Karthágó
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Karthágó (a föníciai Qart-Hadasht-ból, mely új várost jelent, magánhangzók nélkül írva QRT HDŠT قرة -حدشة vagy קרת חדשת) ősi város Észak-Afrikában, a Tuniszi-tó keleti partján, közel Tunézia fővárosához, Tuniszhoz. Ma népszerű turisztikai célpont. Az ókorban a város lakói a pun nyelvet beszélték, melyet föníciai eredetűnek tartanak.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Karthágó alapítása
Karthágót Kr. e. 814-ben a föníciai Türosz városából érkező telepesek alapították, akik magukkal hozták a város istenét, Melqartot. A hagyomány szerint a várost Dido (vagy Elissa) alapította (Dido elmenekült Türoszból, miután öccse meggyilkolta a férjét, hogy magához ragadja a hatalmat), bár a görög és római irodalomban több mítosz is ismert ebben a tárgyban.
Kr. e. 509-ben Karthágó szerződést kötött Rómával, melyben meghatározták kereskedelmi és befolyási övezeteiket. Ez az első írásos emlék, mely szerint Szicília és Szardínia Karthágó fennhatósága alá tartozott.
A Kr. e. 5. század kezdetére már Karthágó vált a régió kereskedelmi centrumává; ez egészen addig tartott, amíg a várost Róma meg nem hódította. Karthágó legyőzte a korábbi föníciai kolóniákat (Hadrumetum, Utica és Kerkouane) és a líbiai népeket, kiterjesztve ezzel hatalmát a mai Marokkótól egészen Egyiptomig. Hatása érződött a Földközi-tenger partvidékének más területein is, mivel irányítása alá tartozott Szardínia, Málta, a Baleári-szigetek és Szicília nyugati része. Az Ibériai-félszigeten további kolóniákat hoztak létre.
[szerkesztés] Élet Karthágóban
[szerkesztés] Kereskedelem
Karthágó nagyban függött a Tartésszosszal és más ibériai-félszigeti városokkal folytatott kereskedelemtől, melynek eredményeképp hatalmas mennyiségű ezüstöt és ónt - a bronz alapanyagát - szereztek. A város Türosszal is fenntartotta kereskedelmi kapcsolatait. Miután Tartésszosz elesett, a karthágói hajók már az Ibériai-félsziget északnyugati részéig, sőt Cornwallig (Brit-szigetek) is elmentek ónért. Az aranyat Szenegálból szerezték be. Néhány beszámoló megemlíti, hogy karthágói hajók eljutottak Nigériába, ahol felfedeztek egy tengerparti vulkánt és gorillákat is láttak. Ideiglenes kereskedelmi kapcsolatot tartottak fenn Madeirával és a Kanári-szigetekkel, valamint délebbre fekvő afrikai városokkal.
[szerkesztés] Kormány
[szerkesztés] Vallási szokások
[szerkesztés] Konfliktus a görögökkel és a rómaiakkal
[szerkesztés] Az első háború Szicíliáért
Karthágó hatalmas flottát épített fel, hogy elriassza a kalózokat és a rivális országokat. Mivel parasztsága nem volt és a földeket is szinte mindenütt rabszolgák művelték, így a haderő nem karthágói emberekből, hanem különféle, elsősorban afrikai zsoldosokból, kisebbrészt görög, makedón és egyéb európai zsoldosokból állott. Karthágó külpolitika sikerei és növekvő ereje egyre több konfliktusba sodorta a görögökkel, akik szintén jelentős pozíciókkal rendelkeztek a Földközi-tenger középső részében.
Szicília, ami Karthágó városának közelében fekszik, lett az ütközőzóna. A görögök és a föníciaiak is szívesen alapítottak gyarmatokat és kereskedőállomásokat a szigeten már a kitelepülés korai időszakában. Ezek közt évszázadokon keresztül folyt a villongás.
I. e. 480-ban Gelon, Szürakuszai türannosza görög támogatással megkisérelte egyesíteni a szigetet. Karthágó nem hagyhatta figyelmen kívül ezt a fenyegetést, a Perzsiával szövetségben háborút indított a görögök ellen, elindítva addigi legnagyobb szabású katonai akcióját, Hamilkar vezetésével. A források Hamilkar seregét háromszázezer főre teszik, ami valószínűleg túlzás.
Útban Szicília felé azonban a rossz időjárás miatt Hamilkar jelentős veszteségeket szenvedett. Panormusnál (a mai Palermo) szállt partra. A himerai csatában i. e. 480-ban döntő vereséget szenvedett Gelontól. Vagy a csatában ölték meg, vagy a vereség után szégyenében öngyilkosságot követett el. A vereség jelentősen meggyengítette Karthágót, a régi arisztokrácia vezette kormányzat elűzéséhez vezetett. Megalakult a Karthágói Köztársaság.
[szerkesztés] A második háború Szicíliáért
I. e. 410-re Karthágó kiheverte a veszteségeket. Addigra meghódította a mai Tunézia jó részét, megerősítette észak-afrikai gyarmatait és újabbakat alapított. (Ebben az időben haladt keresztül Mago Barca először a Szahara sivatagon, Hanno, a navigátor pedig Afrika partjai mentén mélyen délre hajózott.) Bár ugyanebben az évben az ibériai gyarmatok elszakadtak, megfosztva Karthágót fő ezüst- és rézforrásaitól, Hannibal Mago, Hamilkar unokája már készülődött az újabb szicíliai hadjáratra, miközben expedíciók indultak a mai Marokkó és Szenegál területeire és az Atlanti óceánon.
I. e. 409-ben Hannibal Mago megindult Szicília ellen hadseregével. Sikerrel elfoglalt néhány kisebb várost, mint Selinus (mai Selinunte) és Himera, mielőtt visszatért Karthágóba a hadizsákmánnyal. A fő ellenség, Szürakuszai azonban érintetlen maradt, így i. e. 405-ben Hannibal Mago újabb vállalkozást indított, ezúttal az egész sziget birtoklásáért. Ezúttal azonban elkeseredett ellenállásba ütközött, és balszerencsébe. Agrigentum ostroma közben pestis tizedelte meg a karthágóiakat, amelynek maga Hannibal Mago is áldozatul esett. Utódja, Himilko, bevette Gela városát és többször legyőzte az új szürakuszaii türannosz, I. Dionüsziosz seregeit, de a pestis az ő erőit is meggyengítette és békét kellett kérnie, mielőtt visszatért Karthágóba.
Kr. e. 398-ra Dionüsziosz visszanyerte erejét, megszegte a békeszerződést és lecsapott Motya karthágói erődítményre. Himilko válasza határozott volt: nem csak Motyát foglalta vissza, hanem mellé még bevette Messinát is. Végül ostrom alá vette magát Szürakuszait. I. e. 397-ben még jól folyt az ostrom, i. e. 397-ben azonban megint pestis tört ki a karthágóiak között, és ettől összeomlottak.
A karthágóiak erre az időre már szinte megszállottként sóvárogtak Szicília birtoklására. A következő hatvan évben folyamatosan csattogtak a fegyverek. I. e. 340-re a karthágói uralom a sziget délkeleti csücskébe szorult vissza. <--Szürakuszai van Szicília dél-keleti részén, oda nem szorulhattak vissza, legfeljebb dél-nyugatra. Utána pedig az van ide írva, hogy a görögök elfoglalták Messinát Karthágótól, ami Szicília észak-keleti részén van. Ez az írás itt kicsit össze van zavarodva. (talán inkább a görögök szorultak vissza a sziget dél-keletu csücskébe...
[szerkesztés] A harmadik háború Szicíliáért
I. e. 315-ben Agathoklész, Szürakuszai türannosza, megszerezte Messinát. I. e. 311-ben, az érvényes békeszerződést megszegve, megtámadta Karthágó maradék sziciliai birtokait és ostrom alá vette Akragast.
Hamilkar vezette a karthágói ellencsapást, hatalmas sikerrel. I. e. 310-re az övé volt majdnem egész Szicília, és már magát Szürakuszait ostromolta. Agathoklész elkeseredésében 14 ezer emberrel partraszállt Afrikában, és magát Karthágót fenyegette. Nem csalódott, az anyaváros visszarendelte Hamilkart. I. e. 307-ben Agathoklész vereséget szenvedett, mégis megmentette uralmát. A békeszerződés alapján megtarthatta Szürakuzát, a szicíliai görög erősséget.
[szerkesztés] Pürrhosz
[szerkesztés] A messanai válság
[szerkesztés] Az első pun háború (i. e. 264-241)
Miután Róma Itália urává vált, Karthágó legfőbb vetélytársává lépett elő. További hódításai Szicília irányába már a kereskedőbirodalom érdekeit sértették. A harcok ekkor robbanhattak ki és váltakozó eredménnyel folytak. Karthágót gyengítették a vezető rétegen belüli ellentétek. A Tirrén-tengeren azonban a kereskedőváros flottája volt fölényben, bár a dél-itáliai görög városok hajóhada támogatta Rómát a jól bevált szövetségi rendszer keretében. Végül a rómaiak egy technikai újítás, a csapóhíd segítségével sikerült győzniük a tengeren. A római seregek a szárazföldön elfoglalták Szicília nyugati felét, Hamilkar Barkas serege a sziget nyugati végébe szorult vissza. A rómaiak expedíciós sereget tettek partra Afrikában, amit ezúttal még sikerült szétverniük a punoknak, de a rómaiak a tenger felől blokád alá vették a szicíliai sereget. A felmentésére küldött karthagói flotta vereséget szenvedett, és a kárthagóiak békét kértek. Az elfoglalt Szicília, Szardínia és Korzika római provincia lett, azaz a "római nép közös tulajdona". Valamint Kárthágónak súlyos hadisarcot is kellet fizetnie.
[szerkesztés] A második pun háború (i. e. 218-201)
Karthágó ereje nem tört meg, virágzó kereskedelme pótolta veszteségeket. Új, gazdag területeket hódítottak meg Hispánia partvidékén. Az értékes fémlelőhelyek közelében megalapították Carthago Novát. Kiváló képességű hadvezér került a pun seregek élére, Hannibál, aki Róma esküdt ellensége volt. Róma tartott Hanibáltól ezért szövetséget kötött a Kárthagói területek közelében fekvő Saguntum görög várossal. Hannibál ezt megtámadta, mire Róma hadat üzent. Ezzel a lépéssel tulajdonképpen saját városát kényszerítette háborúra. Hannibál váratlanul akart Itáliára törni, ezért a hosszabb szárazföldi utat választotta. Hispánia hegyi törzseiből verbuvált zsoldos sereggel, afrikai numidiai lovassággal, harci elefántjaival elindult Hispániából, átkelt a Pireneusokon, majd az Alpokon. 6 hónapi menetelés után i. e. 218 őszén, 20 000 ezer gyalogossal és 6000 lovassal, 3 megmaradt elefánttal megérkezett Észak-Itáliába. Itt a Trebbia folyó patjánál megverte a meglepett római seregeket, és a terület lakóiból feltöltötte a seregét. Áttelelt, de nem tudta a gallokat rávenni az általános Róma ellenes felkelésre. I. e. 217 tavaszán Etruriában a Trasimeneus-tó mellett ütközött meg a római seregekkel, akikre katasztrófális vereséget mért. A rómaiak vezére Quintus Fabius Cunctator ellenállva a tömegek és a szenátus nyomásának, kerülte vele az összeütközést, szorosan a pun sereg nyomában járt, hogy megakadályozza, hogy Hannibál állandó bázist építhessen ki magának. I. e. 216-ban Hannibálnak sikerült végül Cannae mellett csatára kényszerítenie a rómaiakat, és ismét megvernie őket, de egyre jobban elszigetelődött. I. e. 212-ben elesett Szürakuza városa, mely Hannibál támadása nyomán fellázadt a rómaiak ellen. A rómaiak kihasználva tengeri fölényüket támadást indítottak Hispánia ellen, ezáltal elvágták Hannibál utánpótlását, Kárthagó pedig elvesztette a háború folytatásához szükséges forrásokat (i. e. 206 metaurusi csata). Hannibál serege többször is megközelítette Rómát de elég ereje nem volt ahhoz, hogy tartósan ostromolhassa. Miután Karthagó kifulladt Plubius Cornelius Scipio vezetésével expedíciós sereg szállt partra Afrikában. A karthágóiak hazarendelték Hannibált, aki töredék seregével kellett átkeljen, mivel az itáliai szövetségeseket nem vihette magával. I. e. 202-ben Zama mellett vereséget szenvedett a római seregektől.
[szerkesztés] A harmadik pun háború (i. e. 149-146)
Karthágó elveszítette minden gyarmatát, nem tarthatott flottát, háborút csak római engedélyel viselhetett, és tekintélyes hadisarcot kellett fizetnie. Hannibált száműzték Karthágóból, Róma ellenes uralkodók udvaraiban keresett menedéket, és tovább harcolt a gyűlölt ellenfél ellen. Hannibál támadása, a veresége ellenére is, a rómaiakat Karthagó elpusztítására ösztönözte. Egy befolyásos szenátori csoport, Portius Cato vezetésével uszított a város végső elpusztítására. Római biztatásra Masinissa numidiai király állandóan zaklatta a karthágói ültetvényeket, de Róma nem adott engedélyt Kárthagónak a háborúra, mikor azok mégis fegyvert fogtak a numidiaiak ellen, Róma hadat üzent. Mikor a karthágóiak elfogadták a békefeltételeket, a rómaiak azt követelték tőlük, hogy rombolják le városukat és a sivatag belsejében a tengertől 10 mérföld távolságra építsenek új várost. Ekkor határozták el magukat a kárthagóiak a végsőkig való ellenállásra. Tudták rájuk a Vae victis – a jaj a legyőzötteknek érvényes. Nem remélhetnek kegyelmet, legfeljebb megalázó rabszolgaságot a rómaiaktól, ami helyett inkább a bitzos halált választották. A római támadást a Zamai győző Scipio Africanus fogadott fia Scipio Aemelianus vezette. 200 ezer lakosból 50 ezer élte túl a kegyetlen támadást, az élve maradtakat római rabszolgának adták el. A hősies ellenállás ellenére a várost földig rombolták. (A legenda, miszerint sóval hintették be a város romjait, a Bibliából származik. Semmiféle alapja nincs.)
[szerkesztés] Karthágó a Római Birodalomban
[szerkesztés] Karthágó az irodalomban
[szerkesztés] Bibliográfia
- M’hamed Hassine Fantar: Carthage. La cité punique. Alif – Les éditions de la Méditerranée, Tunis 1995, ISBN 9973-22-019-6.
- Bénichou-Safar, Hélène : Le tophet de Salammbô à Carthage – essai de reconstitution , Roma , École Française de Rome , 2004
- Hugoniot, Christophe : Rome en Afrique – de la chute de Carthage aux débuts de la conquête arabe , Paris , Flammarion , 2000
- Croizy-Naquet, Catherine : Thèbes, Troie et Carthage – poétique de la ville dans le roman antique au XIIe siècle , Paris , Champion , 1994
- Decret, François : Carthage ou l'empire de la mer , Paris , ´Ed. du Seuil, 1977
- Ferjaoui, Ahmed : Recherches sur les relations entre l'Orient phénicien et Carthage , Fribourg, Suisse , Éd. Univ. [u.a.] , 1993 , ISBN 3-7278-0859-4
Based on work by