Habsburg-Tescheni Frigyes Ferdinánd Lipót főherceg

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Habsburg-Tescheni Frigyes Ferdinánd Lipót főherceg, Erzherzog Friedrich Ferdinand Leopold von Österreich-Teschen, (* Bécs, 1821. május 14 – † Velence, 1847. október 5), osztrák főherceg, Károly főherceg harmadik fia, altengernagy, 1844-től a császári-királyi haditengerészet főparancsnoka.

Tartalomjegyzék 1 Élete 1.1 Származása, testvérei 1.2 Pályafutása 2 Külső hivatkozások 3 Irodalom

[szerkesztés] Élete

[szerkesztés] Származása, testvérei

Frigyes Ferdinánd főherceg 1821. május 14-én született Bécsben. Édesapja Károly főherceg (1771–1847), Teschen első hercege volt, II. Lipót német-római császár, magyar és cseh király és Mária Ludovika spanyol királyi hercegnő harmadik fia. Édesanyja Henrietta Alexandrina nassau-weilburgi hercegnő (Henriette Alexandrine Friederike Wilhelmine Prinzessin von Nassau-Weilburg, 1797–1829), Frigyes Vilmos nassau-weilburgi herceg (1768-1816) és Lujza kirchbergi várgrófnő (Burggräfin) leánya volt. Hét gyermekük közül Frigyes Ferdinánd főherceg volt a harmadik fiú. A testvérek:

• Mária Terézia Izabella főhercegnő (1816–1867), aki később II. Ferdinánd nápoly-szicíliai király feleségeként Nápoly és Szicíliai királynéja lett.
• Albert (Albrecht) főherceg (1817–1895), Teschen második hercege, tábornagy, főhadparancsnok. Mint Károly főherceg elsőszülött fia, apja halála után (1847-ben) örökölte a hatalmas birtokadományt és Teschen második hercegének címét.
• Károly Ferdinánd főherceg (1818–1874), akinek fiait Albert fogadta örökbe. Legidősebb fia, Frigyes főherceg tábornagy 1914-1917 között az Osztrák–Magyar Monarchia haderejének főparancsnoka lett.
• Frigyes Ferdinánd Lipót főherceg (1821–1847) ellentengernagy.
• Rudolf Ferenc főherceg (*/† 1822), születésekor meghalt.
• Mária Karolina főhercegnő (1825–1915).
• Vilmos főherceg (1827–1894), aki később a császári-királyi tüzérség főfelügyelője lett.

Frigyes Ferdinánd főherceg apja, Károly főherceg 1809 májusában az asperni csatában legyőzte Napóleont, és jelentős része volt az 1813-as Népek Csatájában is, amely a Francia Császárság bukásához vezetett. Károly főherceget hadvezéri érdemeiért I. Ferenc császár Teschen első hercegének méltóságába emelte. Károly főherceg 1847-ben bekövetkezett halála után a tescheni hercegi címet és a hatalmas birtokadományt elsőszülött fia, Frigyes Ferdinánd bátyja, Albert főherceg örökölte.

[szerkesztés] Pályafutása

Frigyes Ferdinánd főherceget bátyjával, Albert főherceggel együtt igen gondosan nevelték, egyik tanáruk Franz Ritter von Hauslab tábornok (1798–1883) volt, a tüzérség és a térképészet kiváló szakértője, aki később (1843-tól) Ferenc József főherceget, a jövendő osztrák császárt, és annak öccsét, Habsburg-Lotharingiai Ferdinánd Miksa főherceget, Mexikó jövendő császárát is oktatta.

Frigyes Ferdinánd főherceg 1836-ban belépett a császári-királyi Haditengerészethez (k.k. Kriegsmarine). Ő volt a császári ház első tagja, aki a tengerésztiszti pályát választotta. Velencében, az akkori Ausztria legnagyobb flottatámaszpontján 1837 júliusában behajózott a „Medea” fregattra, gyakorlati tengerész-kiképzésre. Hamarosan kapitányi kinevezéseket kapott. 1838-ban Velencében súlyos betegségen esett át. 1839-tól több közel-keleti utat tett Anton von Prokesch-Osten gróf tábornok (1795–1876) kíséretében. A tapasztalt diplomata, Ausztria keleti ügyeinek főmegbízottja beavatta a fiatal tengerésztisztet balkáni és a levantei hatalmi játszmák rejtelmeibe.

1840-ben részt vett a londoni szövetség Szíria elleni hadjáratában, ahol Nagy-Britannia, Ausztria, Oroszország, Poroszország és az Oszmán Birodalom együtesen léptek fel Muhammad Ali pasa (1769–1848) egyiptomi alkirály ellen, aki meghódította Szíriát és Palesztinát. Az egyiptomiak elleni harcokban a főherceg kitűnt bátorságával, különösen a szidóni erődítmény (ma: Szaida, Libanon) ostromában. Szidónt egy nemzetközi flottakülönítmény rohamozta meg, három brit hadigőzös, négy török korvett és a „Guerriera” fregatt, amelynek másodkapitánya Frigyes Ferdinánd főherceg volt. A főherceg személyesen vezette az egyik partra szálló harci egységet. Az erőd szeptember 26-án, néhány órás harc után elesett. Frigyes Ferdinánd dicsérettel harcolt Akkón (St. Jean d'Acre, ma: Acre, Izrael) elfoglalásáért vívott partaszállás és ostrom során. Ez volt Palesztina legerősebb erődítménye, melyet 1799-ben maga Napóleon is sikertelenül ostromolt. Akkón eleste (1840. november 3.) után Mohammad Ali meghátrált, és elfogadta az európai nagyhatalmak követeléseit. Vitézségéért Frigyes Ferdinánd főherceg hazatérve megkapta a Katonai Mária Terézia Érdemrend lovagkeresztjét.

1841-ben kinevezték a velencei partvidéki körzet (Seebezirk Venedig) parancsnokává. 1842-ben Algériába tett utazást, majd a „Bellona” fregatt fedélzetén Angliába látogatott, hogy megismerje a Brit Királyi Haditengerészet (Royal Navy) szervezetét és hadikikötőit.

1844-ben altengernaggyá léptették elő, és kinevezték a császári-királyi Haditengerészet főparancsnokává, székhelyét Velencében állítota fel. Itteni munkájával számos szervezeti reform alapját vetette meg. Az osztrák hadiflotta szervezeti felépítése még a velenceiektől örökölt, akkor már korszerűtlen mintát követte. Ferenc Ferdinánd elindította a korszerű flottaszervezést, a modern európai nagyhatalmak haditengerészeteinek mintájára. Különösen nagy gondot fordított az tengerésztisztek kiképzésének és az utánpótlás nevelésének feladataira.

1845-ben ünnepélyes keretek között felvették a Johannita Lovagrendbe. Jelölték a hadiflotta főparancsnoki tisztségére is, amikor egy korábbi sárgalázas fertőzése váratlanul kiújult, és a főherceg rövid szenvedés után 1847. október 5-én meghalt, 26 éves korában. Habsburg-család hagyományos temetkezőhelyén, a bécsi kapucinusok templomának kriptájában temették el. Szervezőmunkája félbemaradt. Nőtlen volt, gyermeket nem hagyott maga után.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• http://www.thepeerage.com/p10133.htm Családfa, életrajzi adatok.

[szerkesztés] Irodalom

• Meyers Konversations-Lexikon, 1893-1897.
• Constantin von Wurzbach (szerk): Biographisches Lexikon des Kaiserthums Oesterreich, 6. kötet, Bécs, 1860. (Online: [1] is.)
• C. Arnold McNaughton: The Book of Kings: A Royal Genealogy, Garnstone Press, London, 1973.