Lengyelország megszállása a második világháborúban

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Lengyelország megszállása
Konfliktus: II. világháború Időpont: 1939. szeptember 1. – október 6. Helyszín: Lengyelország Eredmény: döntő tengelyhatalmi és szovjet győzelem
Szembenálló felek
Lengyelország	Németország Szovjetunió Szlovákia
Parancsnokok
Edward Rydz-Śmigły	Fedor von Bock (Észak Hadseregcsoport) Gerd von Rundstedt (Dél Hadseregcsoport) Mihail Kovalov (Belorusz front) Szemjon Tyimosenko (Ukrán front) Ferdinand Čatloš
Szembenálló erők
Lengyelország: 39 hadosztály 16 dandár 4300 löveg 880 harkocsi 400 repülőgép Összesen: 950 000	Németország: 56 hadosztály 4 dandár 10 000 löveg 2700 harckocsi 1300 repülőgép Szovjetunió: 33+ hadosztály 11+ dandár Szlovákia: 3 hadosztály Összesen: 1 800 000 német 800 000+ szovjet 50 000 szlovák Végösszeg: 2 650 000+
Veszteségek
66 000 halott 133 700 sebesült 694 000 hadifogoly	Németország: 16 343 halott 27 280 sebesült 320 eltűnt Szovjetunió: 1475 halott vagy eltűnt 2383 sebesült

Lengyelország megszállását 1939-ben (a lengyelek 1939-es védelmi háborúnak (Wojna obronna 1939 roku), a németek Lengyelországi hadjáratnak (Polenfeldzug) nevezték, a német vezérkar Fehér Hadművelet-ként (Fall Weiss) emlegette, de néha csak Lengyel szeptemberi háborúnak, vagy 1939-es Lengyel-Német háborúnak hívták) a náci Németország, a Szovjetunió, és egy kisebb német-barát szlovák kontingens hajtotta végre, ezzel kiváltva a II. világháború kitörését. A lengyelországi inváziót tekintik a II. világháború európai kezdetének, amikor Lengyelország nyugati szövetségesei, az Egyesült Királyság, Ausztrália és Új-Zéland, szeptember 3-án hadat üzent Németországnak. Őket hamarosan több ország is követte, többek közt Franciaország, Kanada, Norvégia és a Dél-afrikai Köztársaság. A hadjárat 1939. szeptember 1-jén kezdődött, egy héttel a Molotov–Ribbentrop-paktum megkötése után, és 1939. október 6-án ért véget, mikor Németország és a Szovjetunió teljes egészében megszállta Lengyelországot.

Az 1939. augusztus 31-én végrehajtott, németek által megrendezett „lengyel támadást” követően, szeptember 1-jén a német csapatok három oldalról törtek be Lengyelországba: északról, délről és nyugatról. A hosszú határszakaszon szétszóródott lengyel hadseregnek hamar vissza kellett vonulnia keletre. Miután szeptember közepén a lengyelek elveszítették a Bzura-i csatát, a németek vitathatatlan fölénybe kerültek. Ezután a lengyel csapatok délkelet felé vonultak vissza, követve azt a tervet, mely hosszú védekezésre épült a romániai hídfőnél. A lengyel csapatok itt várakoztak egy szövetséges ellentámadásra, ami kisegítette volna a lengyeleket a szorult helyzetből.

1939. szeptember 17-én a szovjet Vörös Hadsereg, a németekkel együttműködve betört Lengyelország keleti részeibe. A szovjetek ezzel teljesítették a Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradékát, melyben felosztották Kelet-Európát náci és szovjet érdekszférára. Miután a lengyelek szembesültek a második fronttal, a lengyel kormány úgy látta, hogy a romániai hídfő védelme tovább nem lehetséges, és elrendelte a csapatok kimenekítését a semleges Romániába. Október 1-re Németország és a Szovjetunió teljesen lerohanta Lengyelországot, bár a lengyel kormány soha nem adta meg magát. Emellett a megmaradt lengyel szárazföldi és légierőt kimenekítették a szomszédos Romániába és Magyarországra. Számos menekült csatlakozott az újjászervezett lengyel hadsereghez, a szövetséges Franciaországban, Egyesült Királyságban és a francia gyarmat Szíriában.

A szeptemberi hadjárat következményeként ellenállási mozgalmak szerveződtek. A lengyel hadsereg megmaradt része a háború végéig részt vett a szövetségesek hadműveleteiben. Németország később elfoglalta a szovjetek által megszállt lengyel területeket, mikor támadást indított a Szovjetunió ellen 1941. június 22-én. A németek 1944-ben elvesztették ezeket a területeket a Vörös Hadsereg gyors előrenyomulása miatt. A háború alatt Lengyelország elveszítette több mint 20%-át a háború előtti lakosságának, egy olyan megszállás alatt, mely a második lengyel köztársaság végét jelentette.

Tartalomjegyzék 1 Szembenálló felek 1.1 Németország 1.2 Lengyelország 2 A hadjárat előzményei

[szerkesztés] Szembenálló felek

[szerkesztés] Németország

Németországnak jelentős számbeli fölénye volt Lengyelországgal szemben, és a támadás előtt erős hadsereget hozott létre. A Heer (Hadsereg) 2400 harckocsival rendelkezett, melyek hat páncélos-hadosztályba voltak osztva, és újfajta harcmódot alkalmaztak. Eszerint ezeknek a hadosztályoknak szorosan együtt kell működniük a hadsereg más elemeivel, lyukakat kell képezniük az ellenséges védelmen, majd el kell szigetelniük az ellenséges egységeket egymástól, majd azokat bekeríteni és megsemmisíteni. Őket követné ezután a kevésbé mozgékony gépesített gyalogság és a gyalogság. A Luftwaffe (Légierő) biztosította a taktiakai és stratégiai légifölényt, főként a zuhanóbombázokkal, melyek támadták és szétszakították az ellenséges utánpótlási és kommunikációs vonalakat. Ezeket az új módszereket együtt blitzkrieg-nek (villámháború) nevezték, de a történészek többsége szerint a német hadműveletek a hadjárat alatt inkább konzervatívak voltak és több hagyományos módszert alkalmaztak. A Wehrmacht (Fegyveres erők) stratégiája jobban összhangban volt a Vernichtungsgedanken-nel (megsemmisítési terv), vagy törekedett a bekerítésre, mint a katlanok kialakítására a széles fronton.

A repülőgépeknek fontos szerepük volt a hadjáratban. A bombázók támadtak városokat is, így a terror-bombázással nagy veszteséget okoztak a polgári lakosság körében. A Luftwaffe 1180 vadászgéppel, 290 Ju 87 Stuka zuhanóbombázóval, 290 hagyományos bombázóval (főként Heinkel He 111-esekkel), és 240 különféle tengeri repülőgéppel rendelkezett. Németországnak összesen majdnem 3000 repülőgépe volt, melynek közel kétharmada korszerűnek számított. Ezeknek a gépeknek a fele a lengyel fronton volt felsorakoztatva. A Luftwaffe 1939-ben az egyik legjobban képzett és felszerelt légierő volt.

[szerkesztés] Lengyelország

1936 és 1939 között Lengyelország nagy összegeket fektetett a Központi Ipari Körzet (Centralny Okręg Przemysłowy) iparosítására. A Németországgal vívandó védekező háború előkészületei már évek óta folytak, de a háború kezdetét legkorábban 1942-re becsülték. Hogy növelhesse az iparosításra fordítandő pénz mennyiségét, Lengyelország az általa gyártott modern felszerelését nagyrészét eladta. A lengyel hadsereg körülbelül egymillió katonával rendelkezett, de ezeknek csak kevesebb mint fele volt mozgósítva szeptember 1-jén. Akik csak később értek a frontra, súlyos veszteségeket szenvedtek, mikor a Luftwaffe a tömegközlekedést kezdte támadni. A lengyel hadsereg kevesebb páncélossal rendelkezett, mint a németek, valamint ezek az egységek a gyalogság közt voltak szétosztva, így képtelenek voltak hatékonyan felvenni a harcot az ellenséggel.

A lengyel–szovjet háború tapasztalataiból alakították ki a lengyel hadsereg szervezeti és működési doktrínáját. Ellentétben az első világháború "lövészárok-hadviselésétől", a lengyel-szovjet háborúban a lovasság mozgékonysága döntő szerepet játszott. Lengyelország elismerte a mobilitás előnyeit, de vonakodott attól, hogy nagy összegeket fektessen a drága és az addig még nem bizonyított új találmányokba és hadseregét felszerelje velük. Ennek ellenére a lengyel lovas dandárokat mobil lovasított gyalogságként használták, amik néha értek el sikereket a német gyalogság és német lovasság ellen.

A lengyel légierő komoly hátrányban volt a Luftwaffe-val szemben, de szemben a közhiedelemmel, a lengyel légierőt nem semmisítették meg még a földön. Bár a lengyel légierőnél hiányoztak a modern harci repülők, a lengyel pilóták a világ élvonalába tartoztak. Ezt az állítást később az angliai csatában be is bizonyították, ugyanis a lengyel pilótáknak fontos szerepük volt a Luftwaffe legyőzésében.

Összességében a németek számbeli és minőségbeli légifölényt élveztek. Lengyelországnak csupán 600 korszerű repülőgépe volt. A lengyel légierő (Lotnictwo Wojskowe) körülbelül 185 PZL P.11 és 95 PZL P.7 (ebből mindössze 30 volt a repülőcsapatoknál szolgálatban) vadászgéppel rendelkezett, és szeptemberig több mint 100 PZL.37 Łoś, 175 PZL P.23 Karaś B, és 35 Karaś A típusú gépet gyártott. Ezek mellett több mint ezer elavult szállító, felderítő és kiképző gépe volt. A szeptemberi hadjáratban ezeknek a gépeknek csupán 70%-a lett mozgósítva és mindössze 36 PZL.37 Łoś bombázót vetettek be. Érdekesség, hogy a gépek egytől-egyig lengyel tervezésűek voltak. A bombázók jóval korszerűbbek voltak a vadászgépeknél, mert Ludomił Rayski légierő fejlesztési tervében egy erős bombázó haderő szerepelt. A lengyel vadászrepülőgép fejlesztésre pedig negatívan hatott, hogy az abban kulcsszerepet játszó tervező, Zygmunt Puławski 1931-ben egy repülőgép balesetben életét vesztette. A lengyel vadászgépek jóval öregebbek voltak mint a német gépek. A PZL P.11 típusú vadászgépeket például az 1930-as évek elején gyártották, és végsebességük csak 365 km/h volt, messze lemaradva a német bombázók sebességétől. Ennek egyensúlyozása érdekében a pilóták a gép jó manőverezőképességét és nagy zuhanósebességét használhatták ki.

A lengyel haditengerészet viszonylag kis flottával rendelkezett, amelybe rombolók, tengeralattjárók és kisebb támogató hajók tartoztak. A legtöbb felszíni egység elhagyta a lengyel kikötőket augusztus 20-án, a Peking-hadműveletet követően, hogy az Északi-Tengeren csatlakozzanak a brit Királyi Flottához. A tengeralattjárók résztvettek a Worek-hadműveletben, amelynek célja az volt, hogy kárt tegyenek a Balti-Tengeren lévő német hajókban, de a hadművelet sikertelen volt. Emellett számos lengyel teherhajó csatlakozott a brit kereskedelmi flottához és vett részt háborús szállítókonvojokban.

A páncélos erők két páncélos dandárból, 4 független harckocsi zászlóaljból és 30 századnyi, a gyalogsággal és lovassággal együttműködő, TKS tankettből állt.

[szerkesztés] A hadjárat előzményei

Németországban 1933-ban az Adolf Hitler vezette Nemzetiszocialista Német Munkáspárt került hatalomra. Hitler először barátságos külpolitikát folytatott Lengyelországgal, ami 1934-ben érte el csúcspontát a német–lengyel megnemtámadási egyezmény aláírásával. Korai külpolitikája arra irányult, hogy Lengyelország belépjen az Anti-komintern paktumba, ezzel egy egységes, Szovjetunió ellenes front jöjjön létre. Németországnak az volt a fő célja, hogy területeket szerezzen a Szovjetuniótól, vagyis az élettér-elméletnek megfelelően életteret (Lebensraum) szerezni és Nagy Németország (Großdeutschland) határait kitágítani.