Szerbia és Montenegró

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Државна заједница Србија и Црна Гора
Državna zajednica Srbija i Crna Gora

(Szerbia-Montenegró zászlaja) (Szerbia-Montenegró címere)
Hivatalos nyelv	szerb
Főváros	Belgrád
Létrejötte	2003. február 4.
Feloszlás dátuma	2006. június 3.
Elnök	Svetozar Marović
Terület  - Teljes  - % víz	107.  102 350 km²  0,25%
Népesség  - Teljes (2000)  - Népsűrűség	70.  10 662 807 fő  104 fő/km²
Pénznem	Szerb dinár (CSD) (Szerbiában), Euró (€) (EUR) (Koszovóban és Montenegróban)
Időzóna	UTC +1
TLD	.yu (.cs is fenntartva)
Autós jelzés	SCG
Hívószám	+381

Szerbia és Montenegró (szerbül, cirill írással: Србија и Црна Гора, latin írással Srbija i Crna Gora) két korábbi jugoszláv tagköztársaság, Szerbia és Montenegró államszövetsége volt, amely 2003. február 4-én alakult, és 2006. május 21-én bomlott fel, amikor Montenegró (Crna Gora) lakossága népszavazás útján a függetlenség mellett döntött. Az új állam, Crna Gora, 2006. június 3-án nyilvánította ki hivatalosan függetlenségét.

Szerbia és Montenegró, a valaha igen ígéretes szocialista Jugoszlávia romjain megmaradt ország, mind gazdaságával, mind politikájával eltért a többi európai államtól. A 1990-es évek évek idején, amikor a térség többi országa komoly politikai átalakuláson ment keresztül és bíztató gazdasági fejlődést mutatott, az akkori Jugoszlávia gazdasági recesszióval küszködött.

Tartalomjegyzék 1 Történelem 2 Politikai megosztottság 3 Földrajz 3.1 Természetföldrajz 3.2 Jelentősebb városok 4 Gazdaság 5 Népesség 6 Kultúra, vallás

[szerkesztés] Történelem

További részletek: Szerbia történelme, Montenegró történelme, Jugoszlávia történelme

Szerbia-Montenegrót a görög időkben a trákok, a tengerparton az illírek lakták. Az első állam ezen a területen a Római Birodalom, amely a mai Szerbia-Montenegró területén több provinciával is rendelkezett: Moesia az ország keleti részén, Dalmatia az ország déli és középső vidékein, Pannónia a Duna és Száva környéki területeken, Dacia provincia a Temesköz vidékén terült el. Az ország északi része (a mai Vajdaság) a limesen túl helyezkedett el, nem volt a Római Birodalom része, Szerémségen kívül.

Az ország mai domináns nemzetisége a szerbek a VII. század első felében foglalták el az ország déli részét, valószínűleg bizánci hívásra.

Ekkor még laza törzsszövetségben éltek, valószínűleg a romanizált pásztorkodó törzsek, a vlachok (a románok feltételezett ősei) mellett. A bolgárok 986-ban meghódítják ezt a területet, ám az ekkor megerősödő Bizánci Birodalom 1018-ban megszünteti a Nyugati-Bolgár Fejedelemséget, ezzel Szerbia-Montenegró területe bizánci fennhatóság alá kerül.

A szerb törzseket Nemanja István nagyzsupán egyesíti, létrehozva 1190-ben a Szerb Fejedelemséget, amely 1217-ben Szerb Királyság néven függetlenedik Bizánctól, és megindul Szerbia virágkora. Az ország legnagyobb kiterjedését Dušan István (1331–1355) alatt éri el, amikor is Szerbia egészen az Égei-tengerig elér, illetve Albánia és Görögörszág északi része is hozzátartozik.

Azonban Dušan cár halála után állama fejedelemségekre bomlik, majd az 1389-es rigómezei csata után fokozatosan török befolyás alá kerül. A szerb despoták állama 1459-ben bukik meg végleg, majd 1499-ben Montenegró is a Török Birodalom részévé válik. Az 1699-es karlócai béke során Magyarország visszakapja a török által meghódított területeit. Ezen területek rendkívül gyéren lakottak, így sok szerb a magas török adóktól menekülve idevándorol. Ekkor népesül be szerbekkel a Vajdaság, Bácska, illetve északabbra is a Duna-vidéke. (Ráckeve, Szentendre tipikusan ilyen város.)

A másik oldalon Montenegró 1689-ben nyeri vissza függetlenségét, ezzel a szerb nép két eltérő ágra szakad, a déli (crna gorai vagy montenegrói) és az északi szerbekre, ez a kettéosztódás a forrása Szerbia és Montenegró jelenlegi ellentétének is. Szerbia csak 1817-ben lesz autonóm, és 1878-ban függetlenedik, amikor is a törököket Koszovó és a Novi Pazari szandzsák kivételével az egész országból sikerül kiszorítani.

Az első Balkán-háború során (1913-ban) Szerbia megszerzi mai területét (a Vajdaságot leszámítva) és Macedóniát. A szerb nemzetiségű Gavrilo Princip adja az indító okot az I. világháborúhoz a szarajevói merénylettel. Az Osztrák–Magyar Monarchia által megtámadott Szerbia végül az Antant segítségével a nyertesek között szerepel az első világháborúban, ezért a Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország és az Ausztriától elcsatolt Krajna (a mai Szlovénia) egyesüléséből létrejövő Szerb-Horvát-Szlovén Királyság a trianoni békekonferencián a Magyarországtól elcsatolt Vajdaságot megkapja.

Az egységes állam 1929-ben Jugoszlávia („Délszláv Állam”) nevet veszi fel. A II. világháborúban az állam megszűnik, Montenegrót az olaszok megszállják, Szerbia független lesz. 1945-ben újra egyesül az ország, új alkotmány elfogadásával népi demokrácia lesz Jugoszláviában, amely azonban nem csatlakozik a Szovjetunió által vezérelt szocialista blokkhoz. 1961-től kezdve Tito marsall vezetésével Jugoszlávia félig nyugati, kapitalista állammá válik, amely egészen a délszláv háború 1990-es kitöréséig a térségben fejlett államnak számított.

A délszláv háború során a korábbi szocialista Jugoszlávia] felbomlott (1992-re), a tagköztársaságokból független államok jöttek létre. Jugoszlávia (Szerbia és Montenegró), Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Horvátország és Szlovénia teljesen önállóan működtek tovább.

A délszláv háború bűnöseinek menedéket nyújtó Jugoszlávia nemzetközi helyzete a 90-es évek során fokozatosan romlott, amelyet az országot sújtó recesszió is tetézett. Végül 1999-ben a koszovói etnikai kérdés ürügyén a NATO légicsapást mért az országra, amely következtében a Milošević-rezsim megdőlt.

Azóta Jugoszlávia a demokratikus átalakulás jegyében dolgozik, bár a politikai életében még mindig akad kivetni való. Ezt a tényt bizonyítja például Zoran Djindjic, volt miniszterelnök meggyilkolása.

Pozitív lépésként kell értékelni a 2003. február 4-én történt megegyezést, mely során Jugoszlávia Szerbia és Montenegró néven államszövetséggé alakult.

2006. május 21-én Montenegró lakosai megszavazták az elszakadást az államszövetségtől, június 3-án pedig hivatalosan is kinyilvánították függetlenségét, így az államszövetség felbomlott.

[szerkesztés] Politikai megosztottság

Szerbia és Montenegró több részre oszlott, ahol a különböző területek különböző érdekeltséggel bírtak, ezért függetlenségért küzdöttek, amelyet sem az Európai Unió, sem a szerb-montenegrói kormányzat nem támogatott.

Egységek Szerbián belül:

• Szerbia (fővárosa: Belgrád)
• Vajdaság (névleg autonóm tartomány, történelméből adódóan jelentős a magyar, román, horvát, szlovák, roma, ruszin nemzeti közösség aránya; talán az egyetlen, kisebbségek által is lakott terület, amelyet nem fenyeget az elszakadás; Fővárosa: Újvidék (Novi Sad)
• Koszovó (autonóm tartomány, jelenleg nemzetközi ellenőrzés alatt áll, gyakorlatilag független Szerbiától. Albán többségű. ENSZ és NATO (KFOR) megfigyelők ellenőrzése alatt; Fővárosa: Priština)
• Montenegró (fővárosa: Podgorica)

[szerkesztés] Földrajz

[szerkesztés] Természetföldrajz

Északon az Alföld síksága terül el egészen a Száva partjáig, de délebbre is benyúlik a Morava völgyébe. A Moravától nyugatra, illetve Montenegróban a Dínári-hegység, keletre a Balkán-hegység húzódik. Érdekes képződmény továbbá Montenegró tengerpartja, ahol Dél-Európa egyetlen fjordja található.

Legmagasabb pontja: Mokra-hegységben (2755 m)

Legnagyobb folyók: Duna (Dunav), Tisza (Tisa), Száva (Sava), Morava, Drina, Temes (Tamiš).

Legnagyobb tavak: Szkadari-tó (Skadarsko jezero), Piva-víztároló

Éghajlata igen változatos. Montenegróban mediterrán, attól északra nedves kontinentális, egyes belsőbb területeken száraz kontinentális éghajlat jellemző.

[szerkesztés] Jelentősebb városok

Szerbia-Montenegró legnépesebb városai az alábbiak voltak:

• Belgrád (Beograd)
• Újvidék (Novi Sad, a Vajdaságban)
• Niš
• Podgorica (Montenegróban)
• Szabadka (Subotica, a Vajdaságban)
• Kragujevac
• Nagybecskerek (Zrenjanin, a Vajdaságban)

[szerkesztés] Gazdaság

[szerkesztés] Népesség

Szerbia-Montenegrót rendkívül sok nemzetiség lakta. A legjelentősebb nemzetiség a szerbeké, akik a lakosság 62,6%-át tették ki. Továbbá jelentős albán (16,5%), montenegrói, magyar, horvát, román, ruszin, roma és szlovák kisebbség élt az országban.

[szerkesztés] Kultúra, vallás

A sok nemzetiség és a változatos történelmi események következtében Szerbia-Montenegró igen színes kultúrával rendelkezett. Míg az 1920-ig Magyarországhoz tartozó Vajdaság területén Magyarország kultúrája komoly hatást gyakorolt, az ország többi vidékén a középkorban Bizánc, majd a törökök kulturális befolyása volt meghatározó, illetve az ország középső vidékein bolgár, Montenegróban pedig albán és olasz hatásról kell beszélni.

Vajdaságtól délre bizánci stílusban épült ortodox kolostorokat és épületet láthatunk. Több török emlék is van az országban, de a legkiemelkedőbb Novi Pazar történelmi magja. A XX. század építészete – hasonlóan más szocialista országhoz – sokszor nyomot hagyott a történelmi emlékek között.

Az ország vallás tekintetében is nagy változatosságot mutatott. Mialatt északon, a Vajdaságban a többségi ortodoxok mellett szép számmal élnek a nyugati kereszténységhez tartozó római katolikusok, reformátusok és evangélikusok, az ország délebbi vidékein az ortodox egyház dominált, de a középső területeken szép számmal éltek muszlimok is.