Habsburg-Tescheni Albert Frigyes főherceg
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Habsburg-Tescheni Albert Frigyes Rudolf főherceg (Erzherzog Albrecht Friedrich Rudolf von Österreich-Teschen) (Bécs, 1817. augusztus 3. – Arco, Dél-Tirol, Olaszország, 1895. február 18.) osztrák főherceg, Teschen második hercege, tábornagy, eredményes katonai vezető, főhadparancsnok, nagybirtokos, nagyiparos.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
[szerkesztés] Származása, testvérei
Albert Frigyes főherceg 1817. augusztus 17-én született Bécsben. Édesapja Habsburg-Tescheni Károly osztrák főherceg (1771–1847), Teschen első hercege volt, II. Lipót német-római császár, magyar és cseh király és Mária Ludovika spanyol királyi hercegnő harmadik fia, a nagyhírű hadvezér, aki elsőként aratott győzelmet Napóleon császár fölött az 1809-ben asperni csatában. Édesanyja Henrietta Alexandrina nassau-weilburgi hercegnő (Henriette Alexandrine Friederike Wilhelmine Prinzessin von Nassau-Weilburg, 1797–1829), Frigyes Vilmos nassau-weilburgi herceg (1768-1816) és Lujza kirchbergi várgrófnő (Burggräfin) leánya volt. Hét gyermekük közül Albert főherceg volt a legidősebb fiú. A testvérek:
- Mária Terézia Izabella főhercegnő (1816–1867), aki később II. Ferdinánd nápoly-szicíliai király feleségeként Nápoly és Szicíliai királynéja lett.
- Albert Frigyes Rudolf főherceg (1817–1895)
- Károly Ferdinánd főherceg (1818–1874), akinek fiait Albert fogadta örökbe. Legidősebb fia, Frigyes főherceg tábornagy 1914-1917 között az Osztrák–Magyar Monarchia haderejének főparancsnoka lett.
- Frigyes Ferdinánd Lipót főherceg (1821–1847), a londoni szövetség szíria elleni 1840-es hadjáratának hőse.
- Rudolf Ferenc főherceg (*/† 1822), születésekor meghalt.
- Mária Karolina főhercegnő (1825–1915)
- Vilmos főherceg (1827–1894), aki később az császári tüzérség főfelügyelője lett.
[szerkesztés] Házassága, gyermekei
Albert főherceg 1844-ben feleségül vette Hildegárd Lujza bajor királyi hercegnőt (1825–1864), I. Lajos bajor király (1786–1868) és Teréz Sarolta Lujza szász-hildburghauseni hercegnő, bajor királyné (1792–1854) leányát. A házasságból két leány született, és egy fiú, aki azonban egyéves kora előtt meghalt:
- Mária Terézia Anna főhercegnő (1845–1927), aki 1865-ben Fülöp württembergi herceghez ment feleségül.
- Károly Albert Lajos főherceg (1847–1848), az egyetlen fiú, kisgyermekkorban meghalt.
- Matild Mária Adelgunda Alexandra főhercegnő (1849–1867), aki 18 éves korában tragikus balesetben veszítette életét, amikor a bécsi Hetzendorf kastélyban rendezett ünnepségen ruhája tüzet fogott és ő belehalt égési sérüléseibe.
Második leányának születése körüli komplikációk következtében Hildegárd főhercegné, hosszas kezelések ellenére sem szülhetett több gyermeket. 1864-ben Hildegárd főhercegné résztvett bátyjának, II. Miksa bajor királynak (1811–1864) temetésén. Megfázott, mellhártyagyulladást kapott, és 1864. április 2-án meghalt. Halálos ágyánál jelen volt unokahúga, Erzsébet királyné és császárné is. A főhercegnét a bécsi kapucinusok templomában, a Császár-kriptában (Kaisergruft) temették el. Albert főherceg, Teschen hercege férfi örökös nélkül maradván, 1874-ben unokaöccseit fogadta örökbe.
[szerkesztés] Pályakezdés
Az asperni győztes hadvezér, Károly főherceg legidősebb fiát, Albert főherceget, apjához hasonlóan katonai pályára szánták. Édeasnyjának, Henrietta főhercegnőnek korai halála után a fiú nevelését apja irányította, néhány magántanár segítségére támaszkodva. Károly főherceg intenciói szerint a fiú csak a legminimálisabb általános képzést kapta, alapvetően katonai stratégiai és taktikai ismereteket tanult, főleg az apja által készített segédanyagokból.
Fényes katonai karriert futott be. Átugrotta a katonai ranglétrát. 1830-ban felvették a Habsburg-család lovagrendjének, az Aranygyapjas Rendnek tagjai közé, ugyanebben az évben, 13 éves korában már ezredessé nevezték ki. Ezredtulajdonos (tiszteletbeli ezredparancsnok) lett. A valódi katonatiszti mesterséget csak 20 éves korában, 1837-ben kezdte el gyakorolni, amikor kinevezték a Wimpffen nevét viselő 13. gyalogezredben az 1. zászlóalj parancsnokának. Tanítómestere Friedrich von Ruff ezredes volt. Kiképzését később a lovasságnál és a tüzérség kötelékében folytatták.
1839-ben ugyanebben a minőségben a Mengen vértesezredhez helyezték. 1840-ben vezérőrnaggyá lépett elő, 1843-ban altábornaggyá. 1845. január 15-én, 28 éves korában kinevezték Alsó- és Felső-Ausztria, valamint Salzburg tartományok katonai főparancsnokává.
[szerkesztés] A tescheni hercegi örökség
Albert főherceg apja, Károly főherceg 1809 májusában az asperni csatában legyőzte Napóleont, és jelentős szerepet vitt az 1813-as Népek Csatájában is, amely a Francia Császárság bukásához vezetett, ezért őt I. Ferenc császár 1822-ben Teschen első hercegének méltóságába emelte. A hatalmas birtokot 1847-ben Károly fia, Albert főherceg örökölte. A tescheni hercegséggel birtokába került a sziléziai Saybusch (ma: Żywiec, Lengyelország), a csehországi Seelowitz (ma: Židlochovice, a morvaországi Friedek (ma: Frýdek-Místek, és a Moson vármegyei Magyaróvár. Albert főherceg lett a Birodalom egyik leggazdagabb embere. Örökségéhez tartozott számos értékes ingatlan Pozsonyban és Bécsben, köztük a bécsi főhercegi palota, az Albertina, az elődök által teremtett nagyértékű műgyűjteménnyel együtt (ma az osztrák állam tulajdona). A birtokok mezőgazdasági termékei a Birodalom piacain jelentős forgalmat képviseltek.
[szerkesztés] Harcban a forradalmak ellen
1848-ban a forradalmi események középpontjába került. Mint a Bécsben tartózkodó legmagasabb rangú parancsnok, március 13-án utasítást kapott, hogy tisztítsa meg az utcát az Alsó-Ausztriai Tartományi Gyűlés épülete előtt tüntető tömgetől. Mivel ez a helyőrség katonáinak nem sikerült, Albert főherceg személyes személyes tekintélyét latbavetve igyekezett a tüntetőket távozásra bírni. Eközben az erősítésként odaérkező csapatok habozás nélkül tüzet nyitottak az embertömegre, amelyben maga a főherceg is tartózkodott. A botrányos eset után – mivel Albert főherceg köztudottan hajlott az erőszakos megoldásokra – az udvari körök megvádolták, hogy ő maga adott utasítást a katonaságnak hogy tüzeljenek a fegyvertelen népre. E gyanúsítás miatt Albert főherceg március 15-én lemondott magas katonai beosztásáról, és jelentkezett önkéntesnek Radetzky tábornagy itáliai hadseregébe. Személyes bátorságával kitűnt a santa lucia-i csatában (Verona mellett).
1849-ben kinevezték hadosztályparancsnokká d'Aspre táborszernagy II. hadtestében. Kitüntetéssel harcolt az olasz nemzeti felkelő csapatok ellen Gravellonánál, Mortaránál. Hadosztályával keményen kitartott Novara alatt, ahol a túlerőben lévő ellenséget az osztrák erősítés megérkezéséig fel tudta tartóztatni. Harctéri sikereiért megkapta a Katonai Mária Terézia Érdemrend parancsnoki keresztjét. A hadjárat befejezése után kinevezték a csehországi III. hadtest parancsnokának, és a mainzi erődítmény kormányzójának. 1851-ben kinevezték magyarországi főkormányzónak. Mint az abszolutizmus, a birodalmi központosítás (centralizmus) és a konzervatizmus feltétlen híve, végrehajtotta a Bécsből érkező utasításokat, bár sokszor nem értett egyet ezekkel. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése utáni birodalmi konszolidáció sértette a magyar nemzeti érdekeket, a bécsi udvar abszolutista körei számára viszont minden, a magyaroknak adott engedmény túlzottnak számított. Albert főherceg nem pártolta az erőszakos németesítést, a megbékítést a magyar nemesség bevonásával képzelte el. Nem tudta összegyeztetni az egymással ellentétes elvárásokat. Működésével mindkét fél elégedetlen volt. 1859-ben lemondott tisztségéről.
Még 1859 tavaszán bizalmas küldetéssel Berlinbe, a porosz királyi udvarba küldték, hogy az Osztrák Császárság számára megnyerje Poroszország támogatását a küszöbön álló szárd–piemonti háborúban. Próbálkozása nem járt sikerrel. Kinevezték a 3. hadsereg parancsnokának. Ez a hadsereg azonban nem vett részt az 1859. június 24-i lezajlott solferinói ütközetben, ahol III. Napóleon császár francia csapatai és a szárd-piemonti erők döntő vereséget mértek az osztrák császári hadseregre (amelyben sok kényszersorozott magyar katona is harcolt). Ez volt Ferenc József császár első csatavesztése. Ausztriának le kellett mondania Lombardiáról, az olasz egység elől elhárultak az akadályok. Albert főherceget a szervezés alatt álló Rajnai Hadsereg (Rheinarmee) parancsnokának akarták kinevezni, de a megsemmísítő solferinói vereség után nem került sor további, Franciaország elleni hadműveletekre.
Solferino után három viszonylag nyugodt év következett Itáliában. 1860–61-ben Albert főherceg volt a vicenzai VIII. hadtest parancsnokló tábornoka. Táborszernaggyá (Feldzeugmeister), majd 1863-ban tábornaggyá (Feldmarschall) nevezték ki.
1864 tavaszán ismét Berlinben járt, hogy megegyezést keressen Poroszországgal. A Német Szövetség vezetéséért folyó nagyhatalmi rivalizálás azonban elmélyítette az ellentéteket a két monarchia között. Poroszország és Ausztria az 1864-es német-dán háborúban még közösen szerezték meg és közös igazgatás alá vonták a Dániától elhódított Schleswig-Holstein tartományokat, 1865-ben a gasteini szerződésben már felosztották egymás között ezt a területet, az ebből kialakult vita lett az 1866-os porosz-osztrák háború közvetlen kirobbantó előzménye.
[szerkesztés] A porosz-osztrák háborúban
A porosz-osztrák háborúban Albert főherceg 3. hadserege az olasz fronton ténykedett. 1866. május 5-én kinevezték az osztrák Déli Hadsereg (Südarmée) parancsnokának (ez magában foglalta a V., VII. és IX. hadtesteket). Ennek vezérkari főnöke John tábornok volt. Albert hadserege sikeresen harcolt az olaszok ellen. Június 24-én Custozzánál döntő győzelmet aratott. Az olasz csapatok nem tudták elfoglalni Veneto tartományt. A győzelem Albertet a legnagyobb osztrák hadvezérek közé emelte. Teljesítményének elismeréseképpen Ferenc József császár a Habsburg-ház legnagyobb katonai kiüntetést, a Katonai Mária Terézia Érdemrend (MMThO) nagykeresztját adományozta Albertnek. Tegetthoff admirális győzelme július 20-án Lissánál az olasz flotta ellen reményt adott a poroszok oldalán hadbalépett olaszok kikapcsolására a háborúból.
Azonban az 1866. július 3-án Csehországban lezajlott königgrätz-i csatában a porosz haderő, Helmuth von Moltke vezértábornagy (1800–1891) parancsnoksága alatt megsemmisítő vereséget mért az osztrák hadseregre, amelyet Benedek Lajos táborszernagy (1804–1881) irányított. A csata hadvezetési hibák miatt veszett el, ennek nyomán Benedek táborszernagyot minden tisztségéből leváltották, és hadbíróság elé állították, de a Ferenc József utasítására az eljárást megszüntették.
Albert főherceg a Déli Hadsereg nagy részével nyomban észak felé vonult. Bécstől északra védőállásokat foglalt el. Megakadályozta, hogy poroszok elfoglalják a fővárost, ami Ausztria számára még sokkal súlyosabb súlyosabb következményekkel járt volna. A porosz-osztrák háborút egyébként a kortársak és sok mai német történész is belnémet háborúnak, egyfajta testvérharcnak tekinti. Ma nincs egyetértés abban, hogy az olasz győzelmek Albert főherceg, hadseregparancsnok, vagy John tábornok, vezérkari főnök érdemeinek tudhatók-e be. A kortársak, de sok mai történész is úgy véli, ha a háború előtt Albert főherceget nevezték volna ki főhadparancsoknak, Ausztria a győzelem reális esélyével vághatott volna bele a porosz-osztrák háborúba.
Albert megkezdte a felkészülést a poroszok elleni háború folytatására, de a Königgrätz-nél elszenvedett kudarc nagysága és a Birodalom belső helyzete arra késztette Ferenc Józsefet, hogy kapituláljon a poroszok előtt, és fegyverszünetet kérjen. Július 26-án Nikolsburgban előzetes békekötés történt, augusztus 23-án megkötötték a prágai békeszerződést. Ausztriának le kellett mondania Veneto tartományt, ki kellett válnia a Német Szövetségből, amely Poroszország irányítása alá került. Poroszország bekebelezett ezenkívül számos nyugati német fejedelemséget. A birodalom fennmaradása érdekében 1867-ben a Habsburg-ház kiegyezésre kényszerült Magyarországgal is, létrejött az Osztrák–Magyar Monarchia.
[szerkesztés] A császári és királyi haderő főfelügyelője
A porosz-osztrák háború után újjászervezték az osztrák (1867-től után már osztrák–magyar)hadsereget. Ferenc József császár a haderő újonnan létesített legfelső parancsnoki (Armeeoberkommandant, rövidítve AOK) tisztségébe Albert főherceget nevezte ki. Albert korábbi törzskari főnöke, John tábornok lett a hadügyminiszter és a haderő vezérkari főnöke. Haderő-főparancsnokként Albert főherceg több haderőszervezési reformot indított el. John tábornok követelésére azonban a haderő-főparancsnoki tisztséget alig két évvel később, 1868. január 15-én megszüntették. Albert főherceg „csak” hadsereg-parancsnoki (Armeekommandant) tisztséget kapott, és kinevezték a császári és királyi haderő főfelügyelőjének (Generalinspektor der k.u.k. Armee). 1888-ban vezértábornaggyá (Generalfeldmarschall) léptették elő. A haderőt nem irányíthatta, de annak főfelügyelőjeként vezette a haderő újjászervezési bizottságát (Reorganisationskommission).
Albert nem adta fel haderő-irányítási terveit sem, szívós kitartással meg is valósította ezeket. Például az 1877-78-as orosz-török háború idején Albert eredményesen tiltakozott az ellen, hogy Ausztria hadbalépjen, vagy hadat üzenjen Oroszországnak. Albert meg volt győződve arról, hogy egy Oroszország elleni támadó háborút nem lehet győzelmesen megvívni. Álláspontját John vezérkari főnök is támogatta. A tapasztalt harctéri parancsnokok jól látták a haderők képességeit és fogyatékosságait, amelyek három évtizeddel később, az első világháborúban napvilágra is kerültek.
Hatalmas személyi befolyása és tekintélye nemcsak magas katonai rangján és dicsőséges győzelmeinek emlékén alapult. A tescheni hercegi uradalom révén Albert főherceg az osztrák gazdasági élet jelentős szereplője is volt. Őt tekinthetjük a Monarchia első nagybirtokosának és nagyiparosának. Földbirtokai 2070 km2 nagyságú területet tettek ki, mezőgazdasági és ipari termékei hatalmas bevételt biztosítottak a tulajdonosnak. Albert főherceg 1866-tól haláláig a haderő főfelügyelője maradt. Több hadügyminiszterek és vezérkari főnökök (Johnt, Kuhnt és Schönfeld) jöttek és mentek, szövetségi rendszerek változtak, Albert főherceg maradt. A három császár szövetsége felbomlott, 1879. október 7-én megszületett az Osztrák–Magyar Monarchia és a Német Császárság Kettős Szövetsége, amely 1882. május 20-án Olaszország belépésével Hármas Szövetséggé bővült. Albert álláspontja szerint Oroszországot nem lehet egy csapásra úgy legyőzni, ahogy 1871-ben Sedannál Poroszország legyőzte III. Napóleont. Mint a haderő főfelügyelője, állandó ellenőrzéseket végzett. Tapasztalatai alapján katonai szakmunkákat írt, javaslatokat dolgozott ki és hajtatott végre. Jelentős része volt a haderő modernizálásában, szervezetének és felszerelésének javításában. A XX. század küszöbére érkező Monarchia a korszak színvonalán álló haderővel rendelkezhetett.
Albert főherceg, tábornagy 78 éves korában, 1895. február 18-án hunyt el a tiroli Arco-ban. A Habsburg-család temetkező helyén, a bécsi kapucinusok kriptájában (Kapuzinergruft) temették el. Halálával egy korszak zárult le. Egy tipikusan XIX. századi, konzervatív arisztokrata hadvezér volt, aki feltétlen lojalitással szolgálta uralkodóját (egyben unokaöccsét). Albert a legjelentősebb osztrák hadvezérek egyike, aki jelentős harctéri sikereket ért el, de más sorsdöntő ütközetekben – amelyet más hadvezérek vezettek, és vereséggel végződtek – nem vehetett részt. Neve és műve némileg elfelejtődött.
[szerkesztés] Örökségének sorsa
Az 1864-ben megözvegyült Albert főhercegnek nem volt élő fia. Amikor öccse, Károly Ferdinánd főherceg 1874-ben meghalt, Albert örökbe fogadta bátyja elárvult fiait: Frigyes, Károly István és Jenő főhercegeket. Az idős marsall-nagybácsi által nevelt fiúk magas parancsnoki beosztásokba jutottak a császári és királyi hadseregben. 1895-ben, amikor Albert elhunyt, az elsőszülött Frigyes főherceg örökölte Teschen (harmadik) hercegének címét és az összes hercegi birtokot. Frigyes főherceg az első világháborúban a Monarchia haderejének főparancsnoka volt 1917-ig. A Monarchia összeomlása után Csehszlovákia és Ausztria köztársasági kormányai államosították a területükön fekvő tescheni hercegi birtokokat és ingatlanokat.
[szerkesztés] Emléke
- Albert főherceg palotája Bécs belvárosában (Palais Erzherzog Albrecht): A XVIII. századra kiépült palotában Albert Kázmér szász-tescheni herceg (1738–1822) a világ legnagyobb grafikai műgyűjteményét, az Albertinát halmozta fel. A palotát és a gyűjteményt Károly főherceg és fia, Albert főherceg, majd annak fogadott fia, Frigyes főherceg örökölték, és lakták. A gyűjteményt 1920-ban az Osztrák Köztársaság kormánya államosította. A palota a második világháború brit–amerikai bombzásaiban súlyosan megsérült, csak egy részét építették újjá.
- A főhercegi palota előtt áll Albert főherceg bronz lovasszobra, Kaspar von Zumbusch alkotása (1899), a róla elnevezett „Albrechtsrampe” teraszon.
- Róla nevezték az Albert-kaszárnyát (Albrechtskaserne) a bécs Leopoldstadt negyedében.
- Robert Stolz osztrák zeneszerző (1880–1975) az ő emlékére írta az Albert főherceg-indulót (Erzherzog Albrecht-Marsch), Op. 136.
[szerkesztés] Művei
- Gedanken über den militärischen Geist (Gondolatok a harci szellemről), Bécs, 1869.
- Erster offizieller Bericht über die Schlacht bei Custozza am 24. Juni 1866 (Az első hivatalos jelentés az 1866. június 24-én lefolyt custozzai csatáról), Österreichische Militärische Zeitschrift, 1866. évf. 2. sz.
- Instruction für die Generalität und höheren Officiere der k.k. Armee in Italien (Útmutatás az itáliai császári-királyi hadsereg tábornoki kara és főtisztjei számára), Österreichische Militärische Zeitschrift, 1866. évf. 3. sz. 33-60. old.
- Das Jahr 1870 und die Wehrkraft der Monarchie (Az 1870-es év és a monarchia védereje), Bécs, 1870.
- Über die Verantwortlichkeit im Kriege (A felelősségről, háború idején), Bécs, 1869 (2. kiadás, Bécs, 1870).
- Wie soll Österreichs Heer organisiert sein? (Hogyan legyen megszervezve Ausztria hadereje?), Bécs, 1868.
[szerkesztés] Irodalom
- Gonda Imre – Niederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség, Gondolat, Budapest, 1978 ISBN 963280714 6.
- A.J.P. Taylor: A Habsburg Monarchia (The Habsburg Monarchy), 1809-1918, Scolar, Budapest, 2003 ISBN 9639193879
- Johann Christoph Allmayer-Beck: Der stumme Reiter. Erzherzog Albrecht, der Feldherr „Gesamtösterreichs” (A néma lovas. Albert főherceg, az Osztrák Birodalom hadvezére), Graz, Bécs, Köln, 1997 ISBN 3222124698.
- Matthias Stickler: Erzherzog Albrecht von Österreich. Selbstverständnis und Politik eines konservativen Habsburgers im Zeitalter Kaiser Franz Josephs (Albert osztrák főherceg. Egy konzervatív Habsburg önképe és politikája Ferenc József idejében), (Történelmi tanulmányok, 450. kötet), Husum, 1997 ISBN 3786814503.
- Josef Jakob Holzer: Erzherzog Albrecht. Politisch-militärische Konzeptionen und Tätigkeit als Generalinspektor des Heeres. (Albert főherceg politikai-katonai felfogása és ténykedése a haderő főfelügyelőjeként), Bécs, 1974.
- B. Hamann: Erzherzog Albrecht. Politik und Gesellschaft im alten Österreich, 1. kötet, 1981.
- Meyers Konversations-Lexikon, 4.kiadás, 1888–1890.
- Österreichisches Biographisches Lexikon.
Based on work by