A hobbit

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A hobbit (angolul The Hobbit, Szobotka Tibor eredeti fordításában A babó) J. R. R. Tolkien angol író elsőként kiadott regénye, melyet műfajilag általában az ifjúsági irodalom, azon belül a meseregények közé szoktak sorolni. A regény A Gyűrűk Ura előzménykötete.

A több mint 300 oldalas regény a hobbitok népébe tartozó főhős, Zsákos Bilbó (korábbi fordításokban: Bilbo Baggins) nagy kalandját meséli el, amelyben Gandalf, a vándor varázsló és tizenkét nemes törp meghívására részt vesz az utolsó élő sárkány, a Magányos Hegy törptermeit és kincseit bitorló gonosz Szmóg sárkány legyőzésében.

Tartalomjegyzék 1 Cselekmény 1.1 Váratlan társaság 1.2 Birkasült 1.3 Rövid pihenő 1.4 Hegy felett és hegy alatt [8] 1.5 Talányok a sötétben 1.6 Cseberből vederbe 1.7 Fura szállások 1.8 Legyek és pókok 1.9 Elszabadult hordók 1.10 Szíves fogadtatás 1.11 Az ajtólépcsőn 1.12 Bizalmas értesülések 1.13 Nincs idehaza 1.14 Tűz és víz 1.15 Gyülekező fellegek 1.16 Éjszakai tolvaj 1.17 Megnyílnak az ég csatornái 1.18 A visszatérés 1.19 Az utolsó útszakasz 2 A regény története 2.1 A regény születése és megírása 2.2 A regény megjelenése 2.3 A hobbit és a folytatás 2.4 Irodalmi és életrajzbeli előzmények és párhuzamok 3 Magyar kiadások 3.1 Filológiai problémák 3.2 Szobotka Tibor és Tótfalusi István fordítása 3.3 A szövegkritikai kiadás 3.4 Terminológiai összehasonlító táblázatok 4 Vitatott kérdések, ellentmondások 5 Érdekességek 6 Hivatkozások 6.1 Magyar kiadások 6.2 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Cselekmény

A főhős, a hobbitok népébe tartozó Bilbó méltó bérezés fejében és némi kalandvágytól sarkallva, tizenhárom törpe (Thorin, Óin, Glóin, Ori, Dori, Nori, Fili, Kili, Bifur, Bofur és Bombur, Dwalin és Balin) és egy mágus társaságában felkerekedik, hogy visszaszerezze a törpök ősi tulajdonát Szmógtól, a sárkánytól, közben bejárják a Tolkien által teremtett világ, Középfölde északi területeit.

[szerkesztés] Váratlan társaság

A főhős Bilbó, a jómódú, de szerény kis hobbit (babó ^[1]), egy kis, mintegy félembernyi magas, hosszú lábfejet és azon dús szőrzetet viselő, föld alá épített házakban élő és a kalandoktól általában iszonyodó, földjeit békésen művelgető nép tagja. Egy nap ^[2] meglátogatja anyja (Belladonna Tuk, a hobbitátlagtól eltérően kalandozó-utazgató tagokat is felmutató Tuk nemzetségből) családjának jó barátja, Gandalf, a szürke köpenyes, nagy ősz szakállú, bölcs vándor varázsló (akire Bilbó már alig-alig emlékszik). Gandalf (udvariasan, de zavarbaejtően magabiztosan) egy közelebbről meg nem határozott, ám nyilvánvalóan veszélyes vállalkozáshoz szeretné résztvevőként megnyerni, a hobbit azonban nem áll kötélnek, kárpótlásul és a mágus különös viselkedése miatti zavarában meghívja egy későbbi időpontban teára. Gandalf nemcsak szaván fogja Bilbót, ráadásul nem is egyedül állít be, hanem tizenhárom törp(e) társaságában.

Gandalf és a törpök (noha utóbbiak nem igazán látják alkalmas tettestársnak Bilbót, csak Gandalf ajánlására fogadják fel), beavatják a hobbitot tervükbe. A törptársaság vezetőjének, Tölgypajzsos Thorinnak apja, Thráin ^[3] a Magányos Hegy mélyén, a törpök egyik nagy és gazdag településén (Hegymély, más néven Erebor) éldegélt, mígnem kincseikre szemet vetett a messzi északi sárkányok legmohóbbika és leggyilkosabbika (egyben utolsó életben marad képviselője), a Nagy Szmóg (avagy Smaug). Szmóg lemészárolta a törp lakosok nagy részét, csak Thorin apja és nagyapja (Thror) menekült meg egy titkos kijáraton. Tharin/Thrain egy vakmerő, ismeretlen célú és balul sikerült vállalkozásra indult, amibe belebukott. Gandalf már csak a gonosz és nagy hatalmú Feketemágus (A Gyűrűk Urában Szauron) északi erődítményének, Dol Guldurnak a pincebörtönében találkozott az akkorra félig elborult elméjű, haldokló törpével, s az ő homályos kérésére kutatta fel fiát, Thorint, s adta neki apja térképét a Magányos Hegyről ^[4]. A törpök arra készülnek, hogy visszafoglalják tulajdonukat a sárkánytól. Bilbó először megrémül de a maga számára is érthetetlen módon, végül felülkerekedik benne anyja családjának, a nyughatatlan Tukoknak vére, s csatlakozik hozzájuk mint „hivatásos betörő”, szebb szóval, „kincskereső”.

[szerkesztés] Birkasült

Elhagyva a lakott vidéket, a hegyekből lejött emberevő óriások (trollok) karjaiba futnak ^[5]. Míg Gandalf előremegy felderítőnek, Berci, Vili és Tóni, a három troll elfogják a hobbitot, majd sorra a törpöket is – Thorint s legnehezebb, ő megégeti a tűzhelyükből kivett égő husánggal kettejük arcát – és azon tanakodnak, hogyan készítsék el őket, ételnek. Gandalf időközben észrevétlenül visszatér, és a tompa eszű trollok hangját utánozva, állandó vitát és veszekedést kavar köztük, mígnem a hajnal első sugarai hirtelen átvillannak a környező fák koronáján, és („amint ez köztudott”), ilyenkor a trollok kővé válnak. A trollok nem messze lévő lyukában némi kincset is találnak, köztük két remekmívű és értékes kardot: az egyiket, Orcristot (Manó-szabdaló) Thorin veszi magához, a másikat, Glamdringot (Ellenség-pörölye, egykor Gondolin királyának kardja volt) pedig Gandalf. Bilbo is magához vesz egy tündék készítette trollkést, ami számára felér egy rövid karddal (amit a 8. fejezetben Fullánknak keresztel majd el. Pengéje kéken ragyog, ha gonosz manók vannak a közelében).

[szerkesztés] Rövid pihenő

Elhagyva a trollföldet, Rivendellbe (A Gyűrűk Ura: Völgyzugoly), az Utolsó Otthonos Házba érkeznek, ahol a nemes és bölcs féltünde (emberi és tündér felmenőkkel is rendelkező lény), Elrond az úr. A nagy tudású úr fedezi fel Tharin térképén a „holdbetűkkel” (ithildin) írt rúnákat ^[6]:

„Ne mozdulj a barna kőtől, amikor a rigó kopogtat, és a lenyugvó nap fénye Durin Napjának^[7] utolsó sugarát a kulcslyukra fogja vetni”.

E szavak értelme a 11. fejezetben világosodik majd meg.

[szerkesztés] Hegy felett és hegy alatt ^[8]

Völgyzugolyból a Ködhegység (Ködös Hegyek) veszi az irányt a törp társaság. A hegyek tetején iszonyú viharba kerülnek, menedéket lelnek egy száraz barlangban, melyet két fiatal törp fivér (Fili és Kili) talált. A társaság elalszik. Bilbónak rossz álmai vannak, és az egyik igaznak bizonyul: a barlang falán kinyílik egy rejtekajtó, és gonosz koboldok (manók; A Gyűrűk Ura: orkok) nyomulnak a sziklarésbe, elfogva törpöt, pónit és hobbitot. Bilbónak azonban félálmában van ereje egy rikkantásra, ennek hatására Gandalf felébred, egy robbanás közepette eltűnik; s nem fogják el. A manók a törzsfőnök (Nagy Manó) elé viszik a foglyokat, aki, minthogy megtalálja Thorinnál a Gondolin ostromakor manók ezreit lemészárló kardot, az Orcristot, utasítást ad felkoncolásukra; azonban Gandalf – aki észrevétlenül követte a koboldcsapatot, és érkezett a barlangba – az ott égő tűzbe valami robbanószert dob, a főnököt ledöfi; a keletkezett zűrzavarban elmenekülnek. A menekülő törpék a lassú Bilbót felváltva cipelik a hátukon. A manók azonban gyorsan utolérik őket, a Bilbót cipelő törpöt, Dorit elfogják, Bilbó pedig egy hosszú alagútba gurul.

[szerkesztés] Talányok a sötétben

^[9]

Az alagútban, ahová esett, a manók elől lefelé menekülve találkozik Bilbó Gollammal (Szobotka Tibor fordításábsn: Nyelem), egy furcsa, iszamos, hatfogú, nagylábú, keskeny arcú és nyakú, nagy sárga-zöld szemű, kicsi, de erős lénnyel, akit népe száműzött, s aki a barlang hideg tavának közepén egy sziklaszigeten lakik, nyers halakkal és néha-néha elfogott manókkal táplálkozva. Magát és néha másokat „drágaszágomnak” (Szobotka Tibor fordításában: „szívem szottyának”) nevezi, a Gollam nevet onnan kapta, hogy torkából időnként nyeldeklő, gurgulázó hangok törnek elő. Félnek egymástól (Gollam alig nagyobb, mint Bilbó, de nála jóval erősebb; kinek azonban kardja van), udvariasságból találós kérdéseket tesznek fel egymásnak. Gollam aztán azt ajánlja, aki nem tudja megfejteni a fejtörőket, veszítsen, s ha Bilbó veszít, Gollam felfalja, ha meg Gollam veszít, meg kell mutatnia a biztonságos kivezető utat a barlangból.

Bilbó végül – bár eredetileg nem találós kérdésnek szánta – azt kérdezi Gollamtól: „Mi van a zsebemben?”. Gollam eleinte berzenkedik a szabálytalan kérdés ellen, de Bilbó utóbb ragaszkodik hozzá, s Gollam találgatni kezdi, de eredmény nélkül. Bilbó zsebében az a gyűrű van, amit a járatban talált, s amit Gollam vesztett el, s ami viselőjét láthatatlanná teszi, ha az ujjára húzza. Gollam azt tervezi, hogy visszamegy a szigetére, ahol a gyűrűjét tartja, felhúzza és láthatatlanul megöli Bilbót. Tervének első részét végre is hajtja, de rá kell jönnie, hogy Bilbó zsebében épp az ő gyűrűje lapul, amit valahol elveszthetett. Bilbó látva, hogy Gollam ígérete ellenére a zsebének tartalmára vonatkozó kérdésekkel zaklatja, majd otthagyja őt, megsejti, hogy rosszat tervez, és menekül. Közben megbotlik a sötétben, a kezében tartott gyűrű az ujjára kerül, ezáltal láthatatlanná válik. Az őt kereső Gollamot követve kitalál a járatból, a kijáratot azonban a bosszúért lihegő manók őrzik. A gyűrű közben lecsúszott az ujjáról (rögtön elárulván Bilbót), s az ellenség észreveszi. A fáradt Bilbó nem menekül, zsebre dugott kézzel várja, hogy elfogja a túlerő, közben, ahogy kellemetlen helyzetekben szokta, a zsebében kotorászik. A gyűrű ismét az ujjára kerül, s eltűnik. Így megmenekül, mert a manók, bár látják, hogy árnyéka felfogja a barlangba eső napfény egy részét, nem követik a külvilágba, hiszen nem bírják a napfényt (szédelegnek és elgyengülnek tőle).

[szerkesztés] Cseberből vederbe

Bilbó a Ködös Hegyek túloldalán bukkan elő, és rálel a törpökre (teljes létszámban, még Dori is velük van, akit társai végül kiszabadítottak a manók karmai közül, bár Gandalf a sötétben és zűrzavarban majdnem az ő fejét is lenyeste a Glamdringgal). Gandalf épp arra próbálja rávenni őket, hogy menjenek vissza a manóbarlangba és bizonyosodjanak meg Bilbó hogyléte felől, de a veszélyes vállalkozás – amire a törpök nemigen hajlandóak – szerencsére fölöslegesnek bizonyul, hisz Bilbó lehúzza ujjáról a gyűrűt, és mindannyian láthatják: épségben van.

Így hát gyorsan felkerekednek, mert tudják, ha leszáll az est, a manók előbújnak üldözésükre, hogy bosszút álljanak vezérükért. Ám vargokba (Szobotka Tibor fordításában: wargok – gonosz, a manókkal szövetséges óriásfarkasok) botlanak, s kénytelenek előlük fákra mászni. Így lelnek rájuk a manók. Hogy bosszút álljanak, azt tervezik, rájuk gyújtják a fákat, és röhögve gyönyörködnek benne, ahogy ellenségeik maroknyi csapata elevenen megsül. Szorult helyzetükből az északi hegyvidék nemes kőszáli sasai mentik ki őket, akik időtlen idők óta tesznek keresztbe a manóterveknek.

[szerkesztés] Fura szállások

Elköszönve a kőszáli sasoktól és a Sasok Urától, a törpök Gandalf tanácsára Beorn, a tekintélyes, rejtélyes, félelmetes, de ha fel nem mérgesítik, általában jószándékú „bőreváltó” (fekete hajú-szakállú, nagydarab ember, illetve nagy erejű medve alakját is képes felvenni) háza felé igyekeznek, akinek nyája, ménese, méhei és egyéb jószágai messze földön híresek, noha ő maga nemigen eszik húst semelyik alakjában, inkább tejet és mézet. Gandalfot (aki unokafivére/rokona, a szintén mágus Radagast révén ismeri Beornt ^[10], hírből), a törpöket és Bilbót megvendégeli Beorn, állatai (agarak, bárány, póni) szolgálják ki őket. A társaság nála tölt még két éjszakát is, aztán a Setéterdő (A Gyűrűk Ura: Bakacsinerdő) felé veszi az irányt. Ennek küszöbén, mikor útjuk minden eddiginél is veszélyesebb szakaszához érnek, Gandalf elválik tőlük, mert fontos dolga akadt nyugaton (ld. 19. fejezet).

[szerkesztés] Legyek és pókok

Ezek után a törptársaság megmaradt tagjai egy ösvényt követve bemerülnek a tényleg setét Setéterdőbe, avagy Bakacsinerdőbe; amelyet már a kezdet kezdetén gyűlölnek. Esténként szemeket látnak a sötétben (az éjszakák olyan koromfeketék, hogy egyebet nem lehet látni), ha tüzet raknak, kellemetlen, tenyérni nagyságú óriás éjjeli szenderek tömege és denevérek zavarják őket. Egyszercsak egy folyó állja útjukat (Beorn óvta őket attól, hogy vizéből igyanak, mert varázslat van benne); a túlparton egy csónak, melyet horoggal áthúznak és áteveznek vele. A túlpartra átkelve egy fekete őz rohan nekik, feldönti őket (a folyóba lökve a kövér törpét, Bomburt), melyet lenyilaznak; vadászkürt és kutyacsaholás hangját is hallják; nyilaikat egy fehér őztehénre és fehér borjaikra pazarolják^[11]. Tovább vándorolva, nap nap múltán élelmük erősen fogytán van, éheznek. A sötétben néha fényeket látnak, melyeket hasztalanul követnek, mikor elérnék, kialszanak. Bilbót egyszer Thorin belöki egy ilyen fénykörbe; s az menten elalszik, jó vacsoráról és vendégségről álmodik. Egyszer mindannyian látják, mi okozza a fényeket: tündérek lakomáznak, de közelükbe érve, eltűnnek, teljes lesz a vaksötét, ők elveszítik az utat, a társaságot pedig beszélő, félig-meddig értelmes óriáspókok támadják meg. Az egyik hálójába Bilbó belekavarodik, de kardjával kiszabadítja magát, és megöli a zsákmányának védekezési módszereiről mit sem sejtő, gyanútlanul közeledő pókot. Ekkor nevezi el a kardot Fullánknak. Rátalál a törpökre is, a pókok befonva felakasztották őket a fák ágaira, és épp azon tanácskoznak, hogyan egyék meg őket, egyikük épp készül felfalni Bomburt, a legkövérebb törpét. Bilbó a rájuk dobált kövekkel (ha egy hobbit követ vesz a kezébe, jobb fedezéket keresni ^[12]) megöl vagy elkábít egyeseket, és gúnydalokat énekelgetve maga után csalja őket (többször ismételve a Görbeláb kifejezést ^[13], ami valamiért iszonyatosan dühössé teszi a pókokat), hogy ne bántsák a törpöket. A varázsgyűrű miatt a pókok nem látják, de hangját hallva és a kardjának pengéjét időnként látva, megpróbálják bekeríteni. Mégis sikerül elcsalnia a pókokat a törpéktől, magának visszatérnie hozzájuk és kiszabadítani őket. Az újra támadó, puha testű és a kardok ellen elég védtelen pókok közül sokakat megölnek, órákig tartó öldöklő küzdelem kezdődik, mígnem üldözőik feladják a harcot. Csak nagy sokára veszik észre, hogy Thorin, a vezetőjük hiányzik.

Thorint szerencsére nem a pókok, hanem az erdei tündérek fogták el, még mielőtt a pókok támadtak volna; s barlangjunkba viszik a törp vezért, a királyuk elé ^[14]. Ezek a tündérek nem gonoszak, de az idegenek iránt teljességgel bizalmatlanok (ami nem is csoda, tekintve, milyen gonosz helyen élnek), a királyukban pedig van bizonyos fokú kapzsiság. Ezt Thorin is tudja, ezért nem hajlandó beszámolni a királynak a társaság céljairól, aki viszont úgy dönt, hogy megkötözi és fogdába csukatja a törpét, amíg el nem mondja, mi járatban van.

[szerkesztés] Elszabadult hordók

A kifáradt, menekülő törptársaság maradék tagjait is foglyul ejtik az íjas-dárdás erdőtündék. Bilbó felhúzza a gyűrűt, így őt nem kötözik meg. A törpök is hallgatnak úticéljukról, ezért a király őket is fogdába csukatja, e két nép egyébként sem kedveli nagyon egymást. Egy-két hetet töltenek a barlangban, míg a settenkedő Bilbó felfedezi, hogy a barlangnak van egy kijárata a főkapun kívül: egy nyílás, melyen át egy barlangi folyó ömlött a felszínre, majd később a Hosszú-tóba igyekvő Erdei-folyóba; a nyílás előtti raktár pedig tele van hordókkal. A király ugyanis szereti a bort, amelyet délen élő rokonaitól vagy az emberektől vízi úton hozat. A kiürült hordókat a tündék egyszerűen leúsztatják a folyón a Hosszú-tó felszínére épült Tóvárosig (Esgaroth).

Bilbó kiszabadítja a törpéket, és az üres hordókba bújnak, melyeket a tündék – bár feltűnik nekik, egyes hordók milyen súlyosak – az épp kissé másnapos Galion főpohárnok vezetésével vízre bocsátanak. Átkozottul kényelmetlen úton (a hordók egyikébe-másikába víz szivárog, Bilbó az egyik tetején lovagol, ami leginkább olyan érzés, mint „kantár és nyereg nélkül meglovagolni egy kövér pónit, mely ráadásul egyébre sem gondol, mint hogy meghengergőzzék a fűben”), átázva és megfázva menekülnek ki a fogságból.

[szerkesztés] Szíves fogadtatás

A törptársulat Tóvárosba érkezik, a Város Ura gyanakvóan, de a nép nagy örömmel fogadja a törpkirályok visszatértét, mivel egykor barátságban éltek a törpökkel (mielőtt a sárkány elpusztította volna Völgyvárost, a régi embertelepülést); gyümölcsöző kereskedelmi kapcsolatokat ápolva, és az sincs ellenükre, hogy az állandó fenyegetést jelentő, bár évtizedek óta nyugalomban élő Szmógot elpusztítsák (a legtöbb ember, különösen a fiatalok, nem is igen hiszik, hogy létezik). A város segít felkészülni a vállalkozásra a törpöknek, akik két hét elmúltával elindulnak, a határtalanul boldogtalan Bilbó bánatára.

[szerkesztés] Az ajtólépcsőn

Három napig tart, míg a társaság végigevez a Hosszú-tavon és a nagy Folyó-folyón a Magányos Hegy sárkánypusztította vad környékéig. A Magányos Hegy egyik nyílásából füst és pára száll fel, annak jeleként, hogy a sárkány gyakran tartózkodik odabent. Napokig tart, míg a törpök felderítik a terepet, és megkeresik a titkos ajtóhoz vezető ösvényt. A rejtekajtót megtalálják ugyan, de sem jelszóval, sem erőszakkal nem tudják kinyitni, mert nem értik a nyitját. A törp óév utolsó hetének első napja előtti napon, mikor a Nap a horizont alá hanyatlik, és feljön a keskeny újhold, Bilbó épp a kapu titkán töpreng, mikor a szemközti szürke kövön kopogást hall. Egy rigó veri szét táplálékának, a hegyen tömegben élő csigának a házát. Bilbó izgatottan, az óvatosságról megfeledkezve szólítja a törpöket, emlékezve Elrond szavaira (ld. 3. fejezet). És valóban: a rejtekajtón nyílás támad, melybe épp beleillik Thorin kulcsa, amit a térképhez kapott.

[szerkesztés] Bizalmas értesülések

Bilbó, mint a csoport szakbetörője, felderítés céljából leoson a rejtekjáraton a hortyogó sárkány odújáig. A hatalmas, a sötétben izzásával világító, égető leheletű, arany-vörös színű szárnyas féreg nem ébred fel, miközben Bilbó, bizonyítékul, hogy valóban ott járt, ellop egy szerényebb kancsót a számtalan kincs közül, melyeken a sárkány hentereg. A törpök nagyon megörülnek. A sárkányok azonban az utolsó unciáig számontartják, mennyi kincsük van, és mikor felébred, Szmóg iszonyú haragra gerjed, elpusztítja a törpök táborhelyét, szétkergeti pónijaikat és három kivételével felfalja azokat. A rejtekalagútba menekült és ott rekedt törpök összezavarodnak, és Bilbónak azt vetik szemére, hogy túl hamar lopott, ezzel haragra gerjesztve a férget. Bilbó pedig azt hányja szemükre, hogy őt betörőnek és nem harcosnak szerződtették, és a törpök valójában sosem rendelkeztek komoly tervvel arra nézve, hogyan szabadulhatnának meg a sárkánytól (ami vállalkozásuknak mindig is az Achilles-sarkát jelentette).

Bilbó tart tőle, hogy a sárkány már tudja, hol rejtőznek, és megpróbálja őket elpusztítani. Ezért vállalja, hogy a láthatatlanná tévő gyűrűt használva újra lemászik a sárkány termébe, megnézni, mire készül. Az alvást most már csak tettető Szmóg, bár látni nem látja, a hobbitszagot megérzi, sőt azt is kiszimatolja (illetve az elpusztított pónik számából leszűri), hogy Bilbó tizennégy törp társaságában érkezett a Hegyhez. Szmóg Bilbó, a „tolvaj” nevét és lakhelyét kérdezi, de Bilbó nem ostoba elárulni, ehelyett dicséri a sárkány pompás termetét és páncélzatát (a sárkányok mind betegesen hiúak), és csak talányokban hajlandó beszélni (a sárkányok éles eszűek, s mértéken felül rajonganak a rejtvényekért): „Én vagyok a láthatatlan vándor. Én vagyok a nyomravezető, a hálónyiszáló, a fullánkos légy, a szerencsés szám választottja vagyok. Én vagyok, aki élve temeti el barátait, s vízbe fojtja, majd a vízből ismét élve húzza elő. A zsák végéből jöttem, de soha a zsák végében nem ragadtam. A medvék barátja és a sasok vendége vagyok, Gyűrűnyerő és szerencsehozó meg Hordólovas is.” Elárulja a sárkánynak, hogy céljuk nemcsak a kincsszerzés, de a bosszúállás is, amit a féreg kinevet, és reménytelennek ítél. Hiszen ifjú és sebezhető korában a legnagyobb harcosokkal is elbánt, köztük Girionnal, Völgyváros urával, s páncélzata azóta csak keményedett, ráadásul teste súlyánál fogva drágakövek és aranylemezek is tapadtak hozzá. A hízelgő, és véderejében kételkedő Bilbónak megmutatja „vaspikkelyekkel és drágakövekkel védett” mellrészét is, de Bilbó felfedezi, hogy „a vén barom” bal mellrésze teljesen csupasz, védtelen. Végül egy tréfával köszön el Szmógtól, amit az kis híján végzetes tűzokádással honorál.

A Hordólovas kifejezést Bilbó szinte kimondása pillanatában megbánja. Nemcsak az éles eszű sárkány következtet ebből arra, hogy Tóváros segítette a csapatot, de Bilbó szerint a környéken még „egy vak nyulat” is csak a tavi emberekre emlékeztetne.

Majdnem balul sikeredett felderítőútjáról Bilbó a rejtekajtó előtt számol be a törpöknek. A kopogó rigó is hallgatja őket, Bilbónak az az érzése, hogy hallgatózik. Ebben Thorin is megerősíti, de figyelmezteti a rigóra követ hajító hobbitot, hogy ezek a madarak tisztességesek, varázserejük van, a törpökkel mindig barátságban éltek, a kezükből ettek, és híreket szállítottak Völgyváros és Tóváros között az embereknek, akik értik a beszédüket. Thorin nem is téved: a rigó kihallgatja Bilbó beszámolóját, és a megtudottak hírét Tóvárosba viszi.

Beszámolója végén Bilbó ismét figyelmezteti a törpöket, hogy tart a sárkány bosszújától, amit nem lenne tanácsos nyílt terepen megvárni. A törpök szerencsére hallgatnak rá, a merész hobbit különben is nagyot nőtt a szemükben azóta, hogy zsáklaki otthonában visítva tiltakozott a vállalkozásban való részvétel ellen. Bilbó gyanúja beigazolódik: nem sokkal azután, hogy bemásznak a rejtekjáratba és bezárják az ajtót (amit belülről nem tudnak kinyitni, nem ismerik a módját), a sárkány megérkezik, és végigpusztítja a hegyoldalt.

[szerkesztés] Nincs idehaza

Míg Szmóg útban van, hogy elpusztítsa Tóvárost, a törpök Bilbó unszolására kirajzanak az egyáltalán nem állandó ott-tartózkodásra tervezett rejtekjáratból a sárkány kincsestermébe. A terepet már többé-kevésbé ismerő Bilbó, míg a törpök nem látják, a Hegy legnagyobb kincsét, a legpompázatosabb és legnagyobb drágakövet, az Őskövet veszi magához, pedig tudja, hogy Thorin azt tartja mindennél többre, nemcsak értéke miatt, hanem azért is, mert az apjáé volt. Ez a szerződése és Thorin ígérete szerint egyébként jogos, mivel Thorin a zsákmány egytizennegyed részét ígérte Bilbónak a betörői munkaszerződésben, az életüket többször megmentő babónak pedig még azt is kijelentette, hogy részét maga választhatja ki – bár Bilbó érzi, hogy cselekedete, még ha jogszerű is, nem erkölcsös a törpökkel szemben, akik számára az Őskő nemcsak anyagi, hanem óriási érzelmi értéket is jelent („Most aztán valóban tolvaj vagyok” – gondolja). Látja, hogy míg a fiatal törpök (Fili és Kili) belemerülnek az aranyhárfákkal való játszadozásba és az idősek kardokat, páncélokat mustrálnak (a Féreg visszatérésére készülve) vagy zsebeiket kincsekkel tömik, Thorin csak fel-alá jár a kincshegyek között. Az Őskövet keresi.

Végül a törpök felöltik a terem falán függő páncélokat és fegyvereket, melyek egykor a Hegy emberek és tündérek számára készült fő kereskedelmi cikkét jelentették. Thorin egy egykori tündeherceg számára kovácsolt, mithrilből (valóezüstből – könnyű, de még a gyémántnál is keményebb és rendkívül értékes fém) készült páncélinget ajándékoz a hobbitnak – többet ér, mint a hobbitok egész országa, a Megye, mindenestül. Ezután átvágnak a Hegyen, és az annak délnyugati oldalában található védett őrhelyen rendezkednek be.

[szerkesztés] Tűz és víz

Szmóg közben lecsap a tó fenekébe vert cölöpökre épült Esgarothra bosszúból, mert segítették a törpöket. Bár a tóvárost nem éri egészen készületlenül a csapás (egy lovas hírnök jelzi, hogy közeledik), azért nincs túl sok idő a felkészülésre sem, és Szmógnak végül sikerül nagy pusztítást végeznie, és az embereket menekülésre kényszerítenie. Végül csak egy csapat íjász küzd ellene, élükön Barddal, aki Girion, az egykor elpusztult Völgyváros királyának leszármazottja. Ekkor érkezik a 12. fejezetből már megismert „csigaforgató” fekete rigó, és megsúgja Bardnak a Bilbótól hallott értesülést, a sárkány mely testrészére kell lőnie. A nagy tiszafa íj és a belőle kilőtt, a régi időkben a Hegymélyben kovácsolt nyílvessző elvégzi feladatát: a sárkány halálos sebet kapva zuhan a városra, de végvonaglása teljesen elpusztítja. Ekkor hangzik fel először a kiáltás: „Bardot királynak!”. Ez később, miután a Város Ura kapzsisága miatt meghal (részesedik a törpök kincséből, de kapzsiságában semmit nem ad belőle a városnak, elvándorol és végül a vadvidék pusztáin hal meg, maradék embereitől is elhagyatva), beteljesedik, és az újjáépült Völgyvárosban még később is az Íjas Bard dinasztiája (Gyűrűháború idején pl. Bard unokája) lesz trónon.

Ám, noha Bard jóval jellemesebb, mint a jelenlegi Város Ura; mégis, akárcsak az emberek (sőt, a tündék) egy nagy része, ő sem mentes teljesen a kapzsiságtól, meg a város újjáépítése és az emberekről való gondoskodás is költséges (a város népe hajléktalan lett, a holttestek miatt kitör a járvány, az éhínség és hideg is kínozza őket). Mivel úgy gondolja, Szmóg elpusztította a szerencsétlen törpöket, és a Hegy kincse őrizetlen, csapatot szervez a megszerzésére. A lakosság rossz helyzete miatt a tündérkirály segítségét is kérnie kell (hiszen arannyal és drágakövekkel nem lehet jóllakni, sem takarózni; viszont rajta élelmet, házat vagy munkát lehet vásárolni). A király segíti őket, de komolyabb segítségért némi részt kér a kincsből, így elég nagy tünde- és embercsapat indul a Hegy megszállására.

[szerkesztés] Gyülekező fellegek

A rigó a maga nyelvén értesíti az emberek érkezéséről és szándékairól a törpéket, ám, mivel szavait csak emberek értik, egy emberi és rigónyelven is beszélő holló (Carc fia Roäc) tolmácsolja szavait Thorinnak. Thorin csapatát már hatalmába kerítette a kincsek igézete, s nem szívesen fogadnák az embereket, akik négy nap elteltével hatalmas csapatban érkeznek. Thorin megkéri a hollót, értesítse rokonait, elsősorban a vasdomb-vidéki Dáint szorult helyzetükről.

Bard tárgyalásokat kezd a törpökkel, hogy részesedést nyerjen a kincsből. Érvei vitathatatlanok. Hivatkozik arra, hogy Szmóg nem csak a Hegy törpjeitől, de Völgyvárosból is rabolt kincseket, s az utóbbi népe örökösének Esgaroth emberei tekintendők. Hivatkozik arra, hogy a törpök felzavarta sárkány által elpusztított Esgaroth népe kártérítésre is igényt tarthatna, azonkívül arra, hogy a tündék fogságából menekülő törpöket az emberek az őket a tündékhez fűző jó kapcsolat ellenére sem adták ki, hanem jól bántak velük, sőt segítséget is adtak. Thorin válaszában nem zárkózik el sem a méltányos fizetség, sem a sárkánydúlás utáni segítség bizonytalan időpontban és módon való megadásától, de feltételül azt szabja, hogy az összes fegyveres (főképp a tündék) vonuljon el a Hegy környékéről, mert kényszer hatására egy vasat sem hajlandó juttatni senkinek. Az emberek erre nem hajlandóak, mire Thorin rálövet a kincs tizenketted részét követelő újabb követeikre. Az emberek és tündék ostromzár alá veszik a Hegyet, mondva, addig senki nem vonulhat sem be, sem ki, mígnem követeléseiket nem teljesítik. A törpök készletei már fogytán vannak, amúgy is napok óta krekszen (törp úti szárazeledel, a GyU-ban cram) élnek, amit mindannyian rettenetesen unnak, különösen Bilbó.

[szerkesztés] Éjszakai tolvaj

Bilbó nagy elhatározásra szánja el magát: gyűrűje segítségével megszökik a törpöktől, átmegy az ostromzáron, felkeresi Bardot, és átadja nekik Tharin Őskövét, hogy javítsa az emberek alkupozícióit. Nem szeretné, ha kitörne a háború holmi aranyért ennyi, alapjában véve jobb sorsra érdemes és hős ember, tünde és törp között, és magának végre „nyugalmat szeretne vásárolni”. A táborban Gandalffal is találkozik, aki megerősíti abban a sejtésében, hogy helyesen járt el. Gandalf a maga szokásos, rejtélyes módján utal rá, hogy olyan mindent eldöntő dolgok készülődnek, amit sem az emberek, sem a törpék nem sejthetnek, melyek látszólag nagy vészt hoznak, de jó esetben mindannyiuk számára a lehető legkedvezőbb befejezést jelenthetik.

[szerkesztés] Megnyílnak az ég csatornái

A következő nap az emberek követei – köztük Gandalf – felkeresik Thorint az Őskővel, aki azonnal megígéri, hogy kiadja nekik a kincs egytizennegyed részét (ez az a rész, ami Bilbót illette volna, aki az Őskő „ellopásával” a maga részét bőven megkapta), Bilbót pedig dühében elzavarja. Megérkeznek a vasdombi törpök, Dáinnal az élükön, mintegy félezer, a móriai háborúban edződött és állig felfegyverzett törpharcos. Bard csapatmozdulataikból látva, hogy a föld feletti hadviselésben járatlanok, azonnal rájuk akar rontani, de a tündérkirály a legvégsőkig szeretné kerülni a harcot. Nem úgy a törpök, akik megindulnak előre.

Ebben a pillanatban azonban beteljesedik Gandalf jóslata. Újabb seregek érkeznek a Hegy kincséért: az orkok és wargok, vezérük az a Bolg, akinek apját (Azog – lásd A Gyűrűk Ura függelékét) Dáin megölte Móriában. De nem Bolg apját, hanem a Gandalf által megölt ork főnököt jöttek megbosszulni, természetesen a kincs megszerzésén kívül. Seregüket régóta szervezték északi székvárosuk, Gundabad nagy hegye alatt, Észak-Középfölde legkomolyabb manó-haderejét, nagyobbat még az emberek, törpék és tündék egyesült erőinél is. Utóbbiak azonban némileg kedvezőbb helyzetben vannak.

Megkezdődik az Öt Sereg (Dáin törpjei, a tündék csapatai, esgaroth emberei, másik oldalról a manók és a wargok) Csatája, melyben a támadás első hullámát a tündék és Dáin törpjei szétverik, azonban egy nagy csapat ork megmássza a hegy túloldalát, és fentről támad a védőkre. Hamarosan, míg Thorin törpjei kirontanak búvóhelyükről és csatlakoznak Dáin csapataihoz, sarokba szorítják a tündéket és az esgarothiakat, pusztulásuk elkerülhetetlennek látszik. A csatát azonban a Sasok Ura, illetve a sebezhetetlennek tűnő medve alakjában érkező Beorn megérkező erősítése megfordítja. Szétkergetik a denevérsereget, mely szárnyaival eltakarja a napot nem bíró manók szeme elől a fényt, hogy tudjanak harcolni; magukat a manókat is pusztítják. Számítások szerint az északi orksereg háromnegyed része ottpusztul. Észak-Középfölde hosszú időre (egészen a Gyűrűháború idejéig) virágzóvá és viszonylagosan biztonságossá válik. Bár az emberek, törpök és tündék is sok embert vesztenek. Bilbó számára a legfájóbb veszteség (csak a következő fejezetben derül ki) Thorin halála, és a két fiatal törpé, Filié és Kilié, akik pajzsukkal és testükkel hiába védelmezik nagybátyjukat. A dárdákkal átszúrt, félholt törp uraságot Beorn menti ki a wargok és manók gyilkos kezei közül.

[szerkesztés] A visszatérés

Bilbót szíve a tündékhez húzza, akárcsak Gandalfot. A notórius pacifista tolvajlási szakember ujjára húzott gyűrűvel, láthatatlan állapotban vészeli át az öldöklést, bár azt elhatározza, hogy ha az orkok elérik a tündérkirályt, maga is kirántja majd a fullánkot. Erre szerencsére nem volt szükség.

A csata sok áldozattal járt, Gandalf ugyancsak megsebesült, de szomorú hírrel keresi fel a látható állapotba visszakerült Bilbót: a haldokló Thorin hívatja. A törp úr megbánja dühös szavait (pl. „patkányok ivadéka”), a babóval kibékülnek, barátságban válnak el. Még a tündekirály is visszaadja tisztelete jeléül a törpöknek az Orcristot, amit a fogságban vett el tőlük (ettől kezdve a kard villogott, valahányszor a Hegyhez bárki ellenséges szándékkal közeledett).

Thorin halála után Dáint a törpök a Hegymély királyává választják, és tündékhez, emberekhez, babókhoz is bőkezűbbnek bizonyul, mint Thorin a csata előtt, bár a haldokló Thorin végakaratát teljesíti. Dáin ragaszkodik hozzá, hogy Bilbó mégis megkapja nagyjából a maga eredeti részét (azért nagyjából, mert a sok jelentkező és a Tóváros pusztulása óta bekövetkezett események miatt szó sem lehet arról, hogy a kincset az eredeti elképzeléseknek megfelelően osszák el); de Bilbó csak két kis ládikát fogad el, az egyik színültig telt arannyal, a másik ezüsttel.

Bard az újjáépített és sokáig virágzó Völgyváros királya lesz, Tóváros Ura viszont csúnya véget ér (ld. itt.), helyette újat és bölcsebbet választanak. Beorn az erdő és a Hegy közti vadvidék és az ott letelepedő emberek (beorningok) ura lesz, Bilbó pedig Gandalf társaságában hazatér.

[szerkesztés] Az utolsó útszakasz

Gandalf társaságában hazafelé tartván Bilbó betér Völgyzugolyba, itt derül ki, hol járt Gandalf egészen az Öt Sereg Csatája előtti napig. A fehér varázslók (vö. A Gyűrűk Ura: A Fehér Tanács) tanácskozásán vett részt, akik a tudománynak és a jóra irányuló varázslatnak a mesterei, s közösen elűzték Bakacsinerdei otthonából a Mágust (Szauront), hozzájárulva, hogy Észak biztonságosabb hely legyen. A trollbarlangba visszatérve a két utazó még a trollok aranyán is megosztozik (amit a Hegy felé vezető útra nem akartak magukkal cipelni). Végül Hobbitfalvára érnek, ahol meghökkentő meglepetés fogadja őket: Bilbót halottnak nyilvánították és házát épp árverezik. Ezt végül sikerül megakadályoznia nagyobb veszteségek nélkül (csak azt sajnálja, hogy származástani, de nem lelki értelemben közeli rokonaitól, Tarisznyádi-Zsákoséktól nem tudja az ezüstkanalait visszaszerezni).

A falu afféle habókosnak tekinti Bilbót eltűnése miatt, ehhez hozzájárul, hogy kapcsolatot tart fenn a tündékkel (elsősorban Elrond házanépével), és időnként verseket szaval, vagy érthetetlen „kalandjairól” mesél. Nekikezd visszaemlékezései megírásának, melynek tervezett címe: Egyszer oda, másszor vissza, egy babó vakációja. Életének további folyásáról A Gyűrűk Urában lehet olvasni.

[szerkesztés] A regény története

[szerkesztés] A regény születése és megírása

Az 1920-as évek elejétől a szerző elkezdett meséket mondani gyermekeinek (A Kóborló és a varászló [Roverandom], Mr. Bliss, A Mikulás levelei [The Father Christmas letters], A sonkádi Egyed Gazda [Farmer Giles of Ham]), melyek közül néhányat egy-két évvel később írásban is rögzített, sokukat előbb-utóbb meg is jelentetett. A hobbit először is annyiban különbözik ezektől, hogy nem pusztán elbeszélt, hanem már eredetileg is írott műnek indult, bár szerzője egyes fejezeteit megírásuk után (az 1930–1931-es évektől kezdve) felolvasta fiainak. További különbség, hogy A hobbit volt az első olyan nagyobb írása, mely, mint később több más is, születése közben a szerző régóta fejlődő és őt végül világszerte ismertté tévő, a tünde mitológiának otthont adó fantáziavilágának (ld. Középfölde) részévé vált.

A hobbit első verzióira az 1920-as és 30-as évek fordulójáról vannak utalások: a Tolkien-gyerekek ezekből az évekből emlékeztek ezen kalandok felolvasásaira. Mára szinte legendássá váltak az első mondat leírásának körülményei. Humphrey Carpenternek az író naplóin és levelein alapuló Tolkien-életrajza szerint ^[15] Tolkien professzor éppen egyetemi vizsgadolgozatokat javított, amikor eszébe ötlött a majdani mű nevezetes első sora, ami olyan furcsán hatott rá, hogy zavarában az egyik dolgozatlap üres hátoldalára firkantotta le: Volt egyszer egy földbe vájt lyuk, abban élt egy hobbit.

Az írás keletkezésének pontos datálása több ok miatt is nehéz, például mert Tolkien nem dátumozta meg a korai formáit hordozó nyers szövegváltozatokat, de visszaemlékezéseinek ellentmondásossága miatt is. Egyes utólagos visszaemlékezései szerint az első mondat leírásához vezető ihletet 1930-ban vagy 1931-ben kaphatta:

„Máig látom a Northmoor Road 20-as számú házam sarkát, ahol az ötlet első bevillanása történt. Ott [jobbra mutat] állt egy óriási halom vizsgadolgozat [...]. Emlékszem, ahogy felemeltem egy lapot és észrevettem [...], hogy az egyik oldalát üresen hagyták. [...] így hát ráfirkantottam, magam sem tudom, miért: »Volt egyszer egy földbe vájt lyuk, abban élt egy hobbit«.” ^[16].

Ha Tolkien helyesen emlékezett, akkor az „ötlet első bevillanása” nem történhetett 1930 előtt, mivel ebben az évben költöztek a Northmoor Road 20-ba; több bizonyíték azonban arra utal, hogy az említett interjúban mégsem emlékezett helyesen; és az első mondat a húszas évek végén, valószínűleg 1928 nyarán született, az ihlet után a kidolgozás évekig elhúzódott. Mint maga is írta: „Nem tudtam és ma sem tudom, miért firkantottam le az első mondatot; Sokáig nem kezdtem vele semmit, és évek múlva sem jutottam túl azon, hogy megrajzoltam Thror térképét” ^[17].

A hobbit egyik lehetséges irodalmi előzménye, az E. A. Wyke-Smith által írt A snergek csodálatos országa c. kötet 1927-ben jelent meg, így 1927 előtt valószínűleg nem születhetett A hobbit. A szerző fia, Michael Tolkien egyes feljegyzései szerint A hobbit már 1929-ben létezett, Tolkien szerint pedig legidősebb fia (John) 13 éves volt (1930), amikor felolvasta neki az első fejezeteket (ha az első mondat és a többi megírása között valóban évek teltek el, és a fejezetek kidolgozása is hosszú időbe telt; mely utóbbitt a Tolkien-fiúk visszaemlékezései is megerősítik, akkor az első mondat nem születhetett 1930-ban, hanem előbb) ^[18].

A harmincas évek elejétől kéziratról kéziratra és tisztázatra haladva fejlődött a szöveg, amit 1930–31 telének estéin mesélhetett el először a gyerekeknek.

1933-ban az író barátja és „házi” kritikusa, C. S. Lewis már véleményt mondott egy (igaz, befejezetlen) változatáról; 1936-ban pedig Tolkien már kimondottan a kiadás reményével fordult újra a történet felé, hogy az addig csak vázlatosan kidolgozott befejezést is megírja. A harmincas évek második felében a még kiadatlan regényből fejezeteket olvasott fel az Inklingek összejövetelein ^[19].

[szerkesztés] A regény megjelenése

A regény első angol kiadása 1937. szeptember 21-én jelent meg az Allen&Unwin (A&U) kiadónál. Fogadtatása kedvező volt a közönség és a kritikusok nagy többségének körében. A legelső kritikusok is észrevették, hogy mily mértékben építkezik az észak- és északnyugat-európai mítoszok és mesék elemeiből is, s megjegyezték, mennyire „tanult mese” a regény: építkezik a verses Eddából (Gandalf és a törpök nevei), az óangol Beowulf cselekményéből, klasszikus tündérmesék elemeiből; de kortárs hatásokat is magába olvasztott (ld. irodalmi előzmények).

A regény sikere nem volt minden előzmény nélküli: a kiadó három, tőle szokatlan egész oldalas előzetes hirdetésben jelentette be a „talán egy új Alice csodaországban” szerepét betöltő „az év gyerekkönyve” megjelenését (Publishers´ Circular and The Publisher & Booksteller február 6-i, július 3-i, és szeptember 4-i számai). A kiadó a Tolkiennek és a C. S. Lewisnak küldött tisztelet- és recenziós példányokon kívül kritikusoknak (Richard Hughes, Arthur Ransom) is kiküldött példányokat véleményezésre, és a kapott kritikákból az említett folyóirat nov. 6-i számában újabb egész oldalas hirdetést tett közzé. További reklámfogásként a kiadó Museum Streeten elhelyezkedő központjában A hobbit kb. ötven példányát felhasználva művészien berendeztek egy kirakatot, és erről is megjelent egy kisméretű fénykép (Publishers´ Circular and The Publisher & Booksteller, '37 november 20.).

Ahogy abban az időben számos brit kiadónak, az Allen&Unwinnek is szerződése volt egy amerikai kiadóval, a bostoni Houghton Mifflin Company (HMC) céggel, ennek értelmében az A&U felkínálta a HMC-nek a lehetőséget mint előjogot a regény amerikai kiadására. Az Amerikai Egyesült Államokban a regény kiadását 1938. február 23-ára jelentették be a Retail Bookseller c. folyóiratban; de a könyv első amerikai példányai csak március 2-ára készültek el.

A hobbit legkézenfekvőbb besorolása műfajilag: meseregény, illetve ifjúsági kalandregény; utóbbin belül a műfajra és az íróra is jellemző pikareszk (útleíró) formát követi. C. S. Lewis ezt a következőképp kívánta pontosítani: „... Meg kell értenünk, hogy csak abban az értelemben gyerekkönyv, hogy a sokszori olvasás közül az első megtörténhet már az óvodában is. Az Alice-t a gyerekek komolyan, a felnőttek nevetve olvassák; A hobbitot ellenben a legfiatalabb olvasók fogják a legmulatságosabbnak találni, és csak évekkel később, a tizedik vagy huszadik olvasás után kezdik majd kapisgálni, micsoda ügyes tudósmunka és mélységes elmélkedés érlelt mindent ilyen teljesre, ilyen barátságosra, és a maga módján ilyen igazra.” (Times Litterary Supplement, '37. október 2.)

A hobbitot több, mint 40 nyelvre fordították le 2006-ig (ld. még: „Magyar kiadások”).

[szerkesztés] A hobbit és a folytatás

A hobbit folytatása az író későbbi regénye, a háromkötetes A Gyűrűk Ura, mely számtalan szállal kapcsolódik a megelőző regényhez. A legfontosabb, hogy a törpök társaságában megtett utazás során találja meg Bilbó láthatatlanná tévő varázsgyűrűjét (később, A Gyűrűk Urában: az Egy Gyűrűt), ezenkívül megszerzi a később életmentőnek bizonyuló mithril-páncélzatot, és kardját, a Fullánkot.

Ezenkívül találkozik (és ezáltal az Olvasó is) többekkel Középfölde A Gyűrűk Urában is megjelenő népei (törpék/törpök, óriások/trollok, erdei tündérek/erdőtündék, manók/orkok, óriásfarkasok/wargok), nevezetességei (Rivendell/Völgyzugoly, Magányos Hegy) és hírességei (Gandalf, Elrond, Nyelem/Gollam, a Fekete Mágus/Szauron) közül. Bilbó útiélményeiről megírja a később Nyugatvégi Piros Könyvnek nevezett krónikáját.

A Gyűrűk Ura kedélyes indítása írásakor még azt is egy ehhez hasonló meseregénynek szánta, később kezdtek csak átütni az óidőkről szőtt gondolatai, amelyek végül az elmúlt nagyság, a mitikus dicsőség kifejezőjévé – és nem utolsósorban a huszadik század egyik leghíresebb regényévé – tették.

[szerkesztés] Irodalmi és életrajzbeli előzmények és párhuzamok

1922 táján Tolkien egy versciklust kezdett íni, A Bimble-öböl meséi és dalai címmel. Ennek második versében (A sárkány látogatóban) megjelenik nemcsak egy, az öblöt feldúló sárkány, de egy vele szembeszálló Mrs. Biggins nevű alak is. A harmadik vers címszereplője, Glip, egy különös, sikamlós, barlangi teremtmény, a sötétben világító szemekkel ^[20].

A „hobbit” név eredete, hogy Tolkien honnan vette, nem dönthető el teljes bizonyossággal; Tolkien visszaemlékezései szerint, a szó (pontosabban: A hobbit c. regény első mondata) mintegy véletlenül jutott eszébe 1930 körül ^[21], iskolai vizsgadolgozatok javítása közben, más visszaemlékezéseiben azonban azt is lehetségesnek tartotta, hogy tudat alatt más irodalmi művek vagy hatások is befolyásolhatták. Azok, akik Tolkien munkáival filológiai és irodalmi szempontból foglalkoznak, teljesen különböző, a „hobbit” szó kitalálására vezető forrásokat: köznyelvi fordulatokat vagy irodalmi műveket tartanak ihletadónak ^[22].

A hobbitokhoz sok tekintetben hasonló alakok megjelentek E. A. Wyke-Smith A sznergek csodálatos országa (The marvellous land of Snergs, a továbbiakban: Snergek) c. mesekönyvében is, melyben két kisgyermek egy távoli helyre, a sznergek országába kerül, és óriásokkal meg boszorkányokkal kerül szembe. A sznergek „egy olyan nép, amely kicsit magasabb egy átlagos asztalnál, de szélesvállú és nagyon erős.” A sznergekről álíthatóak a hobbitokról elterjedt (esetenként, túlzó) középföldi vélekedések: butácskák, az étkezések pedig rendkívül fontosak a számukra. A könyv játékos, ironikus atmoszférájában is emlékeztet néhol A hobbitra, különösen az elejére. A könyvet Tolkien nemcsak ismerte, de igen nagyra tartotta, mint az angol tündérmese-irodalom kiválóságát. Egy 1955-ben W. H. Audenhez írt levele szerint a Snergek „alighanem tudatalatti forrás a hobbitokhoz, de semmi máshoz”, híres, a tündérmesékről tartott előadásának ^[23] vázlataiban pedig ez található: „Szeretnék megemlékezni arról, mennyire szeretem és szeretik gyerekeim E. A. Wyke-Smith-től A snergek csodálatos országát, vagy legalábbis a mese snerg-motívumát, és Gorbót, a nehézfejűek gyöngyét, az útitársak drágakövét a kalandok során” ^[24].

Zsákos Bilbó alakja: jellemében többen felismerni vélik magát Tolkient. A már említett Snergek c. könyv sznerg főszereplőjét Gorbónak hívják. Nemcsak Bilbó, de a megyei hobbitok neveinek nagy része is hasonló hangzású ^[25].

A hobbit törpjeinek neveinek többsége (Óin és Balin kivételével), akárcsak Gandalfé, a Verses (vagy Régebbi) Edda egyik költeményében (A jósnő jövendölése, azaz Voluspa) is előfordul ^[26]. A Ködhegység és főhősök benne átélt élményei többek szerint párhuzamba vonhatóak Tolkien Alpokban tett túrájának élményeivel. Tolkien ezen utazása során vásárolt egy képeslapot, melyet általában Gandalf alakjának megformálásában kulcsfontosságúnak tartanak.

Beorn („medve”) neve és lakhelye is óangol (Beorn terme egy tipikus ógermán épület leírása – mellesleg Tóvároshoz hasonló kőkori településeket is ismerünk), de a Hófehérke c. mese egyes régebbi változataiban (Hófehérke és Rózsapiros, megj. a The Blue Fairy Book c. Andrew Lang szerkesztette tündérmese-gyűjteményben 1889-ben) is szerepel már egy olyan, törpék által elátkozott királyfi, aki hol ember, hol pedig az erdőkben bolyongó vak medve.

A Magányos Hegynél Bilbó és Szmóg sárkány (az eredetiben: Smaug, szintén óangolból, a Smugan szóból képzett név) részvételével bekövetkezett eseményekben felfedezhető a Beowulf egy-egy részlete. A regény legkorábbi változataiban nem Smaug volt a sárkány neve, hanem Pryftan, Gandalf mágus alakjának megfelelőjét Blathordinnak hívták, míg Gandalf a törpök vezérének (a későbbi Thorinnak) neve volt (Beorn neve itt még Medwed). A Smugan óangolul „egy résen való átfurakodást” jelent, Tolkien ezt a névválasztást „gyengécske filológiai tréfának” nevezte.

A műben megfigyelhető (vagy feltételezett) kortárs hatások közül A Snergek mellett említhető George MacDonald A hercegnő és a koboldja (The princess and the Goblin), vagy Sinclair Lewis 1922-ben kiadott, Babbitt c. regénye, mely egy – Tolkien szavaival, „burzsoá önelégültséget hordozó” – amerikai üzletembernek a megszokott medréből kitérő életéről szól.

[szerkesztés] Magyar kiadások

[szerkesztés] Filológiai problémák

Tolkien műveinek már eredeti, de a szerző halála után napvilágot látott kiadásai során is állandóan gondot okozott, hogy művei több szövegváltozatban is léteznek. Tolkien sokszor átdolgozta műveit, néha művészi elgondolásainak változásai miatt, néha azért, hogy a benne talált önellentmondásokat kiküszöbölje, vagy hogy régebben kiadott, de általában újabban íródott művei és régebben írt, de még kiadatlan művei között összhangot teremtsen. Hogy melyik az „igazi” szövegváltozat, ha egyáltalán létezik; azt sokszor az örökösök is nehezen döntötték el. ^[27]. A hobbit és a folytatás, A Gyűrűk Ura terminológiája a fenti típusú konvepcióváltozások – a gyermekmesék és „magasabb” vagy „komolyabb” irodalmi mű stílusa közti különbségtétel – miatt már az angol eredetiben is eltér (pl. előbbiben a gonosz barlanglakó lények goblinok, A Gyűrűk Urában viszont orc-ok). Lásd vitatott kérdések, ellentmondások.

[szerkesztés] Szobotka Tibor és Tótfalusi István fordítása

Tolkien regénye Magyarországon először 1975-ben jelent meg, Szobotka Tibor fordításában, Tótfalusi István versbetéteivel, A babó címmel. A kiadást kezdetben a Móra Könyvkiadó, később a Ciceró Könyvkiadó végezte. E kiadások tartalmazzák Tolkien tizenkét saját művészi illusztrációját is (egy – Tolkien-műben elmaradhatatlan – térképet, a címlapot egy sárkánnyal, a trollok tábortüzéről készített grafikát, valamint egy, Hobbitfalva nagy dombjáról, egy, a Sasok Uráról, és egy, Szmóg sárkányról készült festményt, továbbá két grafikát a Magányos Hegyről, egyet-egyet Beorn Terméről, a Tóvárosról, Bilbó zsáklaki otthonáról, Thranduil tündérkirály csarnokairól, és így tovább).

A Gyűrűk Ura magyar nyelvű megjelenésétől kezdve gondot okozott az olvasóknak, hogy bár ez A hobbit folytatása és nagyon sok tekintetben vele egységes művet képez, hogy az utóbbi fordítói, Szobotka Tibor és Tótfalusi István egészen máshogy ültették át magyarra a két mű hasonló jelentésű angol kifejezéseit, mint az előbbi regény fordítói, Göncz Árpád, Réz Ádám és Tandori Dezső. Ez csak részben indokolható azzal, hogy a két mű már eredetileg is a szerző eltérő elgondolásainak jegyeit viseli, a fordítói szabadságból eredő eltérések a magyar fordítások eltéréseit még ezen túl is, még inkább megnövelték. Jó példa a manók/koboldok népe (ld. vitatott kérdések), vagy Gollum alakja (5. fejezet); ez Szobotkánál Nyelem (magyarítás), a GyU-ban viszont Gollam (tkp. nincs magyarítás); míg pl. a Tuk család és Zsákos Bilbó Szobotkánál Took illetve Bilbo Baggins (nincs magyarítás), míg a GyU-ban Tuk illetve Zsákos Bilbó (van magyarítás). Bár a Szobotka-Tótfalusi fordítás sokkal előbb keletkezett, mint A Gyűrűk Uráé, az utóbbi terminológiája később elterjedtebbé és elfogadottabbá vált, és ezért felmerült az igény A hobbit olyan fordításának elkészítésére, mely illeszkedik A Gyűrűk Ura nyelvezetéhez. Később a Ciceró Kiadó A hobbit ún. szövegkritikai kiadásának alkalmát felhasználta arra is, hogy ennek az igénynek megfeleljen.

A megjelentetést végző Ciceró könyvkiadó a borítólapra egy elismert Tolkien-illusztrátortól, Roger Garlandtól származó sárkányfestményt tett, ami azonban nem A hobbit szárnyas Szmóg sárkányát, hanem A szilmarilokban szereplő Glaurungot ábrázolja. A borítólap rajzát a hatodik kiadástól kezdve lecserélték egy Szmógot ábrázoló festményre.

[szerkesztés] A szövegkritikai kiadás

A regény Magyarországon 2006. április 21-én, a könyvfesztivál idején jelent meg újra Douglas A. Anderson szerkesztésében és új kiadásban, A hobbit címen. Ez utóbbi egy ún. szövegkritikai kiadás, jegyzetekkel ellátva, átdolgozott magyar fordításban. Douglas A. Anderson közel 400 szövegelemzést, magyarázó függeléket, valamint szövegváltozatokat bemutató jegyzeteket készített a műhöz. Több kiegészítő fejezet, irodalomjegyzék, 150, részben Tolkien, részben más művészek illusztrációinak bemutatása gazdagítja A hobbit 1937 óta megjelent mintegy 40 fordításának bemutatását.

A magyar fordítók számára problémát okoz, hogy a magyar Tolkien-terminológia nem egységes (ld. fentebb). E kiadás magyar változata számára az eredeti, Szobotka-Tótfalusi fordítás verseit maga Tótfalusi István dolgozta át, a fordítás más részeiben a Magyar Tolkien Társaság tagjai is segítettek ^[28].

[szerkesztés] Terminológiai összehasonlító táblázatok

A szóhasználat- és fordításbeli eltérések bemutatására, néhány (a változtatások jellemző példájául szolgáló) név terminológiájának alakulása A hobbit magyar fordításaiban és A Gyűrűk Urában:

Móra–Ciceró-szövegváltozat A Gyűrűk Ura fordítása Szövegkritikai kiadás Népnevek babó(k) hobbit(ok) hobbit(ok) törpe(’k) törp(ök) törp(ök) varázsló(k) mágus(ok) mágus(ok) manó(k) ork(ok) (esetenként: kobold(ok)) kobold(ok) tündér(ek) tünde(’k) tünde(’k) Személy- és családnevek Bilbo Bilbó Bilbó Baggins(ok) Zsákos(ok) Zsákos(ok) Took(ok) Tuk(ok) Tuk(ok) Tölgyfapajzsi Thorin Tölgypajzsos Thorin Tölgypajzsos Thorin Gloin Glóin Gloin Nyelem Gollam Gollam Smaug Szmóg Smaug Bill Huggins – Öles Villi Földrajzi nevek Kerekország A Megye Kerekország Az Utolsó Otthonos Ház Az Utolsó Meghitt Otthon Az Utolsó Otthonos Ház Rivendell Völgyzugoly Völgyzugoly Ködös Hegyek Ködhegység Ködhegység Setéterdő Bakacsinerdő Bakacsinerdő Völgyváros Suhatag Völgyvidék Egyéb (Az) Őskő Arkenkő Arkenkő szívem szottya drágaszágom drágaszágom kreksz cram cram Szent Iván éje – Nyárközép éje ezüsttel ötvözött acél valóezüst / móriaezüst / mithril ezüstacél Nagy Manó – Óriáskobold

Látható: nem arról van szó, hogy a szövegkritikai kiadás egyszerűen hozzáigazította volna A hobbit magyar szóhasználatát A Gyűrűk Uráéhoz, az utóbbinak akár angol, akár magyar változatához. A fordítók figyelembe vették az eredeti könyvek szemléletbeli eltéréseit (kvázi mesekönyv -> fantasy-kalandregény), illetve azt is, hogy A Gyűrűk Urában is vannak „fordítási hibák”, például a Tolkien által írt Fordítási útmutató (ld. A Gyűrűk Ura, Függelék) figyelmen kívül hagyása - pl. a törpök sinda eredetű neveit eszerint nem szabad lefordítani, így ami A Gyűrűk Urában Glóin, az A hobbitban helyesebben szerepel a Gloin név alatt.

[szerkesztés] Vitatott kérdések, ellentmondások

• Rokoni viszonyok (1. fejezet). A hobbit több szereplőjének rokonsági viszonyai egyáltalán nem egyeznek meg A Gyűrűk Ura megfelelő szereplőinek viszonyaival. Zsákos Bilbó némileg más rokoni viszonyban van pl. Tuk „Bikabúgó” Bandobras-szal, mint A Gyűrűk Ura családfa-függelékeiben. A hobbitban Bikabúgó déd-déd-dédnagybátyja (great-great-grand-uncle) Bilbónak, A Gyűrűk Ura C függelékének Tuk-családfája szerint viszont sokkal kevesebb nemzedéknyi távolságra vannak: Bikabúgó Bilbó ükapjának a testvére ^[29], és A hobbit Thorinra vonatkozó megjegyzései sem egyeztethetőek össze A Gyűrűk Ura törp-családfáival. Tolkien elfelejtette A hobbit ilyesfajta utalásait a később írt A Gyűrűk Ura függelékeihez igazítani, pedig másfajta következetlenségeket átigazított A hobbit azon kiadásaiban, melyek A Gyűrűk Ura megjelenése után jelentek meg.
• Orkok (5. fejezet). A hobbit és a folytatás, A Gyűrűk Ura terminológiája Tolkiennek a gyermekmesékkel és saját világával kapcsolatos konvepcióváltásai miatt már az angol eredetiben is eltér; pl. előbbiben a gonosz barlanglakó lények goblinok, A Gyűrűk Urában viszont orc-ok. E kifejezést A hobbit első magyar kiadásának fordítója, Szobotka Tibor manónak fordította, a Göncz Árpád, Réz Ádám és Tandori Dezső fordította A Gyűrűk Ura viszont általában orkoknak (ritkábban, pl. a II. könyv. 1. fejezetében, koboldoknak) nevezik őket. A hobbitban kétszer fordul elő az „ork” szó (az Orcrist nevű kard előtagján kívül), és mindkétszer a koboldok olyan nagy termetű fajtájaként, melyek még ezeknél is szörnyűbb külsejűek. „Egy kicsit alacsony ez a járat a koboldoknak, legalábbis a nagyobbaknak - gondolta Bilbó, nem tudva, hogy még a nagyobbak, a hegyi orkok is, a hegyek szörnyei, kétrét görnyedve sietnek végig rajtuk, miközben kezük szinte a földet éri.” - szöv. krit. kiad. 142. old.; ill. „Mielőtt a Bakacsinerdőt észak felől megkerülnétek, máris a Szürkehegység lejtőin vagytok, s ezek csak úgy hemzsegnek a koboldoktól, óriáskoboldoktól és a legszörnyűbb külsejű orkoktól” - szöv. krit. kiad. 188. old.
• Radagast és Gandalf (7. fejezet). Az angol szövegben Gandalf Beornnak bemutatkozva egy másik mágust, Radagastot az „unokatestvérének”(?) (cousinjának) nevez (a Szobotka-fordítás 3. kiadásában ez a 100. oldal 7.-8. sora; a szövegkritikai kiadásban a 170. old. alulról a 9. sora). A szó általában unokafivért jelent, és Szobotka Tibor is így fordította, a szövegkritikai kiadás szerkesztője, D. A. Anderson, illetve fordítója-lektora, Füzessy Tibor szerint (Szöv. krit. kiad. 170. old. 6. jegyzet) azonban közeli rokont is jelenthet, átvitt értelemben pedig honfitársat, a beszélővel egy népbe tartozót (ő a szót „jó rokon”-nak fordította), illetve „bensőséges barátok egymás közötti megszólítását” is. A mágusok, mint Radagast esetében, akik végső soron emberi alakban Középföldén járó szellemek (ún. maiák), furcsa unokatestvéri vagy bármilyen hasonló viszonyról beszélni, hiszen a mágusoknak nincsenek szüleik, sem más rokonaik. Lehetséges, hogy Gandalf a cousin szót már a korai szövegváltozatokban is egyszerűen „honfitárs”-nak (azaz: mágustársnak) értette. Vagy talán egy korai máguskoncepció maradványa, mely szerint a mágusok egyszerűen emberek? Az utóbbi azonban kevésbé valószínű. Tolkien, sok következetlenséget és A Gyűrűk Urával való ütközést javított az eredeti 1937-es kiadás után, ezt a szót mégsem javította, ami - hacsak nem arról van szó, hogy elkerülte a figyelmét - arra utalhat, hogy nem tartotta szükségesnek.

[szerkesztés] Érdekességek

• A regény szerint (Móra-Ciceró kiad. 20. old.) a hobbitok találták ki nemcsak a pipázást, ahogyan az A Gyűrűk Ura lapjain olvasható, de a golfjátékot is. Ez akkor történt, mikor Tuk Bandobras, a hobbitvezér (a zöldmezei csatában) megfutamította a Megyébe tolakodó gram-hegyi koboldokat, és husángjának egyetlen csapásával leütötte főnökük, Golfimbul fejét, ami száz yardot repülve egy lyukba esett.
• A szövegkritikai kiadás végén található egy rövid Tolkien-novella, Az erebori kutatás címmel, mely eredetileg A Gyűrűk Ura függelékébe került volna, de terjedelmi okok miatt végül kihagyták. Ez Frodó egy feljegyzése, mely szerint a nagy Gyűrűháború lezárulta és Aragorn Telcontar király megkoronázása után Gandalf Gimlivel és Peregrinnel beszélgetve Minas Tirithben elbeszéli, hogyan találkozott Thráinnal és mik voltak a fő motivációi a törp-expedícióhoz való csatlakozásra és Bilbó bevonására.
• A regény amerikai kiadójánál, a HMC-nél úgy gondolták, rendelni kellene néhány színes rajzot is „jó amerikai rajzolóktól” Tolkien fekete-fehér rajzai mellé. Tolkien az A&U-n keresztül értesült szándékukról és beleegyezett, azzal a feltétellel, hogy megvétózhasson „bármit, ami a Disney Stúdióban készült (melynek minden művétől irtózom)” ^[30].

[szerkesztés] Hivatkozások

1. ^ A különböző magyar kiadásokban egyes személy-, nép-, helynevek, és egyéb fogalmak magyarra fordítását eltérően oldották meg, ld. itt, a fontosabb eltéréseket táblázatban foglaltuk össze.
2. ^ A Gyűrűk Ura B függeléke (Esztendők számlálása) alapján Bilbó a Középfölde standard időszámítása szerinti Harmadkor 2890. évében született, Gandalf a 2941. évének áprilisában érkezett, tehát Bilbó ötvenegy évesen indult útnak, s ez a kor szerepel A Gyűrűk Ura első fejezetében elmondott születésnapi szónoklatában is.
3. ^ A Szobotka-fordítás elején Tharin, végén Thrain, A Gyűrűk Urában Thráin, a szövegkritikai kiadásban Thrain
4. ^ Ez Középfölde standard időszámítása szerint (ld. A Gyűrűk Ura, Függelék) a Harmadkor 2850. esztendejében történt. Az Erebori kutatás c., a szövegkritikai kiadás függelékében megjelenő elbeszélés szerint Gandalf valójában nem végzett aktív kutatást Thorin után, csak a sorsnak köszönhető, hogy más ügyekből kifolyólag megtalálta. Thorinnak még a nevét sem sikerült megtudnia Gandalfnak a haldoklótól (ezt egyébként Gandalf röviden A Hobbit első fejezetében is elmondja, mikor Thorin számon kéri rajta, hogy került éppen hozzá a térkép). Az említett elbeszélésben Gandalf a következőket mondja a Thorinnal való első tárgyalásai utáni gondolatairól: „Eszembe jutott a szerencsétlen, haldokló törp Dol Guldur bányáiban, és a régi térkép meg a különös kulcs. Addig fogalmam sem volt, ki lehetett. Volt nála egy térkép, ami Durin népéé volt valaha Ereborban, és egy kulcs, amely láthatólag a térképhez tartozott (bár ezt nem tudta elmagyarázni); és azt mondta, hogy egykor volt egy gyűrűje. Semmi mást nem mondott. »Az utolsó a hét közül« – ezt motyogta újra és újra. [...] Egy belső hang tanácsára megőriztem őket, de hamarosan elfeledkeztem róluk. Mert más ügyem volt Dol Guldurban, fontosabb és veszélyesebb Erebor minden kincsénél. De most eszembe jutottak, és láttam, hogy addig tartottam őket magamnál, míg az idő felfedte jelentésüket. Ma már tudom, hogy Thrór fia II. Thráin végső szavait hallottam, habár nem tudta elmondani a saját nevét, sem a fiáét [...].”
5. ^ A hobbitban a trollok külsejükben és viselkedésükben is sokkal emberszabásúbbak, mint A Gyűrűk Urában; előbbiben inkább a klasszikus óriás-koncepcióhoz állnak közel, míg utóbbiban a mesebeli, félállati ogrékhoz és hasonló szörnyetegekhez
6. ^ A holdbetűs írás jellegzetes törp találmány, mely az ithildin nevű fémötvözetből készül; csak a csillagok és a hold fényében látható, sőt néha csak ugyanabban az évszakban és a holdnak ugyanolyan fázisa mellett, mint az írás készültekor
7. ^ Durin Napja: A törp újesztendő első napja, amikor az ősz utolsó holdja és a Nap együtt látható az égen, a törp csillagtudomány egyébként az előrejelzésére nem képes. Durin legendás törp király volt.
8. ^ E fejezet Szobotka fordításában a „Domb felett és domb alatt” címet viselte.
9. ^ A fejezet a A babó c. fordításban a „Talányok a sötétségben” címet viseli
10. ^ Radagast az angol szövegben cousinja Gandalfnak, e fordítási problémát és eltéréseket okozó szóról bővebben a Vitatott kérdések c. szakaszban.
11. ^ A kelta és északi regékben és tündérmesékben a fehér vadak általában a földi és a másvilág (Tündérország) határán jelennek meg, e motívumot követi általában a tündérekkel való találkozás.
12. ^ Ld. A Gyűrűk Ura: Prológus/A hobbitokról.
13. ^ Az angol eredetiben: Attercop, ami „pókot” jelent, de az atter=méreg/mérges és a vsz. „fej” jelentésű óangol coppe szóból van összetéve.
14. ^ A Gyűrűk Ura szerint a király neve Thranduil, ő az egyik főhős, Legolas apja.
15. ^ Humphrey Carpenter: J. R. R. Tolkien élete – ember a mű mögött (a továbbiakban: Ember a mű mögött). Ciceró, 2001. ISBN 963 539 353 9 .
16. ^ (Tolkien in Oxford – BBC-műsor, 1968).
17. ^ Carpenter: Ember a mű mögött, 165. old.
18. ^ Carpenter: Ember a mű mögött, 165. old.
19. ^ Ld. Carpenter: Ember a mű mögött, 138. old.
20. ^ H. Carpenter: Ember a mű mögött, 101–102. old.
21. ^ Ld. a regény születése és megírása.
22. ^ Részletesebben ld. Hobbitok#Elnevezésük
23. ^ Vö. H. Carpenter: J. R. R. Tolkien élete – ember a mű mögött, 152–153. old.
24. ^ Szövegkritikai kiadás, 25–26. old.
25. ^ Ld. még a következő cikket: Zsákos Bilbó.
26. ^ Szövegkritikai kiad. 91–92. old.; 19. jegyzet.
27. ^ A Szilmarilok c. mű, például egyes kritikusok, mint Randel Helms professzor szerint legalább annyira Christopher Tolkien, a fiú munkája, mint J. R. R. Tolkiené. Ebben annyi igazság kétségtelenül van, hogy Christopher és munkatársa, Guy Kay, mint szerkesztők, egy egységes szöveget alakítottak ki A Szilmarilok szövegeinek különféle változataiból (ld. Az elveszett mesék könyve, Előszó).
28. ^ Hobbit – a kritikai kiadás, a Magyar Tolkien Társaság és a Ciceró Kiadó tájékoztatója
29. ^ Ld. szövegkritikai kiadás, 66. old. utolsó előtti bek. és annak 36. jegyzete
30. ^ H. Carpenter: Letters of Tolkien; 13. levél.

[szerkesztés] Magyar kiadások

• John Ronald Reuel Tolkien: A babó. Fordította Szobotka Tibor és Tótfalusi István. Móra Könyvkiadó, Budapest, 1975. ISBN 963 11 0374 9 .
• John Ronald Reuel Tolkien: A hobbit. - „Egyszer oda, aztán vissza”. Szövegkritikai kiadás - szerkesztette Douglas A. Anderson - átdolgozott magyar fordításban. Fordították: Szobotka Tibor, Tótfalusi István és a Magyar Tolkien Társaság (Füzessy Tibor, Ürmössy Zsuzsa és mások). Ciceró Könyvstúdió, 2006. ISBN 963 539 515 9 .
• Charles Dixon és Sean Deming: A hobbit. Illusztrációk: David Wenzel. (Képregény Tolkien műve alapján.) Ciceró, Budapest, 2002. ISBN 963 539 379 2

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• A Hobbit