Forint

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A forint (más nyelveken florin és gulden néven is) a történelem során több országban is használt pénznem volt. A magyar forint (HUF) ma Magyarország hivatalos fizetőeszköze.

Tartalomjegyzék

1 Aranyforint
2 A forint Magyarországon
3 A forint más országokban
4 Forrás

[szerkesztés] Aranyforint

A középkor leghíresebb aranyérmei közé tartozott a forint. Az aranyforint a nevét Firenze városról nyerte, ahol 1252 óta vertek aranypénzt. Ennek a pénznek a latin neve ugyanis florentinus, azaz „firenzei” volt, és ebből származik többek között a magyar forint neve is (régi alakja: florint).

[szerkesztés] A forint Magyarországon

Magyarország pénznemei
dénár (1000–1760) aranyforint (1325–1553) garas (1329–1499) tallér (1499–1867) aranydukát (1553–1881) krajcár (1739–1892) forint (1762–1892) osztrák–magyar korona (1892–1918) magyar korona (1918–1927) pengő (1927–1946) forint (HUF, 1946–)
szerkeszt

[szerkesztés] Magyar aranyforint, 1325–1553

Az első európai uralkodó, aki országában bevezette az aranyvalutát, Károly Róbert volt. A magyar király ehhez az 1325-től firenzei mintára veretett magyar aranyforintot használta fel. (Jellemzői: 23 karát 9 grém, 0,9896-s finomság, 3,55 gramm teljes tömeg, 3,52 szín súly.) A Károly Róbert-féle aranyokra Keresztelő Szent János képe volt vésve, Karolus rex körirattal. A firenzei mintájú aranyforintokat a magyar király példáját követve Európa majdnem összes uralkodója bevezette. A magyar aranyforint azonban továbbra is keresett pénznek számított, amit főleg annak köszönhetett, hogy minőségét monetáris zavarok esetén se rontották le. A Buda-Bécs-Antwerpen vonaltól északra még hamisították is, ami szintén a keresettségét igazolja. A hamisítás miatti panaszok hatására 1358-ban I. Lajos megváltoztatta az érmeképet Szent László képére. E gyakorlat Rudolf király koráig tartott, azután a magyar aranyakra a király arcképét verték. (Lásd: aranydukát.)

[szerkesztés] Osztrák forint

Mária Terézia 1762-ben kibocsájtotta a Habsburg Birodalom első papírpénzét 5, 10, 25, 50 és 100 forintos címletekben. E pénznem neve osztrák forint (németül gulden, latinul florin). A bankjegyeket 1 és 2 forint címletű ezüstpénz verésével egészítették ki. 1771-ben megjelentek az 500 és 1000 forintos bankócédulák is. A következő bankjegyek 1784-ben kerültek forgalomba II. József rendelete alapján. Ezeket a bankjegyeket már ezüstpénzre is fel lehetett váltani, és Magyarországon is kötelezővé tették a forintos bankjegyek elfogadását. II. Ferenc 1796-ban újabb forintos bankjegyeket helyezett forgalomba. A bankócédulák elfogadása ettől kezdve mindenki számára kötelezővé vált. 1 és 2 forintos bankócédulákat is kiadtak, 1 ezüstforint 2 bankócédula forintot ért.

A napóleoni háborúk idején, miután a franciák elfoglalták Bécset, a pénzjegynyomda Pestre, majd Nagyváradra költözött, és 1806-ban újabb formájú bankócédulákat hoztak forgalomba. 1809-ben azonban Bécsben a franciák Napóleon vezetése alatt továbbra is nyomták az eredeti nyomóeszközökkel a korábbi keltezésű bécsi bankócédulákat. Ezáltal kétféle bankócédula is forgalomban volt, és mivel csak a bankjegy papírjának árnyalatában különböztek egymástól, mindkettő forgalomban is maradhatott. A napóleoni háborúk után a papírpénz mennyisége már meghaladta az 1 milliárd forintot, és a pénz értéke folyamatosan romlott (devalváció). 100 ezüstforintért például 445, 1810 decemberében 960, 1811 márciusában 1200 papírforintot kellett fizetni. Emiatt elrendelték a forgalomban lévő összes pénz és értékpapír leértékelését: minden 5 forint értékű bankócéduláért 1 forint értékű 1811-ben kiadott Einlösungsschein-nek (váltóforint) nevezett új papírpénzt adtak cserébe. Ez a papírpénz 1816-ig volt valutája a Habsburg Birodalomnak. Azonban ez a hatalmas mennyiségű papírpénz is kevésnek bizonyult, ezért 1813-ban Anticipations-schein-nek nevezett új bankjegyet jelentettek meg.

1816-ban megalakult az Österreichische National Zettelbank, ezzel újabb devalválást foganatosítottak. Megállapították, hogy 250 váltóforint 100 ezüstforinttal egyenlő. 1825-ben 5, 10, 25, 50, 100, 500, 1000 forintos, 1841-ben pedig 5, 10, 50, 100, 1000 forintos bankjegyek kerültek forgalomba, majd 1847-től 5, 10, 100, 1000 forintos bankjegyek lettek a további fizetőeszközök.

[szerkesztés] Magyar forint az 1848-49-es szabadságharc idején

1848 nyarán Kossuth Lajos pénzügyminiszter azzal próbálta stabilizálni az ország pénzügyi helyzetét, hogy az udvar tiltakozása ellenére önálló magyar bankjegyet bocsátott ki forint néven. A szabadságharc kitörése után az ország magyar ellenőrzés alatti területein ez a papírpénz volt forgalomban. A magyar forint a nép körében a Kossuth-bankó elnevezést kapta. 1848. augusztus 6. és 1849. március 24. között 1, 2, 5, 10 és 100 forintos címletű bankjegyek kerültek forgalomba.

[szerkesztés] Emigrációs magyar forint

A szabadságharc leverése után Kossuth 1851-ben az Amerikai Egyesült Államokban, Philadelphiában 1, 2 és 5 forintos pénzjegyeket, úgynevezett emigrációs forintot nyomatott. Ezek után Londonban próbált meg kiadni 1, 2 és 5 forintos pénzjegyeket, ezek nagy részét azonban elégették, és kiadásra már nem kerültek. Ezek ma a legritkább Kossuth-bankók.

[szerkesztés] Osztrák forint a szabadságharc után

1857-ben a Habsburg Birodalomban bevezették a 45 forintos osztrák értéknek nevezett új ezüstalapú valutát. A decimális rendszerre való átállással 1 forint értéke 100 krajcár lett (a korábbi 60 krajcár helyett). Az 1 és 2 forintos ezüstérmék és a 4 és 8 forintos aranyérmék mellett 10 és 100 forintos értékjelzésű bankjegyek kerültek forgalomba. Ezt a vesztes porosz háborúk után, 1866-ban az 1, 5, 50 forintos bankjegyek követték.

[szerkesztés] Osztrák-magyar forint, 1867–1892

1867-ben, a kiegyezés után az Osztrák-Magyar Monarchia pénznemeként bevezették az osztrák-magyar forintot. Magyarországon ettől kezdve az osztrák forint (gulden) magyar nyelvű felirattal ellátott nemzeti változatát verték. A kiegyezés után jutott az immár független osztrák és magyar állam abba a helyzetbe, hogy előkészíthesse az aranyvaluta bevezetését. Megalakult az Osztrák-Magyar Bank (Österreichisch-Ungarische Bank), majd 1880-ban megjelent az 1, 5 és 50 forint címletű új osztrák-magyar bankjegy. Ez kétnyelvű volt: az egyik oldalán német, a másik oldalán magyar szöveggel.

Az osztrák-magyar forint 1892-ig, a korona bevezetéséig volt forgalomban.

[szerkesztés] A mai magyar forint története

Fő szócikk: Magyar forint

A II. világháború után, 1946. augusztus 1-jén vezették be az 1945-1946 évi hiperinflációt követően a pengő helyett ismét a forintot. Ez a forint már nem arany alapú pénz. A forint váltópénze a fillér volt, de 1999 óta már nincs forgalomban.

A forint Magyarország Európai Uniós csatlakozása után is megmaradt, de nem sokáig lesz már forgalomban. Kivonásának időpontja egyelőre még bizonytalan. Az Európai Gazdasági és Monetáris Unióhoz való csatlakozást követően kezdetét veszi a nemzeti bankjegyek és érmék euróra történő cseréje, és a nemzeti devizanemekben vezetett számlák eurószámlákra történő átszámítása kötelezővé válik.

[szerkesztés] A forint más országokban

[szerkesztés] Hollandia

Ez a szakasz még csonk. Segíts te is a kibővítésében!

holland gulden (14. század-2002)

[szerkesztés] Holland-Antillák

A volt holland gulden alapján vert helyi gulden ma is használatban van.

[szerkesztés] Aruba

A volt holland gulden alapján vert arubai florin ma is használatban van.

[szerkesztés] Németország

A dél-német forint (németül: Süddeutsche Gulden) a dél-német államok (nevezetesen: Bajorország, Baden, Württemberg, Frankfurt és Hohenzollern) pénzegysége volt 1754-1873 között.

[szerkesztés] Ausztria

Az osztrák forintot a Habsburg Birodalomban 1762-1867 között, az örökébe lépő osztrák-magyar forintot pedig az Osztrák-Magyar Monarchiában 1867-1892 között használták. A pénznem neve németül gulden, magyarul forint, latinul florin volt.