tapasztalati gyökereitől. Ezeknek és a modern algebrai felfedezéseknek (elsősorban a csoportelmélet) köszönhetően a geometria egy új meghatározása és paradigmája született, az ún. erlangeni program. Az erlengeni program szerint a geometria ágai olyan transzformációk csoportjainak leírása, tanulmányozása (ld. transzformációcsoport), melyek mindegyikéra igaz, hogy a transzformált elemek valamilye, a geometria illető ágára nézve jellemző tulajdonságait helybenhagyja. Az egybevágósági geometria például a távolságot megtartó transzformációk csoportjának elmélete, a hasonlósági geometria a pontok osztóviszonyát, azaz távolságuk arányát nem válltoztató transzformációk csoportjának elmélete, a topológia az alakzatok folytonosságát meghagyó leképezések csoportját tanulmányozza stb. (ld. lentebb).

A geometria legújabb ágai a véges és diszkrét geometriák, melyekkel azonban inkább a kombinatorika foglalkozik.

A differenciálgeometria a topologikus sokaságokon megadható differenciálstruktúrával foglalkozik. A differenciálható sokaságok olyan terek, melyek bármely pontjuk környezetében egy vektortérrel diffeomorfak (azaz differenciálható struktúra szempontjából „egyformák”), azonban globálisan azoktól lényegesen különbözhetnek. Fontos részterület a (kvázi-) Riemann-geometria, mely a felületelmélet formájában a mérnöki tudományokban (héjszerkezetek tervezése), valamint az általános relativitáselméleten keresztül a modern fizikában nyer alkalmazást. A modern fizika mezőelméleteinek precíz matematikai megfogalmazása a nyalábok és konnexiók elméletét használja. Ezek az eszközök a legmodernebb fizikai elméleteknek (brane elmélet, szuperhúrok, szupergravitáció) is alapját képezik.

[szerkesztés] Geometriai témák

• véges geometriák
• Hagyományos euklideszi geometria
  • statikus egybevágósági geometria
  • hasonlósági geometria
  • affin geometria
  • „hiper”-geometria (dim la. 3)
  • projektív euklideszi geometria (** ezek csak alfejezetek)
  • metrikus topológiai geometria
  • topológiai geometria
  • transzformációgeometria
• Hiperbolikus geometria
• Abszolút geometria
• Koordináta geometria
• Elliptikus geometria
• Projektív geometria
• Gömbi geometria
• „Felület”-geometria
• Topológia
• vetítés (projekció)
• Differenciálgeometria
  • Görbe- és felületelmélet
  • Sokaságok elmélete
  • (pszeudo- ) Riemann-geometria
  • Nyalábok és konnexiók, mezőelmélet