E-számok
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
- Ez a szócikk élelmiszerekben használt adalékanyagok jelöléséről szól. A matematikai e-számhoz lásd: Euler-féle szám
Az E számok az EU-ban engedélyezett étel adalékanyagok rövid jelölései, amelyek a feldolgozott ételek címkéin gyakran szerepelnek Európában.
A hatályos szabályozás szerint „adalékanyag minden olyan élelmiszerként önmagában nem fogyasztott és jellemző élelmiszer összetevőként nem alkalmazott anyag - tekintet nélkül arra, hogy van-e tápértéke vagy sem –, amelyet az adott élelmiszer gyártása, feldolgozása, elkészítése, kezelése, csomagolása, szállítása és tárolása során technológiai célból szándékosan adnak az élelmiszerhez, melynek ereményeként önmaga vagy származéka közvetlenül vagy közvetetten az élelmiszer össszetevőjévé válik”. (Magyar Élelmiszerkönyv 1-2-89/107 sz. előírás)
A számozás az International Numbering System (INS)-t követi, amit a Codex Alimentarius bizottság állapít meg. Az INS adalékanyagoknak csak egy részét engedélyezte az EU.
Az adalékok felhasználása évek óta folyó vita tárgya. Sok adalékanyagról úgy gondolják, hogy olyan betegségek kialakulásáért felelősek, mint az allergia, a neurológiai betegségek, emésztési zavarok, rák, szívbetegség és arthritis. Az utóbbi években felmerült a kérdés, hogy az additívok nem genetikailag módosított eredetűek-e. Néhányuk nem felel meg vallási előíratoknak, mint pl. kóser, halal, vegetarianizmus.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Számintervallumok szerinti csoportosítás
100-199 Színezékek |
100-109 – sárga |
110-119 – narancsszínű | |
120-129 – piros | |
130-139 – kék és lila | |
140-149 – zöld | |
150-159 – barna és fekete | |
160-199 – egyéb | |
200-299 Tartósítószerek |
200-209 – szorbátok |
210-219 – benzoátok | |
220-229 – szulfitok | |
230-239 – fenilek, fenolok és formiátok (metanoátok) | |
240-259 – nitrátok | |
260-269 – acetátok (etanoátok) | |
270-279 – laktátok | |
280-289 – propionátok (propanoátok) | |
290-299 – egyebek | |
300-399 Antioxidánsok és savanyúságot szabályzó anyagok |
300-309 – aszkorbinsav (C-vitamin) és aszkorbátok |
310-319 – gallátok és eritroaszkorbátok | |
320-329 – laktátok | |
330-339 – citrátok és tartarátok | |
340-349 – foszfátok | |
350-359 – malátok és adipátok | |
360-369 – szukcinátok és fumarátok | |
370-399 – egyebek | |
400-499 Sűrítő anyagok, stabilizátorok és emulgeálószerek |
400-409 – alginátok |
410-419 – természetes mézgák | |
420-429 – egyéb természetes szerek | |
430-439 – poli-oxietilén vegyületek | |
440-449 – természetes emulgálószerek | |
450-459 – foszfátok | |
460-469 – cellulóz vegyületek | |
470-489 – zsírsavak és vegyületeik | |
490-499 – egyebek | |
500-599 Savanyúságot szabályzó anyagok és csomósodást gátló anyagok |
500-509 – ásványi savak és lúgok |
510-519 – kloridok és szulfátok | |
520-529 – szulfátok és hidroxidok | |
530-549 – alkálifém-vegyületek | |
550-559 – szilikátok | |
570-579 – sztearátok és glukonátok | |
580-599 – egyebek | |
600-699 Ízfokozók |
620-629 – glutamátok |
630-639 – inozinátok | |
640-649 – egyebek | |
900-999 Egyéb |
900-909 – viaszok |
910-919 – szintetikus mázak | |
920-929 – improving agents | |
930-949 – gázok | |
950-969 – édesítők | |
990-999 – habosító anyagok | |
1100-1599 Kiegészítő vegyületek |
újfajta adalékanyagok, melyek nem tehetők egyik szabványos osztályba sem |
Megjegyzés: Not all examples of a class fall into the given numeric range. Moreover, many chemicals, particularly in the E400-499 range, have a variety of purposes.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
[szerkesztés] A teljes lista
[szerkesztés] E100–E199
- E100 Kurkumin [Színanyag]
- E101 Riboflavin (B2-vitamin), régi neve laktoflavin (G-vitamin) [Színanyag] [LGM]
- E101a Riboflavin-5'-foszfát [Színanyag] [LGM]
- E102 Tartrazin [Színanyag] [LAR]
- E103 Krizoin [Színanyag]
- E104 Kinolinsárga [Színanyag] [LAR]
- E105 Fast Yellow AB [Színanyag]
- E106 Riboflavin-5-nátriumfoszfát [Színanyag]
- E107 Yellow 2G [Színanyag] [LAR]
- E110 Sunset Yellow FCF, Orange Yellow S, FD&C Yellow 6 [Színanyag] [LAR]
- E111 Orange GGN [Színanyag]
- E120 Kárminvörös, Kárminsav, Carmines, Natural Red 4 [Színanyag] [LAR] [AO]
- E121 Orcein, Orchil [Színanyag]
- E122 Carmoizin, Azorubine [Színanyag] [LAR]
- E123 Amaranth, FD&C Red 2 [Színanyag] [LAR]
- E124 Ponceau 4R, Cochineal Red A, Brilliant Scarlet 4R [Színanyag] [LAR]
- E125 Scarlet GN [Színanyag]
- E126 Ponceau 6R [Színanyag]
- E127 Eritrozin, FD&C Red 3 [Színanyag] [LAR]
- E128 Vörös 2G [Színanyag] [LAR]
- E129 Allura Red AC, FD&C Red 40 [Színanyag] [LAR]
- E130 Indantrénkék [Színanyag]
- E131 Patentkék V [Színanyag] [LAR]
- E132 Indigó-kármin, Indigó, FD&C Blue 2 [Színanyag] [LAR]
- E133 Brillantkék FCF, FD&C Blue 1 [Színanyag] [LAR]
- E140 Klorofillek és Klorofillinek [Színanyag]
- E141 Klorofill-rézkomplexek, Klorofillin-rézkomplexek [Színanyag]
- E142 Greens S [Színanyag] [LAR]
- E150a Karamell – natúr [Színanyag] [LGM]
- E150b Karamell – szulfitos [Színanyag] [LGM]
- E150c Karamell – ammóniás [Színanyag] [LGM]
- E150d Karamell – ammónium-szulfitos [Színanyag] [LGM]
- E151 Fekete PN, Brillantfekete BN [Színanyag] [LAR]
- E152 Fekete 7984 [Színanyag] [LAR]
- E153 Szén, Növényi szén [Színanyag] [LGM] [ÁE lehetséges]
- E154 Brown FK, Kipper Brown [Színanyag] [LAR]
- E155 Csokoládébarna HT [Színanyag] [LAR]
- E160a Alfa-karotin, béta-karotin, gamma-karotin [Színanyag]
- E160b Annatto, bixin, norbixin [Színanyag] [LAR]
- E160c Kapszantin, capsorubin, Paprika kivonat [Színanyag]
- E160d Likopin [Színanyag] [GM lehetséges]
- E160e Béta-apo-8'-karoténsav (C 30) [Színanyag]
- E160f Béta-apo-8'-karoténsav-etil észter (C 30) [Színanyag]
- E161a Flavoxantin [Színanyag]
- E161b Lutein [Színanyag]
- E161c Kriptoxantin [Színanyag] [LGM]
- E161d Rubixanthn [Színanyag]
- E161e Violaxantin [Színanyag]
- E161f Rhodoxantin [Színanyag]
- E161g Kantaxantin [Színanyag] [ÁE lehetséges]
- E162 Céklavörös, Betanin [Színanyag]
- E163 Antocián [Színanyag]
- E170 Kalcium-karbonát, mészkő [Színanyag]
- E171 Titán-dioxid [Színanyag]
- E172 Vasoxidok és hidroxidok [Színanyag]
- E173 Alumínium [Színanyag]
- E174 Ezüst [Színanyag]
- E175 Arany [Színanyag]
- E180 Rubin pigment, Lithol Rubine BK [Színanyag]
- E181 Tannin [Színanyag]
[szerkesztés] E200–E299
- E200 Szorbinsav [Tartósítószer]
- E201 Nátrium-szorbát [Tartósítószer]
- E202 Kálium-szorbát [Tartósítószer]
- E203 Kalcium-szorbát [Tartósítószer]
- E210 Benzoesav [Tartósítószer] [LAR]
- E211 Nátrium-benzoát [Tartósítószer] [LAR]
- E212 Kálium-benzoát [Tartósítószer] [LAR]
- E213 Kalcium-benzoát [Tartósítószer] [LAR]
- E214 Etil-parahidroxibenzoát [Tartósítószer] [LAR]
- E215 Nátrium-etil-parahidroxibenzoát [Tartósítószer] [LAR]
- E216 Propil-para-hidroxibenzoát [Tartósítószer] [LAR]
- E217 Nátrium-propil-para-hidroxibenzoát [Tartósítószer] [LAR]
- E218 Metil-parahidroxibenzoát [Tartósítószer] [LAR]
- E219 Nátrium-metil-parahidroxibenzoát [Tartósítószer] [LAR]
- E220 Kén-dioxid [Tartósítószer] [LAR]
- E221 Nátriumszulfát [Tartósítószer] [LAR]
- E222 Nátrium-hidrogénszulfit [Tartósítószer] [LAR]
- E223 Kálium-metabiszulfit [Tartósítószer] [LAR]
- E224 Nátrium-metabiszulfit [Tartósítószer] [LAR]
- E225 Nátrium-szulfit [Tartósítószer] [LAR]
- E226 Kalcium-szulfit [Tartósítószer] [LAR]
- E227 Kalcium-hidrogénszulfit [Tartósítószer] [Szilárdító anyag] [LAR]
- E228 Kálium-hidrogénszulfit [Tartósítószer] [LAR]
- E230 Bifenil, difenil [Tartósítószer]
- E231 Ortofenil-fenol [Tartósítószer]
- E232 Nátrium-ortofenil-fenoll [Tartósítószer]
- E233 Tiabendazol [Tartósítószer]
- E234 Nisin [Tartósítószer]
- E235 Natamycin, Pimaracin [Tartósítószer]
- E236 Hangyasav [Tartósítószer]
- E237 Nátrium-formiát [Tartósítószer]
- E238 Kalcium-formiát [Tartósítószer]
- E239 Hexamin [Tartósítószer]
- E240 Formaldehid [Tartósítószer]
- E242 Dimetil-dikarbonát [Tartósítószer]
- E249 Kálium-nitrit [Tartósítószer]
- E250 Nátrium-nitrit [Tartósítószer]
- E251 Nátrium-nitrát [Tartósítószer]
- E252 Kálium-nitrát (Saltpetre) [Tartósítószer] [ÁE lehetséges]
- E260 Ecetsav [Tartósítószer] [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E261 Kálium-acetát [Tartósítószer] [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E262 Nátrium-acetát, Nátrium-hidrogén-acetát (Nátrium-diacetát) [Tartósítószer] [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E263 Kalcium-acetát [Tartósítószer] [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E264 Ammónium-acetát [Tartósítószer]
- E270 Tejsav [Tartósítószer] [Étkezési sav] [Antioxidáns] [ÁE lehetséges]
- E280 Propionsav [Tartósítószer]
- E281 Nátrium-propionát [Tartósítószer]
- E282 Kalcium-propionát [Tartósítószer] [LAR]
- E283 Kálium-propionát [Tartósítószer]
- E284 Bórsav [Tartósítószer]
- E285 Nátrium-tetraborát (bórax) [Tartósítószer]
- E290 Szén-dioxid [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E296 Almasav [Étkezési sav] [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E297 Fumársav [Savanyúságot szabályozó anyag]
[szerkesztés] E300–E399
- E300 Aszkorbinsav (C-vitamin) [Antioxidáns]
- E301 Nátrium-aszkorbát [Antioxidáns]
- E302 Kalcium-aszkorbát [Antioxidáns]
- E303 Kálium-aszkorbát [Antioxidáns]
- E304 Aszkorbinsav zsírsav észterei (i) Aszkorbil palmitát (ii) Aszkorbil sztearát [Antioxidáns]
- E306 tokoferol-dús kivonat (természetes) (E-vitamin) [Antioxidáns] [GM lehetséges]
- E307 Alfa-tokoferol (szintetikus) (E-vitamin) [Antioxidáns] [GM lehetséges]
- E308 Gamma-tokoferol (szintetikus) (E-vitamin) [Antioxidáns] [GM lehetséges]
- E309 Delta-tokoferol (szintetikus) (E-vitamin) [Antioxidáns] [GM lehetséges]
- E310 Propilgallát [Antioxidáns] [LAR]
- E311 Oktilgallát [Antioxidáns] [LAR]
- E312 Dodecilgallát [Antioxidáns] [LAR]
- E315 D-eritroaszkorbinsav [Antioxidáns]
- E316 Nátrium-(D-eritroaszkorbát) [Antioxidáns]
- E317 Eritroaszkorbinsav? [Antioxidáns]
- E318 Nátrium-eritroaszkorbát? [Antioxidáns]
- E319 Butilhidroxinon [Antioxidáns]
- E320 Butil-hidroxi-anizol (BHA) [Antioxidáns]
- E321 Butil-hidroxi-toluol (BHT) [Antioxidáns] [LAR]
- E322 Lecitin [Emulgeálószer][LGM] [ÁE lehetséges]
- E325 Nátrium-laktát [Antioxidáns] [ÁE lehetséges]
- E326 Kálium-laktát [Antioxidáns] [Savanyúságot szabályozó anyag] [ÁE lehetséges]
- E327 Kalcium-laktát [Antioxidáns] [ÁE lehetséges]
- E329 Magnézium-laktát [Antioxidáns]
- E330 Citromsav [Antioxidáns]
- E331 Nátrium-citrátok (i) Mononátrium-citrát (ii) Dinátrium-citrát (iii) Trinátrium-citrát [Antioxidáns]
- E332 Kálium[-[citrát]]ok (i) Monokálium-citrát (ii) Trikálium-citrát [Antioxidáns]
- E333 Kalcium-citrátok (i) Kalcium-hidrogéncitrát (ii) Dikalcium-citrát (iii) Trikalcium-citrát [Savanyúságot szabályozó anyag] [Szilárdító anyag]
- E334 Borkősav (L(+)-) [Étkezési sav] [Antioxidáns]
- E335 Nátrium-tartarátok (i) Mononátrium-tartarát (ii) Dinátrium-tartarát [Antioxidáns]
- E336 Kálium-tartarátok (i) Monokálium-tartarát (tisztított borkő) (ii) Dikálium-tartarát [Antioxidáns]
- E337 Nátrium-kálium-tartarát [Antioxidáns]
- E338 Foszforsav [Antioxidáns]
- E339 Nátrium-foszfátok (i) Mononátriumfoszfát (ii) Dinátrium-foszfát (iii) Trinátrium-foszfát [Antioxidáns]
- E340 Kálium-foszfátok (i) Monokálium-foszfát (ii) Dikálium-foszfát (iii) Trikálium-foszfát [Antioxidáns]
- E341 Kalcium-foszfátok (i) Monokalcium-foszfát (ii) Dikalcium-foszfát (iii) Trikalcium-foszfát [Csomósodást gátló anyag] [Szilárdító anyag]
- E343 Magnézium-foszfátok (i) Monomagnézium-foszfát (ii) Dimagnézium-foszfát [Csomósodást gátló anyag]
- E350 Nátrium-malátok (i) Nátrium-malát (ii) Nátrium-hidrogenmalát [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E351 Kálium-malát [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E352 Kalcium-malátok (i) Kalcium-malát (ii) Kalcium-hidrogén-malát [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E353 Metaborkősav [Emulgeálószer]
- E354 Kalcium-tartarát [Emulgeálószer]
- E355 Adipinsav [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E356 Nátrium-adipát [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E357 Kálium-adipát [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E363 Borostyánkősav [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E365 Nátrium-fumarát [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E366 Kálium-fumarát [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E367 Kalcium-fumarát [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E370 I,4-Heptonolakton [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E375 Nikotinsav, Niacin, Nikotinamid (B3-vitamin) [Szín tartósító anyag] [LAR]
- E380 Triammonium-citrát [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E381 Ammonium-ferrocitrát [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E385 Kalcium-dinátrium-(etilén-diamin)-tetraacetát (Kalcium-dinátrium EDTA)
[szerkesztés] E400–E499
- E400 Alginsav [Sűrítőanyag] Stabilizálószer [Zselésítő anyag] [Emulgeálószer]
- E401 Nátrium-alginát [Sűrítőanyag] Stabilizálószer [Zselésítő anyag] [Emulgeálószer]
- E402 Kálium-alginát [Sűrítőanyag] Stabilizálószer [Zselésítő anyag] [Emulgeálószer]
- E403 Ammónium-alginát [Sűrítőanyag] Stabilizálószer [Emulgeálószer]
- E404 Kalcium-alginát [Sűrítőanyag] Stabilizálószer [Zselésítő anyag] [Emulgeálószer]
- E405 Propán-1,2-diol-alginát (Propilén-glikol-alginát) [Sűrítőanyag] Stabilizálószer [Emulgeálószer]
- E406 Agar [Sűrítőanyag] [Zselésítő anyag] Stabilizálószer
- E407 Karragén (gyöngyzúzmó) [Sűrítőanyag] Stabilizálószer [Zselésítő anyag] [Emulgeálószer] [LAR]
- E407a Feldolgozott euchemamoszat [Sűrítőanyag] Stabilizálószer [Zselésítő anyag] [Emulgeálószer]
- E410 Szentjánoskenyér-liszt (Carob gum) [Sűrítőanyag] Stabilizálószer [Zselésítő anyag] [Emulgeálószer]
- E412 Guargumi, guargyanta [Sűrítőanyag] Stabilizálószer
- E413 Tragantmézga [Sűrítőanyag] Stabilizálószer [Emulgeálószer] [LAR]
- E414 Gumiarábikum [Sűrítőanyag] Stabilizálószer [Emulgeálószer] [LAR]
- E415 Xantángumi, xantángyanta [Sűrítőanyag] Stabilizálószer [GM lehetséges]
- E416 Karaya-gumi (Karagumi)[Sűrítőanyag] Stabilizálószer [Emulgeálószer] [LAR]
- E417 Taramag liszt [Sűrítőanyag] Stabilizálószer
- E418 Gellángumi [Sűrítőanyag] Stabilizálószer [Emulgeálószer]
- E420 Szorbit (i) Szorbit (ii) Szorbit szirup [Emulgeálószer] [Édesítőszer] [Humectant]
- E421 Mannit [Csomósodást gátló anyag] [Édesítőszer]
- E422 Glicerin [Emulgeálószer] [Édesítőszer] [ÁE lehetséges]
- E425 Konjak (i) Konjak gumi (ii) Konjak glukomannán [Emulgeálószer]
- E430 Polioxietilén(8)-sztearát [Emulgeálószer] Stabilizálószer [LAR] [ÁE lehetséges]
- E431 Polioxietilén(40)-sztearát [Emulgeálószer] [ÁE lehetséges]
- E432 Polioxietilén(20)-szorbitán-monolaurát (poliszorbát 20) [Emulgeálószer] [ÁE lehetséges]
- E433 Polioxietilén(20)-szorbitán-monooleát (poliszorbát 80) [Emulgeálószer] [ÁE lehetséges]
- E434 Polioxietilén(20)-szorbitán-monopalmitát (poliszorbát 40) [Emulgeálószer] [ÁE lehetséges]
- E435 Polioxietilén(20)-szorbitán-monosztearát (poliszorbát 60) [Emulgeálószer] [ÁE lehetséges]
- E436 Polioxietilén(20)-szorbitán-trisztearát (poliszorbát 65) [Emulgeálószer] [ÁE lehetséges]
- E440 Pektinek (i) pektin (ii) amidált pektin [Emulgeálószer]
- E441 Zselatin [Emulgeálószer] [Zselésítő anyag] [AO]
- E442 Ammonium phosphatides [Emulgeálószer] [ÁE lehetséges]
- E444 Sucrose acetate isobutyrate [Emulgeálószer]
- E445 Glycerol esters of wood rosins [Emulgeálószer]
- E450 Diphosphates (i) Disodium diphosphate (ii) Trisodium diphosphate (iii) Tetrasodium diphosphate (iv) Dipotassium diphosphate (v) Tetrapotassium diphosphate (vi) Dicalcium diphosphate (vii) Calcium dihydrogen diphosphate [Emulgeálószer]
- E451 Triphosphates (i) Pentasodium triphosphate (ii) Pentapotassium triphosphate [Emulgeálószer]
- E452 Polyphosphates (i) Sodium polyphosphates (ii) Potassium polyphosphates (iii) Sodium calcium polyphosphate (iv) Calcium polyphophates [Emulgeálószer]
- E459 Beta-cyclodextrine [Emulgeálószer]
- E460 Cellulose (i) Microcrystalline cellulose (ii) Powdered cellulose [Emulgeálószer]
- E461 Methyl cellulose [Emulgeálószer]
- E462 Ethyl cellulose [Emulgeálószer]
- E463 Hydroxy propyl cellulose [Emulgeálószer]
- E464 Hydroxy propyl methyl cellulose [Emulgeálószer]
- E465 Ethyl methyl cellulose [Emulgeálószer]
- E466 Carboxy methyl cellulose, Sodium carboxy methyl cellulose [Emulgeálószer]
- E468 Crosslinked sodium carboxymethyl cellulose [Emulgeálószer] (Note - this additive is under discussion and may be included in a future amendment to the Directive on miscellaneous additives)
- E469 Enzymically hydrolysed carboxymethylcellulose [Emulgeálószer]
- E470a Sodium, potassium and calcium salts of fatty acids [Emulgeálószer] [Csomósodást gátló anyag] [ÁE lehetséges]
- E470b Magnesium salts of fatty acids [Emulgeálószer] [Csomósodást gátló anyag] [ÁE lehetséges]
- E471 Mono- and diglycerides of fatty acids (glyceryl monostearate, glyceryl distearate) [Emulgeálószer] [LGM] [ÁE lehetséges]
- E472a Acetic acid esters of mono- and diglycerides of fatty acids [Emulgeálószer] [GM lehetséges] [ÁE lehetséges]
- E472b Lactic acid esters of mono- and diglycerides of fatty acids [Emulgeálószer] [ÁE lehetséges]
- E472c Citric acid esters of mono- and diglycerides of fatty acids [Emulgeálószer] [ÁE lehetséges]
- E472d Tartaric acid esters of mono- and diglycerides of fatty acids [Emulgeálószer] [ÁE lehetséges]
- E472e Mono- and diacetyl tartaric acid esters of mono- and diglycerides of fatty acids [Emulgeálószer] [ÁE lehetséges]
- E472f Mixed acetic and tartaric acid esters of mono- and diglycerides of fatty acids [Emulgeálószer] [ÁE lehetséges]
- E473 Sucrose esters of fatty acids [Emulgeálószer] [GM lehetséges] [ÁE lehetséges]
- E474 Sucroglycerides [Emulgeálószer] [ÁE lehetséges]
- E475 Polyglycerol esters of fatty acids [Emulgeálószer] [GM lehetséges] [ÁE lehetséges]
- E476 Polyglycerol polyricinoleate [Emulgeálószer] [GM lehetséges] [ÁE lehetséges]
- E477 Propane-1, 2-diol esters of fatty acids, propylene glycol esters of fatty acids [Emulgeálószer] [GM lehetséges] [ÁE lehetséges]
- E478 Lactylated fatty acid esters of glycerol and propane-1 [Emulgeálószer] [ÁE lehetséges]
- E479b Thermally oxidized soya bean oil interacted with mono- and diglycerides of fatty acids [Emulgeálószer] [LGM] [ÁE lehetséges]
- E481 Sodium stearoyl-2-lactylate [Emulgeálószer] [ÁE lehetséges]
- E482 Calcium stearoyl-2-lactylate [Emulgeálószer] [ÁE lehetséges]
- E483 Sztearil-tartarát [Emulgeálószer] [ÁE lehetséges]
- E491 Szorbitán-monosztearát [Emulgeálószer] [GM lehetséges] [ÁE lehetséges]
- E492 Sorbitan tristearate [Emulgeálószer] [ÁE lehetséges]
- E493 Sorbitan monolaurate [Emulgeálószer] [ÁE lehetséges]
- E494 Sorbitan monooleate [Emulgeálószer] [ÁE lehetséges]
- E495 Sorbitan monopalmitate [Emulgeálószer] [ÁE lehetséges]
[szerkesztés] E500–E599
- E500 Sodium carbonates (i) Sodium carbonate (ii) Sodium bicarbonate (Sodium hydrogen carbonate) (iii) Sodium sesquicarbonate [Savanyúságot szabályozó anyag] [Raising Agent]
- E501 Potassium carbonates (i) Potassium carbonate (ii) Potassium bicarbonate (Potassium hydrogen carbonate) [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E503 Ammonium carbonates (i) Ammonium carbonate (ii) Ammonium bicarbonate (Ammonium hydrogen carbonate) [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E504 Magnesium carbonates (i) Magnesium carbonate (ii) Magnesium bicarbonate (Magnesium hydrogen carbonate) [Savanyúságot szabályozó anyag] [Csomósodást gátló anyag]
- E507 Hydrochloric acid [Étkezési sav]
- E508 Potassium chloride [Zselésítő anyag] [Seasoning]
- E509 Calcium chloride [Sequestrant] [Szilárdító anyag]
- E510 Ammonium chloride, ammonia solution [Savanyúságot szabályozó anyag] [Improving agent]
- E511 Magnesium chloride [Szilárdító anyag]
- E512 Stannous chloride [Antioxidáns]
- E513 Sulfuric acid [Étkezési sav]
- E514 Sodium sulfates (i) Sodium sulfate (ii) Sodium bisulfate (Sodium hydrogen sulfate) [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E515 Potassium sulfates (i) Potassium sulfate (ii) Potassium bisulfate (Potassium hydrogen sulfate) [Seasoning]
- E516 Calcium sulfate [Sequestrant] [Improving agent] [Szilárdító anyag]
- E517 Ammonium sulfate [Improving agent]
- E518 Magnesium sulfate, Epsom salts [Savanyúságot szabályozó anyag] [Szilárdító anyag]
- E519 Copper(II) sulfate [Tartósítószer]
- E520 Aluminium sulfate [Szilárdító anyag]
- E521 Aluminium sodium sulfate [Szilárdító anyag]
- E522 Aluminium potassium sulfate [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E523 Aluminium ammonium sulfate [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E524 Sodium hydroxide [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E525 Potassium hydroxide [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E526 Calcium hydroxide [Savanyúságot szabályozó anyag] [Szilárdító anyag]
- E527 Ammonium hydroxide [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E528 Magnesium hydroxide [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E529 Calcium oxide [Savanyúságot szabályozó anyag] [Improving agent]
- E530 Magnesium oxide [Savanyúságot szabályozó anyag] [Csomósodást gátló anyag]
- E535 Sodium ferrocyanide [Savanyúságot szabályozó anyag] [Csomósodást gátló anyag]
- E536 Potassium ferrocyanide [Csomósodást gátló anyag]
- E538 Calcium ferrocyanide [Csomósodást gátló anyag]
- E540 Dicalcium diphosphate [Savanyúságot szabályozó anyag] [Emulgeálószer]
- E541 Sodium aluminium phosphate, acidic [Emulgeálószer]
- E542 Bone phosphate [Csomósodást gátló anyag] [AO]
- E543 Calcium sodium polyphosphate
- E544 Calcium polyphosphate [Emulgeálószer]
- E545 Aluminium polyphosphate [Emulgeálószer]
- E550 Sodium silicate [Csomósodást gátló anyag]
- E551 Silicon dioxide (Silica) [Emulgeálószer] [Csomósodást gátló anyag]
- E552 Calcium silicate [Csomósodást gátló anyag]
- E553a (i) Magnesium silicate (ii) Magnesium trisilicate [Csomósodást gátló anyag]
- E553b Talc [Csomósodást gátló anyag] [LAR]
- E554 Sodium aluminium silicate [Csomósodást gátló anyag]
- E555 Potassium aluminium silicate [Csomósodást gátló anyag]
- E556 Calcium aluminium silicate [Csomósodást gátló anyag]
- E558 Bentonite [Csomósodást gátló anyag]
- E559 Aluminium silicate (Kaolin) [Csomósodást gátló anyag]
- E570 Stearic acid (Fatty acid) [Csomósodást gátló anyag] [GM lehetséges] [ÁE lehetséges]
- E572 Magnesium stearate, calcium stearate [Emulgeálószer] [Csomósodást gátló anyag] [GM lehetséges] [ÁE lehetséges]
- E574 Gluconic acid [Savanyúságot szabályozó anyag]
- E575 Glucono-delta-lactone [Savanyúságot szabályozó anyag] [Sequestrant]
- E576 Sodium gluconate [Sequestrant]
- E577 Potassium gluconate [Sequestrant]
- E578 Calcium gluconate [Szilárdító anyag]
- E579 Ferrous gluconate [Színanyag]
- E585 Ferrous lactate [Színanyag] [ÁE lehetséges]
[szerkesztés] E600–E699
- E620 Glutamic acid Ízfokozó [possible reaction] [GM lehetséges]
- E621 Monosodium glutamate (MSG) Ízfokozó [possible reaction] [LGM]
- E622 Monopotassium glutamate Ízfokozó [possible reaction] [GM lehetséges]
- E623 Calcium diglutamate Ízfokozó [possible reaction] [GM lehetséges]
- E624 Monoammonium glutamate Ízfokozó [possible reaction] [GM lehetséges]
- E625 Magnesium diglutamate Ízfokozó [possible reaction] [GM lehetséges]
- E626 Guanylic acid Ízfokozó
- E627 Disodium guanylate, sodium guanylate Ízfokozó [ÁE lehetséges]
- E628 Dipotassium guanylate Ízfokozó
- E629 Calcium guanylate Ízfokozó
- E630 Inosinic acid Ízfokozó
- E631 Disodium inosinate Ízfokozó [ÁE lehetséges]
- E632 Dipotassium inosinate Ízfokozó
- E633 Calcium inosinate Ízfokozó
- E634 Calcium 5'-ribonucleotides Ízfokozó
- E635 Disodium 5'-ribonucleotides Ízfokozó [ÁE lehetséges]
- E636 Maltol Ízfokozó
- E637 Ethyl maltol Ízfokozó
- E640 Glycine and its sodium salt Ízfokozó [ÁE lehetséges]
[szerkesztés] E900–E999
- E900 Dimetil polisziloxán [Csomósodást gátló anyag]
- E901 Méhviasz, sárga és fehér [fényezőanyag] [ÁE]
- E902 Candelilla viasz [fényezőanyag] [LAR]
- E903 Carnauba viasz [fényezőanyag] [LAR]
- E904 Sellak [fényezőanyag] [ÁE]
- E905 Paraffin [fényezőanyag]
- E905a Ásványi olaj [csomósodást gátló anyag]
- E905b Petrolátum (vazelin)
- E905c Mikrokristályos viasz [fényezőanyag]
- E906 Benzoe viasz
- E907 Kriszallin viasz [fényezőanyag]
- E908 Arrosviasz
- E910 L-cisztein [ÁE]
- E911 Zsírsavak metil-észterei
- E912 Montánsav észterei
- E913 Lanolin, birkagyapjú zsír [fényezőanyag] [ÁE]
- E914 Oxidált polietilén-viasz [fényezőanyag]
- E915 Kolofónium-észter [fényezőanyag]
- E916 Kalcium-jodát
- E917 Kálium-jodát
- E920 L-cisztein [térfogatnövelő] [ÁE]
- E921 L-cisztein nátrium- és káliumsói, hidrokloridjai [térfogatnövelő] [ÁE]
- E922 Kálium-perszulfát
- E923 Ammónium-perszulfát
- E924 Kálium-bromid [Improving agent]
- E925 Klór [Tartósítószer]
- E926 Klórdioxid [Tartósítószer]
- E927 Azo-formamid
- E927b Karbamid [térfogatnövelő]
- E928 Benzoil-peroxid [Improving agent]
- E930 Kalcium-peroxid
- E938 Argon [csomagológáz]
- E939 Hélium [csomagológáz]
- E940 diklór-difluor-metán (Freon-12) [csomagológáz] (ritkán használt)
- E941 Nitrogén [csomagológáz]
- E942 Dinitrogén-oxid [csomagológáz]
- E943a Bután [hajtóanyag]
- E943b Izobután [hajtóanyag]
- E944 Propán [hajtóanyag]
- E948 Oxygén [csomagológáz]
- E949 Hidrogén
- E950 Aceszulfám K [Édesítőszer]
- E951 Aszpartám [Édesítőszer]
- E952 Ciklaminsav és ciklamátok (nátrium- és kalciumsó)
- E953 Izomalt [Édesítoszer]
- E954 Szaharin valamint nátrium-, kálium- és kalciumsói [Édesítőszer]
- E955 Szukralóz (Splenda, Altern)
- E957 Taumatin [Édesítőszer] Ízfokozó
- E959 Neogeszperidin DC [Édesítőszer] Ízfokozó
- E965 Maltit és maltitszirup [Édesítőszer] Stabilizálószer
- E966 Laktit [Édesítőszer] [ÁE]
- E967 Xilit [Édesítőszer]
- E999 Quillaia kivonat
[szerkesztés] E1000–E1999
- E1103 Invertase Stabilizálószer
- E1105 Lysozyme [Tartósítószer]
- E1200 Polydextrose Stabilizálószer [Thickening agent] [Humectant] [Carrier]
- E1201 Polyvinylpyrrolidone Stabilizálószer
- E1202 Polyvinylpolypyrrolidone [Carrier] Stabilizálószer
- E1400 Dextrin Stabilizálószer [Thickening agent]
- E1401 Modified starch Stabilizálószer [Thickening agent]
- E1402 Alkaline modified starch Stabilizálószer [Thickening agent]
- E1403 Bleached starch Stabilizálószer [Thickening agent]
- E1404 Oxidized starch [Emulgeálószer] [Thickening agent]
- E1410 Monostarch phosphate Stabilizálószer [Thickening agent]
- E1412 Distarch phosphate Stabilizálószer [Thickening agent]
- E1413 Phosphated distarch phosphate Stabilizálószer [Thickening agent]
- E1414 Acetylated distarch phosphate [Emulgeálószer] [Thickening agent]
- E1420 Acetylated starch, mono starch acetate Stabilizálószer [Thickening agent]
- E1421 Acetylated starch, mono starch acetate Stabilizálószer [Thickening agent]
- E1422 Acetylated distarch adipate Stabilizálószer [Thickening agent]
- E1430 Distarch glycerine Stabilizálószer [Thickening agent]
- E1440 Hydroxy propyl starch [Emulgeálószer] [Thickening agent]
- E1441 Hydroxy propyl distarch glycerine Stabilizálószer [Thickening agent]
- E1442 Hydroxy propyl distarch phosphate Stabilizálószer [Thickening agent]
- E1450 Starch sodium octenyl succinate [Emulgeálószer] Stabilizálószer [Thickening agent]
- E1451 Acetylated oxidised starch [Emulgeálószer] [Thickening agent]
- E1505 Triethyl citrate [Foam Stabilizálószer]
- E1510 Ethanon
- E1518 Glyceryl triacetate or triacetin [Humectant]
- E1520 Propylene glycol [Humectant]
[szerkesztés] Rövidítések
- LAR – Lehetséges allergiás reakció
- GM – Genetikailag módosított
- ÁE – Állati eredet