Goldberg-variációk
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Goldberg-variációk (magyarosan: Goldberg-változatok; (BWV 988) Johann Sebastian Bach által írt variációk csembalóra vagy más billentyűs hangszerre. Manapság zongorán hallhatjuk a legtöbbször.
A művet megjelenése után csak egyszerű gyakorlatnak tekintették, értékét csak később ismerték fel. Manapság – A fúga művészete mellett – Bach művészete egyik csúcspontjának tartjuk.
[szerkesztés] A kompozícióról
A mű a hagyomány szerint 1741 környékén készült báró Hermann Karl von Keyserlingk (Szászország orosz nagykövete) részére. Idézzük Nikolaus Forkelt, Bach első életrajzíróját: ”A gróf gyakran betegeskedett és ilyenkor álmatlan éjszakái voltak. A házában lakó Goldbergnek ilyenkor a szomszéd szobában kellett töltenie az éjszakát, és az álmatlanságban szenvedőnek valamit muzsikálnia. A gróf egyszer említette Bachnak, hogy szeretne néhány zongoradarabot Goldberg számára, amelyeknek lágy és vidám hangulata kellemessé tehetné álmatlan éjeit.”
A mű sikerét jelzi, hogy „Később a gróf ezeket a saját változatainak nevezte; nem győzött betelni hallgatásukkal, és hosszú időn át csak ennyit mondott, mikor álmatlan éjszakák jöttek: Ugyan kedves Goldberg, játssz már el egyet a változataim közül.” Ezért Bach az akkori viszonyokhoz képest igen nagy jutalmat kapott a művéért. „Bach talán még egy művéért sem kapott ehhez hasonló gazdag díjat. A gróf egy 100 Lajos-arannyal telt arany serleggel ajándékozta meg. De lett volna bár ezerszer nagyobb az ajándék, akkor sem érhetett volna fel a mű értékével.”
Bach drezdai tartózkodása alatt ismerkedett meg Keyserlingkkel. Goldberget jól ismerhette Bach: kezdetben fia, Wilhelm Friedemann Bach tanította csembalózni, majd később maga Johann Sebastian. Forkel szerint Goldberg kitűnő billentyűs-játékos volt, de a zeneszerzéshez nem volt különösebben tehetsége.
A művet kiváltó okból következik, hogy viszonylag nyugalmas, harmóniát sugárzó művet írt Bach. A szerző úgy gondolta, hogy a gróf kívánságának leginkább egy variációs művel tehet eleget. Ez korábbi gondolataival teljesen ütközik, mivel az állandó, változatlan alap harmóniasor miatt nem tartotta elég mutatósnak a műfajt. „Bach úgy gondolta, e kívánságnak legalkalmasabban változatokkal tehet eleget, noha ezeket mindeddig, változatlan alapharmóniáik miatt hálátlan feladatnak tartotta. Miként azonban ez idő tájt már minden darabja remekmű volt, így keze alatt ezek a változatok is remekművekké váltak. E műfajra csak egyetlen példát szolgáltatott.” Viszont mindaz, amit Forkel a mester idegenkedéséről a variáció műfaját illetően feljegyzett, nem vonatkozhatott a variációs műfaj változatlan („ostinato”) basszus felett kibontott változatok típusára. A majdnem két évtizeddel korábban lejegyzett Ária díszítései alatt alig tűnik fel a lefelé lépő basszus ostinato motívuma, amelyre a harminc variáció építkezik.
Az ária, amin az egész mű alapszik, nem is biztos, hogy Bach szüleménye, mert ez a dallam felbukkan Anna Magdalena Bach kottásfüzetében is, ezért egyesek a szerző feleségének tulajdonítják az Áriát.
Forkel anekdotájának valóságtartalmát újabban a jeles Bach-kutató, Christoph Wolff erősen megkérdőjelezi, hiszen Goldberg a mű keletkezésekor alig 14 éves volt – nem biztos, hogy elég érett volt technikailag-szellemileg egy ilyen műhöz. Szerinte A Goldberg-variációk nem megrendelésre készült, hanem kezdettől fogva a Clavier-Übung koncepciójába illeszkedik (talán annak negyedik részeként készült).
Az 1741-es elsőkiadás (Nürnberg, Balthasar Schmid) ajánlásban híre-hamva sincs Goldbergnek vagy Keyserlingknek (lásd képaláírás). A mű egyébként Bach azon kevés művei közé tartozik, melyek még a szerző életében megjelentek nyomtatásban. Ebből az elsőkiadásból 14 példány fennmaradt, ebből egy darab kiállítva a párizsi Bibliothèque nationaleban van, amely szerzői korrektúrákat is tartalmaz.
[szerkesztés] A mű felépítése
Elsőként az ária szólal meg, majd ezt követi a 30 variáció. A variációk általában nem követik a dallamvonalat; Bach valószínűleg a basszusra és az akkordokra fókuszált. Emiatt és a háromnegyedes ütemmutató miatt sokszor titulálják a művet chaconne-nak – a probléma csak az, hogy a chaconne-ok általában csak négy ütem hosszúak, míg Bach áriája kétszer nyolc ütem, ahol ráadásul nyolcütemenként egy ismétlőjel helyezkedik el.
Hangváltozat (Ogg formátum, 391 kb)
Minden harmadik variáció egy kánon, amelyek a következőképpen követik egymást: az első egy unisono kánon, a második egy szekund-kánon (tehát a második szólam a témát egy szekunddal feljebb kezdi, mint az első szólam), a harmadik egy terc-kánon, és így tovább, míg a 27. variáció egy nóna-kánon.
A közbeeső variációk között találkozhatunk a szvitmuzsikából megidézett tánctételek tematikáját követő variációkkal (4., 7., 19., 26.), a prelúdiumok technikai gyakorlattípusát megörökítőekkel (5., 8., 14., 20., 23., 28., 29.), francia nyitánnyal (16.), és a meghitt családi összejövetelek tréfás énekrögtönzéseit megörökítő népdalfeldolgozással (30. sz. – ami a megtervezett felépítéssel ellentétben nem decima variáció).
Bár a megrendelő kifejezetten utalt arra, hogy a variációkat egyenként kívánja előadatni, Bach mégis nagy műgonddal szerkesztette meg a mű egészét: a 16. helyre kerülő nyitány félreérthetetlenül a második rész kezdetét jelzi, a variáló kedv végső tetőpontját a tréfás Quodlibet valósítja meg. Mindezek után még egyszer megszólal az ária variálgatás nélkül – lehetőség a végtelenített lejátszásra.
[szerkesztés] A variációk
A variációk G-dúrban íródtak, eltekintve a 15., 21. és 25. számúaktól. Több variáció is ún. kéttagú formát használ, amikor is az A szekciót követi a B. Az az előadón múlik, hogy melyik részt, ill. mindkét részt megismétli-e.
[szerkesztés] Az ária
Az ária – ami tulajdonképpen egy sarabande, legalább is ritmikája alapján – arra szolgál, hogy bemutassa a variációk alapját. A „hagyományos” variációkkal – ahol a dallamot variálják – ellentétben Bach ebben a műben a basszust variálta. Ez az ária Anna Magdalena Bach Klavierbüchleinjából származik.
A dallamot gyakran díszítik trillák, mordentek és előkék. 3/4-ben íródott.
[szerkesztés] 1. variáció
Zenehallgatás Ez az élénk, 3/4-es egymanuálos variáció kontrasztban áll a lassú, elmélkedő hangulatú főtémával. Érdekessége, hogy az első hét ütemben a jobb kézben a hangsúly a második ütésre esik, ezzel egyfajta szinkópás jelleget adva a zenének. A 13. ütemben egy kézcsere történik (értsd: a bal kézbe kerül a magas regiszter, míg a jobba a mély; ilyenkor a játékos kezeinek kereszteznie kell egymást), majd utána 2 ütemen keresztül megint a „szinkópázgatás” következik. A B rész első két üteme ritmikailag az A első két ütemének tükrözése, de ezután már máshogy folytatódik.
Peter Williams Bach: A Goldberg-variációk c. műve szerint ez egy polonéz. A bal kéz ritmusának karaktere megtalálható még az E-dúr prelúdiumban (melyet a szerző szólóhegedűre írt), ill. a Wohltemperiertes Klavier első kötetének Asz-dúr prelúdiumában.
Schiff András esszéjében arról ír, hogy daktilus- és anapestus-ritmusok váltogatják egymást, amelyek az olasz concerto grossok hatását kelti.
[szerkesztés] 2. variáció
Egy egyszerű kánon, ahol minden szekciónak kétfajta végződése van, ami annyit tesz, hogy az ismétlésekkor mindig másikat kell játszani. 2/4-ben íródott, és rokonságot mutat a bachi triószonátákkal. Egy manuálra.
[szerkesztés] 3. variáció
Ez az első rendes kánon, 12/8-ban, három szólamban egy manuálra. Egy unisono kánon (a második szólam is ugyanarról a hangról kezdődik, mint az első). A benne található harminckettedek egy gyors darab hatását keltik. A témát a felső kettő szólam mutatja be. A középső egy ütemmel később ugyanarról a hangról lép be. Közben a legmélyebb szólam az alaptémát írja körül.
[szerkesztés] 4. variáció
Egy tánc (passepied – gyors menüettkeverék), ahol majdnem az összes ütem azonos mintára épül. Mindegyik szekció két végződéssel rendelkezik (primo és secundo). Egy manuál szükséges.
[szerkesztés] 5. variáció
Itt a viszonylag gyors futamot kíséri egy nagy ugrásokkal teletűzdelt másik sor. Ez az első keresztkezes, kétrészes variáció. A Peters által kiadott kotta szerint lehet egy, de két manuálon is játszani, Schiff szerint egy manuál bőven elegendő megfelelő technikai felkészültség mellett.
A mű toccata jellegű; Bach talán Domenico Scarlatti előtt tiszteleg.
A végtempóról a művészek véleménye megoszlik: vannak, akik nagyon gyorsan játsszák, míg mások inkább nyugodt tempót választanak.
[szerkesztés] 6. variáció
Ez egy szekund-kánon (a második szólam egy nagy szekunddal feljebb kezdődik, mint az első), 3/8-ban egy manuálra. A kétfajta végződések itt is megtalálhatóak.
Az altot a szoprán egy szekunddal feljebb, és egy ütemmel később imitálja. A basszus szólam önállóan állandó tizenhatodokban mozog.
[szerkesztés] 7. variáció
Ezt eredetileg sicilianoként (lassú, nyugodt tánc) játszották, de amikor Bach eredeti kézirata felbukkant, akkor kiderült, hogy ez eredetileg al tempo di giga (ez egy mozgalmasabb tánc) jelzést kapott. A pontozott ritmus erősen hasonlít a második Francia szvitre. Egy, vagy két manuálra.
[szerkesztés] 8. variáció
Egy másik kétrészes variáció, 3/4-ben, két manuálra.
Újabb kétszólamú virtuóz szólam gyakori kézkeresztezésekkel; a sok díszítés miatt az ember pedig elgondolkodik, hogy tényleg két szólamban van-e a mű; mert a fül kb. kétszer ennyit érzékel. Egy manuálra íródott.
[szerkesztés] 9. variáció
Terc-kánon, 4/4-ben. A legmagasabb szólam lép be először, majd ütemenként a többi. Egyszerű, derűs lírai darab egy manuálra.
[szerkesztés] 10. variáció (Fughetta)
Ez egy négyrészes fúga, alla breve, amely egy négyütemes, sűrűn díszített témára épül: egy rövid mordent a paránytrillán, amit egy felső mordent követ a következő pontozott nyolcadon, majd még egy felső mordent a téma negyedik ütemén. A téma elsőként basszusban jelenik meg (a basszus jelen esetben a kis G-ről kezdődik), majd B-ről a tenor folytatja, utána a szoprán következik a kétvonalas G-ről, majd az alt fejezi be az egészet A-ról. A B részben megváltozik a kulcs és a téma is. Egy manuál szükséges az előadásához.
[szerkesztés] 11. variáció
Ez a variáció skálákból és arpeggiókból áll. Legtöbbször gyors tempóban játsszák. 12/16-os ütemmutatója elég ritka dolog. Két manuálra.
[szerkesztés] 12. variáció
Zenehallgatás (az első pár ütem) Kvart-kánon 3/4-ben, ahol a válasz invertálva van. A bal kéz az A rész első 7 ütemében bemutatja az ismételt negyedekből álló kíséretet. A B részben csak az első ütemekben figyelhető meg ez a kíséret, két D „személyében”, amit később egy C követ, majd kissé módosítva a 22. és 23. ütemben is megjelenik ez a motívum. A B rész ezen és a hangnem váltásán kívül a 19. és 20. ütemben előkéket is bevezet. Egy manuálra.
[szerkesztés] 13. variáció
Igen díszített sarabande (3/4-es lassú tánc) két manuálra. A két alsó szólam polifon harmóniákban fonódik össze, felettük különös szépségű, végtelen dallam bomlik ki.
[szerkesztés] 14. variáció
Egy briliáns és virtuóz variáció, trillákkal és egyéb gyors díszítésekkel. Két manuálra íródott, ami rögtön az első ütem G – g" ugrásában meg is mutatkozik. Ez a variáció és bővelkedik kézkeresztezésekben.
[szerkesztés] 15. variáció (Andante)
Ez egy kvint-kánon 2/4-ben, ellentétes motívumokkal, invertált válasszal. Ez az első variáció, ami mollban van, fordulópontot adva ezzel a műnek. Egy manuálra íródott.
A diatónikus basszus témát kromatikus köztes hangok színesítik. Alt indít, a szoprán egy ütemmel később lép be.
[szerkesztés] 16. variáció (Nyitány)
Ezt a művet Bach két tizenötös részre osztotta. Az osztást jól jelzi a nyitány jelzés is, ami a Maestoso (méltóságteljesen) instrukciót kapta. A nyitány elnevezést használhatjuk a nyitó- és záró-, igen erőteljes akkordok, a francia stílusú pontozott ritmusok miatt, ill. hogy a nyitányrész drasztikus ellentétben áll a kontrapunktikus Allegróval. A kontrasztot még tetézi, hogy a B szekció az eddigiekkel ellentétben drasztikusan más.
Egy manuálra íródott, 3/8-ban.
[szerkesztés] 17. variáció
Antonio Vivaldi és Domenico Scarlatti stílusában íródott (legalábbis Williams szerint) – ezt igazolják a tört akkordok, illetve a szextlépések fokonként haladó szekvenciája. Két manuálra, 3/4-ben.
[szerkesztés] 18. variáció
Szext-kánon egy manuálra, alla breve. Alt és szoprán a sorrend, az eltérés fél ütem.
[szerkesztés] 19. variáció
Zenehallgatás (az első pár ütem) Az első hét ütem bemutatja a basszus főtémáját, amire az egész variációsorozat épül. A szoprán – elválasztott hangsúlyaival – egy teljesen gyengéd érzetet ad az egész variációnak. Egy manuálra, 3/8-ban. Ennek a variációnak erős menüett-hatása van.
[szerkesztés] 20. variáció
Egy újabb virtuóz variáció, aminek a hangulata kontrasztban áll az előzővel. Tartalmaz igen gyors kézkeresztezéseket (amennyiben zongorán játsszuk, kétmanuálos csembaló esetén jobb helyzetben vagyunk), a két kéz szinte egymást helyettesíti: amíg a bal kéz nyolcadokból álló szekvenciát játszik, addig a jobb különböző magasságokban egy-egy tizenhatodot játszik be. Ez egészen a nyolcadik ütemig így megy, amikor is fordul a kocka.
Két manuálra íródott, 3/4-ban.
[szerkesztés] 21. variáció
Szeptim-kánon egy manuálra 4/4-ben, amelyik a korál hagyományait idézi. Ez a második moll variáció. Az első moll variációval ellentétben ez nyugodt, Andante con moto.
[szerkesztés] 22. variáció (Alla breve)
Hasonlóan a második variációhoz, ez is teljesen kánonformájú, és itt is alakulnak ki tercpárhuzamok (lásd még var. 8., 11-14., 21-22. és utolsó). Egy manuálra.
[szerkesztés] 23. variáció
Egy újabb élénk és virtuóz variáció, kétmanuálosok előnyben. A variáció 3/4-ben íródott. A dallamvonalat a bal kéz mutatja be, feltűnően magasan, az egyvonalas G magasságában, majd D-ről egészen A-ra lejut, ahol a dallamot átveszi a jobb kéz, ami egy ideig viszi, majd átadja a bal kéznek, és így tovább, egészen az A rész végéig. A B rész ennek a bonyolítása, a két kéz tercközelségben játszik egymáshoz képest.
[szerkesztés] 24. variáció
Oktáv-kánon. Két válasz van: az egyik egy oktávval feljebb, a másik egyel lejjebb íródott. Egy manuálra, 9/8-os ütemmutatóval.
[szerkesztés] 25. variáció
Bach Adagio tempójelzést írt elő a 3/4 mellé. Ez is egy moll variáció, rendkívül hosszú (akár 5 perc) és sötét. Két manuál szükséges hozzá.
[szerkesztés] 26. variáció
Annak ellenére, hogy lent gyors arabeszkeket kell játszani, ez alapvetően egy sarabande. Ez megint kontrasztban áll az előző hangulatával, mert ebből a variációból sugárzik az öröm.
Szimultán 18/16-od és 3/4-ed az ütemmutató. Két manuálosok itt is előnyben.
[szerkesztés] 27. variáció
Nóna-kánon 6/8-ban; két manuál ajánlott. Ez az egyetlen kánon, ahol nincs basszus, mivel csak kétszólamú.
[szerkesztés] 28. variáció
Ennek a variációnak (két manuálra íródott, 3/4-ben) a mindkét kézben felbukkanó briliáns trilla a jelképe. Kezdetnek a jobb kéz ütemenként három hangot játszik, melodikus vonalat alkotva a trillázó balkéz felett, ezután mindkét kéz tizenhatodokat játszik, aminek eredménye az, hogy végül mindkét kéz nagy trillázásba fog, mintegy egymást tükrözve. A B részben megint ellentétes motívumokkal találkozhatunk, ami megint trillázásba vált, és ebből következik aztán a variáció konklúziója.
[szerkesztés] 29. variáció
Egy igen grandiózus variáció, „nehézkes” akkordokkal, melyeket később a szóló ereszkedő arpeggiói váltanak, ami egy kis „levegővételi helyet” ad a játékosnak az előző virtuóz részek után. Egy vagy két manuálra, 3/4-ben.
[szerkesztés] 30. variáció (Quodlibet)
A korál és akkori népi dallamok (Ich bin so lang nit bey dir g'west; Kraut und Rüben haben mich vertrieben) keveréke 4/4-ben. Bach valószínűleg amolyan viccnek írta eredetileg, egyik családi találkozójuk alkalmával. Sokan azt érezhetik, hogy ez a variáció megelőlegezi az ária visszatértét. Egy manuál kell hozzá.
[szerkesztés] Aria da Capo/Repíz
Ez hangról hangra megegyezik a nyitóáriával, de az előadó általában sokkal vágyakozóbbra frazeálja. Ez a visszatérés szükséges: egyrészt ez ad szimmetriát a műnek, másrészt lehetőséget ad a végtelenített lejátszásra (amire a báró álmatlan éjszakáin lehet, hogy sokszor szükség volt).
[szerkesztés] Előadása
Csembalón vagy Orgonán való előadás esetén kétmanuálos hangszerre van szükség. Kisebb nehézségekkel egymanuáloson is elő lehet adni. A második manuál csak a 13., 14., 17., 20., 23., 26. és 28. variációhoz szükségesek, ezen kívül az 5.-hez és a 29.-hez opcionálisak.
Ezen kívül természetesen zongorán is előadható, de létezik belőle mindenféle átirat, pl. vonóstrióra.
A mű viszonylag hosszú: 40-től 80 percig terjedhet. Ez függ a tempótól, és attól, hogy a játékos mennyit ismétel.
[szerkesztés] Érdekességek
[szerkesztés] BWV 1087
Ez egy tizennégy kánont tartalmazó sorozat, ami a Goldberg-variációk kiegészítése. 1974-ben találták meg, Strasbourgban (Franciaország). A talált kánonokban a 11. és a 13. a BWV 1077 és BWV 1076 rövidített változatai. Az utóbbinak a kezdő ütemei találhatóak meg a híres Bach-portrén [1].
[szerkesztés] Amit a bárányok hallgatnak…
A bárányok hallgatnak című horrorfilm egyik jelenetében dr. Hannibal Lecter teljes átéléssel egy Glenn Gould-felvételt hallgat, ahol az előadó az áriát játssza a Goldberg-variációkból. A Hannibal c. film kezdetekor felbukkanó stáblista alatt is ugyanez hallható.
[szerkesztés] BWV 1079
A mű visszafele történő lejátszása esetén teljesen megegyezik az eredetivel. A „23 – Nichts ist so wie es scheint” című német filmben Karl Koch Bachot nevezi a világ első hackerének, szerinte matematikusként gondolkodott.
[szerkesztés] Ajánlott irodalom
- Peter Williams: Bach: The Goldberg Variations (2001, Cambridge University Press, ISBN 0521001935)
- Schiff Andárs 2003-as firenzei esszéje (Megtalálható saját interjúskönyvében, Vince Kiadó)
[szerkesztés] Főbb kottakiadványok
- Ralph Kirkpatrick. New York/London: G. Schirmer, 1938. A szerkesztő kimerítő előszava után az eredeti címlapot is láthatjuk. Ugyan nincs ráírva, de ez egy urtext kiadás.
- Hans Bischoff. New York: Edwin F. Kalmus, 1947 (a szerkesztői munka a 19. századból való). Interpretációs jelekkel.
- Christoph Wolff. Bécs: Wiener Urtext Edition, 1996. Urtext kiadás, az 1975-ben megtalált szerzői javított változata alapján. Ujjrend Huguette Dreyfus csembalista által.
- Reinhard Boess. München: Edition text + kritika, [[1996]. Verschiedene Canones ... von J.S. Bach (BWV 1087). ISBN 3-88377-523-1.
[szerkesztés] Átiratok és feldolgozások
Több előadó is átdolgozta a művet. Időnként csak a hangszerelésén változtattak, de van amikor a hangokat is megváltoztatták, vagy mindkettőt.
- Joseph Gabriel Rheinberger, átirat két zongorára, op. No. 3
- Ferruccio Busoni egy teljesen újraírt darabot hozott létre zongorára. Michael Kimmelman ([2]) szerint „Busoni megkeverte a variációkat, egy párat elhagyott, majd egy saját írású kódát adott hozzá, hogy meglegyen a háromtételes forma; mindegyik tételnek határozott, íves formája van, és az egész korrektül megtervezett dráma, az eredetitől eltérően.”
- 1984 – Dmitri Sitkovetsky, átirat vonóstrióra
- 1987 – Jean Guillou, átirat orgonára
- 1997 – Eötvös József gitárra készített átitatot
- 1999 – Uri Caine, átirat különböző hangszerekre és stílusokra, van benne Mozart, tangó, dzsessz, Hammond orgona...
- 2000 – Jacques Loussier, jazz trióra átirat (Play Bach)
[szerkesztés] Felvételek
- Wanda Landowska – 1933 novembere, Párizs – EMI 5 67200 – ADD – csembaló
- Wanda Landowska – 1945 – New York City – RCA – csembaló
- Glenn Gould – 1954. június 21. – CBC – monó – zongora
- Glenn Gould – 1955. június 10. – Sony Classical 52 594 – ADD – zongora
- Glenn Gould – 1959, élőben a Salzburgi Fesztiválon – Sony Classical 52685 – ADD – zongora
- Ralph Kirkpatrick – 1959 – Deutsche Grammophon 439 673-2 – ADD – csembaló
- Helmut Walcha – 1960 júniusa – 1961 márciusa – Hamburg – EMI 4 89166 – ADD – csembaló
- Wilhelm Kempff – 1969 júliusa – Deutsche Grammophon 439 978-2 – ADD – zongora
- Charles Rosen – 1969 júliusa – Sony SBK 48173 – ADD – zongora
- Gustav Leonhardt – 1978 – Deutsche Harmonia Mundi GD77149 – ADD – csembaló
- Trevor Pinnock – 1980 – Archiv Produktion 415 130-2 – ADD – csembaló
- Glenn Gould – 1981 áprilisa/májusa – New York Sony Classical 52619 – DDD – zongora
- Schiff András – 1983 – Decca – 417 116-2 – zongora
- Chen Pi-hsien – 1985 októbere – Frankfurt Naxos 8.550078 – DDD – zongora
- Maria Tipo – Párizs, 1986. június 26–28. – EMI HMV 5 86666 – DDD – zongora
- Jean Guillou – 1987 novembere, Eglise Notre-Dame des Neiges, Alpe d'Huez, Franciaország – Dorian 90110 – orgona
- Ton Koopman – 1988 ERATO 45326-2 – DDD – csembaló
- Keith Jarrett – 1989 januárja – ECM Records 839 622-2 – DDD – csembaló
- Virginia Black – 1991 – Collins – 70032-2 (2 CD)
- Maggie Cole – 1991 – Virgin 5 61555 (2 CD) – DDD – clavicembalo
- Vladimir Feltsman – 1991. október 26. élőben a Moszkvai Konzervatóriumban – [3] 513260T – DDD – zongora
- Pierre Hantai – 1992 júniusa – Opus 111 (OPS 30-84) – DDD – csembaló
- Andrei Gavrilov – 1993 – Deutsche Grammophon 435 436-2 – DDD – zongora
- Eleonore Bühler-Kestler – 1993 októbere, Bayreuth – CHARADE; CHA 3012 – DDD – csembaló
- New European Strings Chamber Orchestra – 1993 októbere, Hamburg, Dmitri Sitkovetsky átirata – Nonesuch – zenekar
- Peter Serkin – 1994. június 1–3. – Manhattan BMG Classics 09026 68188 2 – DDD – zongora
- Konstantin Lifschitz – 1994. június 10–13. – Denon Records – #78961 – DDD – zongora (Lifschitz 17 éves volt a felvétel készültekor.)
- Christophe Rousset – 1994. szeptember 27–29 – a L'Oiseau-Lyre, ma Decca 475 7080 – DDD – csembaló – minden ismétlés
- Masaaki Suzuki – 1997 – BIS BIS-CD-310819 – DDD – csembaló – minden ismételve
- Pieter-Jan Belder – 1999. április 20., július 8. – Brilliant Classics 92284 – DDD – csembaló
- Angela Hewitt – 1999. augusztus 28–szeptember 1., Henry Wood Hall, London – Hyperion Records CDA 67305 – zongora
- Amati Vonóstrió – 1999 decembere, middelburgi zsinagóga – The Netherlands Columns Classics 99564 – DDD – vonósok
- Murray Perahia – 2000 júliusa – Sony Classical SK/SM 89243 – DDD – zongora
- Celine Frisch – 2001 – Alpha 14 (2 CD) – a BWV 1087-tel karöltve – csembaló
- Jill Crossland – 2003 – Apex (Warner Classics) 0927 49979 2 – DDD – zongora
- Jandó Jenő – 2005 – Naxos 8.557268 – DDD – zongora
- Richard Egarr – 2005. március 8–március 11. – Harmonia Mundi HMU 907425.26 – a BWV 1087-tel – DDD – csembaló
Dátum nélkül:
- Christiane Jaccottet – ZYX Classics CLS 4131
- Rosalyn Tureck – (1) Polygram Records – #459599; és (2) Video Arts Int'l (VAI) – #1029
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- A Goldberg-variációk – az intellektuális zene
- Yo Tomita esszéje
- A Goldberg-variációk kánonjai
- A Goldberg-variációk weblapja részletes diszkográfiával
- Thegoldbergvariations.com
- A Goldberg-variációk – Glenn Gould esszéje
- [4]
- Glenn Gould az áriát játsza