Krími háború

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

[szerkesztés] A háború előznényei:

Oroszország az 1848-as forradalmak leverése után hatalma csúcsán állt. Ausztriát lekötelezte, Németországban megakadályozta az egység létrejöttét. Az oroszok elérkezettnek látták az időt régi álmuk, a fekete-tengeri tengerszorosok megszerzésére. A keleti kérdés kiéleződése 1853-ban a krími háború kirobbanásához vezetett.

[szerkesztés] A háború menete: 1853-1856

A háborút a katolikus és ortodox egyházi vezetők vitája robbantotta ki a jeruzsálemi szent helyekről. Az Oszmán Birodalom keresztényeinek védnöki szerepében tetszelgő Oroszország nem akarta átadni helyét a franciáknak. A törökök a franciák melett döntöttek és maguk mögött érezve a francia és brit támogatást, visszautasították az oroszok követeléseit. Válaszul I. Miklós orosz cár (1825-1855) hadai megszállták Moldvát és Havasalföldet. Bécs nehéz helyzetbe került – lekötelezetje volt a cárnak, de érdekeivel ellenkezett az orosz előretörés. Az osztrákok hiába próbáltak közvetíteni, I. Abdul-Medzsid hadat üzent. Hogy az orosz terjeszkedést meggátolják, a törökök mögött felsorakoztak a franciák és az angolok is. Ausztriát – a Magyar Emigráció támogatásának kilátásba helyezésével – rászorították arra, hogy követelje Moldva és Havasalföld kiürítését, amit Oroszország elvetett, mire angol és francia csapatok partra szálltak a Krím félszigeten, a háború elkezdődött. A francia-brit-török csapatok hosszú ostrom után elfoglalták a fekete-tengeri orosz flotta erődbázisát Szevasztopolt. A küzdelmet az utánpótlás bíztosítása döntötte el. Bár az angol és francia katonák is sokat szenvedtek, flottájuk jobban megoldotta ezt a feladatott, mint saját birodalmában az elavult cári rendszer – a közel fél millió áldozat nagy részét a járvány, az éhínség és a hideg ragadta el. A francia támogatás megszerzése érdekében Piemont is belépett a háborúba, s csapatokat küldött a Krímbe. A Krímen kívül harc dúlt a Kaukázus vidékén Karsz váráért, amit a török szolgálatba lépő Kmetty György és Guyon Richárd védett meg az oroszokkal szemben.

[szerkesztés] A párizsi béke: 1856

Miután elesett Szevasztopol, és I. Miklós orosz cár meghalt (1855), II. Sándor orosz cár (1855-1881) hajlott a megegyezésre. Az 1856-ban megkötött párizsi béke visszaszorította Oroszország európiai befolyását. A cár elvesztette a Duna torkolatvidékét, le kellett mondania a törökországi keresztények védnökségéről, s nem tarthatott hadihajókat a Fekete-tengeren. A krími háború a román fejedelemségek számára meghozta a szabadságot. A nagyhatalmak, hogy az orosz és török fél között ütközőállam jöjjön létre, támogatták a fejedelemséget függetlenségét és egyesülését. Így a két fejedelemség lakói saját maguk választhatták meg Cuza ezredest fejedelmüknek (1859), s rövidesen létrejött Románia, amit 1862-ben elismertek a nagyhatalmak.