Salzai Hermann

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Salzai szobra a Máriavár kertjében.

Salzai Hermann (németül Hermann von Salza) (1170.? – 1239. március 20. Salerno) A német lovagrend nagymestere és államának alapítóatyja.

Tartalomjegyzék

1 Élete

[szerkesztés] Élete

Thüringiai kisnemesi családból származott, s nagy nehézségek árán küzdötte fel magát. Fiatalon léphetett be a Német Lovagrendbe, s 1209-től annak nagymestere (Heinrich von Tunnát követte).

[szerkesztés] A lovagok Magyarországon

Mivel a keresztes hadjáratok sorra kudarcot vallottak, a rend mozgástere Palesztinában beszűkült, ezért kezdett a pogány Középkelet-Európai térségek után érdeklődni. Mikor a velenceiek Konstantinápoly ellen vezették a kereszteseket, a lovagok egy része a vezetésével felháborodva elhagyta a Szentföldet. II. András közbenjárására Magyarországon, a Barcaságon telepedtek le. A király felesége Gertrúd királyné jóvoltából lovagjai és az általuk letelepített frank (rajnai)hospesek először számso fontos kiváltságot és adományt kaptak. Ez persze visszatetszést váltott ki a magyar nemességben, s mikor a királynőt megölték, András már visszafogotabban adományozott nekik. Nem elhanyagolható azonban az tény sem, hogy a rend magyarországi évei alatt az adig részben őrvidékként, részben gyepűelveként szolgáló Borzaságot gazdaságilag felfejlesztették, benépesítették. Salzai a rend által emelt kőváraknak köszönhetően megvédelmezte Erdélyt a kun támadóktól és Havaselve java részét uralma alá vonta, ahol a kunságot megkereszteltették a domonkos szerzetesekkel. De amikor a nagyratörő Salzai a német lovagok dél-erdélyi területeiből önálló országot kívánt létrehozni, menekülniük kellett az országból a magyar király fegyveresei elől, s az ellene folytatott harcban jó pár lovag elesett.

[szerkesztés] Lengyelországi letelepedés

Rövidesen új lehetőség nyílt meg előttük Lengyelországban, de most előretekintőbbek voltak, mint Erdélyben. Salzai ezt megelőzően II. Frigyes német-római császárnál járt és kényes diplomáciai ügyeket segített neki elsimítani, valamint közvetítőként lépett fel a császárság és a pápaság között.

Mazóviai Konrád kérésére a Kulm vidékén (Chełmno) telepedtek le a német lovagok. Konrád arra kérte Salzait, hogy Lengyelország részére a pogány balti Poroszországot (pontosabban a történelmi Poroszföldet). Bár Konrád adománylevelet adott a rend számára, de a megegyezés csak félig volt érvényes. Éppen ezért Salzai korábbi diplomáciai szolgálatai elismeréseképp, 1226-ban megkapta II. Frigyestől a rimini aranybullát, a mely jogot szerzett a Baltikumban való letelepedésre, s ez biztosította a Német Lovagrend hatalmát Poroszország felett. 1234-ben IX. Gergely pápa új széles körű kiváltságokkal ruházta fel, mind őt, mind a lovagjait. E levélben az eddigi és későbbi hódításokat a Szentszék birtokának ismerték el, de a terület feletti igazgatás jogát a Lovagrend mondhatta magáénak. Mindezeket a privilégiumok alapítólevelei lettek a Német lovagrend poroszföldi államának, s biztosították a lovagokat afelő, hogy a pápa és a Német-római Birodalom, ha szükség úgy hozná támogatni fogja őket Lengyelország ellen.

[szerkesztés] Salzai emléke

Hermann nagymester kulcsszereplője volt 1230-ban a pápaság és a császárság kibékítésében. Később egy viszályt simított el Frigyes és lázongó fia, Henrik között. Bölcsessége, megfontoltsága és műveltsége szilárd hátteret biztosított ahhoz, hogy a Lovagrend szabadon kiépíthesse országát a porosz területeken. A poroszok leigázása során nem történt eleinte bármilyen komolyabb visszaélés, majd csak Salzai halála után. Persze ezeket a megtörtént túlkapásokat később, főleg a baloldali történészek óriási méretű népirtásokká színezték ki.

1237-ben, két évvel halála előtt, még jobban kiszélesítette hatalmát, mivel a livóniai Kardtestvérek rendje beolvadt a Német Lovagrendbe. Salernóban, olasz földön hunyt el életének hetvenedik évében.